Már ő is tini....

Egyszerűen száguldoznak a hetek, sőt a hónapok. Ahogyan a fejemben is a megírnivalók.... De aztán azokból van, ami spontán "kiesik", és van, amit kénytelen vagyok kilökdösni, mert valamiért kényes, nem biztos, hogy leírandó, leírható.... Kicsit néha el is gondolkodom a blog létjogosultságán így, hogy már két tinink van meg két mindjártfelsősünk. Ugyanakkor meg szeretem rögzíteni valamilyen krónikában azt a sok érdekeset, ami történik velünk, amit nem szeretnék elfelejteni. Még kitalálom a módját, hogy hogyan oldjam ezeket az ellentétes dolgokat fel... Majd csak kieszelek valamit. :)

Szóval, az utóbbi idők egyik nagy eseménye az volt, hogy Emma, a mi Emmus-babánk, is tinédzser korba lépett, azaz 13 éves lett. Hogy azt állítsam, hogy ez hihetetlen szinte már automatizmus. De az ő esetében ez a köbre emelkedik....

Igen, ő Emma. De nem, már nem 12 éves. :)
Viszont röplabdás. És UTE-s. Nagyon.
Meg 13 éves. És imádnivaló. Nagyon.

Mindegy, azért mesélnék egy kicsit róla, meg a születésnapjáról. Szóval, az a helyzet, hogy Emmával nagyot fordult a világ, amióta röplabda-egyesületet váltott. Jó döntésnek bizonyult a tovább-lépés, ezt már bizton állíthatom, és ebben csak megerősít az, amikor hallom a csapattársaitól, hogy "De miért nem jöttél hamarabb, Emma?" Hogy egy lelkes és kedves csapattárs-anyukát idézzek: "Emma úgy beilleszkedett pikk-pakk ebbe a csapatba, mintha mindig is ide járt volna!" De tényleg....

És hát, Emma jár lelkesen, szorgalmasan és alig várja a versenyeket. Amiből jutott jó pár már, némelyik komoly (aranyérmes... :) ) sikerrel. De túl azon, hogy persze nagyon jó érzés azt látni, ahogyan örül; talán még jobb azt, hogy szemlátomást ÉLVEZI az egészet. Tovább megyek: ez szárnyakat ad neki más fronton is. A sulira gondolok például, ahol nagyot ugrott a teljesítménye január-februárban (hogy aztán lett egy kis visszaesés, na annak is látom okát, majd mindjárt mondom azt is), meg arra, hogy talán elindult az összeszedettség és tudatosság rögös útján. Miközben megmaradt ugyanannak az álmodozó kismacseknek lenni... :)

Összefoglalva: úgy látom, hogy Emma bimbózó kamaszkorának is jót tesz a sport, a rendszer, a célok, amelyeket ezen a területen most már meg tud fogalmazni magának (hiszen ott vannak előtte nap-mint-nap). Teljesen kiegyensúlyozott, vidám lányunk van - "megkockáztatom", boldog. És ez jó. Ez a lényeg. Persze, sokat segít neki az a rendkívül jó természete, ami által annyira könnyen megszerethető ő. :)

Egy (nagyon) jól sikerült verseny emlékképei

Egy másiké.... :)

És ezt nehéz abbahagyni....

És mivel ő megszerethető, mi, szurkoló szülők is hamar befogadásra leltünk a többi szülő körében. Volt Szegeden egy kétnapos torna, amelyen Emmáék fergetegesen jól játszottak - és mi, szülők, pedig hatalmasakat szurkolhattunk. Komolyan mondom, nagy buli volt. Alig várjuk a május eleji országos bajnokságot (mert bár azóta is voltak és addig is lesznek kisebb tornák, ez lesz kb. ugyanolyan nagyszabású)!

