Eljött végre ez a nap is...

... amikor lecseréltük az ágyunk matracát!!!
Bizony, ez egy nagy tett nálunk. Mert már szó szerint évek óta morgok-mérgelődök-könyörgöm azon, hogy cseréljük le. Mert mindig hátfájással ébredtem, fáradtabban, mint ahogy lefeküdtem. Mert már nem volt jó illata.
Csak hát... Nem látványos, hogy nem stimmel a matrac. Nem "romlik el", mint ahogy mostanában tette ezt először a mosogatógépünk, majd a sütőnk, a kettő között meg még a bejárati ajtó szipi-szupi zárját is ki kellett cseréltetni. És akkor ezek a cserék és a velük járó költségek mindig beelőztek. De még régebben is: Emma zongorája, Zita vívófelszerelése, stb., egy csomó minden más.

De most eljött az idő, végre. Az történt ugyanis, hogy van egy makacs, vissza-visszatérő csúnya bőrproblémám. Amit már néztek gombának, allergiának, ekcémának. Kaptam rá és kipróbáltam már százhúsz kenőcsöt. Átmeneti javulások előfordultak. De most ismét itt van konokul és nem moccan. Persze, lehet, hogy belülről jön, elindultam már ezen az úton is. De ha esetleg mégis allergia vagy gomba, akkor az jöhet a fránya matracból is. Az atkák és minden egyéb csúnyaság lelőhelye. Pláne a miénk, ami öreg is, meg pozdorjalapokon pihent eddig...
Zoli már annyit sápítozott a bőröm állapota miatt - hiszen annyira odavolt érte már a kezdeteinktől fogva, hogy milyen szép, makulátlan (szerinte...)-, ezért ez rábírta őt is arra, hogy cserélni kell. Méghozzá azonnal.

Tegnap elmentünk az IKEA-ba, végigtanulmányoztuk a lehetőségeket, kikérdeztük az eladót, felfeküdtünk az összes szóba jöhető "megoldásra", választottunk ágydeszkákat is és már hoztuk is haza (ezalatt a három Kicsi a játszóházban múlatta az időt, Zitus meg lelkesen asszisztált nekünk).....

Zoli szerelt egy picit, felnyögtük a régi matracot a padlásra, bekerült az új az új ágydeszkákra és ma reggel már lesett is Zoli: na, hogy aludtál?????
Hát, elég keveset (mivel ma vendégsereg jön és éjszakába nyúlóan sütöttem-főztem), de igen, már úgy érzem, hogy ez más. Nyilván a tudat, persze, de amúgy is....

Nem tűnik egy túl lényeges dolognak, pedig mennyi mindent meghatároz az, hogy miként telnek az éjszakák, nem?!

Iker-beszéd

Ezt megint rögzíteni kell.

Az utóbbi időben,Klára folyton azt sorolja, hogy mi mindent szeretne majd a névnapjára. A minap, Zoli meg is jegyezte, hogy lassan már egy kamiont kell majd bérelni arra a bizonyos augusztusi dátumra... Habár.... Egy lelkes kerti-bútor tisztogatást követően, a múlt hétvégén, Klára éppen ezt állította: "Anya, én semmi mást nem kérek a névnapomra, csak egy rendes szivacsot, amivel jól tudok takarítani!"....

Másnapra azonban támadt egy még érdekesebb ötlete. Lefekvéshez készültek, éppen a takaróját igazgatta, amikor felragyogott aprócska pofija:
"Megvan, Anya, hogy mit kérek a névnapomra!!! Zsírpárnákat!!!!
A nevetéstől dülöngélve jöttem ki a szobájukból...
Erre, ma még rátett egy lapáttal, Imó meg egy másikkal.
Éppen vacsoráztunk. Klára már elfogyasztotta egérke-adagját, Imola még jóízúen falatozott a repeta bolognaiból. Klára elkezdte fűzni őt:
"Figyelj, Imó! Mi lenne, ha te növesztenél nekem zsírpárnákat a névnapomra?"
Mire Imó, még a kezével is erősen gesztikulálva:
"De értsd meg, Klára, én nem tudok neked zsírpárnákat növeszteni!"
Majd egy újabb villányi tésztát tömött a szájába...

Imónak volt egy másik édes megjegyzése ma.

