Levél-részletek

Az idei Mikulás és Jézuska levelek különösen bájosra sikeredtek. Szeretnék pár részletet kimásolni, mielőtt a "posta" elnyelné őket...

Mikulás

Alapvetően, mindkét esetben Klára volt az, aki lenyűgözött minket. A Mikulásnak ugyanis ezt diktálta:
"Kedves Mikulás! Kérek szépen egy meglepit és amit te jónak találsz!"
Imó kevésbé volt szerény, ő sorolta: "Kedves Mikulás! Kérek szépen meglepetést, vonatot, kinder tojást és egy tábla csokit!" Jellemző, hogy mindegy, hogy nyuszi vagy Mikulás, kinder tojás kell!
Emmus komoly rajzokat készített az Öregnek, és nagyon hasonló felsorolást készített Imóéhoz, csak éppen vonat helyett naplót kért.
Zitától a szerénység igen távol áll. Konkrét elképzelései vannak, amiket nagyon szépen tálalva (színesekkel) sorol fel. Ezzel kezdi. "Kedves Mikulás! Szeretnék először is négy könyvet!", majd felsorolja a pontos címeket.... Aztán plüssállatokat is ír (Didl), majd : "Szeretnék víváshoz vezetékeket!" Ah, a praktikus Miklós bá'! Végül: "És még kérek mogyorót."

Karácsony

Megint Klára vitte a prímet, a következő ötlettel:
"Kedves Jézuska!" Kérek szépen ujjbábot, mindenkinek boldogságot és mosolyt, ne legyen beteg senki."
Hát, mintha egy Miss World választásra gyakorolna.... A további felsorolás sem túlzó: "Kérek szépen vicces medált (az milyen?????), meglepit, ceruzát és füzetet, no és egy varázsmedált (és az milyen???) , egy fejlámpát (mindegy, hogy milyen színűt!) Köszönöm, Klára". Ja, és rajzolt mosolygó embereket, és egy áthúzott lázmérőt....
Emmára is ráragadt ez a Miss World választás hangulat, ő sem akart lemaradni (főleg, mikor látta, hogy mennyire lelkesedünk Klára ötleteiért.). Tehát ő ezt kanyarította: "Kedves Jézuska! Szeretnék egy lovaglós táskát, olyan naplót, amit ha kéred, hogy nyíljon ki, akkor kinyílik (???????). Mindenkinek szeretetet! Kérek szépen egy ébresztórát és boldog karácsonyt, könyveket (sütősöket is!), írószerszámokat, egy dobozt a kincseimnek, szép karácsonyfát sok csokival!" A felsorolás összetétele és sorrendje is rém szórakoztató, szerintem.... ahelyesírást inkább nem idéztem, pedig az is igen "kreatív".
Imó ötvözte Klára ötletét a felsorolandó tételekkel, mert a különböző kérések közé (pl. "ceruzát, papírt, füzetet , mindent, amivel és amire rajzolni, írni lehet") bebiggyesztette, hogy "amit jónak találsz".
Zita ismét eszméletlen részletes, precíz volt. Először jött az elektronika: "Szeretnék egy MP4-et, olyan modellt, ami most divat, világoskéket vagy rózsaszínt." (Az az igazság, hogy ezt beígértük neki a születésnapjára, csak arra beelőzött a vívócucc, ezért most aggódik, hogy esetleg nem olyan lesz a kiválasztott példány, amilyennek ő szeretné.) Jött a sport: "Kérek még egy hosszú, fekete KALENJI futógatyát és lovaglós lábszárvédőt is. (Tiszta sor: a Jézuska menjen el a Decathlonba!). Következett a nőcis mütyür kategória, lehetetlen kihívással: "Kérek szépen egy olyan naplót, ami rózsaszín, szőrös és egy olyan maci van rajta, ami Emma naplóján is van. Ne legyen lakatos!" (Tehát a Jézuska a Nici boltokat is járja végig, amíg pont ezt a modellt megleli...) Végezetül jöhet a kultúra: "és kérek szépen könyvet, könyvet, na és persze könyvet". Szerencsére ezúttal nem volt pontos címfelsorolás, csak egy apró kitétel, zárójelben: "legyen közte Geronimo Stilton is!"

Hát, így lehet készülni az ünnepekre....

