Kisvakond csoport

Először csak én mentem el megismerkedni az új óvó nőkkel. Ahogy beléptem a (kicsi) épület ajtaján, azt láthattam, hogy Gabi "néni", a Kicsik egyik új óvó nője, egy kisfiút vezet kézenfogva a kertbe vezető ajtóhoz, kinyitja és magyaráz: "Látod, hogy mennyire esik az eső? Na, hát ezért nem tudunk sajnos kimenni!" Kedvesen mondta, látszott, hogy az a célja, hogy a kisfiú megértse és elfogadja a levegőzés hiányának az okát. Gabi "nénit" egyébként ismertem már, mert Zitával járt egy óvódai csoportba az ő lánya.

Ahogy az új óvódai csoport szobájába beléptem, szinte érezni lehetett a levegőben a felszabadultságot, jókedvet, nyitottságot, derűt és kiegyensúlyozottságot. Mindent, amit a másik helyen hiányoltam. Tudtam, hogy ez kell a Kicsiknek és tudtam, hogy nagy szerencsém van. Már mindegy is volt, hogy mit beszélgetek az alkalomra átlátogató óvoda-vezetővel és Gabi "nénivel". Megegyeztünk, hogy a síelésünk után jövünk. Hazamentem és boldog voltam - bár a szívem nehéz volt, mert hátra volt még a búcsú és az, hogy mindezt elmondjam az érintetteknek: Klárának és Imolának.

Ennek már lassan két hónapja; most már lehet mérlegelni. És ennyi idővel mögöttünk, már bizton állíthatom: a mérleg nyelve annyira a pozitív oldal felé húz, hogy már lent csücsül a földön!Nagyszerű ötlet volt őket ide hozni és remek óvó nőkkel hozott minket össze a sors.

No de elmesélem szépen, sorjában.

Úgy esett, hogy először csak Klárát vittem, egyedül. Ugyanis Imola betegen jött haza a síelésből, méghozzá nem is akármennyire: egy vírusos fertőzést összekombinált egy felfázással, így aztán antibiotikumon volt, vizelet-vizsgálatokat végeztek és alapvetően elég sokáig rosszul volt, lázas és kókadt. Gondolkoztam, hogy bevigyem-e Klárát egyedül, de aztán úgy döntöttem, hogy nincsenek összekötve; ha ő jól van, miért marasztalnám itthon. És érdekes módon, ő is szívesen ment, kíváncsi volt.

Megérkeztünk és Gabi néni nagy örömmel fogadta. Leült mellé a padra, amíg öltözködtünk és megbeszélt vele pár dolgot (pl. a jelét, ami szerencsére maradt a szívecske). Annyira összemelegedtek pár perc alatt, hogy alig adott nekem puszit, már sétált is be a csoportba Gabi "nén"i kezét fogva. A csoport kedvesen vette őt körbe, látszott, hogy Gabi néni felkészítette a gyerekeket az új jövevény(ek)re. Ebéd után mentem Kláráért és Gabi "néni" repesve mesélt róla. Azt mondta, hogy tűzről pattant kis csajszi, ami számomra azt jelezte, hogy Klára rögtön az igazi énjét tárta fel előttük... Azt is kérdezte Gabi néni, hogy elvihetik-e Klárát másnap a Planetáriumba. Persze, mondtam, mert semmiképpen sem szerettem volna, hogy rögtön a második nap már egy másik csoportba tegyék őt be, meg különben is, Klára (is) imádja a programokat.

