Pages

2011. május 25., szerda

A lányok és a zene

Mostanában sokat vitatkoznak-veszekednek, sivalkodnak. Év vége van, meleg van, elegük van (elegem van), jönnek a témazárók, az évzárók és a vizsgák. Ez utóbbiak a zeneiskolában. Emma már túljutott a nagy megpróbáltatáson (sikerrel), Zita még előtte áll.
Múlt hétvégén serényen gyakoroltak mindketten. Emma kifejezetten kedvvel ül a hangszeréhez, Zitácskát (ahogy a tanárnője hívja) azért noszogatni kell. Itt éppen egy időben próbálkoztak: Emma bosszankodott, hogy Zita miatt nem hallja "saját magát", Zita zsémbelt, hogy kiszorult a "próbaszobából". Aztán, mivel Zita hallása az abszolút közelében kereng, besétált a fuvolával, és Emma darabjának dallamával... Nosza, én is biztattam őket, de nem nagyon kellett: mi lenne ha együtt?!?!
És ráálltak. Még arra is, hogy lefilmezzem. Ez a második próbálkozásuk, tehát nem kell csodákat várni. Bár számomra az volt. Megbékéltek, jól érezték magukat, bolondoztak, vigyorogtak és ZENÉLTEK!
Most már nem riaszt, hogy jövőre mind a négyen zenét fognak tanulni (Imó zongorál, Klára furulyázik egyelőre, amíg az ujjbegyei el nem bírják a gitárhúrokat.). Már előre párás a szemem egy esetleges "Balogh-kvartett" gondolatára. Bár az is lehet, hogy csak az "borít ki", hogy Klára és Imola holnap ballagnak az oviból...

11 megjegyzés:

MJ írta...

Nagyon jóóóó! Ha összeállt a kvartett remélem megmutatod legalább egy ilyen rövidke epizóddal! :)

SKY írta...

Az egyik legnagyszerűbb dolog a világon az együttzenélés :):):)
Csodajók, alig várom a nágyest!!! :):)

gabi79 írta...

Tapsvihar!!!!!! BRAVÓ!!!!

iméon írta...

Ügyesek!

khase írta...

Szuppper, nagyon ügyesek!!! Es ahogy beleelik magukat :)
Jo lesz Nektek par ev mulva, mikor privat koncertek sorozatan vehettek reszt :))))

ps. vigyel Magaddal holnap sok sok zsebkendöt!! Biztos nagyon meghato lesz az ünnepseg, es ezzel lezarul egy hosszu korszak az eletetekben, de indul majd egy meg izgalmasabb!!!!

Rozali írta...

"Még, még, még, ennyi nem elég"
Nagyon ügyesek! :)

Kataliszt írta...

Puszilom a lányokat így ismeretlenül, nagyon ügyesek és látszik, hogy élvezik a zenét és az együttzenélést!

Bence,Bálint és Ági írta...

Brávó:-)Le a kalappal:-)

Szitya írta...

Juj! köszönöm, köszönik mindenkinek!!!
Évzáróról/ballagásról pedig hamarosan beszámolok!

Dius írta...

Mostanában többször sajnálkoztam azon, hogy nekem egyik gyerekem sem zenél.. most megint előtört belőlem.
Nagyon ügyesek a lányok. :)

Gondolok ma rád a ballagás kapcsán. :) :(

Maculi írta...

Nagyon ügyesek a lányok! Szólj, ha lesz közös koncertjük!