1.
"-Anya!- mehetek a Luca-napi vásárra?
- Persze, Zita!
- Akkor én muffinokat, meg pogácsát, meg még valamit árulnék. Csinálsz?"
2.
"-Anya! Már húztunk! Kell saját készítésűt adni, meg valami apróságot lehet venni. Majd segítesz?
- Persze, Emma!"
3.
"-Jaj, Anya! Fiút húztam! Most törhetem a fejemet! A víváson meg egy nagyfiút! Mit adjak neki? Segítesz?"
- Persze, Zita!"
4.
"A karácsonyi vásárra való készülődést megoldjuk, de kellenének lelkes vállalkozók, akik segítenek a gyerekeknek árusítani a vásár alatt. (1.B.-s szülői körlevél)
- Sziasztok! Akkor én ott tudok lenni fél 12-től negyed 2-ig! (Balogh anyuka...)"
5.
"-Anya! Én is szeretnék majd árusítani a vásáron!
- Jó, Emma, akkor majd visszaviszlek zongoráról a suliba, jó?"
6.
"És akkor arra gondoltunk, hogy készítünk a tanító néniknek egy közös ajándékot, amihez minden gyereknek két darab ilyen és ilyen méretű ezt és ezt kell elkészíteni. (mivel meglepetés lesz, és az ördög nem alszik, nem írom le, hogy mit...:-) ) A hétvégéig. (1.B.-s szülői körlevél)
- Klára, Imola! Ma el kell készítenünk a tanító néniknek ezt és ezt, jó? Segítek..."
7.
"-Akkor most megsütjük az osztály karácsonyfájára szánt mézeskalácsokat, jó? Gyertek, Imó és Klára, segítsetek!"
És lesz még: zongora-koncert, sulis karácsonyi műsor (már csak a Kicsiknek, sajnos), Zita születésnapi zsúr és családi ünneplés, iskolai karácsonyi koncert, teniszverseny.
Ja, és Karácsony.....
2011. december 8., csütörtök
2011. december 7., szerda
Mikulás minálunk
A tegnapi nagy nap igen komoly amplitúd-kilengéseket nyújtott - hangulat ügyben.
Rögtön nagy lángon kezdtünk el égni, ugyebár, hiszen a csajok természetesen már igen korán kíváncsiak voltak arra, hogy mit rejt az előző nap kitörő lelkesedéssel kipucevált csizmájuk. Így aztán hattól már bontogattak, nézegettek, örültek, meg összekeverték -véletlenül- az ajándékokat. Ennek helyreállítása felért egy akrobatamutatvánnyal...
Végül azért csak megreggeliztek, összeszedelődzködtek, és elbattyogtak az iskolába - Zita mikulás-sapkában, naná!
Én pedig gyanútlanul elmentem a fogorvoshoz (amikor bejelentkeztem, nem is realizáltam, hogy pont Mikulásra esik az időpont). Úgy készültem, hogy a tavalyi rettenet-műtéten legújabb felvonását élem majd meg - nem túl kellemes, de elviselhető és elég gyors. Egy kis csavar ki, egy másik be, némi íny-szabdalással, majd varrással és kész. Az is igaz, hogy már előre jeleztem az amúgy barát fogdokinak, hogy egy másik fogammal is vannak gondok, dehát.... arra számítottam, hogy majd megröntgenezi, megvakargatja a feje búbját, próbál valami megoldást találni... Hát NEM! Belekukkantott a számba, megkocogtatta a fogamat, megnézte a legutóbbi röntgenemet, és kijelentette, hogy ez már a múltkor is rosszul nézett ki, amúgy is gyökérkezelt, vacak, ha panaszt okoz, akkor annyi. És már vette is elő a fogorvosi székből nézve többméteresnek tűnő szurit és bumm. Kihúzzuk! - szólt a rövid, megfellebbezhetetlen ítélet, azonnali végrehajtással. Hogy is mondjam.... Már eleve, egy foghúzás, mint olyan, nem tűnik jó bulinak. De amikor azt érzékeli az ember lánya, miközben ezerrel szorítja a fogorvosi szék karfáját, hogy az orvos is kínlódik, netán elkezd szentségelni, majd egyszer csak kalapácsot és vésőt kér, hát akkor rájön, hogy ez ráadásul nem egy SIMA foghúzás... Szóval, pokoli volt. Hosszasan küzdött a fogorvos és a fog - szerencsére, egyszer csak győzött a szakértelem. Állítólag ez is azért volt, mert már tényleg olyan vacak volt a kidobandó darab, hogy csak mállott szét, nem bírta jól megfogni a "fogóval".
Vérző szájbelsővel, megviselt fejjel és lélekkel, felsebesedett szájszéllel és a sokktól kóvályogva folytattam a napot....
Azért jöttem-mentem a lányokért, persze. Majd Klárának jutott főszerep a délután második felében. Először hazahoztam, és csinos frizurát készítettem neki, felvett ünnepi gúnyát, és elvittem a Zeneiskolába. Egy órával később már az egész család, és még Betty mama is ott feszített a közönség soraiban - Klára évvégi furulya-koncertjén. Persze, kezdőként, aprócska elsősként, nem adott elő valami hú-de-hosszú darabot, de azt szépen - és ahogy levonult a "színpadról", hát az őrület volt!!! Egyik barátnőjével együtt is előadtak egy kis dalocskát - tündéri!!!!
És milyen volt ez? Zita kezdte, Imó folytatta, majd Klára, utána Emma, én, majd megint egy kicsit Klára, végül Apa. És a mesefelolvasás úgy végződött, ahogyan a lányok egyik legkedvencebb könyvében, a rongyosra olvasott "Apu, hová tűnt a puszim" történetében is: "Amikor mindenki kényelembe helyezte magát, szépen, ráérősen felolvasott egy esti mesét, az elejétől a végéig...
