Pages

2015. augusztus 23., vasárnap

IronMan

(Sport)Bolond családnak (sport)bolond családfő dukál, ugyebár.... Talán ezért történhetett meg, hogy Zoli tegnap teljesítette a budapesti IronMant, azaz: úszott először 1,9 km-t a Kopaszi gátnál a Dunában, majd biciklizett 90km a városban (kétszer feltekert a Várba, többek között....), végül, de nagyon nem utolsó sorban, futott egy félmaratont, azaz 21,1 km-t.

Egy éve kezdte el foglalkoztatni őt intenzíven ez a gondolat. Ő ugyebár mindig is nagyon sportos volt, és tipikusan olyan, akit eltölt az endorfin, ha mozoghat. A foci volt az ő fősportja, de az utóbbi időben már nem lelkesedett érte annyira - nem érték kihívások, azt gondolom. És akkor megtetszett neki ez az igen összetett és igen nagy kihívásokat rejtő sport.

Nagy lelkesedéssel letöltött pár edzéstervet. Amit talán meg sem nézett utána.... Néha megjegyezte, hogy most már tényleg kéne néznie pár kisebb triatlon versenyt, hogy belejöjjön a versenyzésbe. De nem nézett. Illetve egy idő után igen, de akkor meg mindig kiderült, hogy abban az időpontban valamelyik gyerekünknek van valami más (sport)eseménye.... És hát, akkor ugye oda mentünk, oda ment ő is.

Tavasztól aztán elkezdett intenzíven futni. Sokszor, és egyre többet. Nyáron pedig belehúzott. De a félmaratonnyi távot egyszer sem teljesítette. Az úszással sem állt sokkal jobban: a nyár folyamán néhányszor ellátogatott az uszodába. Mondjuk, az úszás miatt nem aggódtunk - azon csak túl akart lenni, az még a teljesen teljesíthető távnak tűnt. A bicikli volt a gyenge pont. Mondhatni, hogy nem biciklizett Zoli. Na jó, egy kicsit. A Mountain Bike-jával.... Egészen egy baráti vacsoráig, augusztus elején. Ahol számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy tényleg benevezett erre a versenyre (egy kicsit úgy gondoltam, hogy a maga optimista módján mondogatja, hogy majd indul, de még nem járt utána, stb....). És ott azt is megtudtuk, hogy egyik barátunknak van egy profi, országúti biciklije. Vettem egy nagy levegőt és kölcsönkértem tőle. Én. Mert Zoli még mindig úgy tervezte, hogy ő majd a Mountain Bike-kal.... haha. 

Jött két igen intenzív hét. Zoli rengeteget biciklizett, futott is, még úszott is. Meg fogyott.... És ő meg látta rajtam, ahogy nő bennem az aggodalom. Féltettem őt, bevallom. Nagyon fárasztó munkahetek közepette végezte a nem túl alapos felkészülését. Zoli nyugtatgatott engem, ígérgette, hogy kiáll, ha nem bírja. De ismerem őt annyira, hogy tudjam: ha csak nem ájul el, ő ki nem áll, ha kell négykézláb is teljesíti.... De már most mondom: senki ne merje így utána csinálni!!!

A héten még a Balatonon is töltött Zoli kb. másfél napot, pihenéssel, majd egy kissé rohangálós pénteki napot már fent, Pesten. Amikor már csak a versenyre akart koncentrálni. Nem teljesen jött össze, aminek ékes példája az, hogy lekéste a tájékoztató szeánszot.... Amire majdnem ráfaragott másnap, a versenyen....

Én pedig még Balatonon voltam, két kitartó balatoni lányunkkal (Zita már le sem jött - az edzés mindennél fontosabb; Imó pedig pénteken felment az Apjával egy osztályprogram végett). Először úgy terveztük, hogy vasárnapig maradunk, és távolról szurkolunk Zolinak. Na de nem így lett, éreztük, hogy ott a helyünk a Kopaszi gáton nekünk is.... 

