Pages

2017. október 27., péntek

Futós kérdés - kamaszokkal

Tegnap este, nagy örömömben, elmeséltem az éppen otthon tartózkodó lányaimnak, hogy sikerült folyamatosan futnom 42 percen át, és a telefonom szerint (amelyik méri ezeket a megtett lépésszámokat meg futásokat, ha akarom, ha nem) 6,9 km-t futottam.
Erre két nagyon eltérő reakciót kaptam, gyakorlatilag egy időben:
Egyik: "De ügyes vagy, Anya! Ez szuper! Jól van, látod, megy ez! Szerintem én nem tudnék ennyit futni!"
Másik: "A telód gagyi."
Na, lehet tippelni, hogy melyiket ki mondta! A bejegyzés végén ott lesz a válasz.
*********************************************************************************
Addig még elmesélem, hogy miért is olyan nagy szó ez.
Mindig mondom, ha valaki érdeklődik, hogy ennyi sportoló gyermek és az újabb (sportolói szempontból) virágkorát élő férjuram mellett én mit mozgok, hogy hát én remek szurkoló vagyok. Bizony, bármennyire is hiszem, hogy arra van időnk, amire akarjuk, sokszor nem jutok oda, hogy az én mozgásomra és egészségemre is odafigyeljek. Mert mindig annyi a teendő, hogy lelkifurdalást okoz, ha nem azzal foglalkozom. Idén nyáron, Anyukám balesete kissé rávilágított arra, hogy muszáj fittnek maradni/lenni. És persze nyáron azért mindig többet tudok mozogni én is. Úsztam hát rengeteget, meg egész sokat bringáztam is - dehát sosem gyorsan, sosem igazán sokat. Úszásnál gyakran begörcsölt a lábujjam (emiatt félek túl mélyre menni szabad vízben, illetve a medencében is szélső sávban úszom). És hát a régi "szerelmem", a futás meg elkezdett nagyon nem menni. Ahogy nekivágtam, rögtön szédelegtem, jöttek a karikák a szemem elé, le kellett állnom. A nagyatádi közös családi Extrememan-ünkön (igen, ilyet is csináltunk, majd egyszer ezt is elmesélem...), én mindössze egy 5,25 km-es kört vállaltam a futásból, már a lemenő napnál - és az is alig ment, folyton sétálnom kellett, nem esett jól. Ostoroztam magamat, hogy én fogom lelassítani a családi teljesítményt, majd még kizárnak a végén minket, stb.... Ez nagyon rossz élmény volt. Végül, augusztus végén, amikor a BudapestMan nevű rendezvény volt (triatlon - mi más?, amin Zoli indult, persze....), szerveztek pár futóeseményt is mellé. Beneveztem magunkat (Emmát, Imót, Klárát és magamat) egy úgynevezett "Ladies Run" futamra, ami 6,6 kmt jelentett a Városligetben. (Itt megjegyzeném, hogy Klára a másnapi 10 km-es futáson is részt vett..... 38 fokban). Úgy gondoltam, hogy "kap egy utolsó esélyt a futás". Hozzáteszem, pokoli hőség volt, de akkor is! Nagy csalódás volt nekem, folyton az ájulás kerülgetett, iszonyatosan bosszantott, de kénytelen voltam egy csomót sétálni. Amikor végre bevánszorogtam, úgy döntöttem, hogy soha többet nem futok egy métert sem.
Azon a bizonyos augusztusi futóversenyen. Azt
hiszem látszik a képen, hogy szenvedek.
Aztán szeptemberben elmentem a rendszeres időközönként elvégzett szokásos vérvételemre. És akkor azért fény derült a turpisságra. A vasam szintje már-már mérhetetlen volt. Az elfogadott érték 10 és 32 között van (most meg nem mondom a mértékegységet), nekem 5 volt. Állítólag 3-tól már vért adnak.... A doktornő ismét tablettás megoldást ajánlott (pedig bíztam benne, hogy kapok egy kis intravénás kúrát), amivel mindig az a gondom, hogy nem nagyon szívódik fel, mert "átrobog" rajtam.... Most egy másik bogyót írt fel, attól szimplán fáj a gyomrom. De azért elkezdtem szedni. Zoli is aggódni kezdett, bement valami bioboltba és elmesélte a "problémát". És hazaállított valami iszonyatosan fanyar lekvárszerű cuccal, amire a bioboltos eladó azt mondta, hogy csodát fog művelni. Reggel egy kiskanál és este is. Zoli mindig rám szólt, ha elfelejteni látszottam, így 2-3 hét alatt el is fogyott.