És a Mikulás is járt nálunk!

Még jó! Kaptak a lányok ezt-azt, főként könyvet, meg rajzolnivalót, és nagyon örültek mindennek. Aranyosak voltak, mert kértem őket előző este, hogy NE hajnalban osonjanak ki meglesni, hogy miket pakolt a fehérszakállú a gondosan kitisztított (!!!!) csizmácskákba; ha mégis idejekorán kivetné őket az ágy, és a kíváncsiság kivezérelné őket, akkor azt csendben tegyék és hagyjanak minket aludni. Bár hallottam a pusmogásukat és az örvendezésüket, becsületükre legyen mondva, nagyon igyekeztek. És még nem is keltek túl korán...

Reggel megnéztük együtt a Zita által "rendelt" filmet, a "Kutyaszálló"-t, majd átsétáltunk Anyuékhoz, ahol újabb ajándékok és egy fenséges ebéd várt minket. Hazatérvén, némi lecke-harc után már készülődhettünk is.... MOZIBA!!! Zoli kapott jegyet elő-premierben a "Hercegnő és a béka" című Disney-remekre, hát oda igyekeztünk. Meg is néztük a filmet.... Érdekes, hogy kiben mit váltott ki. Zita nagyon lelkes volt, mert ő már eleve a ténytől,hogy moziba mentünk, lázba jött; és erre még rátett nála egy lapáttal az, hogy a film előtt bemutatták az ott meg is jelent "magyar hangokat". Maga a film is szórakoztatta. Elfoglalt sulisként már az nagy öröm volt a számára, hogy egy ilyen hosszú filmet egészben végignézhetett (ami aznap már másodjára járt neki - szerintem ez volt az igaz Mikulás-ajándék neki!!!). Klára viszont.... felháborodva jött ki, azt magyarázva az apjának, hogy mondja meg azoknak, akik a jegyet küldték, hogy máskor ne ilyen rossz filmre adjanak jegyet, mert ez szörnyű volt! Igaza volt. A film egy kis Hamupipőke és egy kis Arielle áthallással nem túl eredeti ötleten alapul. Viszont a szinte már szükségszerűnek tűnő gonosz nagyon félelmetessé sikeredett... Egyedül a szentjánosbogárka figurája elragadó, ő viszont meghal.... Na, Klára kiborult... Annyira, hogy ahogy azt előre is vetítette, éjszaka beállított, hogy rosszat álmodott... Emma és Imó a pattogatott kukorica-perec duótól voltak aleglelkesebbek, meg attól, hogy hatosban csináltunk programot.

Ez volt tehát a mi Mikulásunk...

Egyébként advent van nálunk is

Csak én nem értem rá eddig, hogy írjak róla. Egyébként most sem érnék rá, csak attól tartok - ismerve a következő két hét előzetes programját -, hogy annyira elsodornak majd az események, hogy nem lesz időm rögzíteni semmit.

Szóval. A koszorút nálunk ismét a két Nagy "oldotta meg", iskolai keretek között. Két eléggé hasonló, csak színeiben eltérő alkotás született, mindkettő igaz remekmű. Egyedül csak azt sajnálom, hogy nem sikerült rávennem őket egy közös elkészítésére. Ezért aztán folyton trükköznöm kell. Hol Emmáé kerül a nagy asztalra, és Zitáé a kicsire, hol fordítva, hol megint másként, mert vannak még ugye a nagy tömbgyertyáink összerendezve, körülvéve arannyal lefújt mogyorókkal (Emma betegszabis műve), és szegfűszeges naranccsal (mindenki készített egyet, csak mostanra belevághatnak újra, mert a narancsok "zöldellni" kezdtek, ezért kidobtam őket). Ezeket a nagy gyertyákat gyújtjuk meg reggelente, már elég régen, amióta reggel sötét van még ébredéskor. Sokkal hangulatosabb, kevésbé "kegyetlen" a reggeli ébredezés.