... majdnem a végéig."
Egyedül az utolsó felolvasó, Zoli, hallgatta végig ébren a mesét... :-)
Rögtön nagy lángon kezdtünk el égni, ugyebár, hiszen a csajok természetesen már igen korán kíváncsiak voltak arra, hogy mit rejt az előző nap kitörő lelkesedéssel kipucevált csizmájuk. Így aztán hattól már bontogattak, nézegettek, örültek, meg összekeverték -véletlenül- az ajándékokat. Ennek helyreállítása felért egy akrobatamutatvánnyal...
Végül azért csak megreggeliztek, összeszedelődzködtek, és elbattyogtak az iskolába - Zita mikulás-sapkában, naná!
Én pedig gyanútlanul elmentem a fogorvoshoz (amikor bejelentkeztem, nem is realizáltam, hogy pont Mikulásra esik az időpont). Úgy készültem, hogy a tavalyi rettenet-műtéten legújabb felvonását élem majd meg - nem túl kellemes, de elviselhető és elég gyors. Egy kis csavar ki, egy másik be, némi íny-szabdalással, majd varrással és kész. Az is igaz, hogy már előre jeleztem az amúgy barát fogdokinak, hogy egy másik fogammal is vannak gondok, dehát.... arra számítottam, hogy majd megröntgenezi, megvakargatja a feje búbját, próbál valami megoldást találni... Hát NEM! Belekukkantott a számba, megkocogtatta a fogamat, megnézte a legutóbbi röntgenemet, és kijelentette, hogy ez már a múltkor is rosszul nézett ki, amúgy is gyökérkezelt, vacak, ha panaszt okoz, akkor annyi. És már vette is elő a fogorvosi székből nézve többméteresnek tűnő szurit és bumm. Kihúzzuk! - szólt a rövid, megfellebbezhetetlen ítélet, azonnali végrehajtással. Hogy is mondjam.... Már eleve, egy foghúzás, mint olyan, nem tűnik jó bulinak. De amikor azt érzékeli az ember lánya, miközben ezerrel szorítja a fogorvosi szék karfáját, hogy az orvos is kínlódik, netán elkezd szentségelni, majd egyszer csak kalapácsot és vésőt kér, hát akkor rájön, hogy ez ráadásul nem egy SIMA foghúzás... Szóval, pokoli volt. Hosszasan küzdött a fogorvos és a fog - szerencsére, egyszer csak győzött a szakértelem. Állítólag ez is azért volt, mert már tényleg olyan vacak volt a kidobandó darab, hogy csak mállott szét, nem bírta jól megfogni a "fogóval".
Vérző szájbelsővel, megviselt fejjel és lélekkel, felsebesedett szájszéllel és a sokktól kóvályogva folytattam a napot....
Azért jöttem-mentem a lányokért, persze. Majd Klárának jutott főszerep a délután második felében. Először hazahoztam, és csinos frizurát készítettem neki, felvett ünnepi gúnyát, és elvittem a Zeneiskolába. Egy órával később már az egész család, és még Betty mama is ott feszített a közönség soraiban - Klára évvégi furulya-koncertjén. Persze, kezdőként, aprócska elsősként, nem adott elő valami hú-de-hosszú darabot, de azt szépen - és ahogy levonult a "színpadról", hát az őrület volt!!! Egyik barátnőjével együtt is előadtak egy kis dalocskát - tündéri!!!!
(hihetetlen vagy sem, Rita, Klára "partnere" osztálytársa... :-) )
Itthon aztán még megküzdöttünk a lecke prózaibb vonulatával. Koronaként azért még egy közös mese-felolvasást tettünk fel a napra. Az úgy volt, hogy nemrégiben olvastam erről Virágnál, és nagyon tetszett az ötlet. Ehhez hozzáadódott az, hogy reggel Emma előhozott egy mikulásos könyvet, mondván,hogy az milyen aranyos és szép történet. Tisztáztuk, hogy azt szeretné meghallgatni este. Ekkor vetettem fel azt, hogy esetleg olvassuk fel együtt, felváltva, családilag. Ez ellen csak Zita ágalt, aki a frissen kapott DVD-jét szerette volna megnézni. De azért végül beadta a derekát ő is.És milyen volt ez? Zita kezdte, Imó folytatta, majd Klára, utána Emma, én, majd megint egy kicsit Klára, végül Apa. És a mesefelolvasás úgy végződött, ahogyan a lányok egyik legkedvencebb könyvében, a rongyosra olvasott "Apu, hová tűnt a puszim" történetében is: "Amikor mindenki kényelembe helyezte magát, szépen, ráérősen felolvasott egy esti mesét, az elejétől a végéig...
... majdnem a végéig."
Egyedül az utolsó felolvasó, Zoli, hallgatta végig ébren a mesét... :-)
2011. december 2., péntek
Á table! - és elkezdődött december
Asztalhoz! Ezt jelenti a francia "á table" kifejezés. Itt, Budapesten pedig egy elbűvölő, aprócska mennyország-csücsköt, a Retek utcában. Főleg az olyanoknak, mint én, akiknek olyan közel áll a francia gasztrokultúra, és akinek rendesen hiányzik is.
Itt jártunk tegnap délelőtt, Zolival, reggelizni. Ünnepi reggelizni. Mert születésnapja volt a Kedvesnek. És már-már természetesen merül fel a követelőző igény, hogy az egyre sűrűbb és rohanóbb hétköznapjainkban legalább az ünnepnapokon töltsünk el egy kicsit több időt egymással. Nem tagadom, ezt a helyet, amiről a több szálon is franciás kötődésű Juli barátosném mesélt szuperlatívuszokban, én jelöltem meg az ünnepi reggeli helyszínéül. No, nem kellett Zolit túl sokat győzködnöm.
