EMMA 8

Bármilyen hihetetlen is számunkra, szülők számára, felvirradt hát ez a nap is: Emma, a mi édes, aranyos, tündéri és bűbáj Emma-babánk 8 éves lett!!!! (Illetve még van pár óra a pontos időpontig, 15h25-ig).

Már tegnap este (na, jó, éjjel) előkészítettünk mindent:

Tavaszias díszítés került már az asztalra, hiszen már itt kopogtat a megújulás évszaka... De főleg a kék volt most hangsúlyos. Az alapötletet Emma ajándéka adta, ami kék. De még inkább az, hogy Emma szeme valami olyan gyönyörűséges kék, hogy hajaj! "Kökényszemű" - sokáig így hívta őt Apu. És kisebb korábban sokat énekeltük Gryllus Vilmos: "Kék a kökény, kék a káka" kezdetű nótáját is. Emma olyan kék.... Kék, mint a ragyogó nyári nap ege. Kék, mint a boldogság madara.... Emma, akit annyira vártunk már, hogy még a szülést is indították... Emma, akiről már akkor tudtuk, hogy Emma lesz, amikor Zita is csak négynapos volt... Emma, a mi lányunk, a mi kis aranyos leányunk....

Reggel sokáig aludt. A többiek már mind felkeltek, megcsodálták a terítést, megírták a közös üdvözlőlapot. Meggyújtottuk a gyertyákat, majd elfújtuk, mert a kis virágnak középen már melege volt.

Tébláboltunk... Emma meg csak aludt, aludt, aludt..... Egyszer azért csak felkelt....

Kissé kábán nyitotta ki az ajándékát, de nagyon örült neki (egy egészen egyszerű, KÉK, CD-lejátszó), rögtön ki is próbáltuk.
Közben reggeliztünk: ő persze a kifejezetten az ő megörvendeztetésére sütött (múlt éjjel) kakós csigát....
Aztán megcsördült először (de nem utoljára a mai napon) a telefon. A túlsó végén egy köszöntő...

Még nincs vége a napnak... Mindenesetre: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, EMMA!!!!!!

"Bársony" nap

Nem tudom, hány eléggé "öreg" olvasóm van, aki még ismeri a Velvet Undergroundot, netán hallgatta is, még fiatalabb korában. Talán Lou Reed neve az inkább maibb "csirkéknek" is mond valamit... :-) Lényeg a lényeg, a Velvetnek van egy nagyon kellemes, kicsit andalító, mégis napsugaras száma, a "Sunday morning", Lou Reednek pedig egy csöppet melankólikusabb hatású, mégsem igazán szomorú "Perfect day" című száma. Nna, a tegnapi napunk, ötösben, csajoknak, valami ilyesmi volt, mint ennek a két dalnak az ötvözete. Vagy olyan, mint ez a fotó, ami mostanság s kedvencem, mert annyi minden van rajta, amit /akit szeretek: napfény, nyugi, szeretet, mosoly és harmónia.

Igaz, itt is hiányoznak fontos személyek, ahogy tegnap is sajgott Apa nevű kirakós-darabkánk ahhoz, hogy teljesen tökéletes legyen a kép.

Bár nem keltünk túl későn, sokáig pizsamában maradtunk, társasoztunk, fodrászosat játszottunk. Amíg én összedobtam egy gyors ebédet, a csajok előszedték a néptáncos bőröndkéjüket, tele, Jutka Mama által varrt, pörgős szoknyákkal, beöltöztek és bekapcsolták a Kolompost és egy nagyot néptáncoltak, koreográfiákat is kitalálva. Teljesen leesett az állam.

Javasoltam ugyan programot is, de az itthon maradás mellett döntöttek. Délután azért elmentünk egy-két különórára (a vívás pl. most nem maradhat ki!!!), de valahogy most az is lazán ment, könnyedén, mint kés a vajban....

Estére végre befutott az olyannyira hiányolt családrészecskénk és vidám vacsit költöttünk el együtt.

Remélem, a nagyon hosszúra sikeredő hétvégénk többi napja is ilyen kellemes lesz, bár kétlem, hogy mind ilyen nyugis (különös tekintettel Zita versenyére...).

