Ez volt a legboldogabb

Tegnap születésnap volt nálunk. Ez azért időről időre előfordul mi kis családunkban... :-) Meg, azt hiszem, mindenkinél.
Szóval, természetesen nagyon készült az Érintett Személy és annak anyukája is, sőt, mint kiderült, még sokan mások is...
Kedd este az apró kis ajándékok már becsomagolva várták a reggelt, az ünnepi asztalon pihengetve, amit ezúttal kis flitterszerű színes tortácskák díszítettek, egy kis cserepes virág és némi frissen készült kakaós csiga társaságában.
Reggel a Testvérek kicsit korábban jöttek ki, hogy odakészíthessék a meglepetéseiket a többi ajándék mellé.
És jött, a vigyorgó Tizenegy éves, szemlátomást elégedetten (mármint a látványtól). Először az üdvözlőlapot olvasta el illedelmesen, amire mindenféle kedveset írkáltak a szülők, aztán Imola "ölelés-kuponjait" vette át vigyorogva (ilyet kért tőle!), majd Klára rajzát, utána pedig Zita is odaadta az ő gondosan eltervezett és beszerzett ajándékát (egy telefon-hátlap képében, wow...). Végül a csomagolt ajándékokat bontogatta ki és ujjongott minden egyes darabnál (apróságok halmaza). A mosoly egy pillanatra sem tűnt el pofijáról, még kakaós csiga evés közben sem.
Tegnap Emma tizenegy éves lett.
A szülinapra való tekintettel szabadságon lévő anya vitte el az ünnepeltet az iskolába, majd ő is ment érte, természetesen, hogy elszállítsa az edzésre. Emma lelkesedése nem ismert határokat. Kijelentette, hogy ez volt eddigi legboldogabb születésnapja. Ugyanis az iskolai barátnők meglepetést készítettek neki! Volt ott eszem-iszom, dínom-dánom, köszöntés, saját-készítésű ajándék, fiú-osztálytársak köszöntő kórusának felkészítése, ah, minden. Emma - saját elmondása alapján - majdnem sírt az örömtől és a meghatottságtól. Megértem.
Őszintén? Nagyon örülök, hogy ilyen szép napot kanyarítottak az 5.a-s lányok, és ez annyi mindent jelez nekem Emmával kapcsolatban, ami fontos és lényeges.

Este persze az Ünnepelt által rendelt finomságok kerültek az asztalra (úgymint chili con carne és csúsztatott palacsinta), és persze vidáman az otthoni idő is (pl. Apa sütötte ki és "csúsztatta" a palacsintát). De tudom, hogy a családi szerető háttér mellett, most már az ilyen barátnői akciók is nagy szerepet játszanak majd Emma csodálatos életében.

Kívánom neki, hogy minden évben azt mondja majd, hogy ez volt élete legboldogabb születésnapja! Kívánok neki nagyon-nagyon sok boldog születésnapot és két születésnap közötti remek időszakokat!
(fotót majd később

Fő a fejem

Adott egy kisgimnazista leányzó. Nagyon aranyos, egészen jól tanul, sportol, zenél, vigyorog folyton ki a fejéből, és úgy egyáltalán, lubickol kamasz gyermek mivoltában. Egyik kedvenc tantárgya az angol, tanárnénistől, amúgy pedig imád kommunikálni, emberek közt lenni, megismerni másokat, más tájakat, más országokat.
Nem véletlen tehát, hogy amikor az iskolában (gimnáziumban) meghirdetnek egy olyan utazási lehetőséget, hogy Anglia, családoknál egy hét, nyáron, Cornwall legszebb részén, repülővel és osztálytársakkal és utazásssal és kalanddal, és juj!; fent nevezett kisgimnazista leányzó, aki akár a Zita nevet is viselheti repül haza az infóval és a lelkesedésével és e kettővel letör minden szülői ellenállást, hezitálást, töprengést. Ráadásul, a témában tartott szülői csak megerősíti a szülőket abban, hogy ez tényleg egy remek lehetőség. Az utaztató tanárnők fennhangon állítják, hogy nem, busszal nem akarnak menni; csak fapados légitársaság jöhet szóba, amire majd valószínűleg karácsony előtt beszedik a repjegy-pénzt. És igen, lesz egy jó kis hétvégéje a gyereknek a befogadó angol családdal, amikor azt csinálja, amit a család amúgy is tervezett (ha esküvőre mennek, oda is viszik, ha lovasversenyre, akkor oda is). És igen, ettől eddig tart majd ez a csodautazás. És igen, már több mint tíz éve járnak oda, remek hely, remek családok, remek nyelviskola, remek élmény, remek dolog, no.

