Beszámoló

Mindig izgulok előtte: tulajdonképpen mindenféle közlekedési eszköz használata családostul némi aggodalommal tölt el (habár a defekt-biztos kerekeink sokat enyhítettek ezen, de azért maradt még félnivaló... :-) ). Mindig teljesen kifárasztom magamat utolsó este, a csomagolással, az agyalással, hogy mindent viszünk-e, amit kell, a ház végső gatyába rázásával, az igyekezettel, mindennel. És aztán mindig úgy érkezem vissza, hogy azonnal indulnék újra...

Most egy picit másként vágtunk neki a nyaralásnak. Anyukám is aggódott (kire ütöttem vajon?!), mert az elmúlt fárasztó félévünk után egy kicsit pihentetőbb nyaralást kívánt volna nekünk. De amikor végighallgatta a beszámolónkat és végignézhetett rajtunk, igazán megnyugodhatott: hiába utaztunk most többet, hiába "mentünk" most rengeteget: teljesen feltöltődtünk.

Régi mániám a "hegyek nyáron" dolog, de általában nem nagyon lelek partnerre a családban - talán Klára kivételével. Most cselhez folyamodtam. Volt egy kis "beetetés", továbbá a hegyi programnál a "megfelelő" társaság biztosítása, és máris mindenki úgy gondolja, hogy "jé, tényleg klassz dolog nyáron is a hegyekbe menni".

A "gólyasor" Rustban

Bájos utcakép

A Fertő-tónál "melegítettünk be". Gyakorlatilag szó szerint - ott még velünk volt a kánikula. Rustban szálltunk meg, ami a "Gólya-soráról" híres, azaz: a fő utcájának szinte minden kéményen egy gólyafészek, lakókkal, kerepelő családi élettel. Elállt a Lányok szava! A lelkesedés rögtön a maximumot elérte. Rust közelében van egy zseniális vidámpark. Szerintem a legemberbarátabb azok közül, amit eddig láttunk. Sok a zöld, rendezett minden, nem koszos, és fantáziadús játékokkal teli. Igaz, szerintem 14 év felett lehet, hogy már nem olyan izgi. Szerencsére, az érdekeltségi körünkbe tartozó gyerekek közül még egyik sem 14... :-)

Csobbanós játék a vidámparkban - éljen a kánikula, éljen a szünidő!!!

Repüléééééés!!!

Vidámság

A Fertő-tóban is megmártóztunk, habár némi tartózkodást tapasztalhattunk az elején: tény, hogy a kissé fura barna színe riasztó lehet, de aztán a víz kellemes hőmérséklete és selymessége ezt teljesen elfeledtette még a legaggodalmasabbakkal is (jelen esetben Emmával).

Gyönyörű ez a tó (is)!

Azért egy idő után nekibátorodtak

Első szállásunk

A Fertő-tavi indítás után a Medve-szurdok felé vettük az irányt. Egy bobpálya aljánál találkoztunk Mingi-barátnőmékkel (három fiúgyermekes család, minden fiú a mieinknek megfelelő korosztályból). A találka-helyszín nem volt véletlen... :-) És nagy sikert aratott...

Imola már egyáltalán nem egy félénk kiscsaj!!!

Itt még nagyon meleg volt, és Emma reklamált, ugyanis valamit félreértett, és úgy gondolta, hogy aznap is pancsolunk. Mingi megkérdezte a helyi erőket, és lám, volt nem túl messze egy tündéri aranyos, hihetetlenül jól felszerelt hegyi tó, stranddal, mindennel. A víz kellemes volt (nem túl hideg), elég sekély a hosszas fürdőzéshez. Olyan osztrákosan rendben volt, az a helyzet. (Sajnos a fényképezőgépemet nem vittem oda magammal, pedig igazán meg kellett volna örökíteni). Este, a közös vacsi volt a nap koronája.

Másnap nekivágtunk a Medve-szurdoknak, ami ilyen ráhangolódás után már alig-alig keltett ellenérzést a túrázást kevésbé kedvelők körében (azaz: Imolánál). Nem mondom, kemény dolog végighaladni a szurdokon, és el-elhagyta pár panasz-szó egyesek száját (azaz: Imoláét, néha Emmáét, aki egy lábsérülést is gyorsan beszerzett előző este), de összességében mindenki vidáman tette meg a túrát. