Jó testvérek?!

"És, jó testvérek?" - szegezte nekem a kérdést a hölgy, akivel a margitszigeti túra utáni játszóteres lazítás során ismerkedtem meg. Nem ő volt az első, sőt, távolról sem, aki érdeklődik a négy lány kapcsolatrendszeréről, mint egy kuriózumról....

Egy picit elmerengtem.... Elsőre, az a jelenet jutott az eszembe, ami alig egy órával azelőtt zajlott le, még a szigeten. Megkértem hármójukat (Imó, akinek még nem megy tökéletesen a görkorizás, jóval lemaradva, az apjával döcögött valahol), hogy üljenek le egy padra, lefényképezem őket. Utána, végül is jobb híján, elkezdtem kattintgatni, hogy megörökítsem őket ilyen helyzetben is, bár nem ez volt az eredeti célom:

Szóval meg-megtépik egymást, bár ez a Kicsik és a Nagyok között néha inkább csak egy eltúlzott móka, de komoly konfliktus eredménye is lehet.... Zita nem bírja, hogy Emma túl lassú a reggeli készülődésben; Klára visít, ha hozzérnek a dolgaihoz; Emma nem viseli el, ha Zita kiabál vele; Imó pedig sokszor kapja az áldozat-szerepet....

Viszont utána rengeteg más kép is beugrott: Zita, ahogy zokogva jön-megy a tengerparton, Klárát keresve; Emma, ahogy Imóhoz bújik reggel, hogy köszöntse; Klára, ahogy magyaráz, hogy ő Imót azért "hozta magával", hogy mindig legyen egy jó kis játszótársa; az összefogás, ahogy nekiállnak közösen vigasztalni, azt akit éppen leszidtam; Zita, ahogy megfogja Emma kezét a suliban és "kijár" neki mindent; vagy ahogy mélységesen felháborodik Sáron folytogatós támadásán Imó ellen és felajánlja, hogy majd ő "beszél" Sáronnal ("hogy nem merje bántani a húgát"); a vidám és csöndes négyes, aki hétvégén reggel hagy minket aludni és addig közösen tévézik vagy épít egy toronyházat legóból/duplóból; vagy az, ahogy tiszta szívből szurkolnak egymásnak a versenyeken; fülembe csengtek a közös viháncolások hangjai, ahogy a kádban játszanak vagy a kuncogások, ahogy az együtt épített "bunkiban" elbújnak; felrémlett, ahogy Zita magyaráz Emmának egy matekpéldát, vagy ahogy próbálnak közösen zenélni; eszembe jutott, ahogy Imó odakucorog Emma mellé, amíg Emma gyakorol; ahogy Emma azt kéri a névnapjára, hogy közösen menjünk el egy kalandparkba és még sokáig sorolhatnám...

Így hát, a merengés után csak ennyit mondtam:
"Nagyon összetartanak, nagyon féltik egymást és nagyon tudnak veszekedni!"

Szerintem ez teljesen megfelel a jó-testvérség definíciójának...
Úgyhogy hozzátettem:
"Igen, jó testvérek."

Április 27.

Amikor még nem voltunk házasok, de már tudtuk, hogy együtt tervezzük az életünket, egyik ráérős reggelen arról beszélgettünk, hogy mi lesz majd a gyerekeink neve. Most, hogy írok róla, döbbenek rá arra, hogy csak lányneveket soroltunk..... Először viccesen beterveztünk három lányt: Glória, Viktória és Heuréka.... Aztán, gyorsan meggyeztünk, hogy a Virág név gyönyörű, és majd ez lesz az első lányunk neve...

Az esküvőnk után kevesebb mint félévvel már ismét töprenghettünk, ezúttal "élesben"... Persze, a Virág név nem merült feledésbe, de amikor, a frissen vásárolt Utónévkönyvet fellapoztuk, ijedten állapítottuk meg, hogy a Virág névnap túl közel lesz a baba születésnapjához, ami tervezett születésnap pedig már eleve Mikulásra esett. Már előre megszántuk szegény gyermekünket (akiről nem tudtuk még akkor persze, hogy csajszi lesz...): egy hónapon belül tudjon le minden ünnepet? November végén névnap, utána Mikulás és/ vagy születésnap, és végül Karácsony. És utána, egy apró húsvéti kitérőtől eltekintve, egy évig semmi?

