Az év utolsó hónapja - 1. rész

Bármennyire is álmodozom arról, hogy egyszer majd egy ráérős, igazi belassulós-csodavárós adventet élünk majd meg, a lelkem mélyén tudom, hogy ez a mi családunkban fizikai lehetetlenség. És utólag visszagondolva úgy is látom, hogy ez így van jól (és valószínűleg, magamat egészen jól ismerve, vissza is sírom majd, ha már nem így lesz).

A december nálunk zsúfolt. És ezen semmilyen gondos előretervezés sem segít(ene) - ráadásul a gondos előretervezés általában megáll az álmodozás fázisában. Sebaj.

A december első napja rögtön két "eseményt" takar nálunk. Egy részről Zoli születésnapját - mintegy elindítva ezzel a decemberi ünnepségsorozat görgetegét. Az igazság az, hogy rendkívül praktikus okokból (mivel elseje hétköznapra esett és az azt követő hétvégén pedig már Zita távol volt), ezt egy kicsit előrehoztuk: november 28-ára szerveztem neki egy naaaagy meglepetés-bulit, mivel, hogy úgy mondjam, "félkerek" évfordulóhoz ért. Gondoltam, most még nem fog gyanakodni. Végül is tényleg nem gyanakodott..... Annyira nem, hogy előző hétvégén elém állt azzal a ragyogó ötlettel, hogy ő kiszámolta, hogy a következő jópárhetes időszakban csak ez a bizonyos hétvégénk lesz valamennyire szabad, mi lenne, ha megszöknénk kettesben? Na, bajban voltam! Mert persze, hogy vágytam a kettesben töltött időre, de a bulit (és a közös ajándékot) pedig már hónapok óta szerveztem; nem tudtam volna sem áttenni, sem pláne lemondani. Ezért felbuzdítottam a munkatársait, hogy szervezzenek valami kamu-forgatást, megbeszélést, sürgős és halaszthatatlan akármit, pont arra a hétvégére. Meg még "álmeghívást" is kaptunk barátoktól.... Zita is kitalált mindenfélét az apjának, hogy miért nem utazhatunk el. De Zoli hajthatatlan volt; közölte a munkatársakkal (amit sosem szokott), hogy oldják meg nélküle, ő majd telefonon, meg majd később, meg mittudomén... A barátok meg jöjjenek velünk pihenni.... :) Zitus pedig ne legyen követelődző. :) Szóval, amikor már Zoli kissé furcsállva, nekem szegezte a kérdést, hogy esetleg én nem is akarok vele elutazni?!; na, akkor kénytelen voltam elárulni, hogy mire készülök.
Végül a buli pazarul sikerült persze, Zoli mindenkinek nagyon örült, jó volt a hangulat és legalább az ajándék igazi meglepetés volt! (Egy bringa, amivel új hóbortjának, az Ironman-nek hódolhat :) ) Délutántól szinte hajnalig tartott az ünneplés. :)

Az idei adventi "naptár" - a télikertet díszítette

És, december elseje még az advent, és ezáltal az adventi naptár, kezdete is. Klára már november elején közölte: nincs december adventi naptár nélkül! Hozzátette gyorsan, hogy ha ő majd negyven éves lesz, akkor is szeretne majd kapni (tőlem.... illetve a "házi angyaltól") adventi naptárt..... Tehát, noha amúgy is terveztem persze, nem volt kérdés, hogy lesz megint. És persze azt is lelkendezve kérdezgette Klára (főleg ő, de azért a többiek is kíváncsiak voltak), hogy "na, idén vajon milyen adventi naptárunk lesz?" Azaz: szó sem lehetett valami régebbi felfrissítéséről. És én készültem is. Volt koncepcióm, beszereztem az alapanyagokat is, a pici meglepetések listája is összeállt. Ettől függetlenül azért november 30-áról december 1-jére virradó éjjel készült el a végleges verzió, és persze azon az éjjelen került "felszerelésre" is - szerencsére Zoli szolidarított velem és segédkezett a kivitelezésben.
Az eredmény: négy zsinóron hatosával elhelyezett kis papírtasakok, ünnepi díszítéssel és megszámozva, bennük pedig minden napra egy idézet a szeretetről és/vagy a karácsonyról, no  meg valami apróság. Vagy annak leírása (hiszen sokszor élmény volt az ajándék, illetve esetleg nem fért bele biztonságosan a kis papírtasakba).

