Á table! - és elkezdődött december

Asztalhoz! Ezt jelenti a francia "á table" kifejezés. Itt, Budapesten pedig egy elbűvölő, aprócska mennyország-csücsköt, a Retek utcában. Főleg az olyanoknak, mint én, akiknek olyan közel áll a francia gasztrokultúra, és akinek rendesen hiányzik is.

Itt jártunk tegnap délelőtt, Zolival, reggelizni. Ünnepi reggelizni. Mert születésnapja volt a Kedvesnek. És már-már természetesen merül fel a követelőző igény, hogy az egyre sűrűbb és rohanóbb hétköznapjainkban legalább az ünnepnapokon töltsünk el egy kicsit több időt egymással. Nem tagadom, ezt a helyet, amiről a több szálon is franciás kötődésű Juli barátosném mesélt szuperlatívuszokban, én jelöltem meg az ünnepi reggeli helyszínéül. No, nem kellett Zolit túl sokat győzködnöm.

Ahogy beléptünk, hirtelen azt sem tudtam, hogy melyik érzékszervem ujjong inkább: a látásom vagy a szaglásom? Gyönyörű, igazi patisserie-k (péksütemények) és ínycsiklandó szendvicsek, már távolról is ropogó kenyerek, köztük kb. háromféle bagett - ezek látványa üdvözölt minket, mindezek illatával. Ah, ah, ah!

Az apró üzlet egyik apró felében pár, franciás café-kat (kávézók) idéző asztalka található - ide ültünk le, miután kigyönyörködtük magunkat. Az ígéretes látvány teljességgel beteljesült a kóstoláskor. Minden olyan egyszerűen IGAZI ott. Igazi croissant, igazi pain au chocolat (csokis "párna"-mondjuk), igazi mélange (tejeskávé). Megérte átutazni a városon. Nagyon jó kis reggelit költöttünk el ott tehát. Boldog gyomorral, boldog lélekkel, boldog -illatokkal teli- orral léptünk ki. Na jó, nem akarok elcsöppenni. Csak néha az ilyen egyszerű dolgok nyújtják a legnagyobb élményt. Kicsit sajnálkoztunk is, hogy nem azon a környéken lakunk... Azt ugyanis nehezen tudom elképzelni, hogy egy kényelmes vasárnap délelőtt, Zoli csak úgy átugorna a város túlvégébe pár croissant-ért... :-( (Mindenesetre fura volt utána a metróban a műpéksüteményes mellett elsétálni...- olyan kiábrándító.)
A kellemes reggeli után ki-ki ment dolgára.
Otthon félretettem minden "munka" típusú munkát, és "felpörögtem". Gyorsan befejeztem a Leányok idei adventi naptárját, aminek ötletét a Nők Lapja adventi kiadványából lestem el. Közben főztem is a vacsorára-valót, hiszen végül is tizenhárman ültünk asztalhoz este. Persze, közben szaladgáltam a csajokért ide-oda (milyen jó, hogy Zita már buszozik is, így nem kellett annyit autóznom), noszogattam őket leckeírásra, terítettem, főztem, dugdostam az adventi naptárt, postán jártam, meg még mit tudom én mit műveltem.
Este hétre minden összeállt: tésztavacsorát hirdettem, mert nem tudtam volna túlbonyolítani a hétköznapi ünnepi vacsorát. Volt carbonara, bolognai, pesto és lazacos. Meg, Anyu jóvoltából, aki, Apuval együtt, szó szerint a reptérről érkeztek hozzánk, friss rák, egyszerű, de nagyszerű paradicsomos szósszal (mi mással, mint friss bagettel... :-) ). Mindenki megköszöntötte Zolit; bontottunk egy üveg finom bort. és eszegettünk, beszélgettünk az asztalon keresztül-kasul, vidáman, felszabadultan. Láttam, hogy az Ünnepeltnek is fülig ért a szája. Megint: csak úgy egyszerűen jó volt.
Még akkor is, ha fárasztó volt így kicsit. Még akkor is, ha utána még ki kellett kérdezni Emmát környezetből, mert sajnos ma felmérőt írt. Még így is vidáman zártuk az estét. A lányok nagyon örültek az adventi naptárnak.

Rájöttem, hogy ők is jobban szeretik - szinte - a várakozást, a hangulat fokozódást, mint magát a Karácsonyt... Zitának bevallottan a december a kedvenc hónapja. Csodálkozunk? Adventi naptár, Apa szülinapja, Mikulás, saját szülinapja, Karácsony, téli szünet, Szilveszter....
És Zoli még ma is lelkes sms-eket küldött arról, hogy milyen szép is volt a tegnapi nap. Csak úgy, egyszerűen. Igen, szerencsések vagyunk.
Hát, Zolikám, most nem azért, de igazán lehetne szülinapod minden héten!!!