Adventi naptárunk is van. Természetesen feltettük a még tavaly Vivivel készített, "Adventi dalos naptárunkat" (minden ablak mögött egy téli dal címe olvasható, amit aznap kell előadni). Aztán... Hát nálunk általában a csokis-nyitogatós naptár is működni szokott, amit mindig Anyu szállít be a csokimenyország Svájcból. De most nem járt még Svájcban eddig (majd megy a jövő héten), ezért elkezdtem nézegetni az itthoniakat. Ami elérhető áron volt (hiszen néggyel kell felszoroznom...), az olyan vacak minőség volt, hogy csoki-ügyben igencsak elitistára sikeredett (svájci állampolgár!!!!) csemetéim valószínűleg meg sem ették volna. Ami meg jobb minőégű, hát az meg olyan áron volt, hogy úgy gondoltam, hogy ha már ennyi pénzt kiadok, akkor azt kicsit fantáziadúsabb formában teszem.

Volt nekünk már egy filc-anyagból készült, macit formázó adventi naptárunk, még abból a távoli időből, amikor Zitus egyke volt (bármilyen hihetetlen, volt olyan!!!!), azt szedtem elő. Aztán kellett még egy aranytoll (az is volt még tavalyról - és meg is találtam, a végén még elhiszem, hogy kezd egy kis rendezettség kialakulni a háztartásunkban...), no meg jópár apróság és ötletecske. Tehát: a lányok "házi tündére" elrejt mindig egy - aranytollal írt - levelecskét, az adott nap "rekeszébe", és esetleg mellékel hozzá valamit ott helyben (ha belefér), vagy elmondja a levelében, hogy hol találják meg. Sőt! Az "házi tündér" néha nem csak ad, hanem kér is. Pl. kaptak egy-egy aranyceruzát, és kért tőlük rajzot arról, hogy miként képzelik el a házi tündért... Volt már karácsonyi zsebkendő a párnájuk alatt, szép csatt a fogmosópohár alatt, csoki, rágó, stb. a rekeszben, tervezem még, párdi', tervezi még a házi tündér, hogy egyik nap (ha a tündérpalánták anyukája, azaz szerénységem végre bekeveri a mézesnek való tésztát) egy aranyzsákocskában egy-egy süti-forma lesz, amit majd használniuk kell arra, hogy segítsenek mézest sütni. Van még kis party-trombita négyes a tallonban, hogy majd Zita zsúrjának napján azt kapják, meg még egy pár apróság. Jó móka, élvezik ők is, én is. Sőt, mintha Zoli is jót mosolygott volna rajta.... Persze megy a találgatás, hogy ki a házi tündér és erősen hajlanak - nem értem, "miért" - felém... Egyébként az utolsó nap majd "anyaként "ír alá a házi tündér és akkor kiderül...  Addig játszunk. Ha nagyon faggatnak, akkor mindig elmesélem nekik az aranytojást tojó tyúk történetét.. Ha kiderül, hogy mi (ki) okozza a csodát, megszűnik a csoda....

Természetesen az advent jegyében elkezdtük teleaggatni a házat ezzel-azzal (főleg Mikulás-zoknikkal, mert Anyu Mikulása mindig azt hagy itt, ezért aztán már mindenhová jut....). Továbbá kézműves-lázban égnek. Eddigi legnagyobb alkotásuk az üdvözlő-lap gyártása volt, amin most nem a fényképük fog díszelegni, hanem a műveik...

Hát, ilyesmi a mi adventünk.

Egyébként a képeket a gyerekek készítették....

Zenés elsők

Az élet persze egy pillanatra sem fékezhet nálunk, hiába kellett még pár orvosi vizsgálatot beiktatni (mert ráadásul, Zitán kívül, még Emmus is produkált egy kis megfázásos-köhögős izét, amivel itthon maradt a múlt héten három napra). Múlt szombaton ismét izgatottan készülődhetett családunk.... Emmácska első zongora vizsga-hangversenyére! Ez természetesen egy jelentős esemény volt, hiszen ő is megkezdhette zenei pályafutását a nagyközönség előtt. És, megvallom, így utólag, hogy kissé szorongva vártuk ezt a napot, mert Emma nem kifejezetten az a szereplős típus. De azért kúrálja magát...