December elsején Klára ujjongva, a többiek örömmel állapították meg, hogy idén sem (most már ugye tavaly) maradt el az adventi naptár. Szívesen olvasgatták az idézeteket is. Az abszolút kedvenc talán ez lett: "Valahányszor elfog a bánat a világ állása miatt, a Heathrow repülőtér utasvárójára gondolok. Kezd elterjedni az az általános vélekedés, hogy a gyűlölet és a kapzsiság világában élünk. De én nem így látom. Nekem úgy tűnik, a szeretet mindenütt jelen van. Előfordul, hogy nem különösebben méltóságteljes vagy említésre méltó, de mindig ott van: apák és fiúk, anyák és lányok, férjek és feleségek, barátnők és barátok, régi cimborák. Mikor a gépek becsapódtak az ikertornyokba, tudtommal a halál előtt álló emberek telefonhívásainak egyike sem a gyűlöletről vagy bosszúról szólt. Mind a szeretet üzenetei voltak. Az az illetlen érzésem van,hogy ha jól körülnézünk, akkor igazából szerelem vesz körül minket." Na, ki tudja, honnan van ez? (Hát persze, hogy az "Igazából szerelem" című már-már klasszikus, nálunk karácsonykor KÖTELEZŐ filmből.)

Szóval december elsejétől megvolt a reggeli rituális bontogatás, és azon kívül rengeteg program, feladat, verseny, meccs, karácsonyi műsor, vásár, koncert és utazás.

A Mikulás pl. Zitához Németországba érkezett. Ugyanis december első két hétvégéjén Németországban volt versenye, a kettő között pedig ott edzőtáborozott. (Hogy hogy sikerültek neki a versenyek? Őszintén? Zitus gödörben van vívás-ügyben. A szezont nagyon jól kezdte, válogatott pozícióban volt két korosztályban is, rengeteget edzett már a nyáron is és utána is, aztán pedig jött az ősz közepe felé egy nagy törés, mondhatni egy zuhanás. Azóta sok könnycsepp és kevés eredmény jött. De hiszem, hogy kimászik a gödörből, mert Zita erős és elszánt. Lehet, hogy ez a válogatottság erre a szezonra már csak vágy marad, de jön majd a következő idény, vagy az azutáni. De még az is lehet, hogy mint a magyar fociválogatott, a matematikai esélyt megragadva kijut oda, ahova szeretne. Mi támogatjuk, szurkolunk, ott vagyunk mellette és néha megemlítjük azt, amit ő még nehezen képzel el, de mi már tudjuk, hogy igaz: van élet a víváson túl is. :) )

Az itthoni Mikulás "legnagyobb dobása" - szerintem - az volt, hogy elhozta a családnak a teljes eddigi Star Wars sorozatot DVD-n. Az igazság az, hogy eddig csak én lelkesedtem - még gyerekkorom óta - ezért az egész világért, Zolinak anno nem lett a kedvence, a lányokat pedig eddig nem nagyon érdekelte. De azért mondogattuk, hogy kellene tartani egy "Star Wars hétvégét" meg egy "Harry Potter hétvégét", amikor is végignézzük e két sorozat összes részét egymás után. Hát, ilyet még nem tartottunk, és sejtem, nem is fogunk (mert nincs egyetlen üres hétvégénk sem - ha lenne, akkor pedig becéloznánk azonnal a sípályákat....), de azért december hosszú estéi alkalmat kínáltak arra, hogy szép lassan végignézzük az első hat részt. És mindenki belelkesült! Egyébként együtt, egymás után megnézni nagyon nagy élmény! Odáig vetemedtünk, hogy aztán a téli szünet során beültünk hatosban a moziba is a hetedik részre. Ami nem okozott csalódást. Na de nem ugrálok az időben. :)

