MCL

"Álmaim kéklő egén,
gyümölcsfáim tetején,
pálinka, szerelmem, légy az enyém!"
Ismerős? No, akkor mesélek egy picit.
Pár évvel ezelőtt, amikor Zoliék még hittek egy kicsit abban, hogy a közbeszerzési pályázatok közül legalább néhány nem előre lepacsizott történet, részt vettek egy tenderen. A kiírás szerint a magyar pálinkát és annak "bulizósabb", fiatalosabb fogyasztását kellett népszerűsíteni, és persze növelni. Mindenben, ami objektív, kiszámolható tényezőként jelentkezett a tenderben, Zoliék végeztek az élen. Igen ám, de volt egy mindent eldöntő, szubjektív rész is, naná! Ez persze az ún. kreatív részt érintette. Zoliék, Buza Sanyival karöltve ez ügyben is egy eléggé újító ötlettel álltak elő, ami ráadásul illeszkedett az egyébként igényelt "gerilla-marketing" elképzelésbe is (azaz, amikor nem klasszikus reklámeszközöket vetnek be, vagy nem klasszikus formában). Ez az ötlet pedig az volt, hogy megkértek egy akkor már eléggé ismert, de azért még a nevükkel ellátott tornazsákokat eladni nem képes (most már igen) együttest, hogy írjon egy dalt a pálinkáról. A koncepció az volt, hogy ez a dal majd akkor kerül a köztudatba, amikor a pálinka-népszerűsítő kampány is, de azért a dal független marad tőle, "élheti a saját életét" - de ha sláger, akkor nagyon jót tesz majd a pálnikának is.
Ez az együttes a Magna Cum Laude volt. És megírták a mostanra már országosan ismert és kedvelt nótát, a "Pálinka dalt".
Hogy megnyerték-e Zoliék a tendert? Nem. Mi volt az indoklás? Minden jó: a reklámkampánytervezet, az ára, a kreatív is, jó az ötlet a dallal, jó a dal, de sajnos benne van egy olyan sor, hogy "egy kupica reggelire, abból bajod nem lehet - a magyarnak csak ez adhat ihletet" - ők meg pont erről akarják elvinni a súlypontot a fogyasztásban - az esti bulizás felé.

Hányan emlékeznek egy pálinka-népszerűsítő reklámhadjáratra?.... És hányan tudnák velem dúdolni a fent idézett dalszöveget?
Pénteken Magna Cum Laude koncerten voltunk, Balatonlellén, a Szabadtéri Színpadon. Igen, árultak pálinkát. Dögivel. A publikum a Pálinka dalra tombolt a legjobban.
És a végén, a dedikált lemezünkön ez állt: "Balogh Zolinak, örök hála!"
Nnna.
Azóta nem indulnak Zoliék közbeszerzési pályázaton. Stílusosan szólva: ez volt az utolsó csepp a pohárban...

A koncert remek volt. Négyesben mentünk: Zita, Dóri barátnője, Zoli és én. (A többieket Jutka "mama" pesztrálta itthon.) Ez a négy gyulai legény csak szimplán kiállt a színpadra és jól érezte magát. Így aztán mi is. Én nagyon kedvelem az énekes meleg hangszínét; azt, hogy a rockosabb számaikból is kihallatszik egy kis "folk", pontosabban egy népzenés árnyalat. Tetszett, hogy nem vették halálosan komolyan magukat; tetszett, ahogy végigsétált Mező Misi (az énekes) a közönség soraiban, miközben az ellenállhatatlan "Vidéki sanzon" nananáját dalolta. Tetszik, hogy azt énekli "s ha utad egyszer a végére ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél". Tetszettek az új dalaik is, köztük is leginkább a mélységesen megható "Szülj meg!" Persze, tetszett a környezet és a közeg is: a Balaton közelsége, a langyos nyári est, a nyaraló emberek kisimultsága és lepirult bőre; az, hogy Zoli is velünk tartott, és az is, hogy már a Nagylánnyal is "bulizok" (még akkor is, ha néha, amikor az énekes sugallatának szót fogadva, felpattantam és táncolva dalolásztam, ő megrántotta a nadrágomat, és olyan igazi "serdülősen" rám rivallt, hogy "Anyaaaaaa!!!).
Szóval, kellemes estét töltöttünk a Magna Cum Laudéval. Azóta csak őket hallgatjuk - és lassan Imó is megtanulja kimondani a nevüket.