Lovaglás II.

Elsőként mindig Imó "lovagolt". A lovaglónadrágon és a (gumi) lovaglócsizmán kívül, ilyenkor feltette a kobakot is (lovas "bukósisak") és a gerincvédőt is. Ez utóbbi az én mániám, a Nagyok szoktak is morogni, hogy melegük van benne, minek ez az egész. Erre mindig az a válaszom, hogy én elviszem őket oda, becsülettel végignézem (és végigszörnyülködöm...) mind a négyőjüket, ki is fizetem érte a nem kis pénzt (bár vidéken olcsóbb a lovaglás azért) és csak azt kérem cserébe, hogy a megnyigtatásom végett ezt az izét vegyék fel. Lehet, hogy soha nem lesz rá szükség, de ha csak egyszer is... már megérte.

Szóval Imó beöltözve odasétált a lóhoz, Bea feltornászta rá, beállította a kengyelt (Zita a képen addig tartotta a lovat)és elkezdődött a futószáras oktatás. Ezalatt Imó mindenféle bemelegítő tornagyakorlatokat végez, majd később az ügetéshez készül fel, végül ügetgetett. Már egyre többször eltalálja ő is a ritmust. Imó imádta ezeket az órákat, zokogott, ha nem mentünk valamiért, és mindig nagyon koncentrált arra, amit Bea magyarázott neki.

Imola után Klára érkezett. Talán az ő lelkesedése a leghullámzóbb a lovaglással kapcsolatban. Hol volt kedve jönni, hol nem (ha nem volt, természetesen nem ment, valamelyik nagymamája társaságát élvezte inkább Bogláron).
Klára is hasonló gyakorlatokat végzett, lelkesedésével egyenes arányban álló eredményességgel.

Ők ketten együtt összesen fél órát töltöttek a lovon. A gerincük és a figyelmük sem bírt volna többet.