Szóval, a decemberi hétköznapokon, és főként a hétvégék szabadabb részeiben azért készülődtünk a nagy ünnepre: szép lassan a ház is díszbe öltözött, és ahogy közeledtünk Karácsonyhoz, úgy teljesültek mindazok a "hagyományos" kívánságok, amik nélkül a gyerekeink (főként Klára... a legromantikusabb-nosztalgikusabb egyed) szerint nincs is igazi advent. Eljutottunk hát a Vörösmarty térre, sütöttünk (többször is) mézeskalácsot és egyéb karácsonyi sütit (többek között a számos karácsonyi osztály- és klubkarácsonyokra), varrtunk (főleg Klára...) saját készítésű ajándékokat, készítettünk persze adventi koszorút is (egyet Imó a suliban, egyet Klára otthon), részt vettünk családi edzéseken (röpi és judo), meghallgattuk Klárát és Emmát a zeneiskolai koncerteken (Zita, aki nagy örömünkre még mindig fuvolázik, sajnos kihagyta a sajátját, mert pont Németországban volt), eljutottunk mind az öten, mi lányok, egyszerre fodrászhoz (nagyon jó buli volt - 23-án délután!), és az ugyancsak hagyománnyá vált elő-karácsonyi ebédünkre is a kedvenc belvárosi olasz éttermünkbe; meg onnan még a Bazilika előtti szépséges vásárra is. Mindez úgy tudott megvalósulni, hogy közben azért úgy emlékszem vissza a szünetet megelőző időszakra, mint egy hatalmas és meglehetősen kimerítő vágtára.... (Amit ki nem hagynék, és le nem lassítanék...)

A mézeskalács-sütés nagyon vidámra sikeredett

A Vörösmarty-térre Anyu is elkísért minket
(Emma és Zoli viszont nem tudott jönni)

Adventi vásáros evés-ivás
(minden finom volt)

Fodrászatban, karácsony előtt

A hagyományos, karácsony előtti családi ebéd a legjobb olaszban!

Megnéztük a Bazilikánál lévő vásárt és streetfood sort is

Összefoglalva, azt állapítottam meg, hogy a lányaink nyitottak mindenféle új hagyományok megteremtésére, de a régieket (azaz: amit már egyszer csináltunk az adventi időszak alatt, az adventi időszakhoz kapcsolódóan, és tetszett nekik) el nem eresztenék, és azokon változtatni nem lehet! :) De ezt nem bánjuk - jók az ilyen kapaszkodók, biztonság- és melegérzetet adnak, úgy vélem. Egy "hagyomány" elmaradásának viszont mégis határozottan örültünk: senki nem veszekedett senkivel a fa díszítése során. :)

A fát is, mint mindig, közösen választották ki. Szinte a hagyomány részévé vált az is, hogy előtte éles viták zajlanak arról, hogy milyen legyen. Emmával mi kettesben képezzük az örökké elnyomott kisebbséget: kicsi fát szeretnénk, akár gyökereset is. Ehhez még társul az én személyes mániám: szeretem a csúnya fácskákat.... Úgy gondolom, hogy őket nem választaná senki, én meg úgy szeretem a fenyőket, az illatukat, hogy nekem jó lenne egy kicsit csálé, egy kicsit csúnyácska is.... Ahogy a csorba bögrék a kedvenceim.... (mondjuk, ebben azért vannak követőim a családban. :) ) Ez már odáig fajul nálam, hogy előfordult olyan a december során, hogy valamelyik lánykám azzal jött haza: ""Anya, elmentünk egy fenyőárus mellett. Nagyon tetszett volna neked a kínálat: tele volt csúnya fával." :)

Még mielőtt elérkeznénk az advent végéhez (mármint krónika-szempontból), azért meg kell említeni még egy fontos decemberi eseményt: szinte hihetetlen, még most is alig vagyok képes leírni, de Zita tizenhat éves lett!!!! Gyönyörű, vidám, forgószél, csillogó, lelkes, élettelteli tünemény ő! A születésnapjára azért már visszatért hozzánk, hogy méltó módon körberajongjuk mi, szűkebb családja, majd tágabb családja, barátai, és hát, hm.... tágabb "rajongói köre" is. :) Noha kicsit nehezen emésztem, hogy már ilyen "öreg" gyerekem van, azért persze közben érzékelem én a szerencsémet is: már eltelt tizenhat év, és még mindig, továbbra is úgy gondolom, hogy fantasztikus csajszit hozott nekünk a sors azon a decemberi napon! Köszönet érte!!!!

