Aztán, '96-ban, egy tengerparti nyaralás során, Apu ébresztett fel - hogy ismét Egerszeginek szurkolhassunk az éjszaka közepén. Tulajdonképpen biztosra mentünk, és csendben dünnyögtünk örömünkben... Apu, a szokásos pesszimizmusával, megemlítette, hogy úszik még egy magyar, de semmi esélye, éppen, hogy csak bejutott a döntőbe. De ha már ott vagyunk, nézzük meg az eredményhirdetésig. És aztán csak pislogtunk... Utána kissé megfeszültünk. Aztán hűztünk, meg háztunk... Majd egy nagyot kiáltottunk! Czene Attila elsőként csapott a célba... Frenetikus volt! Másnap reggel sógornőm jól leteremtett minket, hogy miért ordítozunk az éjszaka közepén.... Mi meg csak vigyorogtunk.
Aztán... Kétezret írunk. Zita-baba délutáni alvása közben közösen pihentünk le a nappali kanapéjára Zolival, és egymás kezét fogva szurkoltunk Csollány Szilveszternek. Én úgy láttam, úgy éreztem, hogy ennél tökéletesebb gyakorlatot nem lehet gyűrűn bemutatni, bár még magamnak is beismertem, hogy nem nagyon, mondhatni egyáltalán nem értek hozzá... Akkor, ott, a sidney-i olimpia tornász-bírói egyetértettek velem: Csollány olimpiai bajnok lett!
2004-ben már két kislány ugrándozott a kertben Zoli anyukájával, amíg én a kötelező pihenőmet tartottam bent a házban. Az Ikreket vártam, és szigorú volt velem mindenki: muszáj volt ledőlnöm naponta párszor. Nem emlékszem, hogy miért a rádiót hallgattam inkább tévénézés helyett, de az biztos, hogy máig is lenyűgöz az, ahogy a sportlövészetet lehet rádióban közvetíteni. A hideg futkározott rajtam, és amikor a közvetítő hangja is elcsuklott, nekem folytak a meghatottság könnyei. Igaly Diána olimpiai bajnok lett.
2008 nyarán ismét szurkolhattunk. Zita már nagyon benne volt a dologban, és a kissé kudarcosnak mondható magyar vívó-teljesítmény ellenére, ő akkor döntött úgy, hogy kipróbálja ezt a sportot. Egy meleg délután összegyűltünk a lányokkal a tévé előtt, nyitott ablaknál. Érezni lehetett, hogy az egész utca ezt teszi, minden nyaralóban. Bíztunk benne, a nagy megrendültségen túl... Elkezdődött a futam, és teli torokból biztattuk. Elhomályosult szemekkel néztük, ahogy a fekete szalaggal a karján, elszántan lapátolt. Csodásan csinálta ő is... Vajda Attila is olimpiai bajnok lett. Ahogy a nagy szurkolásban felnéztem egy pillanatra (Kolonicsra gondolva), az ablak előtti fenyő törzsén megláttam egy mókust. Komolyan, mintha ő is szurkolt volna...
És eljött London, a maga olimpiájával. Annyira szerettünk volna kimenni... Mindegy. Itthon is lehet nagyon szurkolni. Viszont... Szilágyi Áron asszói alatt rájöttem: ez most valami más. Annyira közelinek éreztem a harcait, a sportot, a versenyt, hogy szó szerint leizzadtam, összerándult a gyomrom, és alig mertem odanézni. Ahogy azt Zita versenyein teszem mindig. Igen, ez a nagy különbség: mivel a Szilágyi Áront bemutató kisfilm hátterében pont azok a lányok vívogattak, akikkel Zita rendszeresen versenyez (és nem feltétlenül ő a vesztes), ettől az egészet olyan "elérhetőnek" éreztem. A döntő alatt éppen hazafelé mentünk Boglárról, az autópályán, döcögő sorban. Fantasztikus volt végighallgatni, és annyira, de annyira kívántam, hogy meglegyen az az arany!!!!
Most már csak azt remélem, hogy a közelről jól érzékelhető problémákat esetleg nagyobb vehemenciával orvosolják majd a vívósportban, és nem kell majd mostohagyermekként tovább harcolnia a csapatsportokat (és abból is a lábbal rugdosósokat) erősen és érthetetlenül túlzottan favorizáló országvezetéssel...
