Pages

2017. szeptember 1., péntek

Vagyunk még

Hogy mi mindenért nem írtam az elmúlt időszakban? Nos, lehet, hogy nem tudnám felsorolni az összes okot. Időhiányra hivatkozhatnék, dehát pont én szoktam azt ismételgetni (ezeregy más dolog közt) a lányoknak, hogy "arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen". Jó, belátom, ez legalább akkora közhely, mint a "minden fejben dől el", de nyilván nem véletlenül hangzanak el ezek a frázisok oly' gyakran oly' sokunk szájából...


Szóval, nehéz mostanság már írni. A témakör és a vélemény kinyilvánítás is kötött, körülményes. És most a munkahelyem okozta megszorítások mellett inkább a lányaimra gondolnék. Mert már kb. mind abban a korban járnak, amikor a dolgok bonyolódnak. Alapból is úgy van valahogy, hogy amit "Anya" mond, csinál, javasol minimum ciki. Hát ha még le is írja.... :) Szóval, négyen kamaszodnak most minálunk, ki-ki a maga módján. És próbálom szokni, tűrni, kezelni és még akár élvezni is, gyakran mantrázva magamban Vekerdy tanár úr egy-két intelmét (úgy, mint pl. szerinte egy kamasz gyerekre egy táblát kéne akasztani "Átalakítás miatt zárva" felirattal :) ). De a blogírást ez nehezíti. Mert nem szeretnék egy érzékeny lélek tyúkszemére sem rálépni. És hát ugye, ez az a kor, amikor még ha "egy helyben állok is", akkor is megteszem.


Az elmúlt időszak is, mint minden szakasz az életünkben, igen eseménydús volt. Rengeteg sportrendezvény keretezte - hihetetlen, hogy mennyit szurkoltam már megint (persze, azt sem feltétlenül a megfelelő módon, ugye....) - az izgalomról nem is beszélve. És az eredmények? Voltak jók is, rosszak is, örömök, csalódások, bosszankodások és meglepetések. Talán Emma zárta a legsikeresebb évadot, jó kezekben volt a legutóbbi versenyszezon alatt, szerették is őt, sokat fejlődött és remekül szerepelt több helyen is. És még a suli is bevált neki - szinte szárnyal oroszból (amit a nulladik évben tanult) - csak maradjon is így!!! Klára került némileg sportválságba. Még mindig nem tudja, hogy marad-e a judónál, amit nagyon szeret, csak ő nem érzi magán a fejlődést annyira, vagy vált-e. Ez utóbbi kapcsán Zoli erős ámde persze szeretetteljes nyomást gyakorol rá: még a vak is látja, hogy Klárinak hosszútávú atléta alkata van inkább - és a megfelelő kitartás is párosul hozzá - így a triatlon felé próbálja terelgetni őt. És itt meg is említhetném az elmúlt nyár egyik erős pillanatát: családilag teljesítettük (bár az én hozzájárulásom oly' csekély volt, hogy talán pontosabb ragozás a "teljesítették") a nagyatádi Extrememant. Ez 3,8 km úszás (ennek felét Zoli, másik felét Klára nyomta le a gyékényesi tóban), majd 180 km bringa (itt 70-et tekert Zitus, a többit Zoli), majd egy maraton, azaz 42 km futás (ez 8 5,25km-es körre volt osztva - ebből 3-at!!! teljesített Klára, 3-at Zoli, 1-et Zitus és 1-et én).
A vívóink kevésbé sikeres évadot zártak, ennek rengeteg oka van, amit ugyancsak nem taglalnék itt, de lelkesedésük nem lankad, így optimistán nézünk a jövőbe. :)


Az előző tanév pazarul zárult a lányoknak. Emmát már említettem, de lett idén kitűnőnk is (a legmaximalistább gyerekünk részéről), és amúgy meg kizárólag kitűnő-közeli eredmények. Nagyon megdicsértük őket, habár mindig úgy engedem el őket vizsgára, dolgozatra,versenyre, bármire, hogy ha az övé lesz is a legrosszabb teljesítmény is, akkor is hazavárom és még vacsorát is kap. :)


Az idei év igen riasztó: Zita érettségizik. De többen túlélték már, állítólag. Nehezített pályán mozog a sok sport és a nem szerény célkitűzés (SOTE) miatt. Szegény az egész nyarat végigtanulta (kémia), és amúgy is nagyon okos és szorgalmas, úgyhogy bízom abban, hogy már elsőre sikerül neki bejutnia, de itt is érvényes az imént írt mottóm: akkor sincs baj, ha mégsem.