Két pici darabkával készült. Többet nem is lehetett volna elvárni, alig három hónap zongora-tanulás után. Legnagyobb örömünkre, remekül sikerült a bemutatkozó előadása, mert bár látszott rajta az elfogódottság, tökéletesen adta elő a kis számait! Ugyan csak halkan merte elrebegni a Larissza néni által odaszervezett Mikulásnak, hogy milyen darabokat készül játszani, és a végén is olyan villámgyorsan hajolt meg és tűnt el a színpadról, hogy akármilyen szélvész kisasszony megirigyelhette volna...., de a zongoránál tökéleteset nyújtott! Nagyon örültünk ennek, mert egy esetleges felsülés biztos nagyon visszavetette volna őt a zongorázhatnékjában, így viszont inkább lendített rajta ez az élmény!

Szombatra jutott még egy premier; persze családunk életében kevésbé jelentős, mint Emma fellépése. Az úgy kezdődött, hogy október végére kaptunk - a házassági évfordulónkra - a szüleimtől két jegyet (plusz az ő kellemes társaságukat) egy koncertre a Gödöllői Kastélyba. Az előadó Bogányi Gergely zongoraművész volt. Szüleim mindig lelkesen járnak a koncertjeire. Akkor azért megérthettem, hogy miért.... Fantasztikus Liszt-estet hallhattunk! Akkor este Emma kissé sírdogálva kérte, hogy vigyük magunkkal őt is. Ezt, sajnos, nem tehettük meg, de megígértem, hogy legközelebb mindenképpen úgy intézem, hogy ő (és persze Zita) is jöhessen.

Mostanában mindig keresgéltem a neten, hogy milyen ünnepváró programra vihetném a gyerekeimet. Már sikerült eljutnunk a két Kicsivel a Művészetek Palotájába az "Egyszer volt Budán kutyavásár" című táncelőadásra, amit annyira imádtak az Ikrek, hogy sokáig emlegették: "Anya, olyan jó volt!!!" És így bukkantam rá a Gödöllői Kastélynapokra. Nagyon vonzónak tűnt az egész program (bár főként hóban lenne az, a lovasszánnal...), de leginkább a szombat esti zenei műsor: Bogányi Gergely és Kelemen Barnabás ünnepi koncertje. Ez az! Erre kell elvinnem a lányokat, életükben először, igazi, esti, "felnőtteknek való" komoly zenei estre!

El is mentünk, öten: Zita, Emma, Anyu, Zoli és én. A környezet gyönyörű volt persze- pont abban a teremben volt a koncert, ahol Zolival összeházasodtunk. Az egyik sarokban egy hatalmas, ízlésesen feldiszített karácsonyfa. És akkor bejöttek ők négyen: Bogányi Gergely, zongoraművész, Kelemen Barnabás, hegedűművész, Kokas Katalin hegedűművész és "egyébként" Kelemen Barnabás felesége, és Kokas Dora, Katalin húga. Brahmsot adtak elő, valami fergeteg módon. Nem elég, hogy szédületesen jól játszottak, de ráadásul látványnak sem volt utolsó. Ahogy a zenészek összenéztek néha... Volt ott szerelem, szeretet, barátság, huncutság és szenvedély! Dora szigrú, szép kontya a végére teljesen széthullott, a szemébe lógott a haja, az arca kipirult... Zitát nagyon elbűvölte a dolog. Emma is élvezte, de ő nagyon elfáradt. A második részről el kellett volna jönnünk, mert az egy kevésbé élvezhető darab volt (számomra ismeretlen zeneszerzőtől), Emma bele is aludt, Zita azt is élvezte. Bár ott már nem volt zongora, hanem nyolc vonós.

Szóval ez a volt a két zenei premier. (Csak zárójelben jegyzem meg, mert ez már nem olyan izgi, hiszen csak engem érint, de tegnap voltam Anyuval a Művészetek Palotájában a Postás-Matáv-Magyar Telekom zenekar legújabb névváltozásának nulladik születésnapján, ahol élőben hallhattam-láthattam, életemben először, Kocsis Zoltánt zongorázni. Liszt Esz-dúr zongoraversenyét játszotta a zenekarral valami olyan frenetikus módon, hogy azt gondolom, hogy egyáltalán nem kell hozzáértőnek lenni - hiszen én sem vagyok az -ahhoz, hogy ez bárkit lenyűgözzön. Megállapítottam, hogy Liszt őrült volt, hogy ilyen darabot komponált, de milyen jó, hogy a XXI. században is akadnak még őrültek, akik ezt el is tudják játszani, és ilyen jól!!!)   

Gördül a kő...

