Pages

2019. augusztus 27., kedd

Szlovénia, te csodás!!!!!

Képeslap-szépség :) - a Bledi tó
Még a nyár elején, ami most úgy tűnik, mintha egy másik évezredben történt volna, nyaraltunk egy rövidet "szűkcsaládilag". Vagyis.... inkább egy premier típusú összeállításban. Ugyanis, most először tartott külföldi útra hatunkkal Bálint, Zita barátja. Bálint már bő két éve Zita szerelme, és remekül beilleszkedett a családunkba; mindenkivel megtalálja a hangot, és nagyon lelkes úgy általában az összes felkínált program iránt. De ugyanígy a nálunk ehető ételek iránt is. Szóval, jó lenne, ha minden csajnál ilyen flottul működne majd ez a rész.

Tehát, Bálint is velünk tartott június végén pár napra (azaz a hétszemélyes autónk TELE volt). Először is egy munkanap után nekivágva, megaludtunk az imádott Balatonbogláron, a családi nyaralóban, egy kellemes vacsora után (amit az egyik helyi kedvencnél fogyasztottunk el). Majd másnap jó korán nekivágtunk, hogy odaérjünk IDŐRE a Plitvicei tavakhoz. Mert oda bizony már jó előre meg kell venni a belépőjegyeket - különben elfogynak. Ugyanis - és ezzel teljesen egyetértek - környezetvédelmi okokból korlátozzák a napi látogatók számát. Viszont így izgalmassá válik az odaérkezés, mert időrések szerint adják ki a jegyeket. Kb. másfél órás sávban lehet odaérkezni. Azért ez többszáz kilométeres távolság esetén nem biztos, hogy egyszerű. Mert azért sok minden lehet az utakon.
Mindenesetre mi odaértünk kb. időben (csak én izgultam egy kicsit, de Zoli szerint én mindig találok aggódnivalót :) ), és már vághattunk is neki a pompás felfedezőtúrának. Ugyan már voltunk ott egyszer, de újra ámulatba ejtett minket ez a hihetetlen természeti szépség. Voltaképpen pont azért mentünk el megint, mert ez Klári külön óhaja volt - nagy vágya volt újra látni ezt a káprázatos helyet. Persze nagyjából méterenként akadt fényképtéma, így nem haladtunk gyorsan, de nem is volt cél. Onnantól kezdve nem hajtott minket a tatár, ezt direkt így is szerveztem. Sajnos a korlátozás ellenére is sokan voltak, így pl. nem volt türelmünk kivárni, hogy a sokadik hajóra felférjünk, hogy az egyik tavon is átkeljünk. De hiányérzet azért nem maradt. Inkább csak újra a vágy, hogy valamikor megint visszatérjünk. Lehet, hogy ezúttal egy nagyon fagyos téli napon kellene - láttam képeket a jéggel borított Plitvicei tavakról - pazar!
Festményszerű



Ez a fal mindenkit megihletett a családból, pár példa :)



Erről a képről rajtam kívül még Emma is hiányzik -
igazi csoport lettünk már

Orvostanhallgatónk 

Mindjárt gimis

A horvát tavaktól búcsút véve Szlovéniát céloztuk be, méghozzá a Bledi tavat. Ez Zita külön kérése volt (ez az utazás kb. egy kívánságműsornak felelt meg), de senki sem tiltakozott. Úgy vettem észre egyébként, hogy igen nagy divat lett Szlovénia és különösen ez a régió ezen a nyáron, sok helyről köszönnek vissza a szebbnél szebb fotók a tóról, a Vintgar szurdokról, a Bohinji tóról és hát az egész környékről. Nos, tényleg gyönyörű - bár nekünk az időjárással nem volt túl nagy szerencsénk. Végül mondjuk minden programpontot "teljesítettünk", de nem nagyon maradtunk szárazak egyszer sem és ez csak kivételes esetben volt szándékos.

A tónál többször sétáltunk, hiszen Bledben szálltunk meg (egy felejthető apartmanházban), és a szépsége olyan lenyűgöző, hogy nem lehet róla elfordítani a tekintetet. Aztán jártunk a közeli Vintgar szurdokban is. Az a hely végül mindenkit hatalmas lelkesedéssel töltött el (persze kezdetben a séta-ellenes Imola dohogott...) - szerencsére a napi zuhék úgy osztották be magukat, hogy az ottani túránk előtt és a legvégére értek oda. Így végül is változatos fényviszonyok között járhattuk be ezt a természeti csodát (is).

Huhh, micsoda bátorság! :)

Pózolj szurdokban! :)

Álldogáljál szivárvány felett! :)

Csapatunk férfitagjai

Lenyűgöző volt!

