Az Ikrek születésekor eléggé evidens kapcsolódások alakultak ki: a "Nagyok" és a "Babák". Ekkor szövetségessé vált Zita és Emma - a két "betolakodót" közösen kellett elviselni... :-) Aztán Klára és Imola kicsit felcseperedett, és szép lassan játszópartnerré váltak Emma számára. Az ovis korszakban Emma és Imola, a két jámborabb kishölgy szinte összenőttek; amikor Zita már sulis lett, ő büszkén viselte "nagyságát", és kifelé barátkozott már nagy lendülettel, Klára pedig előbb-utóbb otthagyta a két békésen barbiezó testvérét, és más utakon járt. Ezalatt az időszak alatt legfőképpen Zita és Emma konfliktusaitól volt hangos a ház, Zita egy erősen kötekedő korszakát élte, legidősebb húgát véve célpontul. Klára és Imola is civakodtak azért, de valahogy kevésbé lélekölő módon.
Amikor Emma is iskolába ment, Imola nagyon bánatos lett: "mikor ér már haza Emma?" kérdezgette, miután ő már megérkezett ebéd után az oviból. Nem találta a helyét, és amint betoppant az imádott nővér, húzta a szobájába játszani. És eléggé duzzogott, ha Emmának házi feladata is akadt...
Egy nagy fordulat akkor állt be, amikor már az Ikrek is iskolába indultak. Ekkor valahogy Imola, akit eddig Emma simán irányítgatott, rájött,hogy hoppá, már ő is nagy. Hirtelen visszahúzott ikertestvéréhez, nagyobb sorsközösséget érezve azáltal, hogy egy osztályban, együtt "kell" megfelelniük az új és immáron komolynak vélt kihívásoknak. Klárával vállvetve meneteltek végig az első osztályon, és kicsit eltávolodott Emmától, aki így, elveszítve legfőbb szövetségesét (akit kicsit "uralhatott is"), kissé elveszettnek tűnt a családi kapcsolatrendszerben. Hiszen ő arra készült, hogy majd ő pátyolgatja az Ikreket az iskolában, és nekik erre szemmel láthatóan nem nagyon volt szükségük...
A helyzet ott bonyolódott tovább, hogy az Ikrek számára első iskolai év vége felé, Klára valamiért megmakrancosodott, és mindenért Emmának esett. Sajnos, tipikusan "ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, az a baj, ha éppen felveszi az a baj, ha éppen leveszi, az a baj"-módon. Nyíltan és burkolva mindenért Emmát tartotta hibásnak, nem létező problémákat kreált, és hergelte fel magát. Rossz volt látni, mert Emma kiborult, értetlenül állt a dolgok előtt, Klára pedig általában hajthatatlan volt, és mindig egy kicsit túl hosszú idő telt el a bűnbánatig, és az is inkább irányomban semmint Emma felé. Ezen sokat dolgoztunk, talán van valami eredménye, de ez egy összetettebb probléma (volt) Klára esetében, amit most nem taglalnék nagyon; nem is biztos, hogy valaha megteszem ezen a blogon. A két kékszemű konfliktusát a két "kívülálló" érdekesen szemlélte. Imola szemmel láthatóan igyekezett kívül maradni az egészből, nem kívánt állást foglalni. Zita viszont Klára védőügyvédjévé nőtte ki magát, néha már abszurd módon. És Klára vidáman állt be Zita védőernyője alá. Határozottan cimborák lettek, és a közösen eltöltött angoltáboros hetük ezt meg is erősítette.
Jelen pillanatban tehát körülbelül az a felállás, hogy Zita és Klára erős véd és dacszövetségben léteznek; Imola mindenkivel jóban van, és mindenki mosolyogva tűri az esetleges nyivákolásait (bizonyára közrejátszik ebben az is, hogy mégiscsak megműtötték a Drágát, ami miatt mindenki aggódott), Emma pedig keresi a helyét és sokszor elkeseredik az őt érő támadások miatt (amit a többiek kihasználnak, hiszen könnyen eltörik nála a mécses, és emiatt is csúfot űznek belőle).
Ehhez a koalíció-térképhez aranyosan kötődik Imola két tegnapi megszólalása.... Most az az alvó-felállás, hogy Zita Dórival, az LB-vel (Legjobb Barátnőjével, aki a helyi tenisz-tábor idejére nálunk van), egy kétszemélyes szobában, Emma, Imola és Klára pedig egy háromágyasban.
Klára és Imola már fent pihegtek az ágyukban tegnap este, éppen Klárának meséltem az itt-felfedezett és általa nagyon megkedvelt "Én, te ő" című könyvből, amikor Emma is megérkezett. Kedvesen odabújt egy picit Imóhoz, és adott neki egy puszit. Imola már kissé kábán felnézett, és azt motyogta az orra alatt: "Na, most lássam, ahogy egy ugyanilyet adsz Klárának is!" Én teljes mértékben elolvadtam ettől a mélyből, ösztönből jövő kedvességtől, békétől és szeretettől, de Emma is mosolygott - és persze szót fogadott!
Tegnap este történt egy másik eset is. Emma kissé lógó orral jött-ment, és ez feltűnt Imolának. "Mi baj van, Emma?"- kérdezte tőle Imola kedvesen. "Semmi!"-legyintett Emma. "De én érzem a szívemben, hogy van valami baj!"- replikázott a mi kis sajátgyártmányú tündérünk. No, erre Emma is elmosolyodott - szívből!
