.... avagy Murphy a magyar oktatásban.
Sokat morfondíroztam mostanában erről a témáról - ó mily' meglepő, ugyan miért is....
Kész szerencse, hogy egy jó ideig nem jutottam géphez, mert már többször megfogalmaztam a fejemben egy-két morgós, netán kirohanós bejegyzést. De rögtön arra is gondoltam, hogy meg kell azért várni a végét a dolgoknak. Ami ugyan nem most lesz persze, de bizonyos részletek azért ülepednek hamarosan.
Szóval, új tanévre készülődtünk már egy ideje, nem is akármilyenre. Nincs most ugyan senkinek "neves" éve, azaz senki sem kezdte most az iskolát, vagy egy új iskolát, senki sem ment felsőbe, szóval olyan "átlagév" kezdődött, ahogyan én szeretem. Mert ugye nincs olyan jelentősebb megkönnyeznivaló, bár nekem a kevés is elég....
Mégis... Elég félve vártam ezt a szeptember 2-át. Egésznapos iskola? Hogyan lesznek edzések, különórák?! Amúgy is... Hogyan lehet majd megint összeszervezni a plusz egy sportot és plusz egy hangszert felvonultató kvartettet? Az újdonságokért nálunk egyébként javarészt Klára felel: judozni és gitározni kezdett, de azért Imola is becsatlakozott, mivel ő meg a pást felé vette az irányt Zita nyomdokain. Igaz, egyelőre Klára is elkíséri a vívásedzésekre, mert még nem teljesen biztos, hogy tuti judozna-e vagy mégis inkább ő is a kardot választja...
Az intézményes évkezdés előjelei vészjóslóak voltak. Egy részről, ott volt az iskolánkban egy botrányos ebédbefizetési folyamat. Történt ugyanis, hogy a jól megszokott rendszert - egy iskolai dolgozó, pedagógus vagy titkár, rutinból és gyorsan levezényelte minden hónapban - felborították, a "kerületgazda" dolgozói vették ezt a feladatot, szaktudás és lélek nélkül, úgy tűnik. Az első befizetési napon ugyanis már kiderült, hogy gyakorlatilag vagy alkalmatlanok a feladatra, vagy a rendszerük az, vagy senki sem mutatta be nekik a rendszert. Mindenesetre, hosszú sorokkal, bosszús szülőkkel és sok-sok be nem fizetett ebéddel zárult az első nap. Mindezekből semmilyen konzekvenciát nem vontak le. Illetve de. Egyet: sorszámot osztottak a második ebédbefizetési lehetőségnél. Ami tartott délután 2-től 5-ig. Én 4-re értem oda, és megkaptam a 116-os sorszámot. Ez még önmagában nem gond. De rögtön az lett, amikor megtudtam, hogy a 21-esnél járnak!!!!! Tehát aznap is botrány lett, aznap is rengeteg befizetetlen ebéd maradt (köztük a mi gyerekeinké), és hát, rossz érzéseim lettek. Ami a leginkább letört, az az új emberek (mármint az ebédbefizetést kezelő új emberek) hozzáállása volt. Ki-kiüzentek harcállásaikból, hogy aki szülő ott van a suliban 5-kor, az befizethet, de 5-kor bezárják a kapukat, be már nem jöhet senki. Magyarul, ha másnak is olyan tervei lettek volna, mint nekem - nevezetesen, hogy hazamegyek, megfőzöm a vacsorát, elviszem Klárát edzésre, beszélgetek a többi gyerekemmel, majd pár óra eltelte után visszamegyek - na, az bűnhődjön. Már elnézést? Tán a szülők voltak a hibásak a kialakult helyzetért?! Egyébként, ezt is próbálták sugallni.... Mert miért társultak azok a fránya szülők (azaz, az ottmaradós ultimátum után miért kértek meg bizonyos szülők néhány önfeláldozót, hogy az ő csemetéjüket is fizesse be), mert miért nem készültek a sokgyerekesek az igazolásukkal (hát azért, mert nem kellett - mert ott van a rendszerükben, amit nem tudtak kezelni, hogy ki a sokgyerekes, kinek jár az 50%-os ebéd....), stb... Az egész mizéria érdekesen ért véget. Én lemondtam az ebédbefizetésről - Klára pl. ennek nagyon örült, és már elő is állt gyorsan a megoldással: "Anya, majd vasárnap sütsz egy hatalmas adag pizzás csigát, és az kitart péntekig, azt esszük majd ebéd helyett". Aztán gondolom rájöttek az illetékesek, hogy nem lesz így jó, ezért napokon át be lehetett menni a "központjukba", csekket lehetett kérni, és pillanatok alatt el lehetett intézni, hogy a gyermekek mégis kapjanak a finom iskolai menza gyönyöreiből... De azért most már körbeüzenték: ilyen megoldásra a következő hónapban már nem lesz mód. Jó. Majd sátrat verünk az aulában...
Vészjósló volt az is, amiket tanítónő-barátnőm mesélgetett a várható változásokról. Megrémisztett az is, hogy sok-sok új kolléga érkezik a suliba. Megrémisztett, hogy a Kicsik napközis tanító nénijétől megvált az iskola - az új törvényi előírások miatt, mert az meg kit érdekel, hogy már az ereiben is napközis vér folyt.....
