Pages

2009. március 26., csütörtök

Állati kérdések

Ha az utóbbi két-három évben megkérdeztük Emmát, hogy mit szeretne születésnapjára, névnapjára, karácsonyra, stb., mindig ilyen válaszokat kaptunk: „egy cicát”, „egy hörcsögöt”, „egy nyuszit”, „egy tengeri malacot”. Vagy ezekből többfélét egyszerre. Volt olyan is, hogy nekiindulásában még azt is hozzátette, hogy „vagy legalább egy bárányt!”.
Legutóbbi, nemrég ünnepelt, születésnapja előtt is hasonló párbeszédet folytattunk le másodszülöttünkkel; ezúttal egy kis nyuszit nevezett meg szíve vágyának. Mikor egy közös „jaj, ne!” nyögéssel kommentáltuk ezt az óhaját, kifakadt: „én mindig ilyen simogatható kisállatot kérek és sosem kaphatok!” Érvelt is hozzá: „ha Zitának lehetett teknőse, nekem miért nem lehet nyuszim?!?!” Sőt, ígérgetett: „én is etetném minden nap, mint Zita a teknőst és törődnék vele, pucolnám a helyét, mindent megcsinálnék!”

Megesett rajta a szívem, no meg nehéz volt ilyen racionális érvek ellen megfelelőeket támasztani. Engem meggyőzőtt, gyönyörű kék tekintetét rám vetve, úgysem tudok másképpen érezni…. A "kaput" az tette be végleg nálam, amikor a múltkorában olyan rajz-feladatot kaptak a suliban, hogy "Kedvenceim". Erre Emma gyönyörűen lerajzolta Scottot, a kutyánkat, Fredet, a teknőst és végül egy tündéri nyuszit, egy nagy kérdőjellel. Kész voltam, "megvett"..... Apát viszont még meg kellett főznöm… Ennek első lépése az volt, hogy utánajárjak minden részletnek. Mennyibe kerül… Hogyan kell tartani… Lehet-e, érdemes-e szobában tartani….Mik a mindennapi teendők… Mire kell figyelni a tartásnál, stb... Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy jobb, ha nem a lakásban tartjuk a kisállatot, erős illatozása miatt. (Bár az állatorvos biztatott, hogy csak megfelelő "macskaalom" kérdése a dolog). Ezért aztán kompromisszumot ajánlottam Emmának és apjának: Húsvétra jöhet egy nyuszi, kintre, szép és kényelmes ketrecben, Scott úrtól (a kutyánk) távol és addig maradhat, amíg a beígért gondoskodási kedv nem lankad. Jogosan merül fel a kérdés: akkor majd mi lesz nyulunkkal? Erre is van kész terv: Vivi baby-sitterünk szülei tartanak nyulakat, így ők bármikor szívesen válnak nyuszink örökbe fogadó szüleivé. Ennek legkésőbb ősszel, amikor már hideg lesz ahhoz, hogy kint tartsuk, be kell következnie.

Most nagyon izgulunk mindannyian: a gyerekek alig várják a nyuszit, én meg aggódom: tényleg meg tudjuk-e majd rendesen oldani a tartását, nem bántják-e majd a környékbeli cicák, nem fog-e kint mégis fázni, nem lesz-e büdös, stb.....?

Mondanom sem kell, hogy a Kicsik már jelezték: ha a nővéreik kaphatnak állatkákat, ők sem akarnak lemaradni.... Jó, mondtam, aztán majd kiírjuk a kapunkra, hogy "Sashalmi állatkert" és belépőt szedünk...

Ez az állatkérdés érdekes ügy. A kutya léte nem okozott problémát, egyértelmű volt, hogy kell egy. Már Zita születése előtt is volt kutyusunk és azóta is mindig. Scotty, a tündéri border collie, nagyon a szívünkhöz nőtt, hihetetlenül értelmes és kedves eb és ha magunkkal visszük, ő viselkedik a legfegyelmezettebben az összes "gyerekünk" közül. A teknős projekt kapott egy kis gellert akkor, amikor az egyik szegény kimúlt. Az állatorvos elmondása alapján darwini, természetes kiválasztódás történt, egészen egyszerűen. Dobozkába került, eltemettük, de szerencsére nagy sokkot nem okozott. Biztos azért, mert azért ezeket a hüllőket nem simogattuk agyon. Zita mindig beszélget a megmaradt eggyel, amikor eteti, sőt, Zoli is teljesen összehaverkodott vele és néha kiveszi, hogy "megsétáltassa". Nekem nem nagyon "jön be", de semmi bajom a hüllővel és nagy örömmel konstatálom, hogy Zita milyen lelkiismeretesen látja el nap mint nap. (Őt már nem fenyegeti az elmúlás, remekül fejlődik.) Ez volt egyébként az egyik érvem a nyuszi mellett: ha Zitusnál ennyire működik ez a gondoskodás, akkor Emmának is meg kell adni az esélyt. Nevelő hatást is látok a dologban. Tehát, most belevágunk a nyuszi tervbe.

