Pages

2012. július 23., hétfő

Lennon, lekvár és lányregény

I.
Amikor nyaralni indultunk (hoppá, erről még mindig nem meséltem! na majd nemsokára), nekem jutott az a feladat (az összes többi mellett is, már ami az utazásra való készülődést illeti), hogy bedobjak néhány hallgatnivaló CD-t a kocsiba. Hát, velem nem járnak túl jól a családom tagjai, nehezen szakadok el a kedvenceimtől. Úgymint Springsteen (akiről már a lányok is tudják, hogy "Anya második szerelme" - illetve Emma szerint csak a negyedik lehet, mert a dobogó mindhárom fokán csak APA állhat! :-) ), Rod Stewart, U2 és Bon Jovi. Ez az alap. Aztán hol ez, hol az társul. Most valamiért még John Lennon lemeze akadt a kezembe (egyébként szigorú rendszer van a CD-k között, Zoli gyakran ellenőrzi és hozza helyre a menet közben keletkezett összevisszaságokat). Úgy gondoltam, hogy ideje, hogy megismerkedjenek a csajok ezzel a legendával is, ami teljesen belefér abba, hogy egyébként Pitbull zenéjére "tombolnak", ha szól a rádió....
Be is tettem egy bamba pillanatban a Lennon lemezt. Persze, jött hozzá magyarázat és sok-sok kérdés. A Beatles-ről, utána pedig egy idő után arról, hogy mikor, hogyan és miért halt meg szegény John. A zenéért pedig, legnagyobb meglepetésemre, nagyon lelkesedtek. Persze, mint sokszor, a gyorsabbakért. És azokat folyton ismételni kellett. Úgyhogy Zoli egy idő után kijelentette, hogy ha még egyszer meghallja az általa egyébként "első areobic aláfestő zenének" titulált (a komoly emberek szerint pedig tulajdonképpen az első "rap" szám) "Give peace a chance" című nótát, akkor biztos, hogy háborús gondolatai támadnak. Mondjuk, az is eléggé fura, hogy a 40 fokban gyakran csendült fel a "So this is Christmas" kezdetű "Happy New Year" című karácsonyi dal; és az Imagine végtelenítve megint csak érdekesen hat. Szóval Lennon bejött, Zoli pedig kimegy inkább, ha meghallja....

II.
"Anya, van még a muffinból, amit sütöttél?"- Imola így nyitott ma reggel. 
Az igenlő válaszra kérés érkezett:
"Jó, akkor azt kérek reggelire, a baracklekvároddal, mert az olyan finom!!!"
Nos, ez zene füleimnek! (Mármint, nem feltétlenül valamelyik Lennon-szám!)
Mert idén nyáron már nem bírtam magammal! Sokáig tartottam Zoli "fenyegetésétől", mely szerint ha lekvárt merek főzni, az már válópergyanús, mivel "az nagymama-dolog", de most már nem félek!!! Amikor az első szárnypróbálkozásaimat tettem egy kis eperrel, még óvatosan árultam el neki, de Zita azonnali lelkesedését látva, rögtön éreztem, hogy úgyis én nyerek... Aztán Zoli is megkóstolta a lekvárt.... És már nem is ellenzi a dolgot! Igyekszem mindig úgy csinálni, hogy ő ne lássa, maximum a dunsztot, így végül is mindenki jól jár. Én pedig próbálkozom ezzel-azzal, olyan örömmel, mint aki végre megkóstolhat valami tiltott gyümölcsöt (szinte sóvárogtam már a lekvárfőzés élményéért, biztos nem vagyok komplett). Az eper után jött a meggy (nem sikerült csúcs módon, be kell látnom), aztán a málna, majd a sárgabarack (ez viszont díjnyertes lett!), és most legutóbb a ringlószilva (isteni!!!). Sima szilvát tervezek még, meg esetleg újra sárgabarackot, ha kapok még, mert az gyorsan el fog fogyni, érzem. Összesen eddig kb. 50 üveg lekvárt gyártottam, és lent pihegnek a pincében, szépen (????) felcímkézve.
Zolit pedig végképp legyőztem azzal az érveléssel, hogy ez nekem azért "kell", mert így tudom, hogy az általam gondosan és előrelátóan elkészített lekvárt eszegetik majd a lányok azokon a reggeleken, amikor nem leszek velük, mert már a metrón zötykölődök a munkahelyem felé. (Igen, erről is kell majd mesélnem, nem is keveset...)

