Amikor Emma még baba volt és a babakocsijában tologattam, arra gondoltam, hogy csak nehogy megszokja... Mármint azt, hogy mindenki megállt őt megcsodálni és mindenkit elbűvölt egy pillanat alatt hatalmas, ragyogó és tényleg gyönyörű kék szemével, ami az idő haladtával, egyre sűrűbb és göndörödőbb barna fürtök alól sugárzott ki. Csak nehogy megszokja, gondoltam, mert biztos nem marad ez így örökké, hiszen az emberek szeretik megcsodálni a kisbabákat, az iskolás gyerekek már ritkábban váltanak ki ilyen érzelmeket. Mert hogy úgy tűnt, hogy Emma számára kezdett természetessé válni a mosolygó ismeretlenek látványa. Ettől ő még ugyanolyan félénk, bújós kisbaba majd kislány volt, de mégis, aggódtam... Lassan, sajnos, a göndör fürtöcskék is elfogytak, igaz, lett helyette szép, mézszínű haja....
Akkor lepődtem meg először, amikor elkezdett úszni járni. Elég korán történt ez, mert egy részről úgy tűnt, hogy a gyermek nagy százaléka parafából készülhetett, mivel szinte magától lebegett a vízen, más részről pedig, miután Zita akkor már rendszeresen látogatta az azóta (azt hiszem) már bezárt Vezér úti tanuszodát, Emma is kikönyörögte, hogy mehessen. Hát, mivel aprócska termet, sokáig azért nem tudott továbblépni, mert a medence túlsó felén már nem látszott ki a vízből... De nem is ez a lényeg. Ebben az uszodában, az aprónépek többsége egy bizonyos és kerületszerte (XIV. kerületről beszélek, akkor még nem volt nálunk uszi) legendás "Zoli bácsinál" tanulták meg az alapokat. Zoli bácsi egy végtelenül kedves és még végtelenebbül türelmes úriember, akinek bajusza és mély hangja ugyan először riadalmat keltett Zitusban, de aztán megszokta és megszerette őt. Meg az úszást is. Visszatérve Emmára... Valahogy úgy alakult, hogy ő pedig nem ennél a Zoli bácsinál kezdte az úszó pályafutását, hanem egy, a szigorúságáról híres, hölgynél, Zsóka néninél. Az öltözőben és az előtérben már hallottam róla elég sokat ahhoz, hogy megtudjam: előfordul, hogy kiabál, nem egy babusgatós, szigorú, no. Ajaj, gondoltam. És erre pár lecke után mit látok? (Az uszodán kívülről be lehetett egy darabig kukucskálni). Ez a komornak tűnő hölgy feldobálja az én Emmámat a levegőbe és puszilgatja agyba-főbe... Ejha.... Egyszer pedig kijött ugyanez a Zsóka "néni" a tusolóba, kérdezvén: "ki ennek a tündéri lánykának az anyukája?" Büszkén húztam ki magamat.... Egy tízperces lelkendezést hallgathattam végig egyre dagadó kebellel, ami kizárólag arról szólt, hogy ilyen aranyos kislányt, nahát, nahát.... No, inkább nem is részletezem...
Zsóka néni meglepő átalakulása azért egy pici jelzés volt már arra, hogy Emma továbbra is szokhatja a lelkendező felnőtteket... Ugyanebben az uszodában jegyezte meg egy félig ismeretlen anyuka, akkor, amikor arról gondolkodtam hangosan, hogy "vajon megnő majd valaha ez a pinduri gyermek?" , szóval azt mondta, hogy "akármekkora is lesz, mindig kitűnik majd". Ezt is elraktároztam. és Emma továbbra is egy félénken mosolygós, visszahúzódó kislány volt.
( a képen persze pont Zoli bácsival van Emma, mert egy idő után együtt vitték a kiscsoportot Zsóka nénivel)
Tavaly augusztusban ismerkedtünk meg Gyurival, Emma fiatal edzőjével. Emma, először, amikor meghallotta, hogy "fiúhoz" kéne járni, persze tiltakozott. Aztán, az első óra után már azt mondta, hogy szeretne járni Gyurihoz. Gyuri pedig az első pillanattól kezdve odavolt a kis hölgyért. Beletelt egy kis időbe, mire Emma kicsit "elengedte" magát, csökkentett egy kicsit a félénkségén. Karácsony előtt Emma egy picit elszontyolodott, mivel tudását edzőjéhez mérte, és úgy találta, hogy ő nem elég ügyes... Gyuri ezen úgy kiborult, hogy kivételt téve, kis ajándékot vett Emmának, a kísérőcédulán pedig a kedvenc tanítványának nevezte...