Szolgálati közlemények

1. IGEN!!!!!!
Nincs reménytelen eset, csak türelmetlen tanár.... Kitartóan próbálkoztam, vacakoltam, bütyköltem, és remek "tanáraim" (köszi Kinga, köszi Vera!) összes tanácsát követtem és vééééégre sikerült a videókat rendesen feltenni a blogba! Tehát most már ott van Emma a zongárájával (a megfelelő bejegyzésnél) és a teniszével is (ugyancsak a megfelelő bejegyzésénél). Ah, ezek az élet apró örömei.... Pedig ma még egy kicsit neki is búsultam, mert egyszer csak nem sikerült a bejegyzéseimhez férkőzni. Ennek is utánanéztem, és végül a francia hibabejelentőnél akadtam rá, hogy ez eléggé általános volt ma. Biztos valami karbantartás.

2. Megkövetem drága Emmácskámat... Méghogy iskolaundoritisz!!!! Hörghurutja van szegénynek; antibiotikumra fogta a doktor néni. Sőt, még mindenfélével ijesztgetett engem... Úgy, mint várható rohamokról, mármint köhögőrohamokról - ezért még valami csillapító-kúpot is felírt, a biztonság kedvéért. No meg kaptunk kórházi beutalót is, mert hátha arra is szükség van. Ehhez képest Emma nyugodtan és hosszan aludt, készségesen nyeli az orvosságot, komolyabb unszolásra ugyan, de issza a kálciumot, vígan teszi magára a hideg párásító-maszkot (sokat segít is ez a kütyü!!!), jó az étvágya és nagyokat játszik. Én továbbra sem látom ennyire komolynak a dolgot, de nem én vagyok a szakember ("csak" anya...). "Jókor" lett beteg, szegény, holnaptól még suli sincs.... És igen, Vivi, már megint ugrott a látogatásunk! Babákhoz nem vinnénk ilyen köhögést. de ezt már megbeszéltük.

3. Hogy nekem se legyen minden fenékig tejfel, rólam meg kiderült tegnap este, hogy mindenféle fűre és fára érzékeny és/vagy allergiás vagyok. Történetesen az utcánkban lakik a város (egyik) legjobb allergológusa, és történetesen jóban vagyunk, így aztán tegnap bekunyeráltam magam hozzá, mert van valami randaság az arcomon is. Hogy az arcomon mi van, még nem tisztázódott, de ha már ott voltam, csinált allergia-tesztet is. Hurrá! Most már értem, hogy miért fújom folyton az orrom, ha a szabadban vagyok!

Ilyen, amikor zsúrja van

Ilyen, amikor a vicces, újragyulladós, gyertyákat próbálja elfújni. Újra és újra. A többiek egyre nagyobb derültségére.... (Érdekes: szerintem mindenki látott már ilyen gyertyát, mégis olyan nagy vidámságot teremtett, mintha először élnék meg ezt a poént...)

Ilyen, amikor a medencés buli kellős közepén van: labdázik (és rohan), játszik önfeledten, boldogan. (Az pedig már csak az én bajom volt, hogy a frász tört ki végig: ki fog elcsúszni, lábat vagy nyakat törni... De velünk, vagy legalábbis Emmával, voltak az Égiek...)

Ilyen, amikor ujjongva meséli, hogy milyen fantasztikus ajándékot kapott - már megint!!!! - a keresztapjától, Lacitól: egy hét lovastábort!!! (Igen, Lacinak mindig ragyogó ajándék-ötletei vannak, és sokszor még csak nem is kell "súgni" neki!)

És ilyen, amikor megkapja kis barátaitól (köztük igen sok fiú...) az ajándékokat. Pontosabban talán: ajándék-hegyeket!!!! Annyit kapott a drágám, hogy szerintem lehetetlenség ekkora mennyiséget rögtön "megemészteni". El is raktam egy részét, "inségesebb" időkben majd elővesszük és nagyon fog nekik örülni ismét!

"Mérlegként" a múlt szombati buliról: nagyon jól sikerült, a medencés buli és a csúsztatott palacsinta tortának álcázva, két tuti tipp! Bár sokan eljöttek, jó páran nem tudtak (lebetegedtek, más, előre leszervezett programuk volt és főleg: sokan elutaztak, mert ez a hét csütörtökje és péntekje a "síszünet" suliban, így aztán többen csináltak belőle egy teljes hetet). Ezért aztán beígértem Emmának, egy kisebb szabású pótbulit, majd a névnapja környékén, az udvarban. De egy biztos: ajándékot nem hozhat senki, kizárólag csak egy darab palántát Emma konyhakertjébe. Így lesz ez egy palántázó palánta buli! Mert még egy ekkora (vagy akár kisebb) adag ajándék már erős, de nagyon erős, túlzás lenne... (Így is gondolkozom, hogy nyitok egy játékboltot, vagy legalább is egy kreatív sarkot... :-) ) 

Még egy "eredménye" lett, sajnos, a bulinak: Emma elkezdett köhögni. Szerintem ötvözi ezt egy komoly, kétoldali iskolaundoritisz nevű súlyos betegséggel..... Azért, biztos, ami biztos, most elmegyünk és utánajárunk a dolognak a doktor néninél.... 