Ahogy beléptünk, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyik érzékszervem ujjong inkább: a látásom vagy a szaglásom? Gyönyörű, igazi patisserie-k (péksütemények) és ínycsiklandó szendvicsek, már távolról is ropogó kenyerek, köztük kb. háromféle bagett - ezek látványa üdvözölt minket, mindezek illatával. Ah, ah, ah!
Az apró üzlet egyik apró felében pár, franciás café-kat (kávézók) idéző asztalka található - ide ültünk le, miután kigyönyörködtük magunkat. Az ígéretes látvány teljességgel beteljesült a kóstoláskor. Minden olyan egyszerűen IGAZI ott. Igazi croissant, igazi pain au chocolat (csokis "párna"-mondjuk), igazi mélange (tejeskávé). Megérte átutazni a városon. Nagyon jó kis reggelit költöttünk el ott tehát. Boldog gyomorral, boldog lélekkel, boldog -illatokkal teli- orral léptünk ki. Na jó, nem akarok elcsöppenni. Csak néha az ilyen egyszerű dolgok nyújtják a legnagyobb élményt. Kicsit sajnálkoztunk is, hogy nem azon a környéken lakunk... Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy egy kényelmes vasárnap délelőtt, Zoli csak úgy átugorna a város túlvégébe pár croissant-ért... :-( (Mindenesetre fura volt utána a metróban a műpéksüteményes mellett elsétálni...- olyan kiábrándító.)
A kellemes reggeli után ki-ki ment dolgára.
Otthon félretettem minden "munka" típusú munkát, és "felpörögtem". Gyorsan befejeztem a Leányok idei adventi naptárját, aminek ötletét a Nők Lapja adventi kiadványából lestem el. Közben főztem is a vacsorára-valót, hiszen végül is tizenhárman ültünk asztalhoz este. Persze, közben szaladgáltam a csajokért ide-oda (milyen jó, hogy Zita már buszozik is, így nem kellett annyit autóznom), noszogattam őket leckeírásra, terítettem, főztem, dugdostam az adventi naptárt, postán jártam, meg még mit tudom én mit műveltem.
Este hétre minden összeállt: tésztavacsorát hirdettem, mert nem tudtam volna túlbonyolítani a hétköznapi ünnepi vacsorát. Volt carbonara, bolognai, pesto és lazacos. Meg, Anyu jóvoltából, aki, Apuval együtt, szó szerint a reptérről érkeztek hozzánk, friss rák, egyszerű, de nagyszerű paradicsomos szósszal (mi mással, mint friss bagettel... :-) ). Mindenki megköszöntötte Zolit; bontottunk egy üveg finom bort. és eszegettünk, beszélgettünk az asztalon keresztül-kasul, vidáman, felszabadultan. Láttam, hogy az Ünnepeltnek is fülig ért a szája. Megint: csak úgy egyszerűen jó volt.
Még akkor is, ha fárasztó volt így kicsit. Még akkor is, ha utána még ki kellett kérdezni Emmát környezetből, mert sajnos ma felmérőt írt. Még így is vidáman zártuk az estét. A lányok nagyon örültek az adventi naptárnak.
Rájöttem, hogy ők is jobban szeretik - szinte - a várakozást, a hangulat fokozódást, mint magát a Karácsonyt... Zitának bevallottan a december a kedvenc hónapja. Csodálkozunk? Adventi naptár, Apa szülinapja, Mikulás, saját szülinapja, Karácsony, téli szünet, Szilveszter....
És Zoli még ma is lelkes sms-eket küldött arról, hogy milyen szép is volt a tegnapi nap. Csak úgy, egyszerűen. Igen, szerencsések vagyunk.
Hát, Zolikám, most nem azért, de igazán lehetne szülinapod minden héten!!!
Itt jártunk tegnap délelőtt, Zolival, reggelizni. Ünnepi reggelizni. Mert születésnapja volt a Kedvesnek. És már-már természetesen merül fel a követelőző igény, hogy az egyre sűrűbb és rohanóbb hétköznapjainkban legalább az ünnepnapokon töltsünk el egy kicsit több időt egymással. Nem tagadom, ezt a helyet, amiről a több szálon is franciás kötődésű Juli barátosném mesélt szuperlatívuszokban, én jelöltem meg az ünnepi reggeli helyszínéül. No, nem kellett Zolit túl sokat győzködnöm.
Ahogy beléptünk, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyik érzékszervem ujjong inkább: a látásom vagy a szaglásom? Gyönyörű, igazi patisserie-k (péksütemények) és ínycsiklandó szendvicsek, már távolról is ropogó kenyerek, köztük kb. háromféle bagett - ezek látványa üdvözölt minket, mindezek illatával. Ah, ah, ah!
Az apró üzlet egyik apró felében pár, franciás café-kat (kávézók) idéző asztalka található - ide ültünk le, miután kigyönyörködtük magunkat. Az ígéretes látvány teljességgel beteljesült a kóstoláskor. Minden olyan egyszerűen IGAZI ott. Igazi croissant, igazi pain au chocolat (csokis "párna"-mondjuk), igazi mélange (tejeskávé). Megérte átutazni a városon. Nagyon jó kis reggelit költöttünk el ott tehát. Boldog gyomorral, boldog lélekkel, boldog -illatokkal teli- orral léptünk ki. Na jó, nem akarok elcsöppenni. Csak néha az ilyen egyszerű dolgok nyújtják a legnagyobb élményt. Kicsit sajnálkoztunk is, hogy nem azon a környéken lakunk... Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy egy kényelmes vasárnap délelőtt, Zoli csak úgy átugorna a város túlvégébe pár croissant-ért... :-( (Mindenesetre fura volt utána a metróban a műpéksüteményes mellett elsétálni...- olyan kiábrándító.)