A szülinapos a napja reggelén

A szülinapos a karácsony előtti családi ebéden

A szülinapos karácsonykor - akármikor és akárhol, mindig gyönyörű!

Nos, jó hosszúra sikeredett már eddig is ez az írás, így az ünnepi részt és a szünet további szakaszát majd egy következő bejegyzésben mesélem el. :)

Négyesben

Az, hogy hatan vagyunk, remek variációs lehetőségeket ajánl fel annak tekintetében, hogy milyen felállásban menjünk el nyaralni. Ott van például a "kettesben" típusú. Régen, valamikor a ködös múltban, mondhatni hajdanán, ez még azt jelentette, hogy Zoli meg én. Volt ilyen is idén, persze, pontosan körbe tudom határolni: egyszer, amikor ő már jött ki a Balatonból, én meg mentem be, akkor csak ketten voltunk. Már eléggé késő este volt. Zoli kicsit visszakísért a mélyebb vízbe, úsztunk egy kicsit és aztán ketten gyalogoltunk ki a partig. Amikor elindultam a háztól, hogy fürdök még egyet vacsora előtt én is, volt olyan ötletem, hogy kiviszek egy üveg Proseccot és egy kis Aperolt a partra, de aztán féltem, hogy ez túl sok lenne a jóból - ennyi időre nem maradhatunk kettesben. :)



Na jó, szóval visszakanyarodva az eredeti indításhoz: tehát lehet menni kettesben (pl. tavaly így voltunk Zitussal Barcelonában), hármasban (egyszer így mentem el pár napra Alsópáhokra az Ikrekkel), meg négyesben (pl. amikor még nagyon kicsik voltak az Ikrek, Zitával és Emmával meg Zolival voltunk Münchenben), meg ötösben (na, az a kényszerűség volt, amikor szegény Klári bárányhimlős lett pont a családi nyaralás előtt - ilyet nem szeretnék többet), meg persze hatosban. És hát a kettesbentől az ötösbenig ugye lehet aztán variálni a szereplőket (na, egy ötös matekos mondja meg nekem gyorsan, hogy pontosan hány variáció létezik?????!!!! ).

A nagy kaland! :)



Kedvenc híd Anyával

Kedvenc híd Apával

Néhány "ismerős"....

Drágáim....

ET-vel bringázó

Elnök Úr jó társaságban....

Egyike az olasz étkezőhelyeinknek

Metróban Apával

Metróban Apával



Végre egy fotó NÉGYESBEN!!!!

Ikrek a magasban - alattuk a Big Ben és a Parlament

Leértünk.... :)

Jóban vannak

Kötelező klasszikus

Kötelező klasszikus B verzió

Irány a palota -Klárival



Hármasban megint

Mókusetetés a Hyde Parkban

Ez a vonat nagyon tetszett

Egyik kedvenc képem

Az Abszol Úton

"A" makett előtt

Nekik is tetszett ez a gőzös

Klára igazán élvezte ezt a túrát

Reggeli a szálláson

Idén, a négyes felállást "vettük át" ismét - ezúttal Klára-Imó-Apa-Anya összeállítással. Mert ilyen még nem volt. Meg azért, mert amikor tíz évesek lettek, szüleim megkérdezték tőlük, hogy ők hová szeretnének menni a "hagyományos" tízévesunoka-túrára. De ők két helyszínt is mondhattak, hiszen annyi "jár". Az már csak egy adottság, hogy kísérőként automatikusan a másik ikret "kapták", míg az egyedül született unokák esetében volt választási lehetőség. Szóval Klára és Imola nem sokáig gondolkoztak, és rávágták: Párizs és London. Eredetileg szerették volna összekötni a két várost, de azt már akkor is látta mindenki, hogy túlzás lenne. Az anyagiakon túl fizikailag is. Két ekkora nagy város rövid időn belül... Ráadásul, pont tavaly májusban jártam Londonban Emmával és Vera-barátnőmékkel, elég friss volt az élmény a szinte már-már nyomasztó tömegről, meg az erőt próbáló turistáskodó napokról. Ezért én azt szorgalmaztam, hogy "elég lesz" egy város, és az legyen Párizs. És hát..... nagy duzzogva, de akkor mi, szülők, "átvállaljuk" majd Londont a következő évben. :)

Tavaly tehát Párizsban jártak a Drágáim szüleimmel, és eljött hát ez az év is - és az ideje annak, hogy betartsuk, amit ígértünk.



