"Anya, én legózok!"

Klára úgy beleesett a Harry Potter köny-sorozatba, mint Micimackó a mézesbödönbe. Öröm nézni azt, ahogy a külvilágról teljesen megfeledkezve, a nappali egyik ficakjában, a Zitától megszerzett babzsákon, egy komód és a fűtőtest közvetlen közelében olvas, olvas, és olvas. Néha felnéz, és lelkesen magyaráz arról, hogy most éppen miért érdekes az a rész, ahol tart. Harmadikos létére (de egy felnőttet is "megszégyenítően") hatalmas iramban tud haladni. Amikor a síelésre utaztunk, ő végig olvasott az autóban - be is fejezte az éppen aktuális kötetet - több, mint 180 oldalt felfalva. A minap, az ünnep előtt, iskolaszünet volt tanodáéknál, így azt is jól kihasználta: egy nap alatt 200 oldalt olvasott el. Teljes rákattanás szemtanúi lehetünk. Klára eddig is szívesen olvasgatott, de ilyen lelkesedést még nem láttam nála.

Érdekes ez a Harry Potter dolog. Zita ovis korában hallott róla először, akkor nagyon izgatta a fantáziáját. Voltak ugyanis olyan csoporttársai, akik az egész sorzatott megnézték filmen (kb. középsőben), amit én kissé felelőtlennek tartottam a szülők részéről. Így fogtam magamat, és elolvastam az első két részt, csak úgy miheztartás végett - hogy tudjam, mikor adhatom a gyerekeim kezébe. Körülbelül hasonló korban, harmadik osztályban mondtam végül azt Zitának, hogy ha még mindig szeretné, elolvashatja. El is olvasta az első kötetet, de nála ez nem jelentett áttörést. Annak idején neki is ugyanazt ígértem, amit most Klárának: ha elolvas egy részt, utána megnézheti filmen. Zita elolvasta, aztán jó ráérősen, több részletben, megnézte az első részt filmen. A második kötethez már nem nyúlt és a második rész filmen már nem érdekelte. Nem csodálom, ez nem Zita stílusa. Olvas ő eleget mást, egyébként.

Emmánál nem is próbálkoztam Harry Potterrel. Egy részről, az olvasáshoz való viszonya, más részről az érzékeny lelke is eltántorított ettől, és ő maga sem kezdeményezte soha a dolgot. Vele Zita ízlésétől nagyon eltérő könyveken rágjuk végig magunkat (Gerald Durrelltől a "Teleki Blanka" című csíkos könyvön keresztül az Oroszlánhűségig mindenfélén).

De éreztem, hogy Klára vagány, kicsit fiúsabb természetéhez illeni fog ez a világ. És így is lett. Most éppen a negyedik részt "falja", és szemlátomást imádja továbbra is. Az első hármat már meg is nézte filmen - és eszébe sem jut félni.

Imola pedig? Nos, ő csak profitál a tényből, hogy Klára révén megnézheti a filmeket, amik egyébként nagyon tetszenek neki is. Esze ágában sincs viszont elolvasni a könyveket. Amikor egyszer rákérdeztem nála, kissé viccesen, hogy "Imó, mikor látom majd már azt, hogy te is ilyen sokat és lelkesen olvasol?", akkor rám ragyogtatta őrülten szép és huncut tekintetét, és azt válaszolta:
"Anya, én legózok!"

És tényleg. Imola ugyanolyan elmélyüléssel, kitartással és lelkesedéssel tud hosszú időn keresztül legózni, ahogyan Klára tudja ugyanezt olvasva. Most már végképp megszűnt a Duplo-korszak, és beléptünk a Heartlake City érába. Gyakorlatilag egy komplett város lett állandósítva a nappalink szőnyegén (erős morgásra késztetve néha Zitát és Klárát, akik szerint már lépni sem lehet rendesen), ahol bizonyos részelemek folyamatos átalakításon esnek át, mások pedig stabil tagjai az "utcaképnek". Amúgy hol épít Imola, hol pedig játszik (sokszor Emmát, néha akár Zitát vagy Klárát is bevonva) a Lego-díszletekben.

Mondanom sem kell, mi voltunk az első nézői a Lego-kaland című filmnek, és azóta az egész család dudorássza, hogy "minden szupi-szupeeeer".... Imola imádta. És Imolát most már a Legóval lehet igazán motiválni. A fülműtétje után ott várta őt a hőn vágyott dobozka. Aztán kapott már egy másikat is "tanulmányi" eredményért (igen, tudom, Vekerdy szerint ez nem túl bölcs - viszont hatékony), most pedig egy újabb cél érdekében teper az általunk megfogalmazott motivációs rendszerben.... :)

A helyzet az, hogy nagyon örülök, hogy ennyire "elmélyülten" tudnak ellazulni otthon, és hogy rájöttek, hogy ehhez igazán nem szükséges a pár hónapja beszűntetett Disney-csatorna (vagy a tévé úgy általában). Az olvasás és a legózás számomra ugyanolyan jó, és Imola érvelését nem csak elolvadt anyai szívem fogadta el, hanem az eszem is. Annyi szempontból "hasznos" neki ez a játék! Az agyának, a lelkének, a gyerekkorának.... Ahogy Klára belemerülős olvasása is!