A kellemes reggeli után ki-ki ment dolgára.
Otthon félretettem minden "munka" típusú munkát, és "felpörögtem". Gyorsan befejeztem a Leányok idei adventi naptárját, aminek ötletét a Nők Lapja adventi kiadványából lestem el. Közben főztem is a vacsorára-valót, hiszen végül is tizenhárman ültünk asztalhoz este. Persze, közben szaladgáltam a csajokért ide-oda (milyen jó, hogy Zita már buszozik is, így nem kellett annyit autóznom), noszogattam őket leckeírásra, terítettem, főztem, dugdostam az adventi naptárt, postán jártam, meg még mit tudom én mit műveltem.
Este hétre minden összeállt: tésztavacsorát hirdettem, mert nem tudtam volna túlbonyolítani a hétköznapi ünnepi vacsorát. Volt carbonara, bolognai, pesto és lazacos. Meg, Anyu jóvoltából, aki, Apuval együtt, szó szerint a reptérről érkeztek hozzánk, friss rák, egyszerű, de nagyszerű paradicsomos szósszal (mi mással, mint friss bagettel... :-) ). Mindenki megköszöntötte Zolit; bontottunk egy üveg finom bort. és eszegettünk, beszélgettünk az asztalon keresztül-kasul, vidáman, felszabadultan. Láttam, hogy az Ünnepeltnek is fülig ért a szája. Megint: csak úgy egyszerűen jó volt.
Még akkor is, ha fárasztó volt így kicsit. Még akkor is, ha utána még ki kellett kérdezni Emmát környezetből, mert sajnos ma felmérőt írt. Még így is vidáman zártuk az estét. A lányok nagyon örültek az adventi naptárnak.
És Zoli még ma is lelkes sms-eket küldött arról, hogy milyen szép is volt a tegnapi nap. Csak úgy, egyszerűen. Igen, szerencsések vagyunk.
Hát, Zolikám, most nem azért, de igazán lehetne szülinapod minden héten!!!
2011. november 30., szerda
Elszontyolodtak :-)
Klárának aktuális volt már egy kontroll; Zita is mondogatta, hogy ő már szeretne egy átfogó vizsgálatot, hiszen olyan régen volt utoljára; Emmánál egy esetleges rejtett gondnak szerettem volna utána járni, hátha az magyarázza a döcögősebb olvasását; Imóval meg úgy voltam, hogy akkor már ő se maradjon ki.
Szemésznél jártunk.
Klárival kezdtünk, aki már "régi motoros" a nagyon kedves és nagyon aranyos doktor néninél. Mondtam neki, hogy a kancsalsága gyakorlatilag eltűnt - egészen mostanáig, a suliig. Gyanítom, hogy akárhogy is, az iskola a szemet is jobban fárasztja, mint az ovi. :-) Ráadásul, a beste lelke, már trükközni is tud, és esténként, amikor már fáradt, tudja direkt "szétküldeni" egy kicsit a szemét. Szóval, Kláránál így arra jutottunk, hogy nem szabad ellinkeskednünk a napi bandzsító gyakorlatokat, és akkor továbbra sem lesz nagyobb gond; nem lesz szükség sem műtétre, sem szemüvegre.
Jött Zita, "reményekkel" teli. Mindent kapásból olvasott, látott, csinált. Magyarázott valamit szúró érzésről, bevillanó tompa nyomásról, de nem "győzte meg" a doktor nénit. Jó tanuló, sokat olvasó, és az átlagnál kevesebbet alvó gyermekeknél előforduló "tünet" ez. Több pihenés az egyetlen "gyógymód". "Letörve" ment ki: nem kell szemüveg.
Érkezett Imó, akit ugyebár csak azért vittem el, hogy ne maradjon ki ő sem. No, és ahogy az ilyenkor szokott lenni, nála szűrték ki a legnagyobb rendellenességet. Neki van egy mérhető "plusszosság". Minden gyereknél megkérdezte a doktornő, hogy fáj-e a feje rendszeresen, mert ez a legelső jel arra, hogy a felmért eltérés komolyabb orvoslást, esetleg szemüveget igényelne. Nem, Imónak, és a többinek sincs semmi panasza. Mindenesetre, figyeljem, hogy ne nagyon hajoljon rá a papírra, könyvre, füzetre, amikor ír, olvas, rajzol (nem szokott), és panaszkodik-e fejfájásra. Fél év múlva kontroll, ha addig nincs gond. Imó vigyorogva ment ki a többi tesóhoz (mert igen, olyan nagyok már, hogy az éppen nem vizsgált másik három kint várakozott - igaz, néha fura zajok szűrődtek be, de a végén egészen "egyben volt" a váró :-) ): és odabájologta: "Lehet, hogy nekem lesz szemüvegem!" "Nem ér!!!"- duzzogott a Nagylány.
Emma vigyorogva jött be. Könnyedén olvasott le mindent, az összes "gyakorlatot" simán vette. Amikor a rejtett tengely-ferdülést vizsgálta a doktornő (amit külön azért tett, mert jeleztem, hogy milyen apró "problémára" keresem a megoldást), akkor kibújt a szög a zsákból. Az én gyönyörű, szinte-kerek szemű Drágámnak, valóban van egy határozott rejtett kancsalsága, ún. "szemizom-gyengesége". Megoldás: ugyanaz a "bandzsító" gyakorlat napi szinten, mint Klárának. Tényleg nehezen ment Emmának először, rögtön "visszaugrott" a szeme. Dehát, mint minden izom, ez is edzhető. Neki is fél év a következő kontrollig, és neki is ott lebeg a szemüveg eshetősége, ha így nem sikerül "megedzeni" a kis "rejtett" izmot.