De nem is ez volt Emma fő csodatétele a teniszedzővel kapcsolatban... Pár hónap edzés után, egyszer megkérdeztem Gyurit, hogy vannak-e versenyzői, szokott-e felkészíteni gyerekeket versenyekre. Akkor még nem Emma miatt kérdeztem, csak úgy. Nem, rázta a fejét Gyuri serényen, ő szereti a gyerekeket, ő nem akarja őket nyüstölni, leszidni, ad absurdum még kiabálni is velük.... Jó, ebben maradtunk. Valószínűleg Gyuri először akkor merengett el ezen kijelentésének megmásíthatatlanságán, amikor egy másik edző összeveszett vele Emma miatt (át akarta "csábítani" Emmát magához), vagy amikor már nem tudott úgy egy órát adni neki, hogy a szomszéd pályákról át ne jött volna valaki, hogy megdicsérje a tanítványát. Vagy a nyáron, amikor egy pizzéria mellett edzenek és kijöttek a pizzériából megkérdezni, hogy ki ez a kislány. "Ez a kislány" pedig üti a labdát, sokszor még mindig elégedetlen saját magával, és egyáltalán nem jut el a tudatáig, hogy valószínűleg nagyon tehetséges.
Mindenesetre, nyár vége felé Gyuri azzal az ötletével állt elő, hogy alakítana egy kis "versenyzői" csoportot, négy gyermekkel, akiknek egyszer egy héten egy közös, duplaórát tartana. Persze mi benne voltunk. Kicsit meglepődtünk, amikor kiderült, hogy két, majdnem három évvel idősebb fiúval (egyik a barátnőm fia, jól ismerjük, nagyon helyes) és egy bő két évvel idősebb lánnyal (ugyancsak ismerjük, Zita volt osztálytársa, atlétikai bajnok -kislabdahajításban...) kerül Emma össze, de ha ez mindenkinek jó, nekünk is. És lám, valamelyik nap megyek Emmáért egy ilyen edzés után és átszól Gyurinak a szomszéd pályán edző fiatalember: "Gyuri! Majd mondd meg minden anyukának, hogy a kislány volt a legügyesebb!"
Szóval Gyuri azon van, hogy betagozódik egy egyesületbe és szeretné Emmát (is) indítani. Majd. Mert imádja őt annyira, hogy ne tegye ki felesleges stressznek vagy komoly veszítés lehetőségének (csak 10 éves kortól van verseny teniszben). Azt már csak "mellékesen" jegyzem meg, hogy ha nem tudom elvinni Emmát edzésre (munka miatt), akkor Gyuri elmegy érte a suliba. És islert hoz neki házhoz, mert megígérte neki....
És ezzel még nincs vége a listának. Ott van pl. Larissza néni, a szigorú, orosz-akcentusú zongoratanárnő. Akivel eltartott egy darabig az összecsiszolódás (melynek fő pillére az volt, hogy Emma egyáltalán megértse, hogy mit mond a tanárnő..). Idén már más a helyzet! A tanárnő puszival fogadja "ezt a tündéri lánykát" és teljes összhangban, vidáman dolgoznak együtt, Emma szívesen gyakorol és boldogan zsebeli be az egyre sűrűbben érkező dicséreteket...
Szóval, úgy tűnik, hogy Emma nyugodtan megszokhatta azt az ajnározó, mosolygós felnőtt hozzáállást, amit már babakorában tapasztalt. Emma a felnőttekből (is) a legjobbat hozza ki és előbb-utóbb mindenki számára ellenállhatatlanná válik a rám már több, mint nyolc és fél éve ható bája... Kicsi kora óta így hívom: "Bájzsák". Úgy tűnik, nem (csak) elfogultságból.... Vagy nem csak az én elfogultságomból....