Éppen az autóban ültünk, mentünk valamelyik nővérükért, valamelyik edzésre. Egyszer csak, Imó felsóhajt:
"Jaj, majd meg kell beszélnem Zitával, hogy nem fogok tudni dolgozni a szállodájában (mert ugye, Zita ilyesmiket tervez...). Mert megígértem Lillának (egyik kedvenc csoporttárs), hogy ha majd felnőtt leszek, természetvédő leszek!"

Gyakorlatilag cseppfolyóssá váltam a kormány mögött.

Fapapucsos budapesti Pünkösd

Gyerekkorom egyik konkrét, élesen élő emléke az, hogy megyek haza az utcánkban, lábamon fapapucs, olyan igazi, klasszikus "klumpa", és a bokám kissé véres.... De a klumpától a világért sem váltam volna meg!!!! Egy kis ragtapasz nem a világ, de egy olyan klassz lábbelit akár csak egy pillanatra letenni, na azt már nem!

Úgy látszik, az ilyen célzott hülyeség is öröklődik.

Vagy talán pont ez a sztori keltette fel az érdeklődésüket.

Pár hete, egyik nap abban a kiváltságban volt részünk Emmával, hogy kettesben beugorhattunk a közeli bevásárlóközpontba. Nem tudom  már, hogy mi célból, de az biztos, hogy útba ejtettük a Zarát, mert ott már egy előző portyámon kinéztem neki egy .... klumpát. Olyan "klasszikusat", igazi fából. Gondoltam,megkérdezem, hogy tetszene-e neki egy ilyen (Emma imádja a lábbeliket -nem nagyon kell sokat gondolkoznom, hogy kire ütött...). Teljesen lelkes volt, onnan már abban folytatta útját. persze, a vásárlás előtt elmeséltem a gyerekkori emlékemet, de ez nem rettentette el. Csak éppen tízlépésenként közölte, hogy ő még nem is rúgta bokán magát... Aztán jött pár "aú!" is, de mosoly kíséretében....

Elmentünk Zitáért. Meglátta a lábbelit és feljajdult! Nekeeeem is! Jó-jó, erre valahogy fel volta készülve. És már előre el is döntöttem, hogy ha neki is megtetszik, megszavazok neki is egy párral. Elszállítottuk Zitát edzésre.

Mentünk a Kicsikért az oviba. Na, ott volt aztán csak sivítás!!!! Ők is, ők is! Klára amúgy is az "irigy-korszakát" éli, azaz, minden kell neki, ami a többieknek van. Fapapucs-ügyben aztán totál "kiborult". Viszont a Kicsiknél én próbáltam ellenállni. Elnézve, hogy Emma miként boldogul az új szerzeményével, erősen aggódtam, hogy az Ikrek tudnának-e egyáltalán benne járni....

Pár nap múlva megejtettem a Zitusnak beígért újabb kört, ezúttal a Kicsik és Anyu társaságában. A Kicsiknek ugyanis szandálra volt szükségük. Amikor a Zarába értünk, meglátták a fapapucsokat. Felpróbálták. Én ellenálltam, szandált ígérgettem. Anyukám elolvadt, elgyengült, és .... fizetett...

Így lett mind a négy lányunknak klumpája. És tulajdonképpen nincs ezzel semmi baj. Nők, teljesen nőből készült nők. És a nők néha ragaszkodnak ilyesmikhez: nem igazán hasznos, nem igazán könnyen hordható, de valami belső kényszer azt diktálja: ez nekem kell!!! és, amikor "elejti" akívánt vadat/portékát, akkor BOLDOG!!! Persze, ez nem jelenti azt, hogy mindenféle felesleges akármit be fogunk ezentúl szerezni. De az örömük most akkora volt, hogy már azért megérte.... És hát, gyakorolják benne a járást...

Az időjárás eleddig nem nagyon tette lehetővé a rendszeres viselést (továbbá kikötöttem, hogy az oktatási intézményekben nem viselhetik, mert ott majd futni szeretnének, amit ebben nem tudnak, meg különben is...), de már nagyon vágytak rá.

Eljött hát a Pünkösd hétvégéje és vele együtt a kicsit kellemesebb időjárás is. Terveinkkel szöges ellentétben, ugye, mégis itthon töltöttük ezt a hosszú hétvégét. Szomorkodtak egy kicsit a csajok, de azért nem maradtak vigasztalhatatlanok. Emma csak annyit kért, hogy ha már egyszer nem utaztunk el, akkor ő menne lovagolni és nagyon szeretné megnézni azt a szökőkutat, amiről meséltem neki (az intelligens szökőkutat a Szabadság téren).

