Egy másik hétvége

Mert volt még egy kellemes, rögzíteni-való hétvégénk, még februárban, a legvégén.
Debrecenben jártunk. Zita vívóversenye adta az apropót. Vannak, akik úgy gondolják, hogy jaj, de rossz lehet a gyerek versenyeinek ritmusa szerint élni. Mi (még egyelőre... :-) ) nem így vélekedünk. Hanem, mivel Zitának nincs túl sok versenye, és azok időpontja gyakorlatilag egy évre előre ismert, így inkább, amikor tehetjük, "ráépítünk" egy családi kirándulást. Így jutottunk el az őszi szünet elején Sárvárra és Sopronba, és így utaztunk most le Debrecen szép városába február végén. Ráadásul, mivel pont Emma szülinapja előtt volt, így ezt szántuk a szűk-családi ünneplésnek is.
Zita a versenyen az elvárt minimumot hozta - dicséretre méltó, de nem volt elégedett. A verseny maga viszont az eddigi legszebb helyen, a legszebben megrendezett és lebonyolított címeket is elnyerte nálunk! Gyönyörű tornateremben, szép pástokkal, kellőképpen ünnepélyes módon rendezett verseny. Gratulálok a szervezésért és még sok ilyet! Hátha ismét népszerű lesz ez a szépséges sport! (Mert egyelőre úgy tűnik, hogy zsugorodik...)
Péntek este, nagy ködben, Zita farsangja után, indultunk el. Elég izgis lett az utunk, és elég fáradtak lettek a végére a lányok. De Emma, amikor meglátta az igazán bájos szállásunkat (ahol egy tényleg kedvező, nagycsalád-barát árat kértek), felkiáltott: "Már ezért megérte!"

Szombaton délelőtt volt Zita első versenye. Zoli az ő hű kísérője. Elképesztő, hogy milyen jól kiismerte az "Uram" ezt a sportot (is): nagyon jó, taktikai tanácsokat adott a Lánynak, mivel az edzője nem tudott ott lenni, sajnos. Én még mindig ott tartok, hogy csak a kijelzőt nézem ahhoz, hogy tudjam, kié a pont, akarom mondani a tus....

Mi, a három testvérrel, megcéloztuk a Nagyerdőt. Vera tanácsait követve, először az Állatkertben tettünk egy sétát. Hát, nem véletlenül nem túl híres Debrecen állatkertje. Ugyan nagyon szép helyen van, és látszanak az erőfeszítések, de azért pl. szegény barnamacik olyan helyen vannak, hogy több állatvédő szervezet felhördülne, ha látná - szerintem. A pingvinek is szomorú körülmények között lubickolnak. Persze, a nagy sár sem segített az élvezetben, meg az sem, hogy sok állathoz nem lehetett közel kerülni, így a zoo-csemegénk is megmaradt. Ezzel együtt is jól éreztük magunkat, a lányok szemmel láthatóan élvezték a kellemes napsütésben megtett sétát. Emma jókat "beszélgetett" a rengeteg papagájjal, Klára nagyot szemezett a krokodillal és kerekedő szemmel vizsgálgatta a kígyók levedlett bőrét, Imó pedig nagyokat bohóckodott.

A jól elnyújtott állatkerti séta után még ellátogattunk az Ötholdas Pagony játszótérre - ugyancsak Vera ajánlásával. Hát az egy csodahely! Hatalmas területen rengeteg, máshol még sosem látott, játszóterek gyülekezete ez, gondosan őrizve, ápolva, felügyelve. Itt a három lány olyan volt, mint három szabadjára engedett vadkiscsikó! Én pedig csak gyönyörködtem bennük, és úgy gondoltam, hogy pont ezt szerettem volna: hogy teljesen felszabaduljanak egy kicsit, hogy kizökkenjenek a mindennapokból, elfeledkezzenek a feladatokról és csak játsszanak! Tudom, a "jólfésültjebbje" bizton elvitte volna őket Debrecen főbb látványosságaihoz, múzeumba, és tulajdonképpen, vasárnapra én is ezt terveztem, de ott és akkor ez volt a legjobb dolog, amit csinálhattunk, csinálhattak!

Amikor már megfagytak (megfagytam), és amikor már nagy volt bennük (bennem) a kíváncsiság, hogy hogy állhat Zitus, akkor végre összeszedelődzködtünk és visszamentünk a versenyre.
Ott még elcsíptük Zita néhány asszóját és tapsolhattunk is neki az eredményhirdetéskor.

A verseny után visszamentünk a szállásra és ott a pici wellnessben kiáztattuk/szaunáztuk magunkat. Végül vacsi következett (finom!) és egy dvd-zés a laptopon, ahogy beígértük nekik. Kidőltek.

(Én fél éjszaka még Emma albumját gyártottam....)

Másnap reggel kijelentették a Húgok, hogy ők is meg akarják nézni a Nővérüket a versenyen. Biztos nekik is tetszett a helyszín, ráadásul az Ikrek most éppen azt állítják, hogy ők is vívni fognak; Emma pedig ugyancsak jól látja a sport lényegét, és ő pl. tökéletesen meg tudja állapítani kijelző nélkül is, hogy kié a pont. Én meg úgyis beígértem Zitának, hogy egyszer végre én is megnézem őt (úgy volt, hogy a három Húg Zolival bolyong majd Debrecenben, a betervezett látnivalóknál...).
Ez a verseny sajnos hamarabb véget ért Zitának, mint szerette volna, így viszont vissza is indultunk Pestre, Anyu várt minket egy késői ebéddel, és még tanulni, leckét írni is volt idő.
Az Ötholdas Pagony annyira megtetszett a csajoknak, hogy ígéretet kellett tennem nekik, hogy nyáron is visszatérünk. Szívesen megtettem, mert Debrecen most is nagyon tetszett.