Pages

2015. augusztus 26., szerda

Külföldi nyaralás

Folytatva nyári beszámolómat, következzen most a NAGY összcsaládi tengerparti üdülés. Mert nagy szerencsénkre, ilyen is jutott idén (is). Mert minden évben, így idén is szerveztek ilyet a szüleim. Ezúttal a szépséges görög szigetre, Rodoszra.

Repülővel mentünk - igen vad időpontban. Hajnali 4h-kor indult a gép. Amihez ugye 2h-re kint kellett lenni a reptéren. Amihez 1h-kor keltünk, gyakorlatilag az ágyból a kocsiba ugorva (ja igen! a budapesti repülőtéren volt egy szuper akció hosszútávú parkolásra - töredéke volt a taxiköltségnek). Hát, fura volt. Gondolkodtunk, hogy lefeküdjünk-e egyáltalán, de aztán végül a fiatalságot 22h-kor ágyba parancsoltam, én is lefeküdtem - Zoli meg úgy csinált, mint aki nem is készül aludni: ez a valóságban annyit tett, hogy a tévé előtt szundikált...

Hajnali 4h-kor indulva, két órás repülőúttal, görög idő szerint 7h-re már ott is voltunk az aprócska rodoszi légikikötőben. Utána még várt ránk egy buszos túra a szállodánkig. 9h-re már be is csekkoltunk, és mivel a szüleim az úgynevezett "all inclusive" megoldást választották, így a reggelinket már a szállodában fogyaszthattuk (igaz kaptunk egy kis harapnivalót a repülőn is, de hol volt az már...).

És így már az a nap is "teljes" lehetett (igaz, arra ügyelni kellett, hogy nehogy valaki elaludjon a napon - ez Zolinak nem sikerült; mármint figyelni....). Ez amúgy olyan jó érzés volt! Beleszippantani abba az igazi vakációs levegőbe és tudni: még egy teljes hét áll előttünk!

Ami egyébként igen nagy sebességgel telt el mégis. De azért jól telepakoltuk élményekkel! Bár bevallom, nem olyan város- vagy tájnézős turisták módjára, hanem inkább az "intenzív nyaralás" kategóriában. Azaz: rengeteget fürödtünk, mind a tengerben, mind a szálloda medencéiben, sokat játszottunk a vízben, csúszdáztunk, sokféle "turistakelepcébe" besétáltunk, úgy mint "banánszafari" (azaz: van az a hosszú felfújható izé, amire ráülhet egyszerre egészen sok ember, egy motorcsónak húzza és aztán jókat borulnak az emberek bele a vízbe, hála a sebességnek, a kanyaroknak és a hullámoknak - na, mi ennek egy "továbbfejlesztett" változatát próbáltuk ki: duplabanán volt, még több ember és nem csak a hepehupákat élveztük, hanem kaptunk búvárszermüveget és megmutattak nekünk pár érdekes közeli öblöt is; az egész majd két óra volt), papalanernyőzés, vagy mi (hajó bevisz kicsit, ott pedig egy paplanernyő segítségével felhúznak egy vagy két vagy akár három lelkes vállakozót is egyszerre a levegőbe és onnan nézhet(nek) szét :) ), meg más ilyen, a lányok által "húzatós" alkalmatosságnak nevezett dolgot. Aztán ettünk is sokat, finomakat, kerti grilltől kezdve a téma szerint rendezett különböző éttermekben (a szállodán belül), meg koktélozgattunk (a szállodán kívül), meg röplabdáztunk (a forró homokban), meg elmentünk egy napra "túrázni", egy kibérelt, nagy, 9 személyes kisbusszal, kicsit keresztül-kasul a szigeten. Ekkor néztünk meg egy kis vízesést (forrást?), amiben a legjobb bulinak az minősült végül, hogy átkecmereghetett a bátrabbja (értsd: én pl. nem...) egy keskeny és sötét alagúton (kb. 150 m hosszú és alig vállszélességű); meg ekkor másztunk fel egy  gyönyörű zarándokhelyre (ööööh, meddő pároknak ajánlják - nos, én nem könyörögtem újabb gyermekáldásért, remélem, senki nem értett félre... :) ), ahonnan pazar kilátást élvezhettünk; meg ekkor álltunk meg egy fürdőzésre a sziget legszebb strandján (Lindos); meg ekkor néztük meg, hogy hol találkozik a Földközi-tenger az Égei-tengerrel, illetve a kite-osok a szörfösökkel (vicces volt: a földnyúlván két oldalán "osztozkodtak" meg százával e sportok rajongói - hiszen ott állandóan fúj a szél). Ezúttal a lányok (és Gergő) a szálloda nyújtotta programokat is alaposan kihasználták. Volt vízilabda, vízitorna és főleg, a nap fénypontjaként: ZUMBA! Szóval: túl sok bajunk nem volt azon a héten! :) Jó is az, amikor pár napig az a legnehezebben eldöntendő kérdés, hogy sortban vagy szoknyában menjek-e vacsorázni..... És mennyire, de mennyire kell az ilyen!!!! Őszintén szólva, az egy hét még pont nem elég - a 10 nap lenne a tuti, szerintem. Az után már lehet, hogy akár kevésbé is bánná az ember, hogy ott kell hagynia egy ilyen helyet. Na jó, lehet, hogy ez két hét után sincs így... Nem tudom, egyszer kipróbálnám! :)
Négy a lány - a rodoszi tengerparton

