Keddtől péntekig a munka világában éltem. Egy olyan munkájéban, amit nagyon szeretnék még sokáig csinálni... Rájöttem, hogy nagyon jó lehet azoknak, akiknek sikerült olyan tanulmányokat elvégezniük, amivel olyan munkát végeznek, aminek örülnek nap-mint-nap. Nem mondom, hogy én iszonyatosan szenvedtem volna a minisztériumi kihívásoktól, sőt, jól elvoltam én...
De ez teljesen más... Hiába kell reggel fél hatkor kelni... Hiába nincs szinte egyáltalán szünet... Hiába esek haza este nyolckor... Persze, ha ezt a hónap minden hétköznapján így kellene csinálnom, akkor valószínűleg kipurcannék és boldogtalan lennék... Hiszen, ezalatt az idő alatt VELÜK, akiket mindenek felett szeretek, nem lehetek annyit. De így, hogy ez egy hónapban négy-öt nap (meg persze legalább ugyanennyi délelőtt a megbeszéléseken és sok-sok éjszaka, de az gyerek-szempontból mind mindegy) és emiatt még a lányok is inkább kalandnak fogják fel - noha azért némelyik zsörtölődik -, szóval így, ez fantasztikus!!!! Hiába fáraszt, mégis feltölt!!!
Nos, szóval, ezzel ment el a múlt hetem. És mivel egyelőre még mindig antibiotikumon vagyok (bár már sokkal jobban érzem magamat), ezért aztán másra (pl. blogolásra) már végképp' nem volt erőm... Na de mostantól ismét jövök majd, van mit mesélni....
Ja! És tudom... Jogos a kérdés... Mármint, hogy mikor indul már ez az egész.... Napok kérdése....
2 megjegyzés:
Borzasztóan irigykedem....:D
Igen, nagy kincs, mikor az ember azt csinálhatja, amit szeret! Erről jut eszembe a húgom játéka, ugye játszol vele? :) Majd nézd meg, tőlem odatalálsz.
Remélem a római tál egyben maradt, ezen izgultam a héten.
Megjegyzés küldése