Állati kérdések

Ha az utóbbi két-három évben megkérdeztük Emmát, hogy mit szeretne születésnapjára, névnapjára, karácsonyra, stb., mindig ilyen válaszokat kaptunk: „egy cicát”, „egy hörcsögöt”, „egy nyuszit”, „egy tengeri malacot”. Vagy ezekből többfélét egyszerre. Volt olyan is, hogy nekiindulásában még azt is hozzátette, hogy „vagy legalább egy bárányt!”.
Legutóbbi, nemrég ünnepelt, születésnapja előtt is hasonló párbeszédet folytattunk le másodszülöttünkkel; ezúttal egy kis nyuszit nevezett meg szíve vágyának. Mikor egy közös „jaj, ne!” nyögéssel kommentáltuk ezt az óhaját, kifakadt: „én mindig ilyen simogatható kisállatot kérek és sosem kaphatok!” Érvelt is hozzá: „ha Zitának lehetett teknőse, nekem miért nem lehet nyuszim?!?!” Sőt, ígérgetett: „én is etetném minden nap, mint Zita a teknőst és törődnék vele, pucolnám a helyét, mindent megcsinálnék!”

Megesett rajta a szívem, no meg nehéz volt ilyen racionális érvek ellen megfelelőeket támasztani. Engem meggyőzőtt, gyönyörű kék tekintetét rám vetve, úgysem tudok másképpen érezni…. A "kaput" az tette be végleg nálam, amikor a múltkorában olyan rajz-feladatot kaptak a suliban, hogy "Kedvenceim". Erre Emma gyönyörűen lerajzolta Scottot, a kutyánkat, Fredet, a teknőst és végül egy tündéri nyuszit, egy nagy kérdőjellel. Kész voltam, "megvett"..... Apát viszont még meg kellett főznöm… Ennek első lépése az volt, hogy utánajárjak minden részletnek. Mennyibe kerül… Hogyan kell tartani… Lehet-e, érdemes-e szobában tartani….Mik a mindennapi teendők… Mire kell figyelni a tartásnál, stb... Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy jobb, ha nem a lakásban tartjuk a kisállatot, erős illatozása miatt. (Bár az állatorvos biztatott, hogy csak megfelelő "macskaalom" kérdése a dolog). Ezért aztán kompromisszumot ajánlottam Emmának és apjának: Húsvétra jöhet egy nyuszi, kintre, szép és kényelmes ketrecben, Scott úrtól (a kutyánk) távol és addig maradhat, amíg a beígért gondoskodási kedv nem lankad. Jogosan merül fel a kérdés: akkor majd mi lesz nyulunkkal? Erre is van kész terv: Vivi baby-sitterünk szülei tartanak nyulakat, így ők bármikor szívesen válnak nyuszink örökbe fogadó szüleivé. Ennek legkésőbb ősszel, amikor már hideg lesz ahhoz, hogy kint tartsuk, be kell következnie.

Most nagyon izgulunk mindannyian: a gyerekek alig várják a nyuszit, én meg aggódom: tényleg meg tudjuk-e majd rendesen oldani a tartását, nem bántják-e majd a környékbeli cicák, nem fog-e kint mégis fázni, nem lesz-e büdös, stb.....?

Mondanom sem kell, hogy a Kicsik már jelezték: ha a nővéreik kaphatnak állatkákat, ők sem akarnak lemaradni.... Jó, mondtam, aztán majd kiírjuk a kapunkra, hogy "Sashalmi állatkert" és belépőt szedünk...

Ez az állatkérdés érdekes ügy. A kutya léte nem okozott problémát, egyértelmű volt, hogy kell egy. Már Zita születése előtt is volt kutyusunk és azóta is mindig. Scotty, a tündéri border collie, nagyon a szívünkhöz nőtt, hihetetlenül értelmes és kedves eb és ha magunkkal visszük, ő viselkedik a legfegyelmezettebben az összes "gyerekünk" közül. A teknős projekt kapott egy kis gellert akkor, amikor az egyik szegény kimúlt. Az állatorvos elmondása alapján darwini, természetes kiválasztódás történt, egészen egyszerűen. Dobozkába került, eltemettük, de szerencsére nagy sokkot nem okozott. Biztos azért, mert azért ezeket a hüllőket nem simogattuk agyon. Zita mindig beszélget a megmaradt eggyel, amikor eteti, sőt, Zoli is teljesen összehaverkodott vele és néha kiveszi, hogy "megsétáltassa". Nekem nem nagyon "jön be", de semmi bajom a hüllővel és nagy örömmel konstatálom, hogy Zita milyen lelkiismeretesen látja el nap mint nap. (Őt már nem fenyegeti az elmúlás, remekül fejlődik.) Ez volt egyébként az egyik érvem a nyuszi mellett: ha Zitusnál ennyire működik ez a gondoskodás, akkor Emmának is meg kell adni az esélyt. Nevelő hatást is látok a dologban. Tehát, most belevágunk a nyuszi tervbe.

Valahogy nincs szívem kiölni ezeket a vágyakat a gyerekekből, mert azt gondolom, hogy a lelkük szépségét őrzi meg az ilyen érdeklődési kör. Emma virág és növénymániája, a lovak iránti általános és mértéktelen szerelem, az állatkerti rajongás, mind, mind segíthetnek abban, hogy kiegyensúlyozott és jószívű felnőttek váljanak majd belőlük. Ez az elméletem, levezetni nem tudom képlettel. Az élet talán majd igazol.