Zoli korán lefeküdt pénteken, majd szombat reggel kellően korán kelt ahhoz, hogy alaposan megreggelizhessen a nagy kihívás előtt. Péntek este mi még a lellei cirkusz előadását élvezhettük - igen pazar volt, és elég későn feküdtünk le. Ennek ellenére én is korán keltem - éreztem, hogy ugyanúgy izgulok érte, mint a gyerekek versenyein.... 

Zoli 9h-re kint volt a versenyhelyszínen - hogy aztán majdnem rögtön kizárassa magát egy amatőr szervezési bakija miatt....De végül minden megoldódott..... Nemsokára már melegíthetett tehát  a Duna nem túl tiszta, de szerencsére nem is túl hideg vizében. Én pedig Bogláron végeztem el az utolsó simításokat a nyaralón, hogy azt a nagy nyári "menet" után kellőképpen rendben hagyjam.

Mire Zoli beugrott a vízbe, 10h35-kor, már a lányok is ébren voltak, megreggelizve, kissé bezsongva az indulás gondolatától. Kb. akkor sikerült elindulni, amikor Zoli már mászott ki a vízből és indult a kerékpárja felé.....

Már közeledtünk Pest felé (ja, én nem megyek autópályán.....), amikor hívott Kriszti, a barátunk, hogy merre járunk. Mert ők is kimentek szurkolni - bár nem a gátra, hanem a "fordítóhoz", a Gellért szállóhoz. És aztán megint hívott .... amikor látták Zolit, biciklin! Komolyan, én addigra már teljesen készen voltam az izgalomtól. Azt tudtam kérdezni csak, hogy Zoli mosolygott-e, képes volt-e rá? Kriszti megnyugtatott:igen. Jaj, de örültem!!!! Közben Zita is folyton hívogatott, mert ő, Imola és Zoli anyukája pedig a befutónál kóvályogtak - nem teljesen értve, hogy hol keressék Zolit. Végül, pont odataláltak a biciklis befutóhoz, amikor Zoli oda érkezett. Majd kijött, és nekivágott a futásnak.

Eddigre már mi is a környéken voltunk, már sétáltunk a gáthoz. Az aluljárón átkelve, Emma pont észrevette Zolit, ahogy a négy futókörből az első vége felé ment a befutó irányában (ott volt a fordító is egyben). Zita is hívott, hogy látták őt. És már mi is a befutónál jártunk, amikor jött szembe Zoli, a második futókör elején. Hát.... Bevallom őszintén, hogy még sosem láttam ilyen elgyötört fejjel a férjemet.... Ráadásul csak arra volt energiája, hogy úgy intsen a kezével, mint aki azt szeretné mondani, hogy "Kész vagyok, ez nem megy!". Megijedtem, bevallom... Főleg, hogy én mindig úgy láttam eddig őt, hogy iszonyú tempóban fut - ezúttal pedig gyakorlatilag vánszorgott. És ekkor még a félmaraton első negyedénél járt....

Végre egymásra találtunk mi hatan, a szurkoló női "kórus". És az a második kör olyan lassan telt... Már kezdtünk attól félni, hogy Zoli valahol kiállt. És akkor végre megláttuk őt!!!! Kissé jobban nézett ki, bár még mindig szívszorító látvány volt. Megviselt, vékony és csupa izom. Már inkább futott, de még mindig nem azt az embert láttam, akit megszoktam a futópályákon.... Megkönnyebbültünk. Ekkor már éreztük: végig fogja csinálni! Nagyon biztattuk őt. Utóbb mondta, hogy rengeteg erőt adott neki a jelenlétünk, a biztatásunk.

A harmadik kör alatt már teljesen belelkesültünk a versenytől: mindenkit biztattunk; próbáltuk kitalálni, hogy ki milyen nemzetiségű és azon a nyelven szóltunk hozzá. Elképesztő viadalokat láttunk emberek arcán, ahogy önmagukat próbálják legyőzni. Sokan úgy tűntek, mint akik révületben vannak, mintha azt se tudnák, hogy hol vannak, csak azt tudják, hogy még folytatniuk kell, nem állhatnak le.... Sokan értékelték amúgy a biztatást, megköszönve egy-egy mosollyal... És a hangosbemondó is rátett egy lapáttal a hangulatra. Meg a zene is.

