Pages

2011. július 25., hétfő

Mélységek és magasságok a nagy balatoni télben

Vasárnap, ebéd közben, felvetettem, hogy esetleg elmehetnénk kirándulni. A szokásos fanyalgás (ami a helyszínen mindig elfelejtődik, persze...) helyett komoly lelkesedést váltott ki indítványom a lányok körében. Ennek oka valószínűleg abban is keresendő, hogy a pénteki boglári érkezésünk óta csak zuhant a hőmérséklet folyamatosan, ráadásul még az eső is csordogált. Ezért hiába volt mögöttünk egy-két félénk és fagyos séta, jó néhány kártyaparti és pár Bud Spencer- Terence Hill DVD megtekintése, no meg némi szomszédolás a "nyári" barátnőnél, azért vonzónak tűnhetett bármilyen házon kívüli program.
Mónikánál olvastam már jó ideje a tapolcai Tavas-barlangról, és már akkor eldöntöttem, hogy ezt szeretném megnézni - kipróbálni a csajokkal is. Zoli kissé (...) ódzkodik a barlangoktól, de tudtam, hogy ez nem egy hosszú és a klausztrofóbiások idegeit kimerítő túra lenne. Persze, azért most is ő volt a legfőbb ellenlábasa az ötletnek, mert "messze van, nem ér meg annyi utat olyan kevés-rövid élményért", de nem mert ennyi nővel szembeszállni.
Utunk során Tapolcáig, volt napsütés, volt vihar, szél és nyugalom, no meg két elpilledő ikergyermek is. Amikor végre odataláltunk a célállomásunkhoz, Zoli alig bírta visszatartani az "én-megmondtam-hogy-ne-ide-jöjjünk" vigyorát. Ugyanis a fél Balaton ugyanezt a programot tartotta jó ötletnek vasárnapra... A sor, az igen tisztességes tájékoztató alapján, kb egyórásnak ígérkezett, amely várakozásnak nem mertem volna kitenni öt Baloghot, pláne nem a legidősebbet...
Emma nagyon elkámpicsorodott, hogy mégsem csónakázunk egy barlangban, de mivel pont ő volt az, aki nemrégiben azt reklamálta, hogy nem nézünk meg elég várat, így hamar kiengesztelődött azon ötletünktől, hogy akkor inkább másszuk meg a Szigligeti várat!
És lőn!
Valamikor nagyon régen, zsenge gyermekkoromban járhattam ott utoljára, így nekem is nagy élmény volt. És mind a négy csajnak! Van valami izgalmas romantikája ennek a várnak. Klassz, hogy ide-oda lehet és kell tekeregni és mászni, hogy minden zegét és zugát megnézzük, hogy egyre magasabbra jutunk, és egyre lélegzetelállítóbb a kilátás, és hogy lehet találni sok olyan rejteket, amikbe rengeteg kalandot és titkot bele lehet képzelni (ebben Emma volt a főmester, aki mindenhol titkos alagutak, járatok bejáratát vélte felfedezni).
Az időjárás... nos, az időjárás tulajdonképpen kegyes volt hozzánk, ha azt vesszük, hogy nem esett. Viszont olyan csontig hatoló jeges szél fújt, amitől októberben is megsértődnénk, nemhogy július végén!



Vidáman, ámde átfagyva és forralt borról, teáról és kakaóról álmodozva tértünk vissza autónkhoz - és feltekertük a fűtést.
Ígértünk nekik cukrászdát is... Zoli ekkorra már belejött, így a "közeli" Balatonfüredet és a méltán híres Bergmann cukrászdát ajánlotta. Senkinek sem volt ellenvetése, hiába várt így még ránk pár kilométer.
A cukrászdában, alig félórányira a zárástól, rengetegen sütiztek, a pultok tele voltak még, a pincérek pedig olyan kedves mosollyal szolgáltak ki minket, mintha akkor kezdték volna a műszakot.
És a sütik!!!! Ah! Nem sok helyen mernék Esterházy-tortát kérni, de ott! Egyáltalán nem émelyítő a krém, hanem finom, lágy, olvadós, pont eléggé édes, és jó diós!
Szóval besütizve, feltankolva, elégedett sóhajjal hagytuk ott a cukrászda édes illatú melegét, hogy becélozzuk - ha már lúd, legyen kövér alapon- a tihanyi kompot. Ami egy régi tartozásunk volt amúgy is a gyerekek felé.
Volt is nagy ujjongás, hogy autóval megyünk a hajóra!
Kicsit megpróbáltuk kintről élvezni a "hajókázást", de mivel már az este is előrehaladott, a szél már igen kellemetlen és fagyos lett, így aztán inkább az autóban ücsörögtünk.

