Összkomfortos nyúl

Szóval, nyitottságom a háziállatok irányában már senki számára nem titok, aki néha bekukkant ide. Ha csak rajtam múlna, én biztos nem tudnék olyan határozottan ellenállni bizonyos kéréseknek, mint Zoli. De szerencsére ő kategórikus pl. macska-ügyben, meg mindenféle bent élő rágcsálók terén is... Habár a kaméleonról még nem tett le ő sem.

Amióta szegény előző nyuszi hirtelen itthagyott minket, az állatok iránti szereteten kívül mindig bennem van a szorongás: csak nehogy valamelyiknek baja legyen, mert akkor majd hogy kiborulnak a lányok! Illetve főleg Emma és esetleg Zita; az Ikrek valahogy nem annyira állat-bolondok. Szerintem Imola is csak azért szeretne macskát, mert az olyan cuki a fotókon, meg ő is olyan macskaféle, és akkor úgy összepasszolnának; de nem hiszem, hogy órák hosszat simogatná. Na mindegy.

Szóval, amikor vasárnap este Emma aggódva (mit aggódva! krokodilkönnycseppeket hullajtva) odarohant hozzám a nyuszi-babusgatós szeánsza után, hogy "Anya! A Bono olyan furán viselkedik! Kiraktam és alig ugrált, meg nem mozog, csak bújik..." - hát naná, hogy megrettentem! Még arra járt egy ismerős (szintén nyulas), aki megerősített az aggodalmunkban, hogy "tényleg, olyan fura a tekintete"... Nagy nehezen előkerítettük (telefonon) Emma barátnője/osztálytársnője apukáját. Megígérte, hogy másnap majd eljön, de valószínűleg megfázott a nyúl.

Na! Lelkifurdalás gyötört engem, meg szerintem Emmát is, holott ő nagyon jó gazdája a nyuszinak: ő eteti, ő tisztítja, ő babusgatja, ő "neveli"...

Még azt az apróságot is meg kellett szerveznem, hogy legyen nálunk másnap (hétfő) délben valaki, hogy beengedje az állatorvos apukát, de szerencsére a szüleim pont itthon vannak és ugyanúgy átérzik a fontosságát annak, amit egy háziállat jelent egy gyermek lelkében....

Aztán jött a megnyugtató telefon, hogy Bono jól van, csak kicsit sovány (no, ezen meglepődtünk), legyen neki több szénája, és esetleg egy lehetőség a valahová bújásra, no meg mindig valami rágcsálnivaló, háromnaponta (!!!) új alom, és ha lehet, minden nap futkározzon egy kicsit. Hát ehhez leginkább három pontot fűznék hozzá, így ni: ...

Hazafelé menet aztán megálltam egy állateledelesnél. Vettem fűvel borított "alagutat" a nyúlnak (rághat és bújhat egyszerre! :-) ), rengeteg almot és szénát (hát igen, ahelyett, hogy a saját füvünket szárítottuk volna le valahol .... ööö, hol is?), nyúledelt MÉG, répát is, új itatót, mert a régi gyengélkedett, egy takarító-segédeszközt, még valami kis "jutalomfalatra" hajazó izét, áh, mindent!

Emmáért elmentem az edzésére, és pont volt kettecskén egy félóránk együtt (zongoraóra előtt), amit inkább hármasban töltöttünk Bonóval. Bonó szaladgált addig (az előírásnak megfelelően), míg mi ketrecet pucoltunk (főként Emma!), almoztunk, szénáztunk, kuckót alakítottunk ki, rágcsát tettünk répát is, itatót szereltünk. A nyúl éppen csak egy nyugágyat és koktélt nem kapott tündéri kis mancsába, amikor visszatettük (az egyébként szépen fedett) ketrecébe.

Azt hiszem, ilyen ellátás mellett, nem kell aggódnunk... Habár, a kereskedésben szemeztem egy ketreccel, amit esetleg betennék a folyosóra nyulastúl extrém hideg esetén.... :-)

Hogy mit? Egy púpot a hátamra? Most miért?!?!..... :-)