És akkor fellapoztuk az Utónévkönyvet. Néhány vicces kedvű barátunk szerint ugyan csak az első és utolsó oldalát.... Ugyanis, hamar eldöntöttük, hogy Zita lesz, ha lány lesz (talán azért, mert egy kicsit hasonlított az én családi becenevemre, a Szityára, de lehet, hogy nem ezért, már nem tudom...), és pillanatok alatt világossá vált, hogy ha fiú, nem lehet más, csak Ábel... Ábitának hívtuk a bennem fejlődő babát, addig, amíg meg nem tudtuk, hogy a fiúnév mehet parkolópályára... (azóta is ott vesztegel... :-) ).

Zita, a mi Zitánk, aki végül, az utolsó pillanatban (konkrétan a születése utáni percben...) eldöntött Annát is megkapta második névként, végül Mikulás és Karácsony között érkezett, szinte félúton, december 16-án. A névnapja pedig ugyan nincs túl távol (néha) a Húsvéttól, de azért ad neki egy jól elkülöníthető ünnepnapot. A mait. Április 27-ét.

Zita, akit a annyiféleképpen becéznek. Számunkra még sokszor Minci (a Zitamin-ci önállósult végződésként jött létre ez a becenév), de egyre többször csak simán és határozottan Zita, vagy "legfeljebb" Zitus. A vívóedzője Zitunak hívja, első pillanattól. A tanító nénijének Zituka. A barátnőinek néha Zizi (ezt én nem annyira szeretem). A fuvola tanárnője Zitácskának hívja....

Szeretjük Zitát. Szeretjük Zita Annát. Szeretjük őt és szeretjük a nevét is. Neki való, hozzá illik, hozzánőtt.

Boldog névnapot, ZITA!!!!!

Turista a saját városában?

Zoli szeretne egy kicsit azzá lenni.... Mármint Budapestiként budapesti turistává. Budapest természetesen rengeteg szépséget rejt még, amit esetleg nem néztünk meg teljesen alaposan a csajokkal. Néha azért mégis nehéz rávenni magunkat arra, hogy a zöld vagy a kertvárosi nyugi helyett a várost válasszuk "kirándulás" végett.

Nemrégiben azért körbejártuk egy kicsit a lányokkal az Opera környékét (miután magában a gyönyörű épületben élvezhettük végig a Hófehérke balettet, ami egy kész csoda...), és örömmel konstatálhattam több dolgot is. Először is, hogy Zita számára természetes, hogy tudja, ki tervezte az Operát (ahogy a Nyugatit is pl., vagy tudja, hogy minek a mintájára készült a Parlament, ki volt a Lánchíd tervezője és ki a "kivitelezője"). Aztán azt is, hogy mennyire gyönyörű az a rész, a sétálósra átalakított Hajós utcával. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban azt, hogy ezt a szépséget a gyerekek is észreveszik és értékelik!

Mivel rajonganak a Dunáért és mostanában a görkoriért, hát az egyáltalán nem könnyű célpontot, a Margitszigetet jelöltük meg kirándulási helyszínként, szombaton. Ez nem volt egyszerű. Először is, elfeledkeztünk a Critical Massról (biciklis felvonulás). Másodszor, a Margitszigetre a Margit-hídon akartunk eljutni, gyalogosan, illetve görkorin "gurulva". És rengetgeten voltak erre az ötletre.... De végül is odaértünk, és autók nélküli környezetben, félelmetesen illatozó orgonabokorsorok és gyönyörű díszben pompázó, óriási gesztenyefák, meg sok más, szépséges fa és bokor között görkorizhattak a lányok. És közben tátott szájjal bámulhatták, hogy mi mindent művelnek a többiek. Bringóhintók cikáztak mindenfelé, voltak ott apró csecsemőktől a korelnökig minden korosztályból. Az emberek frízbiztek, labdáztak, tollasoztak, falatoztak, heverésztek és kutyát sétáltattak, bicikliztek, babakocsit toltak, andalogtak, futottak, kergetőztek, piknikeztek, aludtak vagy zenét hallgattak. Zolival azt beszéltük, hogy ott, a Margitszigeten, egy tavaszi szombat délután, nagyon érezhettük, hogy egy hatalmas (világ)városban élünk.... Ez kevésbé átélhető a mindennapokban, a külvárosi környezetünkben.