Másnap tehát elmentek a Planetáriumba. Gabi néni elképedve mesélt Kláráról: hogy milyen hihetetlen, hogy ez a csöpp leány mennyire figyelmesen nézte és hallgatta végig az egészet és milyen jól megjegyzett mindent, milyen lelkes volt végig. Harmadnap lefestették a bolygókat is, amiket előző nap láttak. Klára rajzán is ott volt a Nap, a Föld, a Vénusz és a Mars. Gabi néni, majd a később megismert ugyancsak bűbájos, kedves és mosolygós Ibolya néni is, folyamatosan örömködtek, hogy Klára milyen okos és aranyos és milyen hamar beilleszkedett. Repesett az anyai szívem. Imola pedig elégedetlenül dünnyögött itthon: ő is akar már menni abba a "szuper" oviba. Klára ugyanis teljesen magától jelentette ki az első hét végefelé: "Anya, ez az új ovi sokkal jobb, mint a régi volt!" Direkt nem kérdezgettem, ezért is örültem annyira, hogy ez így kikívánkozott belőle. (A régi ovit egyébként azóta is emlegetik néha, de nem nosztalgiával. Csak két pajtásuk hiányzik (egy ikerpár) igazán, őket pedig már meg is hívtuk hozzánk.)

Tíz nappal később Imola is elkezdte "Kisvakond csoportos" pályafutását. Ő is bátran ment be (bár fogta Klára kezét), de azért neki nem volt annyira zökkenőmentes a dolog. Első napokban el-elsírta magát, ha a nagyfiúk kicsit hangosabban voltak (sajnos akkor is esős idők jártak és nemigen jutottak ki az udvarra, ami ugye nem segíti a férfias energiák levezetését - a nőiesekét sem), de mindkét óvónéni támogatta őt, vigasztalta, bátorította. Eleinte nem nagyon beszélt, Gabi "néni" már mondta is: "jaj, úgy szeretném már, ha Imola beszélgetne velem!" Gabi néni azt is elmesélte, hogy Klára is megváltozott egy kicsit Imola érkeztével: játszotta Imó főnökét, ugyanakkor ő is jobban megtorpant, ha Imó bizonytalankodott.

Egy-két héttel ezelőtt mondták már az óvónénik, hogy Imola is felszabadult végre. Benne vannak a játékokban, kérik ők is a "feladatos lapokat" (amit főként a nagycsoportosoknak adnak) és ügyesen megoldják őket. A farsangon jót buliztak. Reggelente örömmel üdvözlik őket a társaik. Volt már agyagozós nap is, a hölgy, aki tartotta a foglalkozást (egyébként ismerem) azt mondta, hogy hordjam el őket valahová rendszeresen agyagozni, mert nagyon ügyesek és lenyűgözöen kitartóak. Tornáznak sokszor, akár kint is, az alváshoz pizsamát húznak, mert "az sokkal kényelmesebb" (a másik csoportban azt mondták, hogy az túl nagy macera); szinte naponta tesznek ki új kreációkat a falra, az öltözködő padok fölé; volt már bábos és zenés előadás is számukra; sok-sok új dallal és verssel jöttek már haza; teljesen kivirultak a csajok. Mert kedvességet és mosolyt, rengeteg mosolyt kapnak, no meg mindig valami érdekességet. Mindig mese (és nem rögtön az ebéd) után kell értük menni (ők maguk is sok könyvet behordanak, amit készségesen elolvasnak az óvó nénik) és zokszó nélkül bent alszanak hetente kétszer (ez a másik helyen a végefelé már egyáltalán nem ment, hiszen már be sem akartak menni...).

Örülök, hogy Gabi néni, Ibolya néni és Böbe néni (az amúgy óvónői képzettséggel rendelkező tündéri dadus) szárnyai alá kerültek. Örülök, mert vidáman megyünk az oviba és vidáman jövünk el onnan. Örülök, mert kiegyensúlyozottabbak (Klára már nem is rágja a körmét) és ha lehet, még nyitottabbak. Örülök, mert mosolygós arcok és érdeklődő tekintetek veszik őket körül. És bizalom meg bátorítás. Örülök, mert folyamatosan kapok visszajelzést az óvó néniktől. Apró mozzanatokat is és "aranyköpéseket" is elmesélnek. Örülök, mert az egyik ilyen egy-két perces beszélgetés során, Gabi "néni" egyszer csak "kifakadt": "Úgy örülök, hogy itt vannak velünk!"

Hát, Gabi "néni", én is!