Ő is vigyorgott, és büszkélkedett a féléves kontrolljával.
Szóval az a helyzet, hogy mind a négy Gyönyörűségem arról álmodozott, hogy majd ő szemüveges lesz. Zita leginkább, és ő az, akinek majd csak akkor kell visszamennie, ha majd lesz,- ha valaha lesz - panasza. Ezen ő "felháborodott". Klárának egy év múlva esedékes a kontroll. A másik kettőnek majd a következő nyári vakáció derekán.
Számomra hihetetlen, és jókat vigyorogtam azon, hogy mindegyik azon zsémbelt - talán Klára kivételével - , hogy miért nem kell neki szemüveg.... Mindig hallottam, hogy a kilépőre rávetették magukat: "Na, kell szemüveg?".... És ha az volt a válasz, hogy "lehet",akkor a többi zúgolódott. :-)
Komolyan mondom: nem értem....
Szemésznél jártunk.
Klárival kezdtünk, aki már "régi motoros" a nagyon kedves és nagyon aranyos doktor néninél. Mondtam neki, hogy a kancsalsága gyakorlatilag eltűnt - egészen mostanáig, a suliig. Gyanítom, hogy akárhogy is, az iskola a szemet is jobban fárasztja, mint az ovi. :-) Ráadásul, a beste lelke, már trükközni is tud, és esténként, amikor már fáradt, tudja direkt "szétküldeni" egy kicsit a szemét. Szóval, Kláránál így arra jutottunk, hogy nem szabad ellinkeskednünk a napi bandzsító gyakorlatokat, és akkor továbbra sem lesz nagyobb gond; nem lesz szükség sem műtétre, sem szemüvegre.
Jött Zita, "reményekkel" teli. Mindent kapásból olvasott, látott, csinált. Magyarázott valamit szúró érzésről, bevillanó tompa nyomásról, de nem "győzte meg" a doktor nénit. Jó tanuló, sokat olvasó, és az átlagnál kevesebbet alvó gyermekeknél előforduló "tünet" ez. Több pihenés az egyetlen "gyógymód". "Letörve" ment ki: nem kell szemüveg.
Érkezett Imó, akit ugyebár csak azért vittem el, hogy ne maradjon ki ő sem. No, és ahogy az ilyenkor szokott lenni, nála szűrték ki a legnagyobb rendellenességet. Neki van egy mérhető "plusszosság". Minden gyereknél megkérdezte a doktornő, hogy fáj-e a feje rendszeresen, mert ez a legelső jel arra, hogy a felmért eltérés komolyabb orvoslást, esetleg szemüveget igényelne. Nem, Imónak, és a többinek sincs semmi panasza. Mindenesetre, figyeljem, hogy ne nagyon hajoljon rá a papírra, könyvre, füzetre, amikor ír, olvas, rajzol (nem szokott), és panaszkodik-e fejfájásra. Fél év múlva kontroll, ha addig nincs gond. Imó vigyorogva ment ki a többi tesóhoz (mert igen, olyan nagyok már, hogy az éppen nem vizsgált másik három kint várakozott - igaz, néha fura zajok szűrődtek be, de a végén egészen "egyben volt" a váró :-) ): és odabájologta: "Lehet, hogy nekem lesz szemüvegem!" "Nem ér!!!"- duzzogott a Nagylány.
Emma vigyorogva jött be. Könnyedén olvasott le mindent, az összes "gyakorlatot" simán vette. Amikor a rejtett tengely-ferdülést vizsgálta a doktornő (amit külön azért tett, mert jeleztem, hogy milyen apró "problémára" keresem a megoldást), akkor kibújt a szög a zsákból. Az én gyönyörű, szinte-kerek szemű Drágámnak, valóban van egy határozott rejtett kancsalsága, ún. "szemizom-gyengesége". Megoldás: ugyanaz a "bandzsító" gyakorlat napi szinten, mint Klárának. Tényleg nehezen ment Emmának először, rögtön "visszaugrott" a szeme. Dehát, mint minden izom, ez is edzhető. Neki is fél év a következő kontrollig, és neki is ott lebeg a szemüveg eshetősége, ha így nem sikerül "megedzeni" a kis "rejtett" izmot.
Ő is vigyorgott, és büszkélkedett a féléves kontrolljával.
Szóval az a helyzet, hogy mind a négy Gyönyörűségem arról álmodozott, hogy majd ő szemüveges lesz. Zita leginkább, és ő az, akinek majd csak akkor kell visszamennie, ha majd lesz,- ha valaha lesz - panasza. Ezen ő "felháborodott". Klárának egy év múlva esedékes a kontroll. A másik kettőnek majd a következő nyári vakáció derekán.
Számomra hihetetlen, és jókat vigyorogtam azon, hogy mindegyik azon zsémbelt - talán Klára kivételével - , hogy miért nem kell neki szemüveg.... Mindig hallottam, hogy a kilépőre rávetették magukat: "Na, kell szemüveg?".... És ha az volt a válasz, hogy "lehet",akkor a többi zúgolódott. :-)
Komolyan mondom: nem értem....
2011. november 26., szombat
Öreg Sam?