Egy jókora túra után, viszaértünk a budai oldalon leparkolt autónkhoz, ahol a lányok visszavették a cipőiket és egy ottani, nagyon klassz és nem a szokványos módon felszerelt, játszóteren vezették le a kiruccanást...
(Ezen a játszótéren gyorsan összeismerkedtek egy családdal: három lány, a két kicsi egypetéjű ikrek, köztük egy Emma.....)

A Parlamentbe szeretnénk még egy idegenvezetős körre elmenni, no meg fel a Várba, persze, és esetleg a Citadellára, meg még pár szép, budapesti helyre. De a jövő hétvégén, ha lesz alkalmunk kirándulni, én most mégis inkább Vácra szeretnék menni. Nem igényelem mindig a nagyvárosi érzést....

A felnőttkor átka

Zita lányom, no meg persze a többi is, folyton nagyobb, nagylányosabb, felnőttesebb szeretne lenni. Mi sem természetes, azt gondolom. De azért, néha megmatekoztatom.... Hogy hány évig gyerek is ő "hivatalosan"....? Aztán megkérdezem, hogy hány évig szeretne élni (szerencsére jó nagy számot mond!)... Aztán kivonatom abból a számból a hivatalos gyerekkor éveit... És rámutatok: olyan kis része az az életének, hogy jobb, ha inkább kiélvezi és nem hajszolja azt a fránya felnőttkort.... Általában úgy tűnik, hogy meggyőzöm... .-)

Ami engem illett, azt hiszem, hogy úgy igazából, talán akkor váltam felnőtté, amikor megismertem Zolit, az igaz szerelmet, és vele együtt egy egészen "érdekes" érzést is: a féltést, az aggodalmat... Hogy nehogy valami baja legyen.... Ez az aggodalom persze tovább hatványozódott Zita születésével. Zoli irányába is, no meg a pici baba irányába is.... Emlékszem, szülésem másnapján elhűlve kérdeztem Anyukámat: "Te hogyan mertél engem elengedni egyedül egy teljes hónapra Ausztráliába?!?! Én ezt a gyereket még a szomszédba sem merem majd elengedni a kséretem nélkül!!!!!!!" A többi gyermek érkezése nem tompított ezen az érzésen, a "megszokás" itt nem működik.... Tehát, éjt nappallá téve aggódhatok és aggódom is....

Ha még mindez nem lenne elég, pár éve egyre súlyosabban társult még egy féltés-fajta... No, nem mintha eddig nem kötődtem volna a szüleimhez, de jó darabig volt bennem egy olyan, hogy ők az én támaszaim, nekik nem lehet bajuk. De lehet... és jaj, csak nehogy legyen!!!! És igen, most már, ha bárhová elindulnak, jön az a fojtogató érzés a torokban és a gyomorban..... Márpedig sűrűn elindulnak.... Főleg Apukám. Ahogy legutóbb is. Már eleve hosszú utat tervezett: Los Angeles, Costa Rica és New York voltak a célállomások. És New Yorkban érte őt a vulkáni hamuprobléma. Szombat este kellett volna megérkeznie.... Közben kiderült, hogy egészségügyi bántalmak is kínozzák. Anyukám is szürkévé aggódta magát itthon. Próbáltunk a neten mindenféle megoldást keresni, informálódni, reptéri jelentéseket követni... Nagy nehezen, elindult New Yorkból. Napokon át utazgatott, állt sorba, szállt meg itt-ott-amott, várt és idegeskedett, szurkolt és tört le.... Elrepült Torontóba (!!!). Onnan Lisszabonba. Onnan Madridba. Onnan Rómába. Onnan végül, kedd éjszaka, haza....... Szinte egy teljes napot végigaludt itthon. Tegnap már mosolyogva fogadott és azt állította: szerencséje van. Szerencséje, hogy hazaért. Szerencséje, hogy itthon várta a család.