A harmadik kör során megismerkedtünk egy kedves házaspárral, triatlonisták ők is. Azzal kecsegtettek, hogy Zoli bele fog szeretni ebbe a sportba... És akkor nem lesz megállás, jöhet majd a nagy, az "Igazi" IronMan is (minden táv duplája...). Hát, én még mindig csak azon voltam, hogy ezt teljesítse....

A harmadik kör már gyorsabban ment, és még ahhoz is volt ereje, hogy amikor meglátott minket, a kezén lévő jegygyűrűt megpuszilva intsen felénk.... Én meg már majdnem bőgtem... Amikor már elindult a negyedik körre is, és jól "telekiabáltuk" a fejét azzal, hogy most már tartson ki, akkor odamentünk a pálya legeslegvégére, a "piros szőnyeges" befutóhoz. Ahol megéljeneztünk minden beérkezőt. Külön meghatóak voltak a látássérült versenyzők, akiket ugyebár kísért egy jól látó is (a csuklójukon volt egy "összekötő" pánt; a biciklinél tandemeztek - hogy az úszást hogy intézték, azt nem tudom). No meg a 72 éves doyen is elképesztő volt...

És végül, felbukkant Zoli is (a mezőny vége felé, de kit érdekelt?!)!!!! Emma már nem bírta tovább, átugrott a korláton és odarohant az apjához - együtt futottak be a célba!!!!

Én kívülről mentem oda a befutó után - a biztonságiak rám néztek: "Most futott be?" Bólintottam, ők pedig intettek: "Akkor menjen csak be". Odarohantam - Zolit a földön elterülve találtam.... nem volt rosszul, csak jól esett neki lefeküdni. De hamar fel is kelt! És akkor már nagyon tudott örülni! Boldog volt, nagyon! Nyakában az érem, amit minden befutó kapott, maga sem hitte el, hogy a végére ért. HŐS.

Még elment az ugyancsak kiérdemelt "finisher" pólójáért, evett egy kicsit a versenyzői sátorban, majd elment összeszedni a bringáját. És közben beszélt, csillogó szemmel, teljesen felvillanyozódva az élménytől!

Nagy lassan hazaindultunk - mondjuk úgy sétált, mint egy várandós csiga, de ment még jó sokat a kocsiig... Itthon egy jó fürdő után, a vacsoraasztalnál már azt mondta, hogy leginkább bulizhatnékja van! És igen, Klárának volt igaza, hogy az Apja tényleg nem bánta meg egy pillanatra sem a verseny során, hogy elindul!. Mesélte, hogy néha már hangosan beszélt magához, biztatta magát. Mesélt arról, hogy elég magányos tud lenni ez a sport.... Mesélt a kínjairól; meg arról, hogy a biciklin tartott a lejtmenettől (féltette az igen értékes kölcsönbringát...), arról, hogy érezte, hogy jön a görcs a lábában, azért fogta vissza a futását. Mesélt arról, hogy milyen kedves volt mindenki mindenkivel (versenyzők), hogy milyen jófejek voltak a szurkolók, a szervezők. És hogy ugyan végig hidratált, meg egy picit evett is, de több, mint két kilót fogyott. És hogy igen, jövőre indul újra, már saját bringával - és szeretne egy órát javítani az eredményén.... 

Elképesztő pacák az én férjem!!!! Olyan büszke voltam rá!!! Persze, nem ő volt a leggyorsabb, a korkategóriájában sem, de kit érdekel? Én tudom rajta kívül a legjobban, hogy milyen körülmények között és mennyit készült ő erre a versenyre! (Fárasztó munka mellett, nem eleget edzett, maradjunk ennyiben). És azt is tudom, hogy most, hogy teljesítette ezt a hatalmas kihívást, már nem áll majd meg. Talán a nagy IronMant tűzi ki célul. Talán azt, hogy ebben legyen egyre jobb. De az biztos, hogy tegnap egy óriási adrenalinfröccsöt kapott, még nagyobb boldogság- és optimizmus adaggal és ez az élet minden területén segíteni fogja őt. Nem beszélve a példáról, amit a gyerekeknek mutatott ezzel....
Ez a kedvenc képem Zoli versenyzéséről

Itt kezdte el a futást, a bicikli után (sajnos bringás képünk nincs,
majd talán a hivatalos képek között találunk)

Bírja

A 3. körnél már mosolyogni is tudott

Ez pedig már a befutó - a teljes boldogság!