Ilyen, amikor teniszezik

Röpte közben...

Majd még az is biztos fog menni, hogy ezt rögtön a bejegyzésben lehessen látni... :-(

Szóval Emma és a tenisz... Ez egy érdekes történet...
Valamikor, nyár közepén, azt mondta, hogy ő most teniszezni szeretne. A kézilabda iránt is vonzódik, de az egyelőre elég a suliban. És akkor megtaláltuk Gyurit, a nagyon kedves, fiatal teniszoktatót. És Emma elkezdett hozzá járni. Hetente legalább kétszer, de lehetőség nyílt rá, akkor többször. És kitartóan ütögette a labdát. Szerencsénk volt a gyönyörű és száraz ősszel: egy edzés sem maradt el eső miatt, sőt, inkább hőségben gyűrte végig a teljes órákat! És amikor végül csak beköszöntött a csúnya idő, akkor már "sátorban" folytatta tovább a szorgalmas tanulgatást. Én meg csak néztem, hogy milyen szépen fejlődik, hétről hétre. Már alapvonalról is át tudta ütni, már röptézni is elkezdett, már odaért a labdához egész pályán, stb... És mindezt mosolyogva, Gyurival nagy cinkosságban.

Aztán, decemberben, volt egy hullámvölgy, amikor nem annyira akaródzott neki menni. És miért? Mert az ő oldalán túl sok labda volt, Gyuriéhoz képest, mert ő nem elég ügyes... Mondta ő. Ezt elmeséltem Gyurinak. Aki kiakadt. És ekkor elárulta, hogy a tenisz-telep összes edzőjének feltűnt már... Többen "kérték" Emmát.... Nahát.... Ettől kezdve, Gyuri próbálta picit még jobban megvariálni az edzéseket, "meccsezett" Emmával. És közben felajánlotta, hogy van egy olyan edző, aki a nyakára jár Emma miatt, úgyhogy, ha gondoljuk, egy kis társaságot és változatosságot biztosítva Emmának, kipróbálhatjuk azt a másikat is (vele párhuzamosan, persze). Emma belement, és tetszett neki a másik edző edzése is. Az meg pláne, hogy más kislányokkal is együtt játszhatott. Aztán az történt, hogy a két edző gyakorlatilag "összeveszett" Emmán....

Most próbálunk kitalálni valami megoldást, ami mindenki számára megfelelő. Időközben, Emma újra teljesen belelkesült a teniszért. Azt látom rajta, hogy legszívesebben minden nap menne. És az óra végén azt mondja: már vége is? És egyre többet és gyorsabban fejlődik. Nem nagyon túlzok, amikor azt mondom, hogy szinte már nem telik el olyan edzés, amikor egy edző, vagy szülő, oda ne jönne és ne méltatná ügyességét. A poén az, hogy Emma ezt egyáltalán nem realizálja. Egyszerűen csak élvezi ezt a sportot (is). És itt vagyunk mi, szülők, akik persze, nagyon büszkék vagyunk, de nem igazán tudjuk, hogy merre induljunk el. Mert van ugye az egyik oldal, aki azt mondja, hogy nagy tehetség van a kezében, bele kell húznia és remek versenyző lehet belőle, szinte pillanatok alatt. És van a másik oldal, aki ugyan nem vonja kétségbe Emma tehetségét, de azt mondja: kicsi még, élvezze egyelőre csak a játékot, kötelezettségek nélkül. Mi, most ez utóbbi felé hajlunk. De ott van azért a kisördög.... Főleg, hogy Emma tenisz-igénye is növöget...

Még hozzátenném: egyébként még hetente kétszer atletizál ( az Ikrekkel együtt...) és készer jár külön tornára a suliban, amit imád. Ja! meg egyszer a suli-kézit is látogatja. Ahol azt mondja a torna tanár, hogy készüljünk fel: az év végén, amikor eljönnek megnézni őket a helyi (igen jó) klubból, könyörögni fognak érte.... Emma csupa izom és könnyedség. De elszántság is. No meg szerénység. Remek sportkoktél....

