Pages

2018. január 12., péntek

Csodakönyv

Az úgy volt, hogy a lányok közül páran azért még készítettek kívánságlistákat a téli ünnepekre. Például Emma is. És legnagyobb meglepetésemre, a listáján szerepelt egy könyv, egy pontosan meghatározott könyv. Mégpedig Nicola Yoon "Minden, minden" című regénye. Ebből nemrégiben készült film - igazából a filmről hamarabb hallottam, mint arról, hogy könyv íródott erről először.
Természetesen nagyon örültem, hogy könyv is szerepel a kívánságlistán, hiszen arról már többször "értekeztem" itt a blogon is, hogy Emma nem egy könyvmoly (ennek összetett okai vannak).
A karácsonyfa alatt ott várta Emmát a kért kötet. És az igazán nagy meglepetésemre, Emma rávetette magát! És ő, aki nem egy gyors olvasó; ő, aki nem egy nagy olvasó, még a karácsony utáni kis belföldi kiruccanásunkra menet is olvasott (a kocsiban!). Sőt! Mire odaértünk, nagy sajnálatára be is fejezte!
Hűha! Ilyet sem nagyon láttam még!
Mondtam is, hogy elolvasom én is, hogy rájöjjek, milyen könyvet adhatnék még Emma kezébe, ami hasonló hatást gyakorolna rá (mert olyan jó lenne, ha sokat olvasna....). De még nem jutottam a könyvhöz! Ugyanis pár nappal azután, hogy Emma szomorúan bejelentette, hogy már a végére is ért (komolyan, még mindig nem térek magamhoz: a karácsonykor kapott könyvet még szilveszter előtt elolvasta!!!!), Klára is úgy döntött, hogy belelapoz. Erre a csoda újra megismétlődőtt! Bár Klárára már volt ilyen hatással könyv, sőt egy egész sorozat is (még Harry Potter, alsós korában), de azért az utóbbi időben inkább matat a telefonján, semmint irodalmat fogyasszon.... Erre a minap arra értem haza munka után, hogy ahelyett, hogy a telefont nyomkodná, elterül a kanapén, egy pokróc alatt, és a könyvet bújja! Majd egy-két nap elteltével, hasonlóan Emmához, ő is letörve mondta, hogy a végére ért (nem egy rettentően hosszú könyv, de azért nem is novella-hosszúságú). És hogy újra el fogja olvasni, de sajnos most oda kell adnia Imónak. Mert persze, hogy most már az ő fantáziáját is piszkálja. Meg persze, még én is sorban állok....


Szóval, lett egy ilyen csodakönyvünk. Persze, a nagy Harry Potter és Szent Johanna Gimi lázak idején mindig reménykedtem, hogy az csak a kezdeti lökés volt, és utána is majd falják a könyveket gyermekeim, de ez eddig nem jött be. De azért csak piszkál egy kicsit a kíváncsiság: hátha pont most tudnám megragadni a lehetőséget és olvasó (könyvfaló....) gyerekekké (majd később, sajnos nem is olyan sokára felnőttekké...) tehetném őket. Na ja, de mivel? Milyen könyv gyakorolna rájuk ilyen mágikus hatást?

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyáltalán nem csodálom, hogy nem tudják ezt a könyvet letenni, én ugyan tavaly láttam ezt a filmet, és eszméletlen, hihetetlen történet a vége, de az egész végig nagyon érdekes.
Marianna

Penny Lane írta...

Van pár ötletem, ha nem baj. :)

Szabó Magda - Abigél
R. J. Palacio - Az ​igazi csoda ( Ez most megy a mozikban.)
Elena Favilli · Francesca Cavallo -Esti ​mesék lázadó lányoknak, 100 különleges nő története
John Green - Csillagainkban ​a hiba ( Ebből is készült már film. Az írónak több jó könyve is van amúgy.)
Dóka Péter - A ​kék hajú lány
Stephanie Perkins - Anna ​és a francia csók
Gévai Csilla: Lídia
Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Szitya írta...

Szia Marianna!
És képzeld, azt mondja Klára (aki nem bírta ki, hogy megvárja Imót is, hogy befejezze a könyvet és utána együtt nézzék meg a filmet, hanem megnézte "titokban"), hogy a film szinte csalódás a könyvhöz képest. Úgyhogy lehet, hogy tényleg érdemes elolvasnod, ha tetszett a film. 😊

Szitya írta...

Köszi a tippeket, Penny Lane! Abigélre csak Zitát tudtam anno rávenni (meg aztán pont kötelező is volt), ő imádta. A többiek sajnos ellenálltak. Az esti meséket Klári megkapta a keresztszüleitől karácsonyra - sokat elolvasott belőle, de ugye az nem egy "elmerülős regény", hanem olyan lapozgatós könyv.
Még mintha a csillagainkban a hiba is meglenne. A többinek utánajárok.
Emma pont tegnap jött egy új ajánlattal ugyanattól a barátnőtől, aki a Minden mindent is ajánlotta. Ez a "Csak lélegezz!" trilógia. Azt ismered?

Penny Lane írta...

Tudom melyik sorozat, pont a múltkor nézegettem, de még nem olvastam. Az íróról elismerő kritikák jelentek meg annyira rossz nem lehet.

Emlékszem én 15 voltam mikor olvastam a Zabhegyezőt, az Állatfarmot és a Lolitát is. Talán ezek közül a Lolita az, amit inkább később kellett volna, de az biztos, hogy döbbenetes olvasásélményben volt részem.

Ha esetleg érdekelné valamelyik lányt a fantasy, akkor ott van Margaret Weis · Tracy Hickman Az ​őszi alkony sárkányai című könyve. A borítója kicsit fiús, de két nő írta, ez érződik is rajta. :)

Szitya írta...

Állatfarmot most kell elolvasnia Zitának.😊
A Lolita engem megviselt anno. Szerintem pedig idősebb voltam, mint 15.
A fantasy egyelőre nem kapta el őket, de ki tudja mit hoz a jövő.

Dius írta...

Én is olvastam már a könyvet. :) Én sem tudtam letenni. :)

Szitya írta...

Ezen meg sem lepődöm; Dius! 😊 Most már én is várom, hogy megkaparinthassam. Imó már "falja" - hamarosan eljut hozzám. Csak akkor most tegyem félre örök kedvencem, a jó öreg Bruce Springsteen igencsak olvasmányos önélezrajzát?!

Ditke írta...

Szia! Ha a fantasy nem jön be akkor lehet hogy nem fog tetszeni amit ajánlok, az én lányom imádta a Pegasus sorozatot (Kate O'Hearn) és a Percy Jackson sorozatot Rick Riordan-tól. Laura Gallego-tól nem találtam magyarul a Donde los árboles cantan-t de van más könyve lefordítva, biztos azok is jók. Most az Andy Mulligan Trash-t olvassa (azt hiszem ennek magyarul is ez a címe), tetszik neki. Sarah Mlynowski-tól a Think twice-ot olvasta de pont azt nem láttam most magyarul, de másokat a szerzőtől igen. Sajnos nem minden könyvet találtam meg magyarra fordítva amit olvastak, de talán ezekből tudtok választani. Holnap megnézem amit te ajánlottál, köszi!