A lovaglást simán sikerült beiktatni és a szökőkút program sem sikkadt el. Ez utóbbit szombaton bonyolítottuk. FAPAPUCSBAN!!!! Méghozzá úgy, hogy Zoli hirtelen döntése után, letettük az autót az Andrássy út elején és kisföldalattira szálltunk. Csajszikák nagyon élvezték, csak Zitusból bújt elő az aggodalmaskodó: mindenki időben beszállt-e, leszállt-e, sürgetett minket, fogta a többiek kezét....

A Bajcsy végén szálltunk ki, így útba ejthettük a Bazilikát is. Ott éppen esküvő zajlott, pedig a lányokban megvolt a késztetés, hogy nézzük meg belülről is. Aztán végigkorzóztunk a gyönyörűen megújult Október 6. utcán, megcsodáltuk a Gresham-palotát, majd visszakanyarodtunk a Szabdság tér felé. Addig rendesen, békésen (Imola "mikor érünk már oda" mondataival kísérve) sétálgattunk. Igen, ők békésen sétáltak, mégis mindenki őket/minket nézett, mert a négy plussz egy (enyém, nem a teljesen klasszikus) fapapucs olyan klaffogást csapott, hogy szerintem sokan azt hihették, hogy egy lovas-kocsi megy a járdán... A Szabadság térre érve ezek a lovacskák teljesen "megvadultak"! Még a lábadozó Kláránk is. Annyira tetszett nekik a "trükkös" szökőkút! Pedig alapjában véve egy egyszerű ötlet az egész, de igazán szórakoztató! A klumpáiktól megválva rohangáltak fel-s-alá....

Amikor már jól eláztak, javasoltunk egy szárítkozó sétát a Parlamentig, ígérve, hogy visszafelé is kipróbálhatják. A visszaúton már kezdett beborulni.

A szökőkút előtt még játszóterezni kívántak az igazán kellemesen kialakított Szabadság tér egyik játszóterén (kettő is van!!!). Amikor már befekedett az ég felettünk, javasoltuk, hogy húzzuk meg magunkat a Szabadság tér közepén lévő vendéglátóegységben (ami a mélygarázs lejáratának két oldalára került, mint egy "gomba"). Pont jókor értünk oda. Még volt hely, és alig pár perc eltelte után már meg is érkezett a vihar. Nagyon vidám kora-esténk kerekedett ott. Hajó-csatáztunk, játszottunk, viháncoltunk, és, ha már ott voltunk.... meg is vacsoráztunk.

Amikor enyhült már a vihar, felkerekedtünk újra, klaff-klaff, a sok kis klumpa kerülgette a tócsákat.... A kisföldalattiból kiérve Imót már cipelnem kellett. Ha nem is a bokája lett véres, mint anno nekem, de azért feltörte a lábikóját a klumpa....

Azért másnap ismét rajta volt.... a lábán pedig egy ragtapasz

Májusi történések 3.

Fent a hegyen

Különleges lehetőség, kivételes alkalom volt ez számunkra, Zolival. Különleges lehetőség, mert a Balaton-felvidék egyik szépséges szőlőhegyére szólt a meghívónk, egy gyönyörű házba. Különleges alkalom, mert kettesben tölthettük a hétvége egy darabkáját, kb. pont 24 órát (megjegyzem, mostanság úgy érzem, hogy ennél többet "vétek" távol lenni a porontyoktól).

Lovason voltunk múlt hétvégén, abban a rettenetes időjárásban, egy baráti házaspár, Nóra és Béla, "víkendházában", összesen öten, mert Laci is velünk tartott. Azért tettem idézőjelbe a víkendházat, mert ez annál jóval több, nagyon sokan elfogadnánk azt sima lakóháznak is. Gyönyörű, a tájba tökéletesen beleillő, fehét falú, zöld ablakú gyöngyszem az, amelynek pincéje természetesen egy igazi borospincét rejt, a kertjében ott a szőlő, az ablakokból pedig belátni a fél Balatont, beleértve a Tihanyi öblöt is. Egyébként pedig kényelmes, a zord időjárásban, hangulatában is igazán meleget árasztó vityilló ez. Csak azért nem időztem többet a kandallóval szemben elhelyezett olvasófotelben - amiből a páratlan kilátás is élvezhető volt - egy jó kis könyvvel a kezemben, pokróccal betakargatva, mert egy részről illetlenség lett volna, más részről a társaság is roppant kellemes volt, harmad részről, mert még pokrócra sem volt igazán szükség, a kellemes meleg miatt.