Visszatérve Emma születésnapjára. Az a helyzet, hogy már évek óta vágyakozik - és minden közelgő ünnep kívánság-listáján szerepelteti - a tablet nevű kütyüt. Mondjuk Emma kütyü- és képernyőfüggő, sajnos - ez ellen is jó gyógyszer a sport egyébként. Szóval, gondolkodtunk Zolival, és látván a suliban is szárnyaló lánykánkat, úgy gondoltuk, hogy na, most akkor már kaphat egy ilyet. Az egész tágan vett család (ideértve a keresztszülőket is) részéről kapta végül meg - kiegészítő ajándékként az UTE-s melegítőjét tőlünk még (aminek legalább annyira örült :) ). És tényleg találó ajándék volt, nagyon örült neki - még egy héttel a születésnapja után is azon kaptam, hogy merengve nézi a "kütyüjét" és azt motyogja "Én még mindig nem tudom elhinni, hogy ez az enyém."

Születésnapi reggel - ajándékbontogatás

Már megint a röpi, már megint az UTE :)

Születésnapi reggeli csendélet

Viszont túlzottan "rákapott", főleg egy-két játékra (eddig ez nálunk nem volt jellemző - mármint a gépen való játék). Így -vélhetőleg ennek köszönhetően- márciusra visszaesett az addig remek iskolai teljesítménye. Beszélgettünk vele, és úgy tűnik, talán megpróbál önmérsékletet tanúsítani. Először azt javasolta, hogy vonjuk meg tőle a tabletet, de ezt én nem szeretném. Jobb lenne, ha ő találná meg a mértéket. Hosszú távon kifizetődőbb.
De mivel egyre jobb az idő, és van egy mini-röplabdahálónk, egyre több időt tölt a kertben, a labda bűvöletében (és mindig talál pár vállalkozó családtagot). Bár ez a tanulást nem segíti elő. :)

Emmát természetesen meg is ünnepeltük. Részletekben... Mi, "szűk" család, a szokásos módon: az ünnep napján reggel várták őt az ajándékok, egy kis harapnivaló és 13 elfújandó gyertya társaságában. A tágan vett család a többi februári születésnappal összevonva köszöntötte őt. Laci, a Keresztapa, a tablet "érdemi intézője" azzal ünnepelte meg őt, hogy a születésnapján ő fuvarozta el az edzésre. Verus, a Keresztanya pedig Balatonfüreden köszöntötte meg egy finom tortával, egy ott-töltött igencsak bonyolultra, de azért remekre sikerült hétvége során. És volt baráti buli is - össznépi korcsolyázással, majd nálunk való ottalvós variációval.

És végül, hogy bemutassam, mennyire megmaradt emmásnak a mi Emmánk, jöjjön három kis szösszenet tőle:

I)
Emma: Anya, tudod mit tanultunk ma biológiából?!
Én: Nem. Mit? Mesélj!
Emma: Hát, most nekem sem jut az eszembe.......

II)
Én, telefonon: Emma, légy szíves, szóljál Klárának, hogy készülődjön, mert mindjárt ott leszek érte. És légyszi, kérdezd meg Jutka Mamát, hogy kivasalta-e esetleg Klára judo-ruháját! Ha még nem, akkor kérd meg légyszi, hogy vasalja ki. Ott szárad a fűtőtesten.
Emma: (erősen bizonytalanul) Jóóóóó.
Én, (továbbra is telefonon, érezve a bizonytalanságot): Értetted, hogy mit kértem?
Emma: Persze. Jutka Mama vasalja ki Klára judo-ruháját és utána teregesse ki a fűtőtestre.

Aaaaaaaah. 

III)
Emma: Anya, segíthetek valamit?
Én: Igen. Légy szíves, szedjél szét gerezdekre egy fokhagymát és pucold meg a gerezdeket. És légyszi, pucoljál meg egy vöröshagymát is! Az olyan, mint a lilahagyma, csak más a színe - értelemszerűen, olyan barnás-vöröses.
Emma: Jó.
Pár perc eltelik, jön Emma, kezében egy szépen megpucolt LILAhagyma:
Emma: Anya, így jó lesz?
Én: De, Emma, EZ a lilahagyma!!! Pont azt kértem, hogy ne ilyet, hanem vöröset!
Emma: Jól van na. Gondoltam, belül ez sem lila.

Aaaaaah. (Biztos ennyire UTE-s lett a szíve - a hagymából sem hajlandó másra nézni, csak a lilára.... :) ) A történelmi hűség kedvéért: a fokhagymát felismerte és szakszerűen "ellátta".

Imádom ám  a mi Emmánkat!!!!! NAGYON!