Valahogy nincs szívem kiölni ezeket a vágyakat a gyerekekből, mert azt gondolom, hogy a lelkük szépségét őrzi meg az ilyen érdeklődési kör. Emma virág és növénymániája, a lovak iránti általános és mértéktelen szerelem, az állatkerti rajongás, mind, mind segíthetnek abban, hogy kiegyensúlyozott és jószívű felnőttek váljanak majd belőlük. Ez az elméletem, levezetni nem tudom képlettel. Az élet talán majd igazol.

6 megjegyzés:

sedith írta...

Szerintem nagyon jól teszitek, hoyg belevágtok. Valóban, Emmának is meg kell adni az esélyt, hogy kipróbálhassa: valóban szereti ezt és nemcsak pillanatnyi fellángolás?

Érdekes, én világéletemben (gyerekkoromtól asszonnyá válásomig) állatokkal voltam körülvéve, tyúkoktól, nyusziktól kezdve, kutyán, macskán át, tehenekig és lovakig. Volt néha egy-egy kedvenc, de sosem ragaszkodtam túlságosan egyikhez sem. Talán a Villámhoz mégis, mert őszinte reményem volt, ha majd felnő, megtanulok rajta lovagolni. Aztán ellovagoltam az árát Franciaországban. (Eladták, csak így mehettem el arra az útra.) Nagyon fájt érte a szívem, de más megoldás nem volt.
Szóval oda akarok kilyukadni, hogy ez valami olyasmi lehet, hogy amikor állandóan körülvesz valami, nem tudod felmérni az igazi értékét, ha meg nincs, akkor vágyódsz utána. Városi, sőt fővárosi gyerekeknél ez szerintem természetes érzés, vágyódás. Ha meg még hely is van, ahol tartani, akkor kár lenne nem belevágni. Én a lakásban biztos, hoygs emmi illatos-szőrös állatot nem tartanék, mégha szeretném is.
Puszi Nektek!

Anett és Istvánka írta...

Nagyon jó:)Biztosan nagy az izgalom és a készülődés az új "családtag"érkezéséért!

Szerintem jól döntöttél Szilvi:)De hisz ezt Te is tudod:)!

Biztosan gondozni fogja Emma is!De azért jó,hogy meglesz a helye,ha mégis lankad a leelkesedés:))
Apukám is tart nyúlakat.Anett is szereti.Már meg is beszélte tatával,hogyha kiköltözünk a házba,akkor ad majd neki egyet:)

Üdv,

Timi

3 kislány, én meg egy férj írta...

Tisztellek, csodállak amiért további élőlényeket is vígan bevállalsz. Mert a gondozásban persze neked is ki kell venned a részed nyilván. De te ezt nem plusz nyűgnek tekinted, hanem inkább kihívásnak. Igazi szuper mami.
Én megelégszem (elviselem) Szirénát a macskát, aki a maga ura és csak enni kell adni neki. Majd esetleg egy teknős is jöhet. (szaktanácsadásért majd hozzád fordulok) Szőrös, tollas állatokat pedig a szomszéd Feri bácsinál lehet símogatni, etetni. Vagy nálatok..szólj ha megnyitott a mini zoo. :-))

turicsalad írta...

Ilyen gyermeki lelkesedés mellett nem lesz gond! Jól tetted, hogy engedtél!

Kinga már engem is nyaggat valamilyen állatért (bár a kóbor kutyák miatti félelme miatt a kutya gyenge esélyekkel pályázik nálunk, de ez persze változhat),de finoman utaltam rá, hogy amíg ilyen picik mindhárman, örülök, hogy őket el bírom látni, meg esetleg azt a pár növényt, ami nálunk fellelhető, de kifújt. tuti elfelejteném megetetni, vagy én szoknék le végképp az evésről... :)Ha nagyobbak lesznek, és saját házunk lesz, én is elgondolkozok "jószágtartáson". :)


Várjuk majd a nyuszis élményeket-tapasztalatokat!
Puszi,
Vera

Imola Kinga írta...

Szia Szitya, jól hangzik a nyuszi akció.. Milyen jó ismét olvasni rólatok - Hiányoztatok ám! üdv és puszi Dániából, imo

Bogár és Gerti írta...

:) Én is gondoltam egy bérnyuszit beszerzek... de a család leszavazta...
A direkt lakásba tenyésztett törpenyuszit nem nézted? Nekem az a terv... ha lesz otthonunk, s Bogaram is szeretné :)
Én a rágcsálókat és hüllőket részesítem előnyben :)
Nehéz eset az állat kérdés... a gyerek mindent akar, mint a kicsik is, ha már a másik kettőnek van, akkor nekik is kell :) ... aztán rátok marad ... na ... a munka java :) , de egy része biztos. Így is, úgy is.
De esélyt kell adni, az biztos.
Puszi