Amikor már fel tudott kelni, és igazán tudott örülni!!!
Ma, a verseny másnapján, korán ébredt: azt mondta, nagyon éhes! Közel 18 éve ismerem őt elég közelről, de ilyen még nem volt, hogy ő azért ébredjen fel, mert annyira éhes.... :)
És mit csinált a korai reggeli után? Lenyírta a füvet..... :)

Most már csak egy kérdésem maradt: ha ő most már az Iron Man, akkor én, a felesége, az Iron Lady lettem?!?! (Jó, ez nem jó poén - Hosszú Katinkáé minden tiszteletem, amúgy!!!) 

10 megjegyzés:

Vildi írta...

Oriasi gratula Zolinak!
Halkan jegyzem meg,a lanyok azert ilyenek amilyenek....😊

kedveslany írta...

Kedves Szitya!
Nagyon jó volt olvasni/most is/ az Írásodat.nagyon átjöttek a kétségeid, az örömöd és igen, a legjobb nevelőeszköz: a jó példa. És Zoli egy NAGY PÉLDAKÉP. Gratulálok!
De Neked és a lányoknak is,hogy támogatjátok és szurkoltok. Az én férjem is kerékpárversenyző 52 évesen. Tudom milyen látni a kínlódását, a sápadt arcát. Ismerem a félelmet: mi lesz, ha baja lesz? Kívánok Nektek sok közös sikert és nekünk sok olvasnivalót -Tőled! Szeretettel:Ági

Névtelen írta...

Aztaaaa!

Minden elismerésem nektek!

Szuperapu, szuperanyu, szuperlányok!

Kedves Szitya, azt hiszem, annak, aki levezényel egy (tan)évet egy ekkora családban, ilyen magát-odaadó módon, ahogy te is teszed, igazán megérdemli a Vaslédi címet!

A Családfőnek még egyszer nagy gratula!

Era (egy szintén négy gyerekes anyuka)

Szitya írta...

Kedves Vildi!

Köszönjük! Igen, azt hiszem, a Csajok most kaptak egy inspirációs löketet....

Kedves Ági (azaz: Kedveslány)!

Köszönjük neked is! No, akkor te érted, hogy én mit éreztem, az aggodalmat, a "mi lesz ha baja lesz?". És bizonyára azt a büszkeséget és tiszteletet is, amit egy ilyen kihívás teljesítése után érez az ember (lánya) a Társa iránt. :)

Kedves Era!

Köszönjük neked is! És akkor te is ismerős érzésekről, kihívásokról és élethelyzetekről olvashatsz a bologban (főleg, ha rendszeresebben tudnám írni...)

Szeretettel üdvözöllek mindhármótokat!

Szilvi

Dominika írta...

Hatalmas gratula Zolinak! Nem semmi, amit végig csinált! Jó rólatok olvasni!

Ditke írta...

Gratulálok Zolinak, nagy teljesítmény! Hajrá a teljes távhoz! :-)

MJ írta...

Kalapot emeltem! Igazad van. Elképesztő pacák!

Szitya írta...

Dominika! Ditke! MJ!

Köszönjük a gratulációkat!!!

kata írta...

Hatalmasak vagytok mindannyian!! Nagy gratula Zolinak. Csak annyit tudok mondani, hogy hűű, meg hááá és amikor Emma együtt futott be az apukájával már bőgtem.

Szitya írta...

Köszi Kata! Megríkatni pedig senkit sem ált szándékomban ( :) ), de azért elárulom, hogy a verseny alatt nekem is töbször gyűlt gombóc a torkomban - egészen egyszerűen a sok-sok érzelemtől, ami elárasztott! :)
Puszi nektek!

Szilvi