Tisztelgés "sedith" előtt

Úti beszámolómat megszakítom egy rendkívüli kiadással.
Be kell vallanom, hogy nem vagyok egy nagy gasztroblog-olvasó. Valahogy, talán egyre hajlottabb korom miatt, rigolyásan ragaszkodom a lapozható szakácskönyvekhez és újságokhoz, amikor jó kis receptekre vadászom. Egy kivétel van, internetes barátném, Edith, gasztroblogja, amire tulajdonképpen azért kezdtem el kattintgatni, mert olvasom a "sima" blogját is. Elég sokszor gondoltam már úgy, egy-egy receptjét, és az azt kísérő gyönyörűséges képeket nézegetve, hogy de jó lenne ezt vagy azt kipróbálni. És aztán ez így is maradt.
Egészen tegnapig. Volt ugyanis egy recept, amiről már szinte hónapok óta gondolkozom, hogy milyen íze lehet. Egy erdélyi ismerősömet is kifaggattam, hogy tudja-e, milyenek az "édes szemek", de nem tudta - talán már túl régóta él itt, Magyarországon. Nos, én egész szeptemberben egy nem túl nagy jókedvben tengettem napjaimat, a hó elején történtek miatt is, bizonyára, no meg, hogy munkafronton sem jött minden úgy össze, ahogy gondoltam, ráadásul beindult a mindennél húzósabb suli-ovi-különórák-leckeírás verkli és Zoli is rengetegszer ért úgy haza, hogy már csak a jóéjt-puszi jutott neki a gyerekekből. Tegnap tehát, talán a hónapváltás tehette, úgy döntöttem: megrázom magam. És ennek első lépéseként valami újat, valami mást akartam csinálni. Idejöttem hát a géphez és kinyomtattam a régen kiszemelt "sedith"-receptet. és megcsináltam. Szóról-szóra követtem az igen pontos utasításokat, adagokat és láss csodát: egy kis idővel később már az én konyhámban illatoztak ezek a szépséges finomságok! Annyira kíváncsi voltam az ízére, hogy össze-visssza égettem a nyelvem, mert nem bírtam kivárni, amíg eléggé kihűl! Az a jó, hogy ahogy Edith leírja, az maga a tökély, és ha valamin hezitálnék, akkor meg még ott a fénykép, segítségül. Arról nem beszélve, hogy a recepteken túl, Edith sokszor "életmód-tanácsokkal" is ellátja az olvasóit és tud olyan meggyőzően írni, hogy mióta őt olvasom, egyre ritkábban veszek le bizonyos termékeket a polcokról és inkább magam készítem el őket, friss és megbízható alapanyagokból... Tehát, Edith gasztroblogjának továbbra is hűséges olvasója leszek és most már úgy érzem, megkockáztatom majd a napraforgó-kenyeret is és sok már, eddig túl komoly kihívásnak tűnő ötletet is. Köszönöm tehát Edith, hogy sikerélménnyel ajándékoztál meg! És akkor íme, a sashalmi "édes szemek":Ma aztán már a kihűlt "maradékból" tettem egyet a kávém mellé, és a nyelvem megégetése nélkül élveztem az ízeket - egy újság lapozgatása közben. Mennyei harmónia! És érzem, talán másra is lesz erőm ezután! Pont jókor, mert 38 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon jöttem a világra.