Úgy értünk haza, hogy mind a négyen azt mondták: jó kis nap volt!

És hát, bár nem bánnám, ha végre felolvadna a jég a Balatonon, és a jegesmedvék is visszatérnének már rendeltetésszerű állomásaikra, de a rögtönzött balatoni turnénk során megállapítottuk, hogy vár még ránk jópár látnivaló, nem kevés élmény; még akkor is, ha fürödni nem tudunk még egy darabig.  Ott van pédául rögtön a tapolcai Tavas-barlang....

12 megjegyzés:

Dominika írta...

(Zugolvasó jelentkezik)
Mi is éppen most jártunk arra. A kompon olyan szél volt, hogy egy kisgyerek kalapja a Balatonban is végezte. A férjem mondta, hogy mivel mindig is Angliába vágytam, hogy most teljesült az álmom. Hideg szél, nagy hullámok, szemerkélő eső...
Ennek ellenére is élveztük, sokat kirándultunk.

Dius írta...

Most aztán már sokadszorra csóválom meg a fejem.. nem is tudom hanyadik vagy már a bloggerek sorában, akivel kár, hogy nem sikerült összefutnunk a Balatonon.. :)
Azért amolyan "Baloghosan" kihoztátok a legjobbat megint mindenből, amit csak lehet. :) Zolit pedig megértem a barlangos aggályok miatt.. engem is nehezen cipelnél be ilyen helyre. :P Ellenben a cukrászdába... :)
Komp kissé félelmetes volt, mi is szélben és esőben próbáltuk először, de azért örülök, hogy kipróbáltuk mi is. :)

Timi írta...

Szilvi mi pont a Szilligeti várat látjuk a teraszunkról a Szent-György hegyen.A tapolcai-tavas barlang nagyon szép és annak ellenére,hogy nem túl hosszú nagyon gyönyörű és élvezetes.Tudom még nektek ajánlani a Szent-György hegyi bazaltorgonákat és az úgynevezett jég barlangot nagyon jó kis kirándulás kettő az egyben.Teszek majd fel képeket. Remélem azért nem adtátok fel és jól érzitek magatokat a szokatlan hideg ellenére!!!:-)))Ja mi évek óta ezen a környéken nyaralunk a rokonoknak köszönhetően mert, Övéké a gyönyörű ki látású házikó.Pusza

Timi írta...

A tapolcai barlang kihagyhatatlan nagyon gyönyörű,ha van időtök ugorjatok át és mutatok képeket ami talán Zoli érdeklődését is fel csigázza kicsit!!!!:-))))

khase írta...

Szilvi, azert latom, hogy a nem tul jo idő ellenere is sikerül jol erezni Magatokat :)
Hat igen, ez a "baj" a Balatonnal, hogy ha elromlik az idö, akkor minden turista arra a keves helyre megy, ahova esöben is lehet menni :)
A Bergmann cukraszdaban legközelebb kostoljatok meg a franciakremest is, isteni :))) mi egyszer franciakremes-tortat rendeltünk, eletemben nem ettem annyira finomat :) Ja es Füreden erdemes elmenni a Karolina cukraszda-kavezoba is, ott olyan igazi nagymamas sütiket es isteni finom kavekat es teakat lehet inni :) (estenkent meg elözene es koktelok :) ES ha Füreden jarnatok meg egyszer, erdemes megnezni André KErtész fotokiallitasat a Vaszary villaban!!!!!

NEm tudom, a sümegi varban voltatok-e, mondjuk az kicsit messzebb van, de ha marad a rossz idö, talan bevallalhato :) minden nap vannak lovasjatekok, nagyon szuper!! Es hat a var sem rossz, en regen minden nyaramat ott töltöttem, ott laktak a nagyszüleim es en ott születtem :)

De azert leginkabb azt kivanom, jöjjön vissza a jo idö es ki tudjatok meg elvezni a nyarat :)
Sok puszi Orsi

Vera írta...