Igen hamar hozzáláttam a szervezéshez, ami azért volt jó, mert még egészen elfogadható áron találtam repülőjegyet és - ami az igazi kihívás Londonországban! - szállást. A dátumot a nyári vakáció legelejére ütemeztük be. Még a bizi-osztás előtt!



Eljött hát a nagy nap, és utána repült sajnos az a másik három is, amit ott töltöttünk! Egészen érdekes volt így négyesben világot látni, és nagyon jó. Természetesen minden Kláráról és Imoláról szólt - oda mentünk, és azt néztük meg, amit ők szerettek volna. A legnagyobb turisztikai látványosságokat, nyilván, és mindazokat, amik élményt okoznak két tizenegyévesnek.



Élmény, ez a legjobb szó, ami Londonnal kapcsolatban eszembe jut. Az, hogy tehetségük van élményt nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. És az élmény része az is, hogy jól szervezett minden: a tömegközlekedés, a látványosságok megközelítése és megtekintési lehetősége, minden. Mindez úgy, hogy hangulatos tud maradni. Még úgy is, hogy elég nagy a tömeg és roppant nagy a város.


Végigjártuk hát a "kötelező gyakorlatokat": Tower, Tower Brudge, Big Ben, a Dockok, Buckingham palota, Oxford street, London Eye, Madame Tussaud's, stb. ééééééés, igazi ikres extraként, a Harry Potter land-et is! No, ez utóbbi volt a hab a tortán, vagy talán a cseresznye a habon? Persze erre készültek a legjobban, de azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon lelkesedtek a látványosságokért is - a Tower Bridge-zsel alig tudtak betelni....




Jókat ettünk is - többnyire olasz éttermekben; ez ügyben elég "maradiak", nem akartak holmi Steak House-okat kipróbálni - amikor bementünk egy szépséges hagyományos pub-ba, akkor is csak fintorogtak.... Rengeteg fotót készítettünk, vidámakat metróztunk, a repüléseket is nagyon élveztük (főleg a többiek), sokat majomkodtunk, és egyáltalán, nagyon jó volt így (is), négyesben. De azért közösen megállapítottuk, hogy ugyan szeretnénk még visszatérni, de csakis hatosban!




Az Ikreknek volt idén egy másik "négyesben" útjuk is (ez igazán az Ikrek éve volt, azt hiszem...). Mert szüleim nem nyugodtak abba bele, hogy "csak" egy utat adtak kettőjüknek, így  végül csak nekivágtak még egy túrának legifjabb unokáikkal. Velence ugyan nem sokkal pihentetőbb, mint London vagy Párizs, de talán pont annyival, hogy még mindenki számára élvezhető legyen. Az iskolából is kihagytak egy-két napot, májusban, ennek a kirándulásnak a kedvéért, és - Anyu elmondása szerint - teljes harmóniában töltötték el azt a három napot. Gondoláztak, ahogy kell, kergettek galambokat a Szent Márk téren, ahogy kell, vizibuszoztak jó párszor, sóhajtoztak a megfelelő hídnál és még Murano és Burano szigeteire is ellátogattak. Felváltva ettek pizzát és bolognait (itt legalább több létjogosultsága volt az olasz alapkajáknak.... :) ), ettek finom fagyikat és felmásztak pár toronyba. Azt gondolom, hogy igazán jó "levezető" volt ez szüleimnek, akik ezennel befejezték a "tízéves lett az unokánk" világ-(na jó: Európa-)járó projektjüket, mert "elfogytak" a tíz év alatti unokák. Persze, felfrissíthetik a hagyományt húszévesekre kiterjesztve, vagy várhatják a dédunokák tizedik születésnapját is (habár még egy aprócska, iciripiciri sincs... :( ).