III.
Az van, hogy Zita imádja a Szent Johanna Gimi sorozatot, és rávett engem is, hogy olvassam el. Most tartok a második kötetnél, és az a helyzet, hogy tetszik. Úgy olvastatja magát. Olyan lányos, olyan kedves, olyan békés. Ajánlom lányos anyukáknak! Meg lányoknak, tiniknek, nagyiknak, és mindenkinek, aki szívesen olvas ezt-azt!

+ 1.
Ennek talán a "learning" címet adhattam volna, csak furán festett volna...
Szóval, már előre elterveztem, hogy amíg Imolával kórházban leszünk, majd utána itthon lábadozunk, jó lenne a többiekkel is valami értelmeset "kezdeni", továbbá az nem lenne túl szerencsés, ha mindannyian a frissen műtött húgon lógnának. A vakáció alatt erre a tábor a legjobb megoldás, nemdebár? Még el kell hozzá mesélnem azt, hogy Zita már a tavasszal azt kérte, hogy ha jól teljesít a suliban, akkor ismét kérne valami "díjazást" (mint anno a 100 ötösért a telefont). Aggódva kérdeztem, hogy mit, mire kiderült, hogy "vagy fotós tanfolyamot vagy intenzív nyelvtanfolyamot". Hála az égnek, hogy ilyen jófej gyerekem van!!! Mivel nem lett kitűnő (az a fránya matek!!!), ezért én döntöttem el, hogy melyiket a kettő közül. Illetve kissé módosítottuk a dolgot. Az intenzív nyelvtanfolyamhoz több hét is kellett volna, és elég lett volna az órákra bejárnia. De ez Imola miatt körülményes lett volna. Így lett egy egyhetes tábor egy jónevű belvárosi nyelviskolában. Délelőtt nyelvórák anyanyelvi tanárokkal, délben ebéd egy jó kis olasz étteremben, majd délután klassz programok (úgymint mozi, Parlament-látogatás, Csodák Palotája, stb...). És az történt, hogy Klára pedig beevezett Zita farvizein.... Ugyanis Emmát egy közeli, már tavaly tesztelt, tenisz-táborba írattuk be erre a hétre, és Klárát vele együtt elküldeni finoman is rizikós lett volna (elég konfliktusos a viszonyuk mostanság), ráadásul Klára imádja az angolt, és sokkal jobban érdekelte ez a nyelvi tábor. Így aztán, Zita Klárával járt egy hétig a Belvárosba, és azt kell, hogy mondjam, hogy teljes siker volt az akció! Jól elvoltak ketten, amikor együtt voltak; Klárát mindenki csípte (történetesen ő volt a legfiatalabb, és elnyerte a "Picúr" kényeztető becenevet), a közeg, a kaja és a programok nagyon tetszettek nekik. És a nyelv? Zita szerdán már azt mondta, hogy "egyre több mindent értek abból, amit a tanár mond", meg olyanokat mesélt, hogy miket kommunikált órák után azokkal a társaival, akik meg magyarul nem tudtak (tehát merte használni a tudását!!!), úgyhogy mindenképpen hasznos volt, mert kihegyezte a fülét a szép kiejtésre és a szóbeli megértésre! Klára pedig eddig is remekül kihámozta például a rádióban hallott nótákból is azt a pár szót, amit tud angolul, és ezt csak tovább fejlesztette. Esténként pedig kikérdeztette velünk az aznap tanultakat! :-) Jövőre is menni szeretnének, ha lehet több hétre! Emma pedig jól érezte magát a teniszen; hullafáradtan esett haza délutánonként, és ha megkérdeztem, hogy mivel telt a napja, akkor azt válaszolta: "tenisszel és nevetéssel". Imola pedig a kezdeti apátia után, pont a táborok végére jött annyira helyre, hogy már strapabíróan állja a testvéri törődés viszontagságait!

4 megjegyzés:

sedith írta...

Megalájk!!!:) (Azt sem hittem volna, hogy egyszer ezt a "szép" magyar szót fogom használni!:P)
Sok puszi!:)
Edith

Csicseriborsó írta...

Tőlem is egy! És most elolvasom a Szent Johannát, mert a lányom áradozik, de eddig nem vitt rá a lélek.

Szitya írta...

Edith és Csicseriborsó!
Köszi!!! Egészen facebook-os reakciók ezek... (pedig kifejezetten nem áll szándékomban facebook-on is "megjelenni" külön, a bloggal, mert úgy érzem, azt már nem tudnám menedzselni).
Jó olvasgatást!!!!

Zita írta...

Anyu, a karácsonyi dalnak "Happy Xmas!" a címe!!! :)