És igaza van. Érzem, meg kell szoknom, hogy mostantól még többet kell majd aggódnom. És nem csak a repülőjáratok okozta problémák miatt....

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék még minden együttérzésemről tanúskodni egy anya, egy barátnő irányába, aki három hosszú év küzdelem után, az utolsó útjára is elkísérte az Édesanyját. És három nappal Anyák napja előtt temeti. Részvétem teljesen őszinte.

Futóbolondok

Már beszélgettünk arról egy ideje, hogy jó lenne egyszer egy ilyet kipróbálni. És akkor, pár hete, "szembejött velem" ez a dátum és felhívás, valamelyik újságban. Nagyszerű! Pont ráérünk! Megkérdeztem Zitát is és Zolit is: van-e tényleg kedvük? És volt.

Vasárnap reggel - "flúgos" csapat... - ébresztőórára ébredtünk, hogy elmehessünk... FUTNI... 12 400 másik embertársunkkal... Igen, a Vivicittán jártunk! Akarom mondani: futottunk! A "legfurább" pedig az, hogy nagyon tetszett nekünk!!!! Fergeteges hangulatban telt a délelőttünk, és elégedetten saját magunkkkal, jöttünk haza. Ahogy Zoli fogalmazott: ez volt régóta az első olyan tömegrendezvény, ami tetszett teljes egészében és minden részletében!
Zoli a Midicittá távját futotta le, az 6, 4 km, mi, Zitussal, a Minicittát, 3,3 km-rel. Megegyeztünk, hogy legközelebb, mindenki az eggyel nagyobb távot vállalja. Mert lesz legközelebb, az biztos.

A zökkenőmentes nevezés után, a Midicittára felkészülvén, tömeges bemelegítést tartottak. Zita Zolival tartott, nagyon élvezték:

Majd, Zoli elrajtolt, Kovács Kati visszaszámolására (Zita legnagyobb örömére..).

Zoli, remek idővel be is futott, remek eredménnyel: 28 perc alatt teljesítette a 6,4 km-t.

Kis idő elteltével már mi készülődtünk.... A mi rajtunk kerek tíz percig tartott, olyan sokan vállaltuk ezt a - teljesen vállalható - távot. Zita az első kilométeren még velem tartott, majd begyújtotta a rakétáit és.... négy percet rám vert!!!!

Én 22 perc alatt "cammogtam" be. De élveztem!!!!

Egy biztos: máskor is jövünk, sőt, keresünk majd más, hasonló rendezvényeket!!! Innen is gratula a szervezésért és a hangulatért!!!!

Április 19.

Indított szülés volt. "Te jó ég! - kaptunk a fejünkhöz a szülés előtti este. Mi lesz, ha mégsem lány lesz?!" Gyorsan előkaptuk a keresztnevek könyvét, és némi lapozgatás után ráböktünk a megoldásra: Milán lesz!!!! Igen, az teljesen jó lesz, mert az azt jelenti: "kedves"!

Persze, már mindenki tudja a történet végét: lány lett és Emma "maradt". Ahogyan azt már szinte évekkel előtte elterveztük.... Pedig próbáltak róla lebeszélni.... Misi Bátyám, amikor arról faggattuk, még a terhesség legelején, hogy milyen fiúneveket javasolna, visszakérdezett: "Miért, azt már tudjátok, hogy hogyan hívjátok, ha lány lesz?" "Persze!- vágtuk rá, - Emma lesz!" Misi elfintorodott, és azt mondta: "Akkor inkább legyen fiú!" Azóta, persze, az égadta világon semmi baja nincs ezzel a névvel. De, hogy ne csak Bátyámat mártsam be, az igazság az, hogy az egész család pislogott a név hallattán. Se közel, se távol nem ismert senki Emma nevű hölgyet. Mindenkinek leginkább egy nénike képe ugrott be... Vagy, ahogy az igen csak karakán szülésznő is mondta: "de miért adnak ilyen kontyos öregasszony nevet annak a szegény kis babának?" Mi csak mosolyogtunk, mert tudtuk: az Emma név tökéletes lesz!