Kirándulni jó! Mondta Apa, s lánya. :)

Pózolj szurdokban! 2.

"Na, ez egy jó kép lesz, így felülről!" - Zita és Bálint

Miért is panaszkodtam az időjárásra?! Hiszen ragyogott a nap!
A harmadik fő programpontunk - mindenki folyamatos kérésére a legutóbbi hasonló kalandunk óta - még a rafting volt. Na, aznap igazán morcos volt az időjárás - gyakorlatilag zuhogó esőben eveztük végig az egészet. De ez sem vette el a kedvét senkinek sem (Zolit egy vállsérülés viszont az egész műveletben megakadályozta, sajnos). Sőt! Mindenki túl rövidnek tartotta a túrát (én mondjuk már eléggé vacogtam...), és gyakorlatilag már másnap újrakezdték volna. Bálintnak még nem volt ilyen kalandban része, nagyon élvezte és valószínűleg nagy kedvet csináltunk hozzá. Sajnos nincs képünk a raftingról, mert oda nem tudtunk gépet vinni, és az egyetlent, amit a túravezetőnk készített, sosem kaptuk meg. :(

Ezeken kívül találtunk azért alkalmat arra is, hogy fürödjünk a tóban (a kevésbé sportosak ezt kihagyták...), meg arra is, hogy a helyi "libegőhöz" felmenjünk - és ott a fiatalság egy jót bobozott is. Az étkezések kapcsán csak annyit, hogy első este nagyon mellényúltunk, de utána (a tripadvisorra is támaszkodva) nagyon finomakat ettünk és kedves kiszolgálásban is volt részünk. A helyi krémes szerű sütispecialitást végül nem kóstoltuk meg, mert amikor beültünk e célból egy cukrászdába, akkor a többi sütemény elterelte róla a figyelmet. Sebaj.
A tó, kissé sejtelmesen

Nagyon kellemes a vize a tónak - bár a levegő nem volt túl meleg....

Egy triatlonista Bledben is triatlonista (pláne ha vállfájása múlóban)
Rövid "nyaralás" volt ez, csütörtök hajnaltól vasárnap estig, de már ez is kész csoda, hogy összejött úgy, hogy mindenki ráért (mondjuk.... ez sem teljesen igaz, Emmának lett volna egy-két versenye, de beáldozta őket). Összességében egy jó túra volt, sok vidámsággal. Szlovénia kedvet csinált "saját magához", szerintem máskor is lesz úticélunk. Reméljük, hogy "hálából" kicsit kellemesebb időjárással fogad majd minket.

4 megjegyzés:

Gaby írta...

Szlovénia is bakancslistás egy ideje, most megerősítetted, köszi!
Zita át is jelentkezett az orvosira? Emlékszem, hogy fogorvosnak vették fel.

Szitya írta...

Kedves Gaby!

Örülök, hogy ez megerősített, szerintem nem fogsz csalódni.
Zitát valóban FOK-ra vették fel, és kizárólag azért van még ott, mert csak a második teljes tanév végén jelentkezhet át az ÁOK-ra. De továbbra is ez az ambíciója, ezért hajt (év végén egy "laza" 4,3-as átlagot produkált :)), így ezért fogalmaztam ilyen félreérthetően.

Gaby írta...

Nagyon örülök, hogy Zita kitart a célja mellett, sok sikert kívánok neki, a 4.3 szinte hihetetlen, remélem, meglesz a gyümölcse. Emmának mik a tervei?

Szitya írta...

Kedves Gaby!

Emma álma, hogy állatkerti állatgondozó legyen (egészen pontosan orrszarvú-gondozó :)), de ha lehet(ne), állatorvosként. A legutóbbi educatio kiállításon teljesen elcsavarta a fejét az Állatorvosi Egyetem, de hamar kijózanította a gondolat, hogy sokat kell(ene) kémiázni. Bár Zita nagyon bátorítja, és győzködi, hogy megérné a szenvedést.
Most tehát, realisztikusabban, az a terv, hogy a gyógymasszőrséget célozza be (eszméletlen "jó" keze van) és mellette egy állatgondozói OKJ-t (vagy előtte/utána) is megcsinál. Néha még a borászkodás is fel-fellibben lehetőségként. És akkor még a röplabda-vonal is bejátszik (tehát a Testnevelési Egyetem, de ott is valami masszőrködés inkább). Szóval nincs még olyan határozott célja, mint Zitusnak ilyenkor, de az látszik, hogy a természet és a gyógyító szándék mindenütt ott van. :) Mindenesetre biológiából fakultál és nagyon izgalmas két tanév elé nézünk.