Pages

2011. május 1., vasárnap

Május első vasárnapján

Jó nekem, mert nekem van a világon a legfantasztikusabb Anyukám. Remélem, még sokáig marad nekem meg, így, ilyen frissen, határozottan, segítőkészen, útmutatóan, gondoskodóan, odaadóan.
Jó nekem, mert megadatott nekem négyszeresen az anyaság. Nem mindig könnyű, nem mindig egyszerű, de mindig boldogságos és csodaszerű. Ők négyen, a maguk külön-külön valójában minden este, lefekvés előtt, egy varázshálót szőnek a szívem köré, ami azt lükteti: nekem nagyon jó. 

És, ha már a mindenféle érzelmeim, gondolataim és eseményeinek leírására adtam a fejemet (a blogspoton kb. bő két és fél éve), hol nagyon rendszeresen és kifejtősen, hol ritkábban és szűkszavúbban, akkor szeretném azt is jelezni, hogy jó nekem, mert ez a napló, kicsit anyaságom története, tegnap megkapta a százezredik kattintását (amit kevesebb, mint másfél éve mérek....).

Ezért aztán köszönet is jár! Köszönöm nektek, akik valamiért rendszeresen úgy döntötök, hogy rám szántok pár percet az életetekből és külön köszönet annak a 143 embernek (számomra ez egy hihetetlen szám), aki még azt is fontosnak tartotta, hogy ehhez nevét és "arcát" adja!

13 megjegyzés:

Agnes. írta...

Csodas napot kivanok Neked Szilvi!

es meg nagyon nagyon sok ilyet, annyit, amennyit a szamlalo keptelen rogziteni:)

Sok szeretettel!

Agnes.

Vildi írta...

Mi meg köszönjük,hogy megosztod velünk a csodás családod mindennapjait:)

Joe bácsi írta...

Csatlakoznék az előttem szólóhoz, mi köszönjük! Gratulálok, pörögjön csak tovább az a számláló... :)

NőiCsizma írta...

144! :)
Gratulálok! És boldog anyák napját Neked is!
Még pár hét és Én is négylányos leszek! :)

MJ írta...

Éééés, már túl is lépett a számláló!
Miért?
"Mert megérdemled." :)

Bence,Bálint és Ági írta...

Gratulálunk...
Megérdemled!

Dius írta...

Mi köszönjük Neked, Szilvi, hogy megosztod velünk mindezt. :)
Számomra mindig külön öröm, hogy annak ellenére, hogy nálad sem csuparózsaszín a világ, mégsem zárt ajtók mögött blogolsz, és felvállalod nyíltan, arccal, névvel mindezt. Ettől vagy annyira ember itt, a virtuális világban is. :)

Boldog Anyák napját kívánok Neked, és még sokszázezer kattintást nyugdíjaskorodig. :) :P

iméon írta...

Mi köszönjük, hogy betekinthetünk ez életetekbe. :)
Szép napot! Noémi

Cilee írta...

Mert szeretünk olvasni téged:-)
És titokban mi is legalább 4 gyereket szeretnénk :-)
És én köszönöm, hogy belekukkanthatok a hétköz- és kevésbé hétköznapjaitokba!
Puszi!
Ildikó

Szitya írta...

Ismét meghatottatok a kedves hozzászólásokkal... (amiket csak most tudtam elolvasni, hogy visszatért házunk a "pattintott kőkorszakból", azaz vége az áramszünetnek....)
És köszönöm a három új bejelentkezőnek is, hogy megtette irányomba ezt a kedves gesztust!

Edit! Neked pedig könnyű szülést és egészséges és gyönyörű kisbabát kívánok!
Cilee! Nektek pedig négy gyermeket, ahogy szeretnétek!

Kinga írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz! Köszönjük, hogy részesei lehetünk a mindennapjaitoknak!
Szeretettel köszöntök én is valamennyi édesanyát!

Gabika írta...

Az a Kinga az tulajdonképp Gabika voltam! Bocsi, lánykám maradt bejelentkezve! Szép estét: Gabika

Timi írta...

Szia Szilvi.Azt hiszem ezek a számok Neked(Nektek),csak és kizárólag a megerősítés,hogy ezen az úton kell tovább haladni.Nem hiszed el,de néha rosszabb napjaimon,nagyon sok erőt és lendületet tudnak adni a blogos írásaid!!!!!Még egyszer köszi,hogy megosztod velünk a családod mindennapjait!!!:-))))))