Az lett. Annyira, hogy úgy terveztük, hogy a második keresztnevét, az ugyancsak gyögyörű, Nórát is felhasználva, majd Manónak becézzük (hiszen Em-maNó-ra), de valahogy szinte sosem jött a nyelvünkre... Mert ő olyan Emmás. És, bár ennek a névnek nincs pontos jelentése (hiszen tulajdonképpen egy másik, germán név becézett formájaként önállósult), mi készséggel hozzátársítjuk azt, ami a Milánnal járt volna: KEDVES!

Boldog névnapot, kedves, drága Emmánk!!!!!

(u.i.: 2002. február 27.-e óta szinte tömegesen jöttek világra az Emmák Magyarországon. Szinte már nincs olyan gyerekes esemény, ahol nem botolnánk egy Emmába, rendszerint azért fiatalabbakba. Mára már senki sem tartja ezt egy konytos öregasszony névnek, hanem egy vagány, belevaló, divatos névnek..... )

Ahol négy (leány)gyermek van...

Ha idegenekkel szóba elegyedek, és kiderül, hogy négy leánykát küldött nekem a Sors, az esetek túlnyomó többségében a beszélgetőpartnerem rácsodálkozik erre a tényre és mostanra már akár standardnak is minősülő mondatokat mond: - nahát, hogy lehet azt bírni?
                             - az apuka biztos nagyon el van kényeztetve!
                             - nem lehet egyszerű az élete!
Tegnap, a zuhany alatt, végiggondoltam, hogy akkor most milyen is tényleg az a helyzet, amiben nap-mint-nap létezünk. Leírom azokat a dolgokat, amik így, elsőre, eszembe jutottak (és még most is eszembe jutnak, a gépnél ülve...)

Ahol négy (leány)gyermek van, ott valakinek mindig van mondani-, kérdezni- háborogni-, kiabálnivalója... (sokszor többeknek is, egyszerre...)

Ahol négy (leány)gyermek van, ott valakinek biztos, hogy éppen elfogyott a fogkrémje, a ragasztója, vagy a türelme.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott a szennyestartók, a ruhaszárítók és a vasalnivalós kosarak mindig tele vannak.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott szinte minden napra jut befizetendő ebéd- vagy csoport/osztálypénz, edzés vagy egyéb különfoglalkozás tagdíja.

Ahol négy leánygyermek van, ott valaki mindig készül zsúrba (jó esetben máséba.....).

Ahol négy (leány)gyermek van, ott minden nap kiborul egy pohár(jó esetben víz, rosszabban kakaó, netán a szülők vörösbora....).

Ahol négy (leány)gyermek van, ott mindig akad egy felvarrandó gomb, egy foltozandó nadrágtérd, egy felkutatandó pár papucs, egy párját vesztett zokni.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott a mosógépnek, a porszívónak és a mosogatógépnek nincs pihenőnapja.

Ahol négy leánygyermek van, ott Húsvét hétfő délután már nagyon büdös van.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott minden napra jut mosoly, nevetés, kuncogás, vihogás, rötyögés, kacagás, hahotázás.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott sosincs igazán csend és rend.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott valamit mindig be kell vinni valahova: üres befőttes üveget vagy tejfölösdobozt az oviba, babakori képet vagy tablót a lakóhelyünkről a suliba.

Ahol négy leánygyermek van, ott tuti, hogy a lakás valamelyik pontján rálépünk egy elhagyott hajcsattra.

Ahol négy (leány)gyermek van, ott minden nap aktuális valakinek a körömvágás vagy a hajmosás (rossz esetben akár "fejmosás" is...)

Ahol négy (leány)gyermek van, ott nem kell sem speciális szemüveg, sem emelkedett hangulat ahhoz, hogy rózsaszínben lásd a világot.