Nóra konyhája olyan, amilyet álmodnék magunknak: nagy, tágas és alkalmas az össznépi együttlétekre. Itt készültek azok a finom ételek, amiket szinte naphosszat fogyasztottunk, egy-egy pohárka jó bor mellett. Mondjuk, voltunk olyan őrültek, hogy még sétáltunk is egyet az esőben, de az időjárás viszontagságai ellenére is jól esett. Végigjártuk Béla pincéjét, meghallgattuk mindazt, amit már megtanult a borászatról, és, persze, meg is kóstoltuk erőfeszítései gyümölcsét, illetve borát is.... Érdekes, mert nem tűnt túl nagynak a szőlője, mégis rengeteg bor került ki belőle.

Mondtam Zolinak, hogy ezután a hétvége után már kicsit jobban megérintett a szőlőhegyek és a borászkodás romantikája. Ugyanis, egyre több barátunk-ismerősünk adja ilyesmire a fejét, és kissé csodálkoztunk ezen. Azt nem mondom, hogy akkor most én is belevágnék, mert azért ez egy igyen jelentős, noha édes, nyűg, ami most nem férne bele az életünkbe. De egyszer, mikor már a mi gyerekeink is nagyobbak lesznek (Béláéknak is van már kettő nagy-gyermekük), és nyerünk a lottón, akkor talán....

Béláék háza egyébként úgy lett kialakítva, hogy látszik: arra készültek, hogy sűrűn hívnak vendégeket. És meg is értem. Minden adott a kedélyes baráti hétvégekre. Mi is bármikor visszamennénk....

Májusi történések 2.

Versenyek

Nekünk abból mindig jut. Most nem Zitán volt a sor (habár vele is voltunk egy vívóversenyen, de azt talán jobb, ha a felejtőbe dobjuk... :-) ), hanem az versenyzett, aki ezt tulajdonképpen ki nem állhatja....

Igen, Emma ragaszkodott ahhoz, hogy május egyik vasárnapján levonuljunk a festői Tabajdra (amiről eddig is csak annyit tudtam, hogy van ott egy mezítlábas park - amit végül nem volt módunkban meglátogatni), mert ő bizony részt akart venni egy lovas-versenyen. Utólag már azt mondom, hogy nem volt rossz ötlet. Nagyon szép helyen, nagyon szép lovardában egy nagyon érdekes versenyt láthattunk. (A Magyar póni Klub Szövetség szervezésében, ahogy felmértem, ez is egy komoly verseny-rendszer) És az már csak hab a tortán, hogy Emma elhozott egy ezüstérmet (ebben a kategóriában 12 induló volt). Igaz, először berzenkedtünk, hogy miért abban a kategóriában indul, amiben, de így, utólag, azt mondom, hogy Dóri (az edző) nagyon jól döntött. Emma boldogan jött el onnan és végre megjelentek nála az önbizalom csírái (azóta már jártunk többször újra lovagolni Dórinál és Emmus teljesen "kinyílt"; hogy az ideillő szóval éljek: megtáltosodott!!!).

Zita ezen a versenyen nem vett részt, mert előtte való napon volt azon a bizonyos felejthető vívóversenyen és nem akartuk túlterhelni. De nem volt gond. Pláne nem úgy, hogy (azt hiszem) pont azon a héten vehetett részt az iskola színeiben az atlétika diákolimpián, amit a csapatuk meg is nyert (kerületi szinten).

Májusi történések 1.

Kissé elmaradtam krónikási teendőimben. Most igyekszem pótolni - főbb vonalakban.

Anyák napja

Mert, természetesen "hivatalos keretek" között is volt ilyen.

Zitáék osztály sajnos már a harmadik éve "kímél meg" minket, anyákat egy ünnepségtől, noha ezt a kíméletetet nem igényeltük. Jó, tudom, hogy lesz "helyette" évzáró, "alsó-búcsúztató műsor, de akkor is. Javukra írható fel, hogy azért készültek a neves ünnepre, egészen kedves módon. Rajzoltak egy üdvözlőlapot, abba egy szép Dsida-idézetet másoltak, borítékba tették, és rendesen, postai úton elküldték. Pont időben érkezett meg, az anyák napi hétvége elején!