Szóval... Pont azt magyaráztam Zolinak az olimpiai kezdete előtt, hogy természetesen nagyon szorítok azért, hogy minél több magyar érem legyen. Ugyanakkor... volt bennem egy olyan is, hogy ha esetleg ez most nem lesz egy sikeres ötkarikás játék-sorozat számunkra, akkor esetleg kinyílik az illetékesek szeme, és rájönnek, hogy nem csak a focit kellene agyonbabusgatni és telepumpálni pénzzel. Erre mi történik? Pont a számomra most a legkedvesebb (mondjuk: egyik legkedvesebb) sportban születik az első magyar olimpiai aranyérem! Olyan büszke vagyok, mintha bármi közöm lenne hozzá! És igen, bízom benne, hogy ez a siker a sportág javára is válik...
Ez az olimpia így most valahogy más most számomra...
Nagyon-nagyon gratulálok Szilágyi Áronnak! Remélem, a kardvívást így most még többen megismerik és elismerik. Hiszen szépséges sportág! És kívánom, hogy más sportágak is lehessenek ilyen büszkék bajnokainkra!
Kép a nemzeti sport online-ról.
Aztán... Kétezret írunk. Zita-baba délutáni alvása közben közösen pihentünk le a nappali kanapéjára Zolival, és egymás kezét fogva szurkoltunk Csollány Szilveszternek. Én úgy láttam, úgy éreztem, hogy ennél tökéletesebb gyakorlatot nem lehet gyűrűn bemutatni, bár még magamnak is beismertem, hogy nem nagyon, mondhatni egyáltalán nem értek hozzá... Akkor, ott, a sidney-i olimpia tornász-bírói egyetértettek velem: Csollány olimpiai bajnok lett!
2004-ben már két kislány ugrándozott a kertben Zoli anyukájával, amíg én a kötelező pihenőmet tartottam bent a házban. Az Ikreket vártam, és szigorú volt velem mindenki: muszáj volt ledőlnöm naponta párszor. Nem emlékszem, hogy miért a rádiót hallgattam inkább tévénézés helyett, de az biztos, hogy máig is lenyűgöz az, ahogy a sportlövészetet lehet rádióban közvetíteni. A hideg futkározott rajtam, és amikor a közvetítő hangja is elcsuklott, nekem folytak a meghatottság könnyei. Igaly Diána olimpiai bajnok lett.
2008 nyarán ismét szurkolhattunk. Zita már nagyon benne volt a dologban, és a kissé kudarcosnak mondható magyar vívó-teljesítmény ellenére, ő akkor döntött úgy, hogy kipróbálja ezt a sportot. Egy meleg délután összegyűltünk a lányokkal a tévé előtt, nyitott ablaknál. Érezni lehetett, hogy az egész utca ezt teszi, minden nyaralóban. Bíztunk benne, a nagy megrendültségen túl... Elkezdődött a futam, és teli torokból biztattuk. Elhomályosult szemekkel néztük, ahogy a fekete szalaggal a karján, elszántan lapátolt. Csodásan csinálta ő is... Vajda Attila is olimpiai bajnok lett. Ahogy a nagy szurkolásban felnéztem egy pillanatra (Kolonicsra gondolva), az ablak előtti fenyő törzsén megláttam egy mókust. Komolyan, mintha ő is szurkolt volna...
És eljött London, a maga olimpiájával. Annyira szerettünk volna kimenni... Mindegy. Itthon is lehet nagyon szurkolni. Viszont... Szilágyi Áron asszói alatt rájöttem: ez most valami más. Annyira közelinek éreztem a harcait, a sportot, a versenyt, hogy szó szerint leizzadtam, összerándult a gyomrom, és alig mertem odanézni. Ahogy azt Zita versenyein teszem mindig. Igen, ez a nagy különbség: mivel a Szilágyi Áront bemutató kisfilm hátterében pont azok a lányok vívogattak, akikkel Zita rendszeresen versenyez (és nem feltétlenül ő a vesztes), ettől az egészet olyan "elérhetőnek" éreztem. A döntő alatt éppen hazafelé mentünk Boglárról, az autópályán, döcögő sorban. Fantasztikus volt végighallgatni, és annyira, de annyira kívántam, hogy meglegyen az az arany!!!!
Most már csak azt remélem, hogy a közelről jól érzékelhető problémákat esetleg nagyobb vehemenciával orvosolják majd a vívósportban, és nem kell majd mostohagyermekként tovább harcolnia a csapatsportokat (és abból is a lábbal rugdosósokat) erősen és érthetetlenül túlzottan favorizáló országvezetéssel...