Október derekán elutaztunk kettecskén Porecbe a 20. évfordulónkat ünnepelni (jó, volt ott egy triatlon verseny is, de hát milyen furcsa véletlenek vannak, na....), és egyik délután Zoli rávett, hogy "kocogjak vele egy kicsit". Azzal a felkiáltással, hogy olyan iramban, amilyenben én akarom, és akkor állok meg, amikor én akarok. Hát elindultunk, én nagyon szkeptikusan, már-már duzzogva. És nem kellett megállnom! Mehettünk úgy 3-4 km-t, ami teljesen jól esett! És nem kerültem az ájulás szélére és nem jöttek a karikák a szemem elé....


No, ez némileg felébresztette bennem az "alvó" kisördögöt és itthon is nekieredtem a futópályának. És láss csodát! Újra ment a futás! Akkor növeltem a távot! És még mindig nem kellett megállnom! Jó, hát nem döntök még rekordokat 1000 méteren, de az sosem volt és sosem lesz célom. Csak az, hogy újra élvezzem a futást, azt, hogy érezzem, hogy dolgoznak az izmaim és hagyhatom őket dolgozni, nem parancsol a szufla megálljt.


Így jutottam el tegnap az ominózus időig és távig - tele voltam endorfinnal, némileg sajgó izmokkal, kifulladás nélkül. Gyorsan tárcsáztam is Zolit: hozzon még olyan lekvárt!!!! Ki tudja milyen csodák várnak még rám, ha teljesen feltöltöm a "vasraktáromat"!!!! Zoli is nagyon örült (amúgy már próbálta beszerezni az újabb adagot, csak persze abban a boltban már éppen elfogyott.....), biztatott.
Szóval, mostantól lekvárt eszem és futok - ki tudja milyen távig jutok el! :)
Tanulság? Néha nem árt egy orvosi kontroll.


(És a megoldás: Egyik: Emma, Másik: Klára)

6 megjegyzés:

Penny Lane írta...

Én utálok futni kivéve, ha labdát kell kergetni. :) Szóval szerintem szép teljesítmény, amit elértél.

Ha esetleg a lekvár mellé még ajánlhatok egy vas készítményt: az a neve, hogy Krauterblut szirup. Nekem az orvos barátnőm ajánlotta. Nem olcsó, de ez volt az egyetlen, ami a szülés után segített a vasamat visszahozni. Patikában és szerintem bioboltban is lehet kapni.

Szitya írta...

Köszi, "Penny Lane"! :)
Megnézem (ismerősen hangzik) - amúgy a lekvár sem volt olcsó....

Szabó Juli írta...

Szia Szitya! A Ladies Run-on én is voltam. Tényleg gyilkos volt, pedig előtte már jópàr 10 km-es versenyen sikerrel teljesítettem a távot. A lekvár neve és beszerzési lehetősége engem is érdekelne. Úgy érzem, nem ártana...

Kriszti írta...

Tipp: Imo es Klara. Es akkor most elolvasom a bejegyzest is. :-)

Szitya írta...

Szia Juli!
A lekvár nevét sajnos nem tudom, mert kidobtam az üvegét (akkor még nem tudtam, hogy mágikus hatású 😊). De az Árkád bioboltjában volt kapható, az tuti. De amint lesz újra, veszek és ideírom.
Azért gondolom, te könnyedébben lefutottad a Ladies Run-t, mint én...

Szitya írta...

Hát Kriszti - majdnem jó tipp, illetve lényegében jó, Imó is kb így reagàlt volna, mint Emma. ☺