Kisgimnazista leányzó boldog, hogy a szülők is boldogan engedik el őt erre a fantasztikus túrára; még a költségeknél sem szisszennek akkorát, mint amekkorát igazából kéne...

Telnek múlnak a hetek és hónapok, Kisgimnazista leányzó szorgalmasan hordozgatja be a befizetendő részleteket, ezerrel tervezi a kintlétét, álmodozik, kérdez, csacsog a témáról. És elkezdenek fura hírek szivárogni a suliból (bocsi: gimnáziumból). Hogy lehet, hogy mégis busszal mennek? Á nem, nem is. Hogy nagyon drága lenne a repülő? Mert a fapados is komolyan megemeli az összegeket, ha csoportról van szó? Á, azért még belefér majd.

És végül, egy szép téli estén, összegyűjtik az utazó gyermekek szülői gárdáját, hogy közöljék: mégis busszal mennének, két-két éjszakát utazásra szánva (ide-oda egy-egy éjszakát a buszban), nem abban az időpontban, családi hétvége nélkül, mert a légitársaságok csúnyák, sok-sok pénzt akarnak szegény diákokról leakasztani, és most döntsön gyorsan mindenki, hogy így vállalja-e a természetesen továbbra is remeknek titulált utazást, vagy sem, mert a buszt is le kell ám foglalni, mert különben az sem lesz, az sem annyiért, az sem akkorra. Ja, és a 15 000 Ft foglalót természetesen bukja az, aki a megváltozott körülmények miatt visszalép...

Remek. A szülő most mit tehet: Adva van az abszolút belelkesült diáklány. És adva van rengeteg eltántorító körülmény...

A szülő feje fő. Az idő szorít. Dönteni kell. Hogyan?!<!-

Viháncok

Kláránál és Imolánál kicsit visszavettünk különórailag. Például az úszásból már nagyon elegük volt (nagy bánatomra, mert ez volt számomra az ideális alkalom némi mozgásra; illetve hát örültem volna, ha rendesen megtanulnak úszni - mindegy, jövőre a sulival is mennek, és akkor már tökélyre fejlesztik most sem rossz úszótudományukat). És mivel sokszor maradnak napköziben; hazatérvén már nem vár rájuk más, csak ami a legnagyobb jót teheti velük: szabad idő, játék. És ezt ki is használják.

Imola annyira tündér (tud lenni)! Bevackolja magát a szobájukba, elkunyerálja Emma magnóját, beteszi a kedvenc zenéit (ez most Shakira, főleg egy nem túl ismert lassú szám), és.... kipakolja a Barbiekat (nemrég egy újabb Ken érkezett a kollekcióba, mert egy másik elvesztette a fejét, hm, szó szerint), és JÁTSZIK! Elmélyülten, a maga kis világában, és meglepetten pislog, ha valaki félbeszakítja. Olyankor egy kis időbe telik neki, hogy visszatérjen a mi bolygónkra.

Klára más stílusban adja elő. Ő tanító néniset játszik (rengeteg "tájékoztató füzetet" gyárt, folyton alá kell írnunk "jegyeket"), képzeletbeli gyerekekhez beszél, jön-megy, intézkedik. Ezt a játékot is imádom.

