"Jaj de szép a karácsonyfa"

Szerintem minden fenyőfa, és minden abból lett karácsonyfa szép. A természet már eleve olyan jól találta ki ezt a növényt! És ehhez jön még mindaz, amit a karácsony hordoz magával és magában - tehát az egyenlet vége: minden karácsonyfa szép!
Ezt előlegeztük már mi is meg Emmával, egyik olyan pillanatban, amitől az adventünk igazi lett: akadt egy szabad félórácskánk, amely során végigjártuk a piac összes árusát, és végigcsodáltuk az összes fenyőfát. A kicsiket, a nagyokat, a világosabb zöld levelűeket és a sötétebbeket, a normand-okat, az ezüstöket, a nagyon egyszerűeket és az igen impozánsakat. Valahogy mindegyik elbűvölt minket: "Ó, ez a kicsi de édes, nekem ez is tetszene!" "Hú, Anya láttad milyen nagy és szép ez?! Ez sem lenne rossz!" "De szép formás ez!" "Micsoda illata van!" "Ó, ez szegény olyan kis csálé - remélem, valaki ezt is megveszi; én szívesen hazavinném!" Így jöttünk-mentünk, kéz a kézben, vigyorogva.
Végül, én nem vettem részt a fa kiválasztásában - inkább nem, mert én nem tudtam volna választani...
Amikor 23-án este "kibontották" azt, amit közösen, gyorsan, és vita nélkül, kiválasztottak, együtt kérdezték: "Na, szép?!" És én tudtam a választ, még mielőtt odanéztem volna....

Nos, a bejegyzésem elején kifejtett elmélet alapján, az az asztaldísz is a "mindenképpen szép" kategóriába eshet. Edith receptje és ötlete alapján próbáltam meg megvalósítani - lássuk be: több-kevesebb sikerrel. Ez egy keksz-karácsonyfa akart lenni, csak valahogy az egyre nagyobb karikák méreteit nem találtam el mindig. Nem baj, az összes csaj lelkesedett, ugyanúgy, ahogy én a fáért. (Bár a fa azért tényleg szép lett, szerintem...)