Aztán megálljt parancsoltam magamnak. Kicsit leszidtam magamat: nem az öregség jele, ha már erőből elutasítok minden változtatást?! Meg közben kiderült, hogy a jelenlegi káosz azért hagy még pár lehetőséget. Nem lesz még ez az egésznaposság olyan szigorú. Egyszerűen nincs rá infrastrukturálisan felkészülve a suli. És azt is láttam: még mindig jobb, hogy most harmadikos-hatodikos-nyolcadikos gyerekeim vannak, mert szegény elsősök és ötödikesek....
Elmerengtem azon is, hogy tulajdonképpen Svájcban is egésznapos iskola volt, nagy ebédszünettel. Na ja. De az órákat is úgy válogatták össze, hogy az nem jelenthetett 6-7 óra folyamatos komoly koncentrálást (sok helyen olvasom, hogy néhol az elsősöknek 6 órájuk van egyhuzamban!!!!!), továbbá az általános iskolákból még a könyvet sem viszik haza a gyerekek hét közben, nemhogy leckét... Tehát suli után már tényleg csak a sport, zene és egyebek, no meg a játék és a pihenés marad. És az egész rendszer így épül fel.... De ha csak a rendszer egyik részét változtatják, akkor komoly az esélye a borulásnak...
Végül eljött a hétfő, az első becsöngetés. Klára kifejezett kérése volt, hogy elkísérjem őket, a munkahelyem megértő, úgyhogy ott álltam az iskolaudvaron, hogy megszólaljon a Himnusz... Ami nem szólalt meg, mert volt valami technikai zűr. Nem baj. Énekeljük el közösen. Akkor ott azt gondoltam, hogy ebben a suliban nagyon erős a szülői támogatás, a szülői összefogás. És lám-lám, ilyen csekélységben is megnyilvánul, mint a teljesen természetes Himnusz-éneklés, és ugyanilyen megadóan fog mindent megtenni a szülői közösség azért, hogy a gyerekek minél kevesebbet érzékeljenek a változások negatívumaiból. Mert vannak és lesznek. Például számomra még rejtély, hogy ha az iskola nem rendelkezhet az épülettel 17h után, és nem élvez prioritást az ott oktató pedagógus sem (ha mondjuk egy focit akar tartani), és fizetnie kell ugyanúgy teremhasználatot az iskolának is, mint bárkinek, aki az utcáról bejön (miközben önálló gazdálkodása már nincs is, úgyhogy remélem, hogy itt valamit félreértettem), akkor például hogyan lesz felsős farsang? Apróság, persze. De lesz belőle jó sok... És nem jó az, hogy akkor ez mind szülői összefogásos megoldásra vár. Mert nyilván mindennek van határa.
Az évnyitón bemutatták a rengeteg új kollégát. Nagyon biztattam magamat, hogy biztos jók lesznek! A gyerekek visszajelzései egyelőre lelkesek, de persze nem eszik olyan forrón a kását.
Zita sulijában - így távolból nézve - talán nincs annyi változás, vagy ő tényleg nem érzékeli. A nyolcosztályos gimik lehet, hogy más kupacba kerültek. Annyiban viszont ő is érintett, hogy az ingyen-tankönyvesek (megint a sokgyerekesség előnye, ugyebár...) nem kapták még meg a könyveiket, és valószínűleg ez egész héten így lesz. Nem a világ vége. Csak már van házi feladata. A könyvből... :-) Modern kort élünk, lefotózza a telefonjával az adott oldalt.
Megoldjuk, nem? Csak azért picit még nem tudom, hogy ez most jó-e. Megoldjuk? Valami működött, most meg nem... Murphy törvénye? Tényleg muszáj volt? Tényleg így kellett?
Háborog egy picit a "svájci" lelkem. Kevés dolog maradt meg a tanulmányaimból, és viszont elég sok a Svájcban töltött évek tapasztalataiból. A kettő ott vág össze, hogy megtanították, a demokrácia egyik fő alapja a szubszidiaritás. Ez a csúnya szó körülbelül olyasmit fed le, hogy a döntéseket az "a lehető legközelebb az emberekhez" (a legnagyobb szakértelemmel) kell meghozni. Ehhez képest az iskolák igen drasztikus központosítása, az önálló iskolavezetés teljes lekorlátozása nagyon ellene megy ennek. És ez nagyon sok rosszat, keserűséget, beletörődést szül. Megjegyzem: azt is láttam, hogy milyen az, amikor ezt a szubszidiaritás elvét működtetik (Svájcban a legkisebb "egységnek", a "Commune"-nek rengeteg döntési köre van, és azt úgy használja, hogy jó sokszor kikéri a lakosság véleményét is. A svájciak sokszor szavaznak. Sokszor döntenek.) Nem olyan rossz az... :-)
Nem nézem ezt itt és most örömmel.
Remélem, a gyerekeinknek sikeres tanéve lesz, és talán a végén kevésbé leszek borúlátó, mint most.
Újabb fejlemény, ami nem növeli a komfortérzetet, habár ez nem feltétlenül a rendszer hibája, hanem a rendszer felrúgása okozta zűrzavar folyománya inkább: a Kicsik új napközis tanító nénije kedd reggel már csak telefonált az iskolának: ő inkább mégsem.... Persze, aki ilyet képes megtenni a gyereklelkekkel (bemutatkozik nekik, eltölt velük egy napot, majd mintegy azt üzenve, hogy "jaj, ti nem tetszetek nekem", lelép elköszönés és a gyerekek számára megnyugtó magyarázat nélkül), szóval azért lehet, hogy nem nagy kár. És újabb főhajtás a tanító nénijük előtt, aki vállalta, hogy amíg nem rendeződik a helyzet, ő lesz velük délután is.
 |
Ezek most egy kicsit többet pihennek....
|