Noha szeretet vesz körül, de tényleg.... Mégis, mégis, kezdem magamat úgy érezni, mint a didergő király. Folyton fááááázom. Valahogy, ez a novemberi ködös hideg a bőröm alá is bebújik. Kimenni nincs kedvem. De mikor a számítógép előtt ücsörögve dolgozom, akkor is teljesen átfagyok. Azon veszem észre magamat, hogy egy kandallóról álmodom. Mert annak más a melege, mint a fűtésnek. Továbbá mindenféle vastag és meleg pulóverek beszerzésének ravasz terveit szövögetem. És pokrócokba burkolózom, hosszas, forró zuhanyokat veszek, amiknek nincs kedvem véget vetni, mert akkor majd megint fázom.... Elborzadva nézem a gyerekeimet, akik arra sem hajlandóak, hogy az atlétájukat (ha vesznek fel ilyesmit) betűrjék a nadrágjukba. Jáj, ki van a derekuk! Megfázhatnak, felfázhatnak - ez az aggodalom. De ott az értetlenség is: hogyhogy nem fáznak így?!?!
Ilyenkor elmerengek. Ez egy sokkal komolyabb jel, mint az évszám 4-re váltása, és bizony arra utalhat, hogy öregszem....
Ezt erősíti egy másik dolog is. Amikor zsenge, kilógó derekú fiatalka voltam még, és már itthon laktam, szüleim házában (ők meg kint Svájcban, még), közvetlenül Bátyámék mellett, volt egy időszak, amikor valamelyik szomszéd, akinek a tetőjén volt az utca parabola-antennája, építkezni kezdett. Megszűnt hát a tévé-adás. Ez engem annyira nem érintett meg, hogy amikor egyszer, mégis meg akartam nézni egy konkrét műsort, és megkérdeztem a Bátyámat, hogy mikor lesz már újra tévénk - ő azt felelte, hogy már két hónapja van.... Nos, ezzel szemben, most sokszor működik nálunk a doboz. És valahogy, ha más nem, háttérzajnak ott van esténként, amikor már lenyugodott a csipet-csapat. Vagy foci vagy hírek. A foci ellen semmi kifogásom, én úgysem nézem, mindig "szöszölök" valamit, és igyekszünk beszélgetni közben. De a hírek! Nem tudom, hogy mi a jobb: tisztában lenni azért szőrmentén a dolgokkal, vagy úgyis mindegy alapon még az sem. Tehát azt mondtam Zolinak: az advent alatt nem szeretnék tévét nézni....
Igen, lehet, hogy öregszem. Vagy változom.
2011. november 25., péntek
Ajánlok
Zoli anyukája azzal érkezett meg hozzánk a minap, hogy azt állította, a karácsony már a kertek alatt van. Miközben azon morfondíroztam, hogy remélem, hogy valami nagyon távoli kert alatt, eszembe jutott, hogy bár nem a blogom főprofilja, ezúttal ajánlok pár érdekeset olyanoknak, akik esetleg hirtelenjében még nem nagyon tudják, hogy mit kérjenek attól, aki hozná az ajándékokat. Ily' módon pedig rögzíthetem, hogy miket olvastunk, miket szerettünk 2011. második felében.
Kezdeném ezzel a Bibliával. Az igazság az, hogy eddig egy klasszikus Képes Bibliával kísérletezgettem azon gyerekeimnél, akik fogékonyak voltak a témára - nevezetesen Zita és mostanság Klára. De nem nagyon tetszett. Először, naivan, nekiálltam olvasni az Ótestamentumot, de a teremtés után gyakorlatilag egy horror-mesévé alakult át. Mintha a gyerekeknek szánt egyszerűsítés csak arra szolgált volna, hogy csak a nyers erőszakot mutassa be, Istent egy haragos, bosszúálló személyiségnek mutatva be. Az Új testamentum sem annyira meggyőző, de azt azért végighallgatta mindkettő elég szívesen.
Ez az új gyerek verzió viszont tényleg figyelembe veszi a gyermeki lelket és nyelvezetet. Kedves, mesélhető mesékbe bontja le Jézus történetét. Most rögtön az Új testamentummal kezdtük; de úgy tűnik, hogy az Ótestamentummal sem lesz sok "gond". A rajzok is szépek, nagyon jól eltalált kiadás.
Ugyancsak Klára kapta (még nyár elején) ezt a zseniális könyvet:
Ez a "Nagyon zöld könyv" olyan kisiskolás gyerekeknek szól, akik érdeklődnek a természet és a természetvédelem iránt. Komoly témákat boncolgat gyereknyelven; "beszélget" is a kis olvasóval (vagy hallgatóval), elgondolkodtató kérdéseket tesz fel neki, és még apró feladatokat is ad. Olyanoknak ajánlanám, akik nem csak történetekre szeretnek esténként elaludni (Imola szerint pl. ez egy nagyon uncsi könyv...:-) )
Imolára áttérve. Ő egy kicsit még mindig "színre megy" - ha ő választhat könyvet, akkor az biztos rózsaszín lesz :-) Felolvastatja velem a hercegnős könyveit, a megunhatatlannak tűnő AnnaPetiGergőt és a Tea Stilton könyveket. Ez utóbbiak a Geronimo Stilton könyvek nőiesebb, mondhatni "csajosabb" párjai. Geronimo Stilton egy újságíró egér, aki világjáró kalandokat él át; vicces és változatos betűtípussal íródnak a szövegek, és egyáltalán: nagyon "mai" ízű az egész. Zita pár éve átesett már ezen a mánián (akkorra már önállóan olvasott), így Imónak van miből szemezgetnie.
Geronimo Stilton történeteiből néhány képregény formájú, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezen formájának hálás is vagyok, mert ez indította el Emmát idén nyáron a kitartó önálló olvasás rögös útján, amin aztán "igazibb" regények is jöttek.
