Lovaglás I.

Nyarunk során a lovaglás tulajdonképpen főszerepet töltött be. Lovagoltak a lányok Toszkánában, a két Nagy volt egy hétig lovas-táborban, lovagoltak Zamárdiban, és, balatonboglári tartózkodásunk alatt is legalább másnaponta elrándultunk Rádpusztára.... mi mást csinálni? lovagolni! Ez utóbbiról hatalmas képriport készült, ezzel rögzíteném, hogy miként is zajlott egy-egy ilyen (pár órás) túra.

Miután megérkeztünk, a négy, beöltözött lány, megkereste Beát, a tizenöt (!!!!) éves oktatót, és kíváncsian kérdezgették, hogy melyik ló jut nekik aznap. Itt meg is állnék egy pillanatra. Bea ifjú kora elrettentő is lehet(ne). Már ismertük őt tavalyról és azelőttről is, akkor még "csak" a póni-köröket rótta, azaz kisgyerekek felültek a pónira, ő ment mellettük, tartotta a lovat, és így sétáltak kb. 15 percet. A kislány ezt ingyenes (!!!) nyári munkaként végezte, egyetlen ellenszolgáltatásként azt kérte, hogy amint lehetséges, lovagolhasson (terepen). Már akkor is korát meghazudtoló fegyelemmel és érettséggel tette a dolgát, de ez idénre még jobban kialakult. Már teljesen fejlett testtel rendelkezik, tehát a lovat simán megtartja, tökéletesen tudta, hogy mi a dolga, mind a lovardában, mind az oktatás alatt. Nyugodt, de határozott volt végig, a kissé néha zavarba ejtő lovász-allűrök nélkül. Felelősen rá mertem bízni legféltettebb kincseimet.
Visszakanyarodva tehát magához a lovagláshoz. Már a ló felszerszámozásánál is segédkezhettek lánykáim, és természetesen ők vezethették ki a lovat a karámba, néha akár mind a négyen.