Az oviban ellenben nagy készülődés előzte meg az ünnepséget. Klára és Imó már visszaszámlálták a napokat, "mennyit kell még aludni"-módon. Hát, aranyos is volt! Szerintem jó kis középutat találtak ki az óvónők a "mindeki-mond-egy-verset-akár-akar-akár-nem" műsor és a mostanában elterjedő félben lévő (szerintem ugyancsak aranyos), egyesével, "egymással-szemben-anya-s-gyermeke" megoldás között. Mert főként közösen mondtak és énekeltek mindent, meg eljátszották egy kiterjesztett verzióban a Répa-mesét. Húzta azt a répát a kutya-cica-egérke trión kívül csacsi-malac-kecske-bárány és még ki tudja mi is, mire kijött az a répa. Így aztán, mindenki szerepelt, mindenkin lehetett egy állatos fejdísz. A műsor végén megkínáltak minket az általuk készített kókuszgolyóból (ott végre megértettem a dolgot, hogy Klára miért állítja szentül, hogy "kókuszdiót" csináltak nekünk...), és megkaptuk az apró kezek által kidíszített fakanalakat is, mint ajándékot. Aranyos volt. Nem olyan, könnyfolyamokat fakasztó, hanem olyan szívet-melengető.

A 2.a. is készült műsorral, szerencsére Réka néni nem "kímélt" minket. Ez egy kicsit klasszikusabb, egyesével-kettesével verset mondó, közösen daloló és furulyázó összeállítás volt. A végén minden gyerek úgy tett, mintha csak úgy odabújna az anyukájához, de aztán egyszerre csak dalra fakadtak, a "Családi kört" énekelték el.... Saját készítésű ajándékok itt sem hiányozhattak (fűzött virág és egy anya-portré bekeretezve - csúúúúcs!), és még azt tartom nagyon klassznak az egészben, hogy nem a kissé már elcsépelt verseket hallhattuk, hanem igazán szépeket, újakat, eredetieket. Volt köztük vicces, de nagyon megható is. No, itt már volt is szükség a zsebkendőre, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva.....

Zoli szerint....

Zoli szerint mi komoly veszélyt jelentünk....

Mert mi történik akkor, ha úgy tervezzük  (jó előre!), hogy Sopronban töltjük a pünkösdi hétvégét?

Persze, Emma zongoravizsgája Pünkösd szombat délelőttjére kerül át, de ez még nem gond, majd utána indulunk. Tehát, nem pénteken, és nem lakóautóval, ahogy eredetileg terveztük. Hanem szombaton és szállodába (mert ugye minek kb. másfél napra két napig felkészülni előtte-utána a lakóautóval). Rendben.

Persze, kiderül, hogy az évvégi felmérők javarésze pont a Pünkösdöt követő napokban lesz. Na jó, semmi gond, majd útközben kikérdezgetem a kikérdezhetőeket....

Persze, Imola nem lábal ki a múlt hétvégén elkezdett, laza megfázásnak induló, "izéjéből", hanem szerda este óta már antibiotikum szedése is szükséges. Nade, esetleg szombat délutánra, mire odaérünk, már egészen jól lesz...

Persze, Klára ma úgy jött haza az oviból, hogy fáj a feje, és lefekszik. No, gyorsan előkaptam a lázmérőt, ami eléggé felkúszott. Aztán, délután már mást is kapkodhattam elő (lavór és hasonlók), és moshattam fel-le-át elég sokmindent....
És persze.... melyik autópálya omlik be úgy, hogy gyakorlatilag nem lehet rajta közlekedni?!?!
Naná, hogy a Sopron felé vezető M1-es!!!!!!!

Zoli szerint ez mind-mind a mi bűnünk...

Zoli szerint, a magyar szállodák lassan hoznak majd egy belső intézkedést, hogy négygyerekes családok foglalási kéréseit automatikusan el kell utasítani: úgysem jönnek!

Zoli szerint ez is miattunk lesz így.....

Nos, megint elmarad egy jól eltervezett utunk. De ennél azért jóval több kell a boldogtalansághoz!!! És most, hogy behódoltunk sorsunknak, és lemondjuk a szállásunkat és a csokigyárba tervezett látogatást, ugye azért annyi könyörületet kapunk, hogy Emma nem robban le? (legalább a zongoravizsgáig?!?) (Mert kétségem nincs: amikor egy ilyen hányós vírus elindul nálunk (Imónak is volt ilyen tünete), ritkán kegyelmez a többi családtagnak.....)

Ja! És Zoli szerint illene ezentúl tájékoztatnunk a nagy világot, hogy merre tervezzük a kiruccanásainkat, csakhogy mindenki időben menekülhessen