Frász

Másról terveztem a következő bejegyzést. Mikulásról, Jézuskáról, és a nekik írt levelekről. Lesz majd ez is. De közben egy nagyot fordult a világ. Előrebocsátom: nincsenek véletlenek. Kaptunk egy jelt.

A múlt hét során valamikor, Zita boldogan jött ki a vívás-edzésről: mehet ő is a december 9-i versenyre!!! Mármint mehet, HA ezt-azt-amazt és emezt még beszerezzük neki a felszereléséhez (oh, aprócska tételek, potom összegekért..., no mindegy, letárgyaltam az én szép, okos és nagy lányommal, hogy akkor most ezeket fogja csak kapni a születésnapjára mindenkitől: apától, anyától, nagyiktól és papáktól, déditől, keresztszülőktől, szomszédtól és a postástól), és HA addigra beszerezzük a sportorvosi igazolást. Hűha, hüledeztek a régebbi motorosok (akarom mondani vívók) felmenői, az bizony nehéz lesz, a Sportkórházba hónapokkal előre kell bejelentkezni! A legjobb, ha keresek egy magánorvost, ő talán még meg tudja oldani a céldátum előtt (naná! további 5000 ft-ért, öt perc alatt!). Gondoltam, azért csak a rendes úton kezdem a dolgokat, minek szórjam én itt a pénzt, ha nem muszáj; no meg, jobban meg is bízom a Sportkórházban. És  milyen igazam volt! Először is, azért, mert tudtak fogadni minket, két (!!!) napon belül. Kedvesek voltak a telefonban, és ott is. Másodszor pedig azért, ahogy Zitát kezelték... És kiderült, hogy nem az időpont-szerzés a legnagyobb nehézég....

Tehát, tegnap reggel, Zita az apjával nekivágott a Sportkórháznak. Egy idő után jött Zoli vigyorgó telefonja, hogy minden jól halad, csak Zitának nem sikerül a pohárba pipilni... Majd hívott, hogy most már csak az időközben létrejött vizelet leletére várnak, és akkor már majd jönnek. Majd hosszú szünet. Egy idő után rácsörögtem Zolira, aki kinyomta a telefonját. Hm. Aztán felhívott. "No, hát az van, hogy Zita szíve néha egy kicsit túl nagyot dobban, és úgy gondolják, hogy ezt alaposabban ki kell vizsgálni, ezért holnap el kell őt vinni a Tűzoltó utcai klinikára, ahol majd feltesznek neki egy 24 órás EKG-t.." Komolyan mondom, hogy először azt hittem, hogy drága uram hülyít (szokott, bár elég ritkán ilyen komoly témában). De sajnos nem.
Megijedtem, bevallom, annak ellenére, hogy Zoli is nyugtatgatott, hogy ezt most "biztonsági intézkedésként" teszik meg, a sportolókra nagyon odafigyelnek, stb. De akkor is. Drága Zitus! Pont ő, akinek a legnagyobb a teherbírása, aki folyton sportol, kilométereket tud futni! Zoli azt is valószínűsíti, hogy esetleg azért vannak ezek a nagy dobbanások, mert mostanában megint küzd esténként az elalvással, és ez egyszerűen rossz már a kis fiatal szívecskéjének.
Elmentem Zitáért Zolihoz. Zita nem tűnt túlságosan ijedtnek, de azért megkérdezte, hogy akkor most ő szívbeteg? Nem, persze, hogy nem, csak a sportolók szívének többet kell bírnia (már ha ez igaz...). Azért elmentünk vívás-edzésre, ott szóltam az edzőknek, akik nagyon kedvesen reagáltak és csak biztattak.

Ma reggel a Tűzoltó utcában kezdtük a napot. Zita inkább kíváncsian, semmint aggódva nézett az események elé. El kell mondanom, és nem tudom elégszer elismételni, hogy nagyon kedves volt velünk mindenki, a betegfelvételtől az adjunktus asszonyig. És alapos is. Zitát újra EKG-zták, majd felrakták rá ezt a 24 órás kütyüt. Utána a doktornő sokáig nézte, elemezte az adatokat, majd hihetetlen alapossággal meg is ultrahangozta Zita "gyönyörű szívét" (ő mondta így). Ő is megnyugtatott, hogy első látásra nincs nagy vész, de ezt biztosan majd csak a 24 órás EKG lelet alapos kielemzése után tudja mondani. És, a biztonság kedvéért, még elküld minket a Kardiológiai Intézetbe is, egy terheléses EKG-ra. Örüljünk, mert hihetetlen gyorsan kaptunk időpontot, jövő hét csütörtökre. Aha. Pont egy nappal a verseny után. Amikor ezt félve megemlítettem, mondta, hogy a 24 órás EKG alapján azért lehet, hogy már biztosabban meri engedni Zitát a versenyre, akár egy ideiglenes orvosival is. Ebben benne volt a Sportkórház doktornője is, akit utána elhívtam. Kiállít egy ideigleneset, és ha mégsem jó a 24 órás EKG (DE JÓ LESZ!!!), akkor majd széttépjük (mármint az ideiglenes engedélyt).

Itt tartunk. Zitán a kütyü. Elvileg semmiség az egész. De azért a gyomrom egy merő görcs és alig megy le egy falat a torkomon. őt bátorítom, próbálok "lazának" tűnni neki. Nem biztos, hogy sikerül átvernem. Édes drága Kicsikém! Miért nem pihensz néha? Miért nem alszol el sokszor éjfél előtt és miért ébredsz fel olyan korán még hétvégén is? Szegény kicsi szíved hiába igyekszik, úgy tűnik, hogy néha nem bírja! Vigyázz magadra, könyörgöm!