Egy fénykép kapcsán....

Totális bloggerina ellustulásom egyik ékes bizonyítéka az, hogy alig töltök fel képet. Hát jöjjön most itt egy, amivel alig tudok betelni. Habár... ezt sem én készítettem, csak letöltöttem a nyavalyás facebook-ról.
Tehát:

A képen baloldalt ugyebár Zita, jobboldalt pedig Kata, a pécsi vívóbarátnő. Azt hiszem, hogy már többször írtam arról, hogy azért is tartom remeknek a vívósportot, mert Zita egy igazán fantasztikus társaságba csöppent így bele - és minket szülőket is jól belecsöppentett! A versenyeket már mindannyian várjuk (noha az eszméletlenül izgulós gyomorgörcseim az asszók alatt nem a kedvenceim), és az üresjáratok során nagyon jól érezzük mind magunkat. Zita a ritkábban látott és szeretett barátnőivel (mint például a képen látható mosoly-királylány Katával), mi szülők pedig egymással.
Ez a kép a hétvégi verseny bemelegítése során készült. A mosolyok, az összetartott két vívókesztyűs kéz számomra olyan megható szimbolikával bír, hogy nem győzök hálálkodni Kata anyukájának, Helgának (akivel a találkozást mindig nagyon várom), amiért pont ekkor kattintott a gépével.
Ott van minden.... A fiatalság. A barátság. A sport. Az elhivatott sportolás. Az öröm. A sportolás és a találkozás öröméé.
A kép azért is fantasztikus, mert utána, a verseny során a lányok kétszer összekerültek.... Az első összecsapásnál Kata kerekedett felül. De akkor még volt vigaszág. Zita visszaküzdötte magát egy másik úton, és ismét Katával került szembe. Ekkor viszont ő győzött, és az már a dobogóért ment, vigaszág nélkül.... Kata vigasztalhatatlan volt, Zita nem tudott szívből örülni, pedig nagyon fontos volt számára most ez a győzelem.
Este pedig viháncolva vacsoráztak együtt - és mi, szülők is nagyon jól éreztük magunkat.
Hát nem szép és kerek így az egész? Hát nem így kéne oly' sok mindennek működnie?