Pages

2012. augusztus 30., csütörtök

Hajas kérdés

Az előző bejegyzésben hosszan taglalt okok miatt, idén nyár végén "házhoz jött" a (bátor) fodrász....
A hajfestésem is nagyon aktuális volt és élősködő-irtás szempontjából is nagyon hasznos, a gyerekeknél meg úgy voltunk: vizsgálja meg a "szakember", hogy megoldható-e jelentős nyisszantás nélkül a dolog avagy sem. Mondjuk, két extrém határozottságú nősténypalántám már előre tudta, mit akar, tetűk ide vagy tetűk oda. Az egyik (mily' meglepő!!!) Klára volt, aki már nyár eleje óta tervezgeti a radikális hajkurtítás. Sajnos, amikor szerintem igazából praktikus lett volna, végül valamiért nem jutottunk el. Most, a nyár végén én próbáltam lebeszélni róla, mert olyan szépen kiszőkült, és én úgy szeretem azokat a majdnem-fehér tincseket a homlokán. De a helyzet másként alakult, így már én is pártoltam, hogy levágassa az egész hosszúra nőtt haját. A másik határozott pedig Zita volt: az ő haja olyan lassan nő, és ő annyira szeretne hosszú hajat, hogy kijelentette: őt nem érdekli, ha kell, egy hónapon át kutakodjak a fején esténként, ő akkor sem vágatja le.

Nos, így indultunk neki a fodrászos kalandnak.
Először a legnagyobb falat, és a fodrász számára legnagyobb öröm, Klára hajvágására került sor. Kicsit aggódtam, hogy Klára kérései alapján mi is lesz ebből, de az eredmény magáért beszél. Ilyen lett:
Szerintem nagyon eltalálta Petra, a fodrász, a Klára személyiségének megfelelő frizurát!!! 
Imola is kedvet kapott, és egészen komoly hosszt vesztett gyönyörű dús hajából. Nos, ez (is) jól áll neki: Íme:
Emma is hagyott végül is vágatni olyan tíz centit a hajából. És neki járt a hajsütés is, imádja, és hát, az is jó forró, amit meg nem szeretnek a tetvek....
Zita végül csak vágatott egy kis formát a hajába, de a hosszából SZIGORÚAN nem jött le semmi. 
Zita itt a nagy kedvenc, a Szent Johanna Gimi könyvsorozat legújabb, friss, ropogós részével. Mert elmentünk a dedikálásra. El ám! És Zita már el is olvasta (kevesebb, mint egy hét,több, mint 500 oldal, és egy fuvolatábor közben....). Ez azért jó, mert akkor most olvashatom én!!! Igen, teljesen rákaptam. Úgy érzem, hogy amikor olvasom, újra kamasz vagyok, mégpedig olyan kamasz, amilyen szerettem volna lenni....

Rólam nem készült célfotó, de nem is baj... No, nem mintha nem sikerült volna jól a frizura....

6 megjegyzés:

khase írta...

Klára frizurája nagyon vagány lett, nagyon passzol hozzá, Imóé és Emmáé olyan finom, lágy-lányos, Zita meg már tényleg tiszta nagylány :))) (és szuper, hogy ennyire szeret olvasni, a környezetemben van pár Zita-korú gyerek és ledöbbenve tapasztaltam, mennyire nem olvasnak, csak számítógép-mobiltelefon-tévé érdekli öket....).

Na és azért ha az új frizurádról nem is mutatsz fotót, legalább azt elárulhatnád lassan, hol és mit fogsz dolgozni hamarosan :) azt láttam, hogy egy jó kis pékség lesz már a munkahelyed mellett, de hogy mi lesz az, még nem tudom :)))))

Jó iskolakezdést a lányoknak és kíváncsian várom a "leleplezést" :))

Sok puszi Orsi

Névtelen írta...

Klárának és Imolának kölönösen jól áll az a rövid haj! Nálunk már nem a hajhosszon, hanem a színen megy a "vita", úgyhogy tanácsolnám, hogy ha majd a lányaid egyedül fognak fodrászhoz járni, rendszeresen egyeztess a fodrásszal a tudtukon kívül, nehogy aztán valaki kék hajjal állítson be, mint nálunk... A Szent Johanna Gimi nagyon jó könyv, engem is hamar beszippantott, és még arra is jó volt, hogy a lányok belássák, milyen jó is, hogy én és a férjeim vagyunk a szüleik. Ha Reni anyja lenne a helyemben, szerintem már egyik sem lenne itthon.
Amúgy én is kíváncsi vagyok a munkahelyes
történetre.
Üdvözlettel: Tami :))))

Oanke írta...

Jaj, bocsánat, a lányom fiókjáról küldtem el, észre sem vettem, hogy bejelentkezett.... Amúgy én lennék a Tami.

ingyom bingyom írta...

Húúúú! A két kicsi kész nagylányos lett az új frizurával. Kláráé a legnagyobb változás, látszik is a mosolyán, hogy szinte kivirágzott, a szeme sem áll jól attól a huncut csillogástól, azt hiszem imádókat fog szerezni az új tanévtől! Imó nagyon vagány, imádom az ilyen nyiszanyaka frizurát, irtó jól áll neki, pont oda a haja tövébe, hátul a nyakára vágyakozik egy csikipuszi. Az én lányomnak is mindig ilyen frizurát vágtam, sőt még fel is nyírtam a nyakánál egy kicsit, hogy látszódjék a fordÍtott forgója. A két nagylány meg igazán szuper, a tetvek miatt meg ne szomorkodjatok, nekünk is volt túl kell élni.

Kri írta...

Mind a négyüknek nagyon szép lett a haja, nekem a személyes kedvencem Imó frizurája. Olyan kis franciás lett tőle, nagyon csini.

Ildi írta...

Érdekes,mert bár rendszeresen látunk képeket a lányokról,én hosszabbnak gondoltam Zita haját.Itt mielőtt olvastalak volna,a kép alapján azt hittem ő is vágatott a hosszából...

Nagyon csini lett mindenki,a "kicsik" így már nem is annyira kicsik,egész nagylányosak lettek.