Aztán, van, hogy összefognak. Ilyenkor előadást készítenek elő, bábokkal, vagy hangszerekkel. Belépőjegyeket gyártanak és osztanak ki, majd meginvitálják a "közönséget" a szobájukba Ahol hol jobban, hol kevésbé kiforrott "darabokat" élvezhetünk - mindenki mulatságára. No, ezektől titokban picit el is érzékenyülök: milyen jó, hogy vannak egymásnak, hogy ilyen "cinkosok" tudnak lenni. Persze néha akár mind a négyen.
(Itt jön az egyik előadás képes dokumentációja)

A bábozás szolidan, ámde rögtön vidáman indult

Komoly történet és színi előadás is kidomborodott

Itt már kezd egy kicsit "kifejlődni" a dolog

Ez már az "elfajulás" eleje

Tombolás - avagy a teljes felszabadulás!

Nemrégiben pedig Klára kiállítást is rendezett a nappaliban, az általa kitalált "Jancsa" és "Lind-Jancs" figurák rajzaiból, akiket mindenféle öltözetben elképzelt. Már a rajzok is lenyűgözőek számomra, de a tárlatvezetés meg végképp elbűvölt! Klára hihetetlenül szórakész, olyan választékosan fogalmaz és annyi spiritusszal, hogy csak pislogunk.

"Jancsa bohóc"

"Jancsa öreg"

"Jancsa boszi"

"Jancsa vámpír"

(Most veszem csak észre, hogy "Lind-Jancsról nem készítettem fotót. Bocsi.)
Szóval, másodikos nagy culák, és édes kicsi gyerekek ők. És ez mennyire jól van! Örülök! Maradjanak így minél tovább. (Persze, azért a két Nagy is gyakran fogható egy kis játékra, de abból már nem biztos, hogy mindent elmesélhetek, hiszen egy kamasz is érintett...) 

Köszönöm!

Kedves mindenki, kedves Juli!

Köszönöm!
http://bloggerina.nlcafe.hu/item/toplist

Odakerültem, a zsűrizett blogok közé. Innentől már az outsiderek teljes nyugalmával nézem a történéseket; illetve örömmel és kíváncsisággal megyek majd el a díjkiosztó rendezvényre, hogy megnézzem, milyen arcok bújnak meg a rendkívül színes blog-paletta mögött.

És azt hiszem, hogy máskor meghagyom ezt a versenyesdit sportoló leszármozattjaimnak inkább...

Csak egy rövid párbeszéd

Csak egy rövid párbeszéd lejegyzéséhez készülődnék - némi felvezetővel.
Szóval, van nekünk egy ilyen kamaszodófélben lévő Zitánk. Azt kell, hogy mondjam, hogy nincs panasz. Még nincs. Úgy szoktam összefoglalni, hogy naponta tíz percet kamaszodik, annyi meg belefér.... (Ugye, Zitus?!)
És ennek a Drága Gyermeknek is volt ám farsangja, bizony! Mert az még gimnáziumokban is divat, már amelyikben, persze. Náluk az. És az a zseniális, hogy itt csoportos-jelmezes felvonulás és verseny van, amit persze mindig valami produkcióval is kísérnek a csapatok. Valami táncossal, általában.
Zita és az osztálytársai zöme rengeteget készültek erre az alkalomra. Heteken át járt be Zita majd' egy órával korábban az elvártnál, hogy gyakoroljanak. Az eredmény lenyűgöző lett. És ezt nem csak elfogult anyai szívem mondatja velem ám... Mi sem igazolja jobban, mint az, hogy megnyerték a versenyt.
Olimpikonoknak, olimpiai sportágot űző sportolóknak öltöztek be. És felosztották a koreográfiát az öt kontinens szerint. Minden kontinenshez saját zene tartozott, pl. Európához a "Euforia" című euróvíziós győztes dal, Amerikához a "Valami Amerika!", stb. Na mi volt Ázsia zenéje, na mi? Természetesen a mostani koreai őrület, a Gangnan style (nem biztos, hogy így írják). Minden újabb földrésznél felemelkedett egy újabb hullahoppkarika - olimpiai ötkarikát képezve a végén. Volt fáklyavivő is, a menet elején és végén (az egyik az osztályfőnök lett!). Jópofán táncoltak, illetve labdáztak, futottak, "úsztak", teljes összhangban, és a humor sem hiányozhatott. Helyesek voltak, mert mindenkinek volt nemzeti színű festés a pofiján.
No és itt jön lassan a párbeszéd...
Szóval, Zita "jelmeze" adott volt - vívó, naná! És amikor odaértem az iskolába, hogy egy részről odaadjam a kardját (azt csak minimális időre akartuk a suliban tárolni) és a sisakját, más részről, hogy én is megnézzem, hogy mire készültek ennyit, na szóval, akkor ő már beöltözött, arcán ezzel a festéssel... Nézzen hülyének vagy túlérzelgősnek aki akar, de egyszerűen meghatódtam...

