Pages

2013. május 23., csütörtök

Beszélni kell!

Valamiért most teljesen "elszabómagdásodtam". Egyszerűen csak rámjött. Nemrégiben olvastam a "Mondják meg Zsófikának!" című gyönyörű könyvet. Annyira lenyűgöző, hogy Szabó Magda mennyire mélyen bele tudott bújni a lélek bugyraiba! Hogy át tudott érezni megannyi sorsot!
És akkor most, hogy végigrágtam magamat Ken Follett évszázad-trilógiájának eddig megjelent két kötetén (A titánok bukása és A megfagyott világ), ismét Szabó Magdára volt szükségem. Valahonnan belülről jött a sugallat. Nem tudom, lehet, hogy ugyanonnan, ahol azt jelzi nekem valami: egyél több olajos magvat! Vannak a testi és a lelki/szellemi vitaminok, lehet. Szóval, szégyen, vagy sem, de egy réges-régen, az unoktesóimtól kapott, "Pöttyös könyvvel" utazgattam egy darabig a metrón, mert ebben a formában van meg nekünk a "Születésnap" című regény. Kissé ifjúsági, belátom - már tetszett "ifjúkoromban" is. Na és? Szerintem tele van felnőttek számára is megszívlelendő gondolatokkal. És olyan aktuális most is! Aztán, mivel ezt túl gyorsan elolvastam, még nem volt elég Szabó Magdából. Még mindig ifjúsági regény (persze, olvastam már egy csomó mást is: Für Elise, vagy Pilátus - ó, az is milyen megrázó!!!, a Katalin utcába szinte belebetegedtem, azt nem is bírtam végigolvasni, aztán ott van Abigél is, persze, stb.), amit persze gyereklány koromban is elolvastam párszor: Álarcosbál. Ezúttal Zita könyvét forgatom - szép, új kiadás. Bár még ezen is látszik, hogy nem felnőtt-könyv. Na és?

Ééééés, hogy végre elbotorkáljak a lényegig: ma reggel, a metrón, pár sor mondandója különösen szíven ütött. Nem azért, mintha valami komoly gond nyomasztana mostanság, amire a választ keresem egy regény soraiban; bánatom sincs különösebb. De valahogy megfogalmaz valami olyat, amiben nagyon hiszek:

"Pedig Nagymama mindig azt mondta, beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely. Beszélni kell."

Annyira így van, nem? Lehet, hogy néha többet beszélek a kelleténél, de megkockáztatom: inkább, mint hogy túl keveset. Eszembe jut a történet (vicc?!) arról az idős házaspárról, akik életük végén tisztázzák, hogy mind a kettő azért ette a zsömle általa kevésbé kedvelt felét, mert azt hitte, hogy a másik is az általa jobban kedveltet szereti.
Megbeszélni, kibeszélni magunkból az érzéseket, de csak simán a napi eseményeket, jaj, de nagyon kell az! Hallgatni, félreérteni - azért ráz ettől a hideg, mert már amúgy is akad elegendő gond, megoldandó probléma az életben, semhogy még újabbakat hozzunk létre azzal, hogy nem kérdezünk rá dolgokra, nem tisztázzuk őket, hanem inkább a félreértés szülte sértődöttségen csücsülünk.
Meg kell legalább próbálni.

No, ilyeneket juttatott eszembe ez a drága Szabó Magda két kis sorával.

Olvassátok ti is őt! Jobb emberek leszünk általa!!!

11 megjegyzés:

superwomanatwork írta...

nagyon szép gondolatok :-)

Kataliszt írta...

Szerintem Szabó Magda nagyon boldog lenne, ha olvashatná ezeket a sorokat...

Kriszta írta...

Sok-sok családban megszívlelendő lenne ez a gondolat...

Fuvalla írta...

Dominikától, toppantam ide és köszönöm ezeket a sorokat!

Szitya írta...

SW! Köszi! :-)
Kataliszt - ez jól esett; remélem, jó sokszor hallott ilyesmit, amíg élt!!!
Kriszta! Sajnos, ez nagy valószínűséggel így van!
Fuvalla! De jó, hogy betoppantál!!! Gyere máskor is! Én is jártam már többször nálad!!!

Gaby írta...

Szilvi, nem tudod, mennyire eltaláltál ezzel a Magda-idézettel.
Persze, hogy nincsenek véletlenek...

Megérintett, köszönöm!

superwomanatwork írta...

Szilvi, egész nap ezek a sorok jártak a fejemben! Komolyan! Nagyon szépen köszönöm!!!

Csipkerózsa írta...

Nemrég fejeztem be egy "élményregényt", fiatal nők küzdelme a rákkal, és közben a saját belső démonjaikkal, múlttal, családdal, álmokkal. Nem ugyanígy, de szinte szóról szóra ugyanez olvasható benne.
Köszönöm, hogy emlékeztettél rá. És most keresek a könyvespolcon néhány Szabó Magdát..

Csicseriborsó írta...

Én is nagyon gyakran előveszem ezt a két könyvet, az Álarcosbálon mindig sírok, amikor Zsuzsa levelét olvasom. Egészen más most, három gyerek mellett olvasni, mint tizenévesen. Néha még a Tündér Lalát is előveszem..

Lizi írta...


Egészen tegnap óta,mióta elolvastam a bejegyzésedet,nem tudom kiverni a fejemből..mindig motoszkál......

Szitya írta...

Kedves Kommentelők!

Érdekes ez a bloggolás. Mert mikor nekiálltam megírni ezt a bejegyzést, kicsit még magamat sem értettem, hogy miért is tartom most olyan fontosnak ideírni ezt a pár sort Sz. M.-tól. És ahogy olvasom a hozzászóláasitokat, egyre inkább látom: ennek most tényleg itt volt a helye!!!
örülök, hogy így reagáltatok, és köszönöm is!