Szóval... Pont azt magyaráztam Zolinak az olimpiai kezdete előtt, hogy természetesen nagyon szorítok azért, hogy minél több magyar érem legyen. Ugyanakkor... volt bennem egy olyan is, hogy ha esetleg ez most nem lesz egy sikeres ötkarikás játék-sorozat számunkra, akkor esetleg kinyílik az illetékesek szeme, és rájönnek, hogy nem csak a focit kellene agyonbabusgatni és telepumpálni pénzzel. Erre mi történik? Pont a számomra most a legkedvesebb (mondjuk: egyik legkedvesebb) sportban születik az első magyar olimpiai aranyérem! Olyan büszke vagyok, mintha bármi közöm lenne hozzá! És igen, bízom benne, hogy ez a siker a sportág javára is válik...
Ez az olimpia így most valahogy más most számomra...
Nagyon-nagyon gratulálok Szilágyi Áronnak! Remélem, a kardvívást így most még többen megismerik és elismerik. Hiszen szépséges sportág! És kívánom, hogy más sportágak is lehessenek ilyen büszkék bajnokainkra!
7 megjegyzés:
Amikor az aranyérem született, eszembe jutottatok, és reméltem, illetve sejtettem,h megszületik ez az írás is. Legyen igazad, Szilvi!
Ez nagyon tetszett. Nekem is volt egy most egy személyes élményem az olimpiával kapcsolatban. Kémiára tanítottam anno Csernoviczki Évát (kitűnő tanuló volt), aki az első érmünket nyerte. Dicsekedtem is a barátnőmnek, aki szerényen megjegyezte, hogy Szilágyi Áron osztályfőnöke volt a Fazekasban:))))
hkatinka!
Na, ettől kirázott a hideg!!!!
Dominika!
Én nem feltétlenül olimpiai bajnokságot jósolok Zitának, hanem csak egy erős személyes érintettséget szerettem volna leírni (persze, álmodozni lehet... :-) ).
Hű, akkor nem jól írtam le, amit szerettem volna. Pont erre gondoltam, miközben örültünk itthon az aranynak, hogy neked van személyes érintettséged, és Zita révén jobban belelátsz ebbe a sportba. És emiatt nyilván jobban megérintett téged/titeket, mint engem, pedig én, a laikus és mennyire örültem! Meg pont arról beszélgettünk e férjemmel, hogy olyan szakágakban nyertünk eddig érmet, amiben nem sokan várták, és vajon ezek a nem felkapott szakágak a jövőben fognak-e a most látható eredményes és fantasztikus teljesítményükből profitálni? Kapnak-e majd nagyobb támogatást? Hiszen látszik, hogy van értelme másba is fektetni, mint focistadionokra.
Ami pedig Zitát illeti, szerintem nagyon szép (sport)jövő áll előtte. Legalábbis amennyire a blog alapján megismertem. Életvidám, céltudatos lány nagy adag küzdeni akarással és helyes értékrenddel. :-)))
Én is rátok gondoltam, mikor az eredményhirdetést néztem. :-)
Még így is annyira megható volt, hogy semmi közöm nincs ehhez a sportághoz, képzelem milyen lehet úgy, ha valaki magáénak érzi, és érti magát a sportot is!
Szeretnék egyszer azzal dicsekedni, hogy "ismerem" a blogvilából a tévében éremért vívó lányt. ;-) No, és akkor nem is tettem elérhetetlenül magasra a lécet, igaz? :-)))
Kedves Szitya!
Köszönöm szépen az élményt amit írásod adott! Én is Rátok gondoltam Szilágyi Áron vívása alatt. Én miattatok nyitottam efelé a sport felé. Szurkolok Zitának bármilyen szinten is "játszik" De remánykedem is abban ,hogy sokáig sikeres és boldog versenyző lesz.S talán egyszer én is elmondhatom- Már kiskorától olvahattam a Bajnok életéről...Szeretettel: Ági
Dominika, Panka, Kedveslány!
Köszönöm a kedves hozzászólásokat!!!
Zitát eddzük, hogy senkinek se "okozzon csalódást" (:-) ), és egyébként meg úgy gondolom, hogy jót fog tenni a (kard)vívósportnak ez a siker.
Én például máris tudok két egészen közeli ismerősről, akik vívni szeretnének... :-) (Egy ikerpár.... igaz, ők már az olimpia előtt jelezték szándékukat...)
Megjegyzés küldése