Hát, azért elég durva ezeket a kabátos képeket nézegetni július vége felé! De örülök, hogy alapvetőenjól éreztétek magatokat. Amúgy is hiába berzenkedik az ember a rossz idő ellen, attól még nem lesz jobb, akkor már érdemesebb feltalálnia magát, és keresni más programot. Mint ahogy ti is tettétek! :)

Ezeket a programolehetőségeket megjegyzem, ugyanis nekünk is lehet, hogy szükésg lesz rá. Pár nap múlva (elméletileg) B.őszödre érkezünk, nem kizárt, hogy nem mindig tudunk strandolni. Tankolunk egyéb programokból. :-))

ingyom bingyom írta...

Szia Szilvi!
Ha át tudtok kompolni megint érdemes megnézni Tihanyban a belső tavat, és környékét, s az apátságot is, ott több néznivaló is akad, s mellette is található, igaz kerti pados, de fagyizó!
Szigliget után meg ott van Balatonederics az Afrika múzeumával, mikor mi jártunk ott tündéri csüngőhasú pici malacok voltak, és imádták a hullott sárga ringlót.
És nem tudom mennyire messze vagytok Balatonfűzfőtől, de ott meg nyári bobpálya van (a sínes fajta) jó magasan, látni róla a Balcsit, és mindenféle erdei akadálypálya is jár hozzá, falmászással. De a Balaton körüli bicikliút se kutya, ott is meg lehet próbálni átkompolni Tihanyba és visszafelé, de a Siófok, Szabadi, Aliga, Akarattya, Kenese, Fűzfő, Almádi, ....... Balatonfüred.. ..... Tihany, és komp Siófokra útvonal (1/3 körút) 80 km-nyi. Bár a lányok még kicsik, de szerintem ők jobban bírnák, mint én 46 évesen, nekem kb 10 órába telik hattyúetetéssel, és a végén sírással, mert elzsibbad mindkét tenyerem.
További jó, és tartalmas pihenést nektek!

Szitya írta...

ingyom bingyom!
A felsorolt programok közül párat már "kipipáltunk" (bár az ismétlés sosincs kizárva...), néhány beütemezve (pl. Afrika múzeum), párat most felvettem a listára, és a bringa-túrát pedig tervezzük. Azzal csak az a baj, hogy Zoli is kellene hozzá, márpedig őt hét közben nélkülözzük!
Mindenesetre köszi az ötlet-áradatot, jól jön!
Üdv,
Szilvi
u.i.: 46 év - az még nem kor!!!!

Szitya írta...

A bejelentkező zugolvasót sok szeretettel üdvözlöm!!!
Dius! Akkor most csóváljuk a fejünket együtt: egy-kettő-háááárom!
Timi!
A Szent-György hegyi bazaltorgonákkal is "kacérkodom"! És a tavasbarlang meglesz - lehet, hogy ha ez a "jó" idő folytatódik, akkor Zoli nélkül, hétköznap!
khase!
Francia-krémest vettünk elvitelre!!! Tényleg nagyon finom!!! És hát Füredre gyakran járunk; valahogy, mintha nálunk "minden út Füredre vezetne" (Zoli nagy álma lenne ott élni...)
Vera! Jó idő lesz! Kész! Pont!

Ancsi írta...

Sziasztok!
Jövő hétre már jobb idő lesz! ;) Még szerencse, hogy nem egy hétre mentetek. :)
Szigligeten mi is voltunk Július elején és ott istenit ebédeltünk az Aranypatkó vendéglőben. Nagyon finom ételek vannak és remek pincérek akik szórakoztatják a gyerekeket amig az étel elkészül. Igaz arra sem kell sokat várni. És a leves előtt előételt hoznak,(bruscetta-t) ami szintén nagyon fini volt.
További szép napokat nektek a balatonnál!
puszi: Anikó

MJ írta...

Néhány éve már nem jártam Szigliget várában. A képeid elnézve úgy látom gyönyörűen oldották meg az állagmegóvást. Én láttam teljesen romosan és munkálatok alatt is. Azt hiszem megyek rövidesen. :)
Nekünk szerencsénk volt az elmúlt hetekben az időjárással. A két heti nyaralás egy napján sem tettek keresztbe fentről. Majd mutatom, ha rendeztem a közel 1200 képet. :)

Ui.: Ez csúcs! A szóellenőrzés azt dobta: cydring.
Honnét tudják, hogy ti "cidriztetek" a hidegtől?

Edit írta...

Most tévedtem ide a blogodra. El is merültem benne, jó sokat :))....jaj Istenem de jó olvasgatni...