Vasárnap, a szokásos nagycsaládi ebéd után, Apukámmal beszélgettem (jön a párbeszéd!!!), aki egyébként oroszlánrészt vállalt ebben a farsangi készülődésben, mert sokszor felajánlotta, hogy elviszi Zitát abban a korai időpontban. Neki is mondom:
- Tudod, akárhányszor meglátom Zitát a vívófelszerelésében és rajta a "Balogh HUN" feliratot, mindig picit (....) meghatódom.
- Hát én meg akkor hatódtam meg - így apukám - amikor a karácsonyi koncertjükön meghallottam, hogy milyen gyönyörűen fújja Brahms 5. magyar táncát.

Szóval mi így, generációkon át, meghatódva.

(Egyébként, apukám csak azért nem hatódik meg, amikor Zitát vívófelszerelésben látja, mert még egyszer sem merészkedett egy versenyére - túlizgulná, mondja ő, és nem állna jót magáért... :-), még akár a bíróval is összeveszne...)

A farasangi megmérettetés előtt

Indul a produkció

Nem, ez nem összevisszaság, mindenki tudja, hogy éppen merre fordul.

Zita előtt maga "PSY", a koreai sztár...

Meghajolás!

Zászlócskák a pofin

Győztes csapat, nagy oklevéllel

No még egyszer - utojára

Tehát,
1. Először is: nagyon köszönöm Julinak, hogy benevezett a bloggerina versenyre!
2. Másodszor: nagyon köszönöm az összes eddig leadott szavazatot, igazán meghat!
3. Harmadszor: nagyon örülök, hogy a több száz blog között ott vagyok az élvonalban (27. volt a legjobb helyem, úgy tudom), kicsit meg is lepődtem ezen.
4. Negyedszer: most már "vérszemet" kaptam - szeretnék garantáltan benne lenni a zsűrizett ötvenben. Hogy miért, magam sem tudom, csak úgy, leginkább.
5. Ötödször: ezért nagyon szépen kérném azon olvasóimat, akik eddig nem, de most azért még szívesen, és még esetleg facebook-fiókjuk is van, hogy adjanak rám egy szavazatot ide:
http://bloggerina.nlcafe.hu/termek/negy-a-lany
És azok, akik már szavaztak, esetleg buzdítsanak másokat erre, ha úgy vélik, hogy megérdemlem.

Köszönöm, és ezennel le is zárom a versennyel kapcsolatos bejegyzések sorát. Nyilván, majd jelzem, hogy mi lett a vége (még öt nap van hátra), de azt már "csak úgy". És bocsánat, ha valaki zargatva érezte magát emiatt, több ilyen nem lesz!!!