"Bunki"

A múlt hétvégén, szombat délután, Zoli elvitte Zitát lovagolni, a három "Kicsi" itthon maradt velem. Elég sok teendőm volt. De nem is nyaggattak, mert ők hárman játszottak: összeszedték a ház összes pokrócát és ágyterítőjét és, az Ikrek szobájában, egy teljes "bunker-rendszert" építettek. Ami alá aztán bebújtak, ki-ki a saját sátorszerűségébe. És csak úgy röpködtek a "Mondjuk, hogy..." kezdetű mondatok, szárnyalt a képzelet, ezerrel dübörgött a szerepjáték, és feleslegesnek tűnt minden, körülöttük hegyekben álló, "kész" játék. Ilyenkor (is) gondolom azt, hogy milyen jó, hogy ilyen sokan vannak, ilyen kis korkülönbséggel. Kicsit hasonlít ez egy aprócska vegyes ovis csoportra. És talán ezért van meg az a szerencsénk is, hogy nem nagyon tartanak igényt "virtuális" játékra: a számítógépen nincs is játékunk (soha nem is ülnek elé, csak Zita most már, az utóbbi időben, amióta informatikát is tanul), nincs Nintendonk, Play Station-ünk, PSP-nk és egyéb, számomra értelmezhetetlen rövidítésű kütyünk. Nem azért nincs (vagy nem csak azért nincs), mert nem engedjük meg, hanem azért, mert - szerencsére - nincs rá igényük. Hiszen ott van a sok pokróc és főleg: ott vannak ők egymásnak. (Persze egy Nintendo sosem húzná meg a hajukat, sosem visítana a fülükbe és nem rombolná le a Lego-házukat, az tény.... dehát ez a testvérek "velejárója", úgy tűnik...)

Gyereknap februárban

Zoli tegnap azt ígérte, hogy csak nagyon későn fog hazaérni. Csütörtökön már kezd fáradni a csapat, ilyenkor a legnehezebb rávenni őket bármire, legyen az leckeírás, gyakorlás (hangszeren), rendrakás vagy akár csak a fürdés. De tegnap kicsit jobb volt a helyzet. Emma kivételesen bent maradt a napköziben és ott minden leckével végzett. A zongorához is odaült első szóra. Zitának nem volt sok írnivalója. És mindannyian melegszendvicsre vágytak. Nem vitáztak (túl hangosan), nem tépték ki egymás haját és még csak abból sem rendeztek jelenetet, hogy még mindig nem találták meg a tévé távirányítóját, immár jópár napja (biztos nem a legjobb módszer, de ezt találtam ki arra, hogy nehogy "véletlenül" bekapcsolják és ott maradjanak előtte...).

Ezért aztán, azt találtam mondani, hogy "ha gyorsan megfürödtök, akkor ehetitek a vacsorát a tévé előtt" (na, a tévénézést is erősen kontroll alatt tartom, de az előtte való evés meg aztán végképp' nagyon kivételes...). Minden túlzás nélkül: mire az utolsó hangok kijöttek a számból, már volt olyan gyerekem, aki a kádba mászott be, levetkőzve... Nagy lelkesen, nagy összhangban, szófogadóan zajlott az amúgy ritkán ilyen ideális fürdőzés.... Beszálltak könyörgés nélkül. Bedobták a szennyest a tartóba. Nem fröcskölték csurom vizessé egymás haját. Nem ittak a fürdővízből. Nem locsoltak ki több vödörnyire valót a kádból. Kijöttek első szóra. Felöltöztek első szóra. A saját cuccukat vették fel. Mennyei volt.

És kijöttek, illatosan, vidáman, leültek az addigra már megterített kisasztal köré, kiválasztották  -harc, visítozás és hajtépés nélkül!-, hogy melyik filmet szeretnék megnézni. Az alkalomhoz illő című filmnél döntöttek: "Bűbáj". Vidáman elnyammogtak egy nagy adag melegszendvicset, egy kazalnyi zöldséggel.
A "hab" a tortán az volt, hogy kérésükre még pattogatott kukoricát is pattogtattam nekik, desszert gyanánt. Az időközben befutó Zoli csak lesett, hogy mi folyik itt.... Aztán ő is beült közénk (ja, mert a legjobb része mégis csak az volt, hogy én is végig velük moziztam, ugyancsak ritkaság, sajna), ölébe vette egy tányért, pár melegszendvicset, és nézte a filmet, Imó ölelő karjaiban...

Hát ezért gondoltam, hogy ez olyan volt, mint egy gyereknap.