Klasszikus....

És fentről is

"Kötelező gyakorlat": gondola

Dolce vita egy cafféban

Dolce vita egy ristorantéban

Dolce vita egy gelatoval

Mondjátok: "vízibusz"!!! :)

Ikrek - a kilátásnak háttal

Murano

Szóval, ez volt - amennyire röviden csak lehet - a "négyesben 2015-ben" rovatunk. És akkor így, december derekán is túl, végre elmeséltem nagyjából a nyarunkat (legalább is a publikus részeket :) ).

Mielőtt kiszaladna a fejemből

Bár még adós vagyok az utolsó felvonásból a nyári beszámolókat illetően (már félig kész...), gyorsan ideírnám pár szóban az őszünket, mert az sem eseménytelen.

A szeptembert nagy izgalommal kezdtük. Egy részről, mert ismét új felállás alakult ki. Otthon is, ugyanis közel 11 év (plusz a pocakban eltöltött idő) szoros együttélés után, most már az Ikrek is külön szobába kerültek; nem kis átrendeződést okozva és kissé beszűkítve a mi terünket Zolival (dehát, mint már annyiszor leírtam, a gyerekeink "vendégek" nálunk, "kergetjük" mi majd egymást eleget Zolival szomorúan (?!) a kiürült szobákban.....). És az iskolában, hiszen Klára kisgimnazista lett: Zita "lábnyomait követve", ő is a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumba jár ezentúl.

Tehát az Ikrek elszakadása egymástól két síkon is megtörtént. Ezt persze a nosztalgikus énem kissé megsínylette, viszont ha objektíven nézem a dolgok alakulását, üdvözítő megoldás volt ez mindkettőjük számára. Klári is és Imó is kiegyensúlyozottabbak (bár ez Imolánál nehezebben észrevehető, hiszen eddig sem volt labilis, de azért látni a különbséget), kettőjük kapcsolata is átalakult kissé, de abban is segített, hogy a Zita-Klára és az Emma-Imola kötelékeket is megerősítse. Imola álmai osztályfőnökét kapta meg és nagyon szereti őt is és az osztályt is, meg a felső tagozatot is (persze panaszkodik, hogy sokat kell tanulni, de nekem nem tűnik fel, hogy többet gyötörné magát, mint eddig...), Klára pedig egy határozott és ugyancsak nagyon jó osztályfőnököt kapott, egy férfi személyében, ami szerintem külön jó (mármint Klárának, hogy egy férfi a "főnök" a suliban). A kezdeti feszengés után, ami az imént említett ofő jóvoltából hamar feloldódott, Klári is nagyon megszerette az új osztályát. Imóéknál kissé megborult az ivararány, ami nem feltétlenül jó - a lányok vannak többségben, de talán esetében ez nem lesz túl zavaró. Kláránál viszont kifejezetten előny, hogy fele-fele arányban vannak a fiúk és a lányok és ráadásul talán azért, mert új a  közösség és még nincs berögzült kapcsolatrendszer, a fiúk és a lányok egymással is barátkoznak, jóban vannak.

A szeptemberi izgalom másik oka az, hogy Emma nyolcadikos lett. Azaz: ebben a tanévben felvételizik. Erre egyszer külön ki fogok térni, mert rengeteget foglalkozunk a témával: felvételi gyakorlatsorokat gyakorolunk nyakra-főre, nulladik órákban felkészítőkre jár Emma a suliba, annyit tanul, mint az előző hét évben összeadva (kihangsúlyoznám: magától!!!!), gimnáziumokat nézegetünk, mérlegelünk, és igen, közösen szorongunk.... Mondom, majd leírom, de a lényege mindenképpen az lesz, hogy nagyon megvisel minket, hogy most majd kétszer 45 percen fog igen sok minden múlni. És ennek nem kéne így lennie. Sem az egyszeri és rövid időbe beszorított megmérettetésnek, sem annak, hogy ezen ennyi mindennek kell múlnia, hogy ennyire nem mindegy már 14 éves korban, hogy melyik iskolába veszi az irányt.