Új törvény

A számos szülői során, amin a múlt héten részt vettem, többször is felhívták a figyelmünket egy új törvényre. Mely szerint, az iskolaidőben az utcán tartózkodó 14 éven aluli gyerekeket megállíthatja és igazoltathatja a rendőr, és ha nincs a gyermeknél megfelelő igazolás, akkor a rendőr elkísérheti (visszakísérheti) az iskolába.
Na! Elszabadult a szülői fantáziánk!!! Végiggondoltunk pár variációt... Például, mi van, ha síszünet van az iskolában? Hiszen az mindenhol máskor van. Mi történik, ha a gyermek azt mondja: "Csókolom, azért nem vagyok az iskolában, mert az biza' zárva vagyon!" Mondjuk, rendőr bácsi felmegy az okostelefonján (!) a netre és leellenőrzi, hogy abban az iskolában, amelyről a gyermek azt állítja, hogy oda jár, szóval, hogy ott a tanév rendje szerint szünet van-e.... No és persze, felvetődik a jogos kérdés: MILYEN igazolást fogad el a rendőr? Szülőit? Az a gyerek, aki lógni akar, és netán jogossá válik az aggodalma, hogy egy szemfüles rendőr nyakon csípi, nem fog gyártani egy fals szülői igazolást? Honnan tudhatná a rendőr, hogy az nem is Pistike anyukájának az írása? És folytatnám... Melyik rendőr fogja megállapítani a mai fruskákról, hogy ők  még csak 12, 13 vagy netán már 14 évesek?! És mit fog kezdeni mondjuk egy rendőr egy olyan gyerekkel, aki nem a körzeti suliba jár? Hová vezeti majd "vissza"? És egyébként... Mi számít "iskolaidőnek"? Délig tart? Egy óráig? kettőig? háromig? Mert ugye... előfordul, hogy csak négy órájuk van a gyerekeknek, ahogy mostanság az is, hogy ebédidő utánra kerül egy-egy óra, az idén bevezetett napi egy kötelező testnevelés óra miatt (bizonyos évfolyamokon; most még). Akkor most mi számít olyan időpontnak, amikor a rendőr intézkedhet?
Megannyi kérdés egy igen ügyetlennek tűnő törvény kapcsán. Viszont, amit ez jelez, az aggasztóbb. Szerintem.
Régen voltak a "kulcsos" gyerekek (nyakukban egy valamire felfűzött kulccsal), akik teljes nyugalommal tértek haza iskola után az otthonukba, és ott várták meg, amíg a szüleik a munkából hazaérnek. Persze ma is mennek egyedül haza a gyerekek - de azért sokkal több szülő igyekszik így vagy úgy megoldani a felnőtt felügyeletüket. Más világot élünk már, nagyon. Nyilván ennek hozadéka ez a törvény. Meg lehet, hogy sokan lógnak? De nem inkább a klasszikus gimnazista korosztály (14-től felfelé.)?
Egyébként , valahogy bevillant Zoli USA-ban élő unokatestvérével való beszélgetésünk a múlt nyáron. Onnan indult, hogy leültünk együtt pizzázni egyet a zamárdi kalandparkban. Kellemesen cseverésztünk, amikor is mi elküldtük a lányainkat a vécére, kezet mosni. Indult volna Zoli unoktestvérének, Andinak, Emmánkkal egykorú lánya is, mikor a szülők rászóltak. "Tudod, hogy nem mehetsz egyedül!" Kicsit meglepődtünk, mire elmagyarázták, hogy náluk már akkora a féltés/félelem, hogy ne  merik egyedül elengedni vécére sem (mármint otthon igen... :-) ), mert annyi minden történhet vele: elrabolhatják, megerőszakolhatják, stb... Elborzadtunk. Mondták, hogy Amerikában törvény tiltja, hogy 12 évesnél fiatalabb gyereket otthon hagyjál... Tudom, hogy itthon is a szülőt büntetnék, ha valami baj történne a távollétében, de ott már maga a puszta tény, hogy a gyerek egyedül van büntetendő. Mesélték, hogy némelyek már annyira féltik a gyerekeiket (és magukat), hogy még egy baráti vendégség során sem hajlandóak sem enni, sem inni a felkínált finomságokból (mert mi van, ha mérgezett...).
Szóval, borzasztó képet festettek a biztonságról és a félelemről. Valahogy most megijedtem, hogy esetleg hasonlónak előszele lehet nálunk egy ilyen törvény beiktatása.