Új hóbort - a "Nőnek a gyerekek" rovat ajánlásával

Meglehetősen szokatlan, számomra teljesen új, élményben lehetett többször is részem az utóbbi időben. Mégpedig abban, hogy ahogy a munkából hazatérve betoppantam a házunkba, finom süti-illat fogadott.
A helyzet az, hogy a vakációt eddig - egy négynapos kiruccanástól eltekintve, amiről majd hamarosan beszámolok - itthon, azaz Budapesten töltik a leányaim, mindenféle tábor-konstrukciókban, amiben az a közös, hogy nem ún. "ottalvósok". A táborokról is érdemes lenne írnom, remélem sikerül alkalmat kerítenem rá. Update: közben már máshol is nyaraltunk, meg a kisnagyságok jelentős hányada nincs is éppen Pesten, csak a bejegyzés lassan születik...

Szóval, először Zita döntött úgy, hogy ő ezt a nyarat a konyhai művészetének kifejlesztésére is használja majd, ezért nekilátott Stahl Judit muffinos szakácskönyvének "feldolgozásához". Jó ez, gondoltam én, mert Zita azért nem mozog túl otthonosan a konyhában (suli-időszakban erre egyszerűen módja sincs), és mégis csak 14 már, "lassan eladósorba kerül", nem árt, ha egy kicsit megtanulja, hogy mit hol talál, milyen mennyiségek mit képviselnek a valóságban, és melyik eszköz mire való. Lendületét, kitartását elnézve, van remény, hogy nyár végére ez be is következik.
Húgaira persze átragadt ez a lelkesedés, így ők is kinéztek maguknak mindenféle receptet, amit el akartak készíteni. Mondjuk, kissé leragadtak a "csokis" címszó alatt a tartalomjegyzékben, de hátha továbblendülnek majd onnan.
Így történt aztán, hogy volt olyan nap, amikor háromféle csokis muffin-csoda készült egy délután/este alatt, különböző kombinációjú gyerekfelosztással rendelkező cukrász-csapat által.

Természetesen, aminek egy ilyen tanulási folyamat során meg kell történnie, meg is történik. Zita első próbálkozása során kb. percenként csörrent a telefonom, amelyen felváltva záporoztak, az "Anya hol van a ..... (habverő/szűrő/kisedény/nagyedény/reszelő/fahéj/dió/sütőpor/stb.)" típusú és a különböző technikai jellegű kérdések ("Mivel verjem fel "fehéredésig" a tojássárgáját?/Mi az a "kk"?, Mennyi a púpozott evőkanál?/stb."). Persze, volt, hogy Zita eltökélten ragaszkodott a könyvben leírtakhoz, félretéve szaglását és egyéb érzékszervei jelzéseit, és kicsit elégette a sütit. Naná, hogy Imola simán összekeverte a sót a cukorral, ami egy muffin esetében nem (sem) túl szerencsés; ment is a kukába a nagy munkával kikevert, szépséges, ámde teljességgel ehetetlen (mert sós) tészta. És igen, csúszott ki tojás a kézből, verődött fel hab a (csempézett) falra, voltak nagy kacagások és bosszankodások, és én is kibírtam mosolygás nélkül, amikor az előző este A-tól Z-ig kipucevált konyhában kezdhettem újra másnap a takarítást.

DE! Ez nagyszerű, hogy van kedvük ilyesmihez, hogy kitartóan próbálkoznak, hogy az esetek túlnyomó többségében finom dolgok kerülnek ki a kezeik közül, és büszkén kínálgatnak vele mindenkit, akit tudnak.

Mostanra oda jutottunk, hogy Zitus már a bevásárlólistáját is egyedül állította össze, együtt vásároltunk ez alapján, és a süteményeken túllépve, egy teljes menüsor elkészítését ígéri nekünk ma estére. Nekünk, a szüleinek; a Húgok most erre-arra leledzenek a Balcsi különböző pontjainál. Kíváncsian - és örömmel - várom.

B.-F. Szilvia tudósítását olvashatták Budapestről, a "Nőnek a gyerekek rovatunkban. :)

Az egyik legelső remekmű
(a háttérben az "elkövető" és vidám kutyája)

Nem titkos. De határozottan csokis.

Az egyik cukrász "team" munka közben

És egy szép portré a legszorgosabb konyhatündérünkről
(nem a konyhában :) )