A szálloda kertjében

Az egyik "húzatós" játék

Zita-zen :)

Imó, a partra vetődött sellőlány :)

Klára a "kötelező" homokban készült felirattal :)

Emma - pancsolásra készen

Egy pillanatra hajlandóak voltak abbahagyni a fürdőzést

Apa és lánya a sziget tetején

Ketten

Kalapos Zita a sziget tetején

Mind a kilencen a sziget tetején :)

A világ legklasszabb (nagy)szülei

Klára is a sziget tetején :)

Ikrek

Egy másik "húzatós" kütyü

Három bátor családtagom a paplanernyőzés előtt...

.... és paplanernyőzés közben
Zumba!!!! Elől Klára és Zita, a háttérben Imó és Emma

Zita a szálloda bejáratánál

Klára is a szálloda bejáratánál

És Emma is a szálloda bejáratánál (Imóról valahogy nem
készült ilyen kép....)

Vacsora a medence mellett

Hatosban

Emma és az érdekes fényviszonyok a sziget "végénél"

Majomkodás két tenger közt 1.

Majomkodás két tenger közt 2.

Majomkodás két tenger közt 3.

Majomkodás két tenger közt 4.- na jó, abbahagyom :)

Lindos, a gyönyörű öböl

A visszaút ismét korán történt (hiszen az igen korán kiérkező gép visszaútjára készültünk, ugyebár); de ezúttal "csak" 4h-kor kellett kelni. De mennyire kevésbé szívesen tettük ezt, mint odafelé...
 
Mindenesetre, ismét csak hálával és köszönettel fordul(t)unk szüleimhez, hogy ezt lehetővé tették számunkra! Nagyon klassz volt!!!!!   

2 megjegyzés:

zafiram írta...

Örülök, hogy újra írsz. Szuper lehetett a nyaralásotok, a lányok pedig egyre nagyobbak. Csak ti nem változtok semmit ;)

Szitya írta...

Köszi Zafiram! Írnék én minden nap, ha tehetném, de egyszerűen nem fér bele mindig, amikor szeretném. De most, a vakáció végén kicsit még vannak lazább pillanatok, úgyhogy igyekszem legalább a nyár krónikáját rögzíteni. :) Meg persze, most vannak olyan témák, amikről szeretnék is írni és ÍRHATOK is (mert kamaszodási és munkahelyi okokból sok minden kiesik már, sajnos... :) )
Üdv nektek!
Szilvi