Emmának továbbra is felolvasunk esténként. Az Oroszlánhűség és egy Gerald Durrell után jött a Fecskék és fruskák, majd annak folytatása, a Fecske-völgy. Gyerekkoromban imádtam Ransome ezen sorozatát (én még egyet olvastam, de unokaöcsém, Gergő, szerint, van egy negyedik rész is), az elsőt többször is elolvastam. Nagyon tetszett a négy testvér kalandvágya, ahogy vitorlázgatnak egy tavon, és egyedül táboroznak a nyáron a tó egyik szigetén. Zitának nem tetszett anno, nem is olvasta végig; Zoli azt mondja, ő unta felolvasni - én nem. És szerencsére Emmus sem - szerintem örülne, ha az évvégi ajándéközönben helyet kapna a harmadik rész.
Most pedig megint egy nagyon érdekes és szép könyv van nála terítéken, Kipling "Hogyvolt-mesék" című kötete. Varázslatos világba repít minket a Dzsungel könyve szerzője, és olyan vicces témákat boncolgat, hogy pl. miért lett ráncos az orrszarvú.
Zita korosztályának egyik nagy best-sellere a Szent Johanna Gimi sorozat. Eddig öt kötete van, és mind az ötöt "felfalta" a Nagylány- majd ismét elolvasta. Az ötödik éppen akkor jelent meg, amikor az Egri csillagok-at kellett olvasnia, és valami hihetetlen vasfegyelemmel igyekezett a kötelezővel végezni, hogy végre elmerülhessen a nagy kedvencben. Abszolút mai történet, facebook-kal, mp4-gyel és minden egyébbel, ugyanakkor a tanulást is komolyan veszi a szereplők nagy része. Tuti befutó kamaszoknak.
A nyáron arra az elhatározásra jutottam, hogy felfrissítem az idegen nyelv-tudásomat, ezért aztán azt tűztem ki célul, hogy az általam ismert mindhárom idegen nyelven elolvasok egy-egy könyvet. Kezdtem a legnehezebbel, az olasszal. egy habkönnyű regényen rágtam át magam (Sophie Kinsella: Egy boltkóros naplója), egészen lazán, nagy örömömre. Utána jött a francia. Egyik kinti barátnőmtől, Lottától, kaptam a könyvet, aki finn, mint a könyv szerzője, Arto Paasilinna. Nem tudom, hogy jelentek-e meg neki könyvei magyarul is. Az biztos, hogy különleges világba repített el, Finnországba, egy hitét vesztett lelkésszel és egy magára hagyott medveboccsal. Végül az angollal zártam, abból is egy nem túl bonyolult, romantikus regénnyel, Cathy Kellytől.
Hogy megjutalmazzam magamat, ezúttal magyarul rágtam végig magamat a kedvenc ír írónőm, Marain Keyes legutóbbi, vaskos regényén. Hozta a formáját; engem valamiért elbűvöl a stílusa, noha belátom, hogy nem ér el irodalmi magaslatokat. Csak úgy jó.
Film-ügyben, gyerekeknek a Rio című színes, vidám, kedves művet ajánlanám, főként ilyen szürke novemberi napokon. Érdekes módon, bekerült a repertoárba egy nem igazán gyerek-film. Azért ugyanis, mert a szombat esti X-faktor alatt nem szoktuk hagyni a reklám-szüneteket is megnézzék (főként a film-ajánlók miatt, nehogy belefussanak valami félelmetesbe), ezért elkapcsolunk. Egyszer a Comedy Central-on éppen a Brian élete című Monthy Python klasszikus ment, abból is a Cesar-os jelenet. Cesar raccsol, nem gyengén, és ebből fakadnak a poénok. Hát a csajok majd megszakadtak a nevetéstől. Ezért aztán pár, másik jelenetet is megnézhettek. Nem tudom, hogy az egész filmet megnézhetik-e, mert azért vannak benne nem nekik való részek. De azért örülök, hogy fogékonyak (főként Klára és Zita) az ilyen fajta humorra...
A képen szereplő Valentin-napos film pedig sokkal kevésbé csöpögős és cukros, mint ahogy a címe sugallja. Nem csak csajoknak.
Ugyan nem fotóztam le, de hogy teljes legyen az ajánló, még marad két tétel. Egy részről, a Tháliában megy (néha) az Abigél, musical formában. Zita és Zoli nézték meg - és teljesen lelkesen jöttek haza (nekem, bevallom, voltak fenntartásaim....), aminek legjobb jele talán az, hogy most Zoli olvassa újra az Abigélt. Zita is kénytelen lesz (újraolvasni) - bár nem bánja -, mert kötelező olvasmány lesz náluk.
És a lemezek. Születésnapomra kértem és kaptam meg Adele nevű énekesnő lemezét. Imádom. Alapvetően a füstös hangú énekeseket kedvelem (ezért talán a Springsteen, Rod Stewart és U2 rajongásom), és ritkán az énekesnőket. Adele kivétel. Úgy tud énekelni, hogy az ezredjére meghallgatott számaira is képes vagyok lúdbőrözni, annyira, hogy még a hajhagymáim is vigyázban állnak.
Karácsonykor, és az Advent során, sok karácsonyi lemezt hallgatunk. Köztük van egy karácsonyi Jazz-lemez, meg Diana Krall karácsonyi lemeze (a kettőt egymás után sosem, mert a csajok már nyögnek: most már elég a jazzből! - pedig ez nem is olyan improvizálós, idegtépős fajta). Legújabb gyöngyszemünk pedig, az ugyancsak füstös hangú Michael Bublé igazi, klasszikus amerikai, karácsonyi lemeze. Ajánlom!