.... lassan, lefelé a szívemről, Zoli szívéről és mindazokéról, akik szeretik Zitát és aggódnak érte. Végre letelt a várakozási idő és eljött az a pillanat, amikor beszélhettem a doktornővel Zita 24 órás EKG-jának eredményéről. Nos, nem azt mondja, hogy nincs semmi és vaklárma az egész. De azt igen, hogy nincs semmi olyan eltérés, ami miatt nem sportolhatna, vagy bármilyen korlátozást vagy gyógyszerezést igényelne. És még arra is kért, hogy mindenképpen menjünk el a csütörtökre betervezett terheléses EKG-ra a Kardiológia Intézetbe. Így lesz teljes a kép. Akkor majd beszéljünk újra. És majd akkor visszatérünk arra, hogy kell-e kontroll. Zitus mehet szerdán versenyre, és ez pompás. De a nyugalom még nem teljes. A fejem már öt napja fáj és feszít az aggodalomtól. Még nem múlt el. De a kő azért kezd lefelé gördülni...

Mindeközben Zita ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Rengeteget fut az atlétika-edzésen, vígan edz a vívó-versenyre, és tegnap azzal jött haza a suliból, hogy a tanítónő kihirdette (nem igazán értem, hogy mi célból, annyira azért nem tetszik az ötlet), hogy kinek van a legtöbb ötöse az osztályból... És hát kinek? Zitának!

Még egy gondolat. Hogy milyen nagyszerű kezek között volt/van Zita? A Tűzoltó utcai klinikán készült papírján a következő mondat áll az anamnézisnél: "Papp Erzsébet főorvosnő (a Sportkórházból küldő doktornő) kérésére vizsgáljuk az okos, sportoló leánykát." Örök hálám ezért a hozzáállásért! Túl a szemmel látható profizmuson, a nyilvánvaló értelmen, nagyon ott van az érzelem is! Szerintem a doktornő (Szabolcs Judit) kezei között már ettől is gyorsabban gyógyulnak a kis szívbetegek!

Frász

Másról terveztem a következő bejegyzést. Mikulásról, Jézuskáról, és a nekik írt levelekről. Lesz majd ez is. De közben egy nagyot fordult a világ. Előrebocsátom: nincsenek véletlenek. Kaptunk egy jelt.

A múlt hét során valamikor, Zita boldogan jött ki a vívás-edzésről: mehet ő is a december 9-i versenyre!!! Mármint mehet, HA ezt-azt-amazt és emezt még beszerezzük neki a felszereléséhez (oh, aprócska tételek, potom összegekért..., no mindegy, letárgyaltam az én szép, okos és nagy lányommal, hogy akkor most ezeket fogja csak kapni a születésnapjára mindenkitől: apától, anyától, nagyiktól és papáktól, déditől, keresztszülőktől, szomszédtól és a postástól), és HA addigra beszerezzük a sportorvosi igazolást. Hűha, hüledeztek a régebbi motorosok (akarom mondani vívók) felmenői, az bizony nehéz lesz, a Sportkórházba hónapokkal előre kell bejelentkezni! A legjobb, ha keresek egy magánorvost, ő talán még meg tudja oldani a céldátum előtt (naná! további 5000 ft-ért, öt perc alatt!). Gondoltam, azért csak a rendes úton kezdem a dolgokat, minek szórjam én itt a pénzt, ha nem muszáj; no meg, jobban meg is bízom a Sportkórházban. És  milyen igazam volt! Először is, azért, mert tudtak fogadni minket, két (!!!) napon belül. Kedvesek voltak a telefonban, és ott is. Másodszor pedig azért, ahogy Zitát kezelték... És kiderült, hogy nem az időpont-szerzés a legnagyobb nehézég....

