(Szabadság), egyenlőség, testvériség?

Tulajdonképpen elmondhatom, hogy a családunk (mint ahogy sok család, gondolom) az ideológiák teljes történelmi tárházát fel tudja sorakoztatni. Van nálunk kommunizmus: mindenki a képességei szerint teljesít és mindenki a szükségletei szerint fogyaszt. Azaz: Apa-Zoli (és amikor adódik egy megbízás,én is) meggebed a munkában, Zitának pedig megvesszük 20 ezerért a vívósisakot. Igazából dúl a kapitalizmus. Az eredeti tőkefelhalmozásnál tartunk (hm, hm…) és eme hívószó okán, a pénzt folyamatosan üldözve, Apa-Zoli annyit dolgozik, hogy sajnos néha túl sokat is feláldoz a család oltárán (hiába a vívósisak, Apa-Zoli nem jut el a vívóterembe, hogy megleshesse, hogy miként is ügyeskedik benne a lánya). Tehát „izmusokból” jól állunk. Van egy kis patriarcháris rendszer is, hiszen Apa-Zoli a család-fenntartó (az én gyesem és alkalmi munkáim nem hoznak jelentősen a konyhára) és Apa szava kell sok mindenhez, hogy megvalósulhassanak vagy megengedtessenek bizonyos dolgok. Én vagyok az „otthonülő” anyuka, aki vezeti a háztartást (meg a családi autót).

Ahol kissé gondban vagyunk, azok a forradalmi elvek…. Csak az elvek terén, mert dalokban jók vagyunk: az utóbbi pár hétben négytagú kórusunk éjjel-nappal azt zengte-zengi, hogy „Kossuth Lajos azt üzente…” Visszatérve az elvekre…Mint „szabadság, egyenlőség és testvériség”…. Szabadság, jó, jó, az azért elég sok van. Bár a 9, 7 és 4 évesek számára szerintem már csak biztonsági okokból sem jó korlátlan szabadságot biztosítani… Alapvetően a legtöbb mindenben választhatnak…. Akár a ruházkodás (az időjárás által behatárolt lehetőségek között), akár a különórák, akár a szoba-dekoráció, akár sok minden egyéb terén. A menü és B menü nincs mindig, meg a szórakozás kategóriát is leszűkítjük néha (el-eldugjuk pár napra a tévé távirányítóját és a csoportos kanapén ugrálást is tiltjuk).

De bajban vagyunk az egyenlőség, a testvériségben rejlő egyenlőség, terén. Elmagyarázom. Bizonyos szempontból ugyanis szinte beteges módon ügyelünk az egyenlő bánásmódra és arra, hogy minden gyerek megkapja ugyanazt (pl. a választás terén is), még akkor is, ha ez csúsztatva jelenik meg időben. Minden gyereknek van babakönyve, benne a kórházi karszalaggal és az első hajtinccsel. Minden gyerek szervezhet zsúrt és ha az egyikhez hívunk barátnőt (barátot), akkor a többihez is hívunk rövid időn belül….Ha az egyiknek kell vennem valamit, úgy időzítem a vásárlást, hogy a többiek valami más szükségletét is pont akkor elégítsem ki. Ha Zitusnak kell nagyobb volumenű ruházkodási beruházás, akkor aznap lemegyek a pincébe kikeresni a három „Kicsinek” a megfelelő méretű örökölt ruhák újabb adagját.

A gondok a korosztályok közötti különbség okozta eltérő bánásmódnál kezdődnek. Mert ugye, hiába kicsi a korkülönbség, az most még nagyon számít. Zita és az Ikrek között majdnem öt év van, ami azért jelentős. Ez már komoly érdeklődési körben lévő eltéréseket okoz. És ezeket nehéz úgy kiszolgálni, hogy az egyenlőség érvényesüljön. A legnehezebb a média-fogyasztási szokásokat tiszteletben tartani. Az mondjuk tény, hogy keveset – és a most kifejtett nehézségek miatt egyre kevesebbet – néznek a csemeték tévét. De ha mégis a doboz elé ülnek, akkor az Ikreknek legfeljebb a Minimaxot engedem, vagy bizonyos DVD-ket. Viszont Emma és főleg Zita már a Jetix felé hajlanának. Én, személy szerint, ki nem állhatom azt a csatornát, de a suliban dúló H2O és Hanna Montana őrület miatt, iskolás lányaim úgy éreznék,hogy ők valami hú-de-szuperből kimaradnának, ha nem nézhetnék. A tini lányokról szóló sorozat valójában még egyiküknek sem való, de pláne nem az Ikreknek! De mit tudok csinálni? Elzárni őket a tévétől? Csak egy készülékünk van, nem is akarunk többet. Ezért aztán egyre kevesebbszer engedélyezem a tévézést és azon belül a Jetix bámulását. Ezzel persze kivívom Zita felháborodását, hogy „még ezt sem nézheti”… Mert van egy csomó minden más, amiket mond, hogy a többiek néznek. Vacsora-csata, A sztárok a fejükre estek, Popdaráló, Megasztár, Jó Barátok, Barátok közt, stb…. Ezeket mi sem nézzük (szülők), kivétel a Megasztár (azt néha ők is nézték, nem örültem, de még ezt találtuk a legártalmatlanabbnak) és őszintén szólva, sokkol, hogy az osztálytársak ezt mind nézhetik. Aztán rádöbbenek, hogy sok esetben olyan gyerekek mesélnek ilyesmit, akik a „kistestvérek” a családban. És ezen aggódom egy kicsit… Nehogy az Ikrek is ilyenekké váljanak, mire iskolába mennek. Ezért aztán radikálisan lecsökkent az eddig sem sok (hét közben Zita számára gyakorlatilag nulla, hétvégén is csekélymindenkinek) tévézés. De Zita eléggé duzzog azon a magyarázaton, hogy a húgai miatt nem nézheti….
Egyedül a könyvekkel nincs gond: Zita már főleg magának olvas (bár fel is olvasunk neki minden este –most éppen a Winnetou-t), Emma is elkezdte és az esti mesék már külön zajlanak a különböző korosztálynak. Gond van viszont a zenehallgatásnál, moziba járásnál és néha az öltözködésnél is, a kirándulások célpontjainál, lebonyolítási módjainál. Joggal várják el, hogy mindenkinek ugyanaz járjon, és nehezen fogják fel, hogy csak azért nem kapják ugyanazt, mert nekik még „nem való”….

Akkor hogyan lehet megvalósítani az egyenlőséget? De legalábbis a demokráciát?