Sport-fronton a helyzet kb. változatlan. Mindenki nagy lelkesedéssel űzi a sajátját, Zita versenyez talán a legtöbbet, hiszen nemzetközi vonalon is mozog már (habár eddig ezek sajnos nem úgy sikerültek neki, ahogyan szerette volna), de Emma is eléggé "rákapcsolt": a röplabda-csapattal sokat játszanak különböző tornákon és bajnokságokban. Egyébként elég érdekes, hogy Emmánál ez hogyan alakult: amióta több idejét elveszi a sport, azóta többet - és jobban - tanul. Csak ki ne fáradjon.... De majd figyelünk. És azokon a napokon, amikor nem röplabdázhat, "szenved", a házban röpizik mindennel, ami a kezébe akad (lufi - most az Ikrek bulijából megmaradva-, Angry Bird plüss - az jó kerek -, puha labda, zokni, bármi... :) ). Klári judo-edzései még nem vesznek el túl sok időt tőle, így neki lett még egy extra-elfoglaltsága, aminek nagyon örülök: eljár rajzolni a Varázsműhely nevű kerületű csodaintézmény foglalkozásaira. Azért jár oda, mert ő eddig is sokat rajzolt, festett, stb., és itt megismer különböző technikákat. Eredetileg azt javasoltam neki, hogy nézze meg, ha tetszik, és azokon a napokon pont van kedve hozzá, akkor elmehet, ha éppen nincs kedve kimozdulni a szabad délutánján, akkor meg nem megy. Hát... a minap mondta nekem, hogy ki nem hagyna egyet sem. Csak azt sajnálja, hogy csak másfél órás a foglalkozás. Szerintem eltöltene ott szívesen három-négy órát is. Igazán kellemes környezetben, nagyon aranyos oktatóval (???? tanárral???? nem is tudom hogyan nevezni, hogy az ne legyen túl "szigorú"), elmélyül az alkotásban és kivasalt idegekkel jön el onnan. :)

Őszi szünetünk is volt ám. Szerencsére végig szabadságon lehettem, nagyon jól esett.... Jutott idő sokmindenre. Például faragtunk egy komplett töksorozatot.... Meg végre kidekoráltuk az átrendezett, átszervezett, néhol átfestett szobákat. És még el is utaztunk. A mesés, ősszel meg különösen mesés Bakonyba. Gyönyörű időnk volt. Kirándulgattunk is - amelyek során kipróbáltuk a sziklamászás egy "könnyített" verzióját, az ún. Via Ferratát (vagy vasalt utakat) Cseszneken. Ez részemről volt különösen nagy tett, hiszen erős tériszonnyal és folyamatos aggódáskórral küszködök. De végigcsináltam, és ennek következtében a következő napokban olyan helyen is izomlázam volt, ahol nem is tudtam eddig, hogy van izom.... Meg persze "lazultunk is". A szállásunknál volt egy golfpálya, a gyerekek (Mingi-barátnőmékkel és az ő három fiúgyermekükkel voltunk) ki is próbálták, hosszan próbálkoztak.  Volt egy kis fürdő-részleg is, azt is alaposan kihasználtuk, és aztán a vacsorát követően pedig folytak a véget nem érő kártyapartik....

És még.... Szüleimnek lett egy új kutyájuk, miután nyár eleje óta már az égi terelőmezőkön ugatja a vihart imádott pulijuk, a szép kort megélt tündéri Császár. Az új kutty' egy energiabomba, egy ellenállhatatlan rosszcsont, egy golden retriever, akinek sikerült az inkább "komondoros" Betyár nevet adni.... És még.... Zitus harmadjára is elnyerte a kerületi tehetségek pályázatát, ami a megtiszteltetésen túl még némi támogatást is jelent. És még.... Klári rögtön egy Bolyai matek területi harmadik hellyel indította tanulmányi versenyzői pályafutását a suliban, és Emmának pedig kétszer sikerült a csapatával a legjobb tízbe kerülni (matekból ÉS magyarból is!)

Szóval, így vesszük most a kanyart az év finisében. Rengeteg program vár ránk (versenyek persze, bulik, színház és hát a nagy kedvenc: Advent, a karácsonyi készülődés)....