Ez az új gyerek verzió viszont tényleg figyelembe veszi a gyermeki lelket és nyelvezetet. Kedves, mesélhető mesékbe bontja le Jézus történetét. Most rögtön az Új testamentummal kezdtük; de úgy tűnik, hogy az Ótestamentummal sem lesz sok "gond". A rajzok is szépek, nagyon jól eltalált kiadás.
Ez a "Nagyon zöld könyv" olyan kisiskolás gyerekeknek szól, akik érdeklődnek a természet és a természetvédelem iránt. Komoly témákat boncolgat gyereknyelven; "beszélget" is a kis olvasóval (vagy hallgatóval), elgondolkodtató kérdéseket tesz fel neki, és még apró feladatokat is ad. Olyanoknak ajánlanám, akik nem csak történetekre szeretnek esténként elaludni (Imola szerint pl. ez egy nagyon uncsi könyv...:-) )
Imolára áttérve. Ő egy kicsit még mindig "színre megy" - ha ő választhat könyvet, akkor az biztos rózsaszín lesz :-) Felolvastatja velem a hercegnős könyveit, a megunhatatlannak tűnő AnnaPetiGergőt és a Tea Stilton könyveket. Ez utóbbiak a Geronimo Stilton könyvek nőiesebb, mondhatni "csajosabb" párjai. Geronimo Stilton egy újságíró egér, aki világjáró kalandokat él át; vicces és változatos betűtípussal íródnak a szövegek, és egyáltalán: nagyon "mai" ízű az egész. Zita pár éve átesett már ezen a mánián (akkorra már önállóan olvasott), így Imónak van miből szemezgetnie.
Geronimo Stilton történeteiből néhány képregény formájú, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezen formájának hálás is vagyok, mert ez indította el Emmát idén nyáron a kitartó önálló olvasás rögös útján, amin aztán "igazibb" regények is jöttek.
Hogy megjutalmazzam magamat, ezúttal magyarul rágtam végig magamat a kedvenc ír írónőm, Marain Keyes legutóbbi, vaskos regényén. Hozta a formáját; engem valamiért elbűvöl a stílusa, noha belátom, hogy nem ér el irodalmi magaslatokat. Csak úgy jó.
Film-ügyben, gyerekeknek a Rio című színes, vidám, kedves művet ajánlanám, főként ilyen szürke novemberi napokon. Érdekes módon, bekerült a repertoárba egy nem igazán gyerek-film. Azért ugyanis, mert a szombat esti X-faktor alatt nem szoktuk hagyni a reklám-szüneteket is megnézzék (főként a film-ajánlók miatt, nehogy belefussanak valami félelmetesbe), ezért elkapcsolunk. Egyszer a Comedy Central-on éppen a Brian élete című Monthy Python klasszikus ment, abból is a Cesar-os jelenet. Cesar raccsol, nem gyengén, és ebből fakadnak a poénok. Hát a csajok majd megszakadtak a nevetéstől. Ezért aztán pár, másik jelenetet is megnézhettek. Nem tudom, hogy az egész filmet megnézhetik-e, mert azért vannak benne nem nekik való részek. De azért örülök, hogy fogékonyak (főként Klára és Zita) az ilyen fajta humorra...
A képen szereplő Valentin-napos film pedig sokkal kevésbé csöpögős és cukros, mint ahogy a címe sugallja. Nem csak csajoknak.
És a lemezek. Születésnapomra kértem és kaptam meg Adele nevű énekesnő lemezét. Imádom. Alapvetően a füstös hangú énekeseket kedvelem (ezért talán a Springsteen, Rod Stewart és U2 rajongásom), és ritkán az énekesnőket. Adele kivétel. Úgy tud énekelni, hogy az ezredjére meghallgatott számaira is képes vagyok lúdbőrözni, annyira, hogy még a hajhagymáim is vigyázban állnak.
Karácsonykor, és az Advent során, sok karácsonyi lemezt hallgatunk. Köztük van egy karácsonyi Jazz-lemez, meg Diana Krall karácsonyi lemeze (a kettőt egymás után sosem, mert a csajok már nyögnek: most már elég a jazzből! - pedig ez nem is olyan improvizálós, idegtépős fajta). Legújabb gyöngyszemünk pedig, az ugyancsak füstös hangú Michael Bublé igazi, klasszikus amerikai, karácsonyi lemeze. Ajánlom!
2011. november 21., hétfő
Nagy család
Tegnap este elég korán sikerült a leányzókat ágyba parancsolni. Ezért aztán tudtam, hogy most nincs kifogás, tovább tologatás, és nekiveselkedtem a vasalásnak.
És amikor több órányi kitartás után végre elfogyott a hegy, gondoltam egyet, és megszámoltam a termést: 57 póló (vagy blúzocska/vékony pulcsi), 12 nadrág/szoknya és három ing. Utólag már sajnáltam, hogy előtte nem vettem ugyanígy számba a szétszortírozott bugyikat, zoknikat, harisnyákat, pizsiket és edzéscuccokat. Mert akkor rendelkezésünkre állna egy pontos statisztika egy hatfős család egyheti vasalatlan "terméséről".
Na, majd legközelebb...
És amikor több órányi kitartás után végre elfogyott a hegy, gondoltam egyet, és megszámoltam a termést: 57 póló (vagy blúzocska/vékony pulcsi), 12 nadrág/szoknya és három ing. Utólag már sajnáltam, hogy előtte nem vettem ugyanígy számba a szétszortírozott bugyikat, zoknikat, harisnyákat, pizsiket és edzéscuccokat. Mert akkor rendelkezésünkre állna egy pontos statisztika egy hatfős család egyheti vasalatlan "terméséről".
Na, majd legközelebb...