Tehát, tegnap reggel, Zita az apjával nekivágott a Sportkórháznak. Egy idő után jött Zoli vigyorgó telefonja, hogy minden jól halad, csak Zitának nem sikerül a pohárba pipilni... Majd hívott, hogy most már csak az időközben létrejött vizelet leletére várnak, és akkor már majd jönnek. Majd hosszú szünet. Egy idő után rácsörögtem Zolira, aki kinyomta a telefonját. Hm. Aztán felhívott. "No, hát az van, hogy Zita szíve néha egy kicsit túl nagyot dobban, és úgy gondolják, hogy ezt alaposabban ki kell vizsgálni, ezért holnap el kell őt vinni a Tűzoltó utcai klinikára, ahol majd feltesznek neki egy 24 órás EKG-t.." Komolyan mondom, hogy először azt hittem, hogy drága uram hülyít (szokott, bár elég ritkán ilyen komoly témában). De sajnos nem.
Megijedtem, bevallom, annak ellenére, hogy Zoli is nyugtatgatott, hogy ezt most "biztonsági intézkedésként" teszik meg, a sportolókra nagyon odafigyelnek, stb. De akkor is. Drága Zitus! Pont ő, akinek a legnagyobb a teherbírása, aki folyton sportol, kilométereket tud futni! Zoli azt is valószínűsíti, hogy esetleg azért vannak ezek a nagy dobbanások, mert mostanában megint küzd esténként az elalvással, és ez egyszerűen rossz már a kis fiatal szívecskéjének.
Elmentem Zitáért Zolihoz. Zita nem tűnt túlságosan ijedtnek, de azért megkérdezte, hogy akkor most ő szívbeteg? Nem, persze, hogy nem, csak a sportolók szívének többet kell bírnia (már ha ez igaz...). Azért elmentünk vívás-edzésre, ott szóltam az edzőknek, akik nagyon kedvesen reagáltak és csak biztattak.

Ma reggel a Tűzoltó utcában kezdtük a napot. Zita inkább kíváncsian, semmint aggódva nézett az események elé. El kell mondanom, és nem tudom elégszer elismételni, hogy nagyon kedves volt velünk mindenki, a betegfelvételtől az adjunktus asszonyig. És alapos is. Zitát újra EKG-zták, majd felrakták rá ezt a 24 órás kütyüt. Utána a doktornő sokáig nézte, elemezte az adatokat, majd hihetetlen alapossággal meg is ultrahangozta Zita "gyönyörű szívét" (ő mondta így). Ő is megnyugtatott, hogy első látásra nincs nagy vész, de ezt biztosan majd csak a 24 órás EKG lelet alapos kielemzése után tudja mondani. És, a biztonság kedvéért, még elküld minket a Kardiológiai Intézetbe is, egy terheléses EKG-ra. Örüljünk, mert hihetetlen gyorsan kaptunk időpontot, jövő hét csütörtökre. Aha. Pont egy nappal a verseny után. Amikor ezt félve megemlítettem, mondta, hogy a 24 órás EKG alapján azért lehet, hogy már biztosabban meri engedni Zitát a versenyre, akár egy ideiglenes orvosival is. Ebben benne volt a Sportkórház doktornője is, akit utána elhívtam. Kiállít egy ideigleneset, és ha mégsem jó a 24 órás EKG (DE JÓ LESZ!!!), akkor majd széttépjük (mármint az ideiglenes engedélyt).

Itt tartunk. Zitán a kütyü. Elvileg semmiség az egész. De azért a gyomrom egy merő görcs és alig megy le egy falat a torkomon. őt bátorítom, próbálok "lazának" tűnni neki. Nem biztos, hogy sikerül átvernem. Édes drága Kicsikém! Miért nem pihensz néha? Miért nem alszol el sokszor éjfél előtt és miért ébredsz fel olyan korán még hétvégén is? Szegény kicsi szíved hiába igyekszik, úgy tűnik, hogy néha nem bírja! Vigyázz magadra, könyörgöm!

 

Egy hármas és az ő négyzete

Álmosan, hunyorogva jött elő a gyertyafényes reggelinkhez. Mire a fürdőszobából előkerült, már ott várta őt az asztalon a becsomagolt ajándéka. Miután kibontotta, megcsodálta, és a gyerekek is cseppenként-egyenként elé járultak, egy-egy kedves rajzot átnyújtva, kiszámolta, hogy már tizennégyezer és valahányszáz napja él. Aztán - a megnyugtatásomra... - azt is, hogy ebből négyezer és valahányszázat már velem töltött. Több már, mint a negyede, de kevesebb, mint a harmada...

Még nincs negyven, de idén utoljára. Már van néhány ősz hajszála. Néha, háztartási lustaságból, Apának szólítom. Pedig nem kéne. Nekem ő Zoli. A szerelmem. Boldog születésnapot!