Hát, "szövetségek" így vagy úgy, egy ilyen testvérért mindenki összeteheti a két kezét!!! Persze, zárszónak ez mégsem jó... Mert végigpörög a fejemben jópár jelenet, történés, amikor kiálltak egymásért, egymás mellett, ahogy aggódtak egymásért, szurkoltak egymásnak. Úgyhogy... Jó testvérek ők. Ami nem zárja ki a koalíciókat és az összezördülésket. Sőt, talán ezek a konfliktusok segítenek is összekovácsolódni...
9 megjegyzés:
Nos, szerencsés vagy, de nagyon. Nálunk az a kedvenc mondat, hogy " miért nem egyke lettem?!" És sajnos egyik sincs jóban egyikkel sem valami nagyon, hiába testvérek :( Mindennaposak a hatalmas üvöltések, meg még mi minden... ( amiket úgy szégyellek, hogy inkább le sem írom). Már mindenből külön kell, semmin nem tudnak osztozni egymással ( de csak egymással ). Tudom, hogy minden csalàdban van testvérharc, de ez nálunk már jóval több. És ez sajnos már nem lesz jobb, csak azon ügyködhetek, hogy ne legyen ennél is rosszabb. :((((( Szóval becsüld meg a helyzeted! :)
Igyekszem, Jennelle! Sok energiámat leköti, hogy minden gyereknek jusson "csak belőlem", "csak neki" néha, és az is, hogy megértessem: ők így együtt életem értelme, és egyben legfőbb célom az, hogy nélkülem is számíthassanak mindig egymásra.
Szia Kinga! Képzeld, a blogod megelevenedett számomra! Múlt szerdán délután anyósoméknál jártunk Bogláron és kimentünk a szabad strandra. A WC közelében szállásoltuk el magunkat és mivel a legkisebb fázott, én kint maradtam vele. Egyszer csak két kislány érkezik a WC felé és olyan ismerősek! De honnan? Aztán beugrott: a Balogh ikrek! A dolog akkor vált biztossá, amikor meghallottam Imola nevét. Nagyon furcsa élmény volt, ugyanakkor öröm is számomra. Téged nem láttalak, biztos messzebb voltatok, pedig bíztam benne, hátha összefutunk. Nem bántam volna! Talán majd legközelebb és bocs, hogy nem a mai írásra reagáltam!
Úgy tűnik, a történet legfőbb tanulsága, hogy tulajdonképpen mindenki nagyon szereti a testvéreit, csak néha előfordul, hogy van,akit jobban egy kicsit. De ez egy ekkora családban még jól is jöhet...
Klárának Boldog Névnapot kívánok.
Szia Zafiram!
A Jankovich-telepi szadadstrandon voltatok? Imola és...? Nem esetleg Emma volt vele? Ejj, de kár, hogy én pont nem kísértem el őket oda (ha ez az eset, amire gondolok, akkor én a többiekkel pancsoltam még)!
Nem jöttök még?
Ez klassz hozzászólás volt, nem baj, hogy nem a témához tartozott! Egészen feldobott!
Üdv,
Szilvi
(u.i.: Én nem Kinga vagyok, de amíg a Hannamikoltáronlellés Kingával keversz össze, addig azt bóknak veszem!!!!)
Köszi, Dius!!!
Szia Szilvi! A keverés csupán a fáradtságomnak volt köszönhető. Ezer bocsánat!!! Annyira gyorsan akartam leírni az élményt, hogy nem foglalkoztam az előző éjszakai kevés alvással... és igen, azzal a Kingával kevertelek össze:)))
Valószínűleg Emma volt vele, de tudod, nem akartam bámészkodni, nem szokásom, vioszont az Imola névre azért mindig felkapom a fejem. Nem sok van belőle.
Sajnos, mi már nem járunk arra a nyáron, de talán jövőre. És igen, mi mindig odamegyünk fürdeni, anyósoméktól csak kisétálunk a partra egy szál semmiben. A 3 gyerekkel nincs ennél egyszerűbb...arról nem is beszélve, hogy zsúfoltság sincs soha.
A lányaiddal találkozni hatalmas élmény volt, ennél nagyobb már csak az lesz, ha egyszer veled futok össze:)))
Szép nyaralást nektek!
Melinda
Kedves Melinda!
Akkor az az eset volt, amire gondolok, Emma és Imola párban mentek a mellékhelyiségre, a parton.
Kár, hogy már nem jöttök, de mi minden évben megtalálhatóak vagyunk a parton, egy picit távolabb a WC épületétől! Remélem, egy találka összejön!!!
Üdv,
Szilvi
Szia Szilvi! Annyit mosolyogtam ezen a koalíciós bejegyzéseden! Egészen hasonlót élünk mi át, nekem 4 fiam van nagyjából abban a felállásban mint a te lányaid, csak még jóval kisebbek: 10-7-4, és nálunk is a legkisebbek ikrek :). Hihetetlen (vagy nem is annyira), de eddig nagyon hasonlóan "verődtek" össze, mint nálatok. Annál a fázisnál tartottunk most, amikor a legnagyobb már inkább kifelé kacsintgat (az ikrek születése utáni 1-2 évben nálunk is nagyon összetartott a két nagy), és a középső inkább a kistesókkal játszik, és közülük is az egyikhez közelebb került. Aztán most lett iskolás a középsőnk, kíváncsi vagyok, vajon ugyanúgy folytatódik-e mint nálatok!
Megjegyzés küldése