KÁCIÓ!!!

Már írják. A táblára is, a lelkükbe is. Ez a júniusi suli egy kicsit a nyűg és a buli keveréke, megfűszerezve persze némi igazán megterhelő hajrával, jegyért feleléssel, vagy, egyeseknél, záróvizsgával. Mindenesetre, szerintem szülők és gyerekek egyaránt várják az utolsó kicsöngetést, függelenül attól, hogy mekkorák a gyerekei és hogy milyen gond szakad a nyakukba -esetleg- a gyerek(ek) nyári elhelyezése miatt.
No, és most már kicsit konkrétabban is arról, hogy miről szeretnék mesélni. Eddig csak azért kellett felvezetni, hogy facebook-on a semlegesség legyen olvasható. Ugyanis, Nagylány a minap "kioktatott", pontosabban egy újságból felolvasott egy szerinte számomra is megszívlelendő cikket, hogy az persze nagyon rossz lehet, ha egy szülő mások előtt szidja a gyermekét (nálunk ez nem releváns, szerencsére), de az sem jó, HA TÚLZOTTAN TÖMJÉNEZI!!! Zita szerint néha velem ez történik.... :-) Márpedig most dicsekedni készülök, illetve inkább talán TISZTELEGNI. (És igyekszem nem tömjénezni... :-))
Szóval, hogy kinek mennyi energiát oszt az élet, az persze lehet alkati dolog is, aláírom. Egy enyhén túlmozgásos Apával megáldva, volt esély arra, hogy esetleg valamelyik gyermekünk örökli ezt a néha megzabolázhatatlan energiaadagot. Nos, Zita bizonyára ilyen. Engem néha csak az ő "követése" is lefáraszt... Most, a tanév és az évad végén igazán elképesztő teljesítményt nyújtott.
Az iskolában a legtöbb tantárgyban gyönyörűen belehúzott, talán jogos az igazán elfojtott és enyhe szülői dohogás, hogy "nem lehetett volna így egész évben?!". De igazából, azt hiszem, hogy nem, nem lehetett volna. Az már káros lett volna. Vagy kóros... :-) Mert azért gyerek, vagy mi!!!! Szóval, talicskaszám hordta haza az ötösöket, sok félévi négyest feltornázva ezzel a legfelső magaslatokba. És ehhez irdatlan mennyiséget tanult! Sokszor, késő estig. És, igazából, határozottan jó kedvvel és türelemmel, egy minimális egészséges panaszkodással. A tanulás mellett, készült ugye a fuvola-vizsgájára és a vívásban a legnagyobb megmérettetésre, az országos bajnokságra.
A tanulmányi csúcsteljesítményét a magyar vizsgáján hozta. Az ő, nyolcévfolyamos, gimnáziumukban ugyanis vizsgarendszer működik; ezzel elég jól felkészítve őket a végső, érettségis, "összecsapásra". Van, hogy egy, van, hogy kettő vagy akár három tárgyból is vizsgáznak év végén. Először egy klasszikus írásbeli, majd utána egy ugyancsak klasszikus szóbeli, tételekkel, annak A és B részével, ahogyan kell. Idén a kissé "rettegett" irodalom-vizsga volt soron. Zitának mondjuk nagyon fekszik ez a tantárgy, az olvasókájával és a fogalmazói vénájával nincs gond. 15 tétel várt rá, amely tételeknek az egyik részét mindig egy vers (illetve egy prózai rész a Pál utcai fiúkból) képezte, aztán mindig voltak meghatározandó fogalmak, továbbá egy kötelező olvasmány egy bizonyos "megvilágítású" elemzése. Zitusunk éjt nappallá téve tanult, a tételeit gyönyörű kivitelben (kivételesen) időre elkészítette - nekünk meg maradt a kikérdezés. Az utóbbi hetek esti programjának.... És ő meg mondta, mondta és mondta. Ha elégedetlen volt magával ("nem elég jól mondta a verset"), akkor újrakezdte. A tételek többi részével detto. Esténként számokat kellett mondanunk 1-től 15-ig, azokat a tételeket mondta fel. Bevallom, volt, hogy belealudtam (!), miközben ő mondta. Ilyenkor rám szólt: "Anya, figyelsz?!" Mert ő még bírta....