A nyarunk szép volt - elég változatos. Emma idén fantasztikus programot bonyolított. Kezdte egy barátnős lazulással a világ legjobb fej keresztapjánál, Zamárdiban. Majd folytatta az ugyancsak nagyon jófej nagyszülőkkel egy moszkvai kiruccanással - ide elvitte társul Zitust is. Ja! A kettő között "leugrott" Horvátországba, egy kupára, a Budapest válogatott színeiben. Ezek után nem sokkal már a tengerparton találta magát, Zakinthoson, családostul (velünk) és nagyszülőstül. Hazaérvén, átcsomagolt (némi mosást is beiktatva), és elindult élete eddigi legnagyobb utazására (és megkockáztatom: eddigi legnagyobb kalandjára): három hétre az USA-ba. És hogyhogy csak ő és ennyi időre? Nos, a világ legjobb fej keresztapja mellett neki jutott egy irtózatosan jófej keresztanya is, Vera barátnőm személyében (aki nem a keresztapa felesége.... :) ). Vera már régen tervezte, hogy tesz egy ameriaki körutat három gyermekével. Rendkívül kusza magánéleti bonyodalmak révén, végül egy nap megkérdezte Vera, hogy elhívhatná-e Emmát erre a túrára. Hát ki ne engedné?! És így Emma, Verával és annak két nagygyermekével (köztük Emma egyik legjobb barátnőjével) körbejárta Amerika egy jelentős részét. Hazatérte után sikerült pár napot hatosban töltenünk végre vele együtt a Balatonon (számomra a nyár csúcspontja volt), majd már ment is tova edzőtáborba, aztán utána még egy másikba....
És ha mindehhez még azt is hozzáteszem, hogy a nyár elején még a szerelem is rátalált.... Hát, tényleg remek nyara volt!


Emma nyarának leírása részben a sajátunkat is fedte, de csak részben. Utazás szempontjából volt még az Ikreknek is egy nagyszülős útjuk - nekik Amszterdamba, és egy kicsit hosszabb balatoni tartózkodásunk is. Ez utóbbin főleg mi hárman vettünk részt Imóval és Klárával, de a hétvégeken Zoli is (illetve egyszer Zita is), majd ugye volt az a három közös nap hatosban. A Balatont még mindig imádom, és még mindig úgy hiszem, hogy ott történik nálam az éves "ráncfelvarrás" - nyilván csak képletesen!!!!


A nyarat némileg árnyalta két egészségügyi gikszer. Az egyikkel kalkuláltunk, sőt ütemezve volt - ez Imó újabb fülműtétje volt. A nyár közepén.... Onnantól nem érhette víz a fülét....Szegény. Nagyon jól viselte egyébként - olyan jó természete van!!!! És a műtét is jól sikerült, a kórházról csak és kizárólag jókat tudok mesélni (Péterfy), egy fantasztikus és nagyon kedves csapat dolgozik ott; most úgy műtötték, hogy a gyönyörű hajából sem kellett kiborotválni egy részt, úgyhogy végül is pozitv a végkicsengés. Csak rossz ez az egész. Most már csak abban bizakodunk, hogy több ilyen műtét nem kell majd.
A másik gikszer kellemetlenebb és váratlanabb volt. A görög nyaralásunk során, Anyukám egy beakadt papucs miatt elesett és eltörte a bokáját. No, ez gond volt.... Bár a helyi egészségügyi ellátásra sem lehet panaszunk, sőt még az utasbiztosításról is csak szépeket lehet mondani, na de ez azért több, mint kellemetlen volt és még mindig az, az én amúgy örökmozgó, dinamikus, de már mégsem húszéves Anyukámnak.... Fekvő gipsz, mankó, lábát le nem teheti, napi szuri a hasba, tehetetlenség, kiszolgáltatottság, bepánikolt férj, hosszú meleg nyár szobában töltve - ezek vártak Anyukámra... De ő egy hős. Most már ott tart, hogy nincs a lábán csak egy rögzítő, "eldobhatta" az egyik botot, és bízik benne, hogy a jövő héten a másikat is hajíthatja utána. Már autóvezetést tervez és remél...


Tehát, itt tartunk most. De pár szóban leírnám, hogy volt még a nyáron.... egy esküvő is (jaj de az elején volt, mintha száz éve történt volna); pár strandröplabda verseny (szép sikerekkel és bosszantó kudarccal is); a közös triatlonozás Nagyatádon, meg Zoli saját triatlonozásai Tatán (egy város, amibe első pillantásra szerelmes lettem) és Budapesten is (befutó a Hősök terén...); egy szupervidám este fent a hegyen a Majthényi présházban, a Konyári pincészetnél; két szerelmes leány (így már vannak "fiaim" is - szokom az érzést, ami alapvetően jó); boldog közös bringázások forró nyári napok hűvösebb hajnalain kettesben Zolival, a Balatonnál; sütögetés barátokkal; Klárának remek táborok (rajz és színjátszó, no meg röpis is); új felfedezések a boglári gasztronómiában, lángosozás a jól bevált helyen; visszatérés a lovagláshoz és a teniszhez, sok-sok edzés, néhány mozi, pár Aperol, kutyus folyton velünk, rengeteg úszás és hát a folyamatos érzés, hogy klassz kis (?!) családunk van.


És most eljött szeptember 1., és ennek nem örülök.
De legalább írtam. :)
Zita elkapta búcsúm pillanatát a Balatontól

4 megjegyzés:

Vera írta...

Jaj, de jó, hogy írtál, öröm volt olvasni (mint mindig)! :)

Kriszti írta...

De jo, hogy irtal! A keprol azt hittem elsore, valamelyik lanyod az.:-)

Vildi írta...

En Zitara tippeltem elso ranezesre😁

Szitya írta...

Örülök, hogy örültök :) A lányokról meg megpróbálok feltenni valami képet (amit engedélyeznek), csak hogy lássátok, hogy az tuti én vagyok a képen. :)