Eljött a vizsga napja, és ő könyörgött, hogy legyek ott én is (előtte este sütit kellett sütnöm, miközben természetesen kikérdeztem, mert annyira hasonlít ez a vizsgarendszer az érettségire, hogy a szülők még "büfét" is csinálnak), mert "mindenkinek ott lesz az anyukája". 13 éves nagy ló... :-) (BÁRCSAK MÉG SOKÁIG ÍGY MARADNA!). Mondtam neki, hogy igyekszem, dehát ő a munkaidőm vége előtt került volna sorra. Morgott is, hogy miért nem vettem ki szabit. Hát igen. Többek között azért, mert Klára is "megreklamált" engem egy őt érintő eseményhez egy másik napra(majd akkor mesélek róla, ha meglesz az eredmény.), és mindig nem mehetek szabira.
Péntek volt, rövid nap az államigazgatásban, a végére hagytam az "ebédszünetet", rohantam, mintha puskából lőttek volna ki. Útközben hívott Zita - egy pillanatra megijedtem: már túl is van rajta?! - kiderült, van egy kis csúszás. Ennek ritkán örül az ember, de ez egy ilyen ritka alkalom volt. Ahogy odaértem, még be sem ment felkészülni. Pont belefért egy anyai ölelés! Jaj, ez nekem is nagyon jól esett!
Kissé drukkolósan, de azért jókedvűen vártam, hogy teljen az idő (jót beszélgettem pár anyukával), míg végül kitárult az ajtó, és egy kipirult, boldog Nagylány röpült be rajta: "60 pontból 60-at kaptam!" - vigyorogta bele a világba!!! És láttam: megérte a sok tanulás és a sok kikérdezés, megérte rohanni, olyan jó, hogy ott lehettem, olyan jó volt látni azt a ragyogó arcot!!!! És, igen, büszke is voltam rá.
A föld felett tíz centivel lebegve jött velem, hogy vigyem edzésre. Az utolsóra, az országos csapatversenyek előtt. Úgy, hogy előző hétvégén, az egyéni országos bajnokságon végre felkerült a dobogóra, ami megint hatalmas dolog a részéről, és mutatja, hogy továbbra is fejlődik a vívásban.

Másnap tehát ismét készíthettem lerágnivaló körmeimet... És ismét eltelhettem büszkeséggel, meg örömmel. Két korosztályban volt tagja a csapatnak a Nagylány, és mindkettőben komolyan kivette a részét a győzelemben. Két kupát emelhettek a magasba, kétszeres orszságos bajnok lett azon a napon a BVSC csapata! Azért ez nagy szó, akárhogy is.

Elmondhatjuk, hogy ez Zita hétvégéje volt. Méltó megkoronázása ennek a tanévnek/szezonnak. Nem hiszem, hogy kívánhatnék remekebb gyermeket magunknak. Persze, kamaszodik ő, meg néha fel kell csattannunk, és bizony, sok praktikai érzéket nem kapott a rengeteg tehetsége és kitartása mellé, de igazán szerencsések vagyunk vele, elmondhatjuk. Már csak azt mondtam Zolinak, hogy nehéz lehet azért néha Zita húgának lenni. Persze, nem szoktunk vele "bezzegelni" a többinek, de a kitartására azért fel szoktuk hívni a figyelmüket... :-) Nyilván, minden gyermekünkért odavagyunk meg vissza, félreértés ne essék egy pillanatra sem. Zita szerénysége ráadásul segít abban, hogy ne is kapjanak túl nagy hangsúlyt a sikerei, de azért van némi elképzelésem a gyerekpszichológiáról és arról, hogy "egyesek" fejében esetleg milyen gondolatok születhetnek meg. De dolgozunk azon, hogy ez ne így legyen.
Ezzel együtt, Zita igazán példamutató.
És, ahogy a kép is mutatja, még csak nem is csúnya :-)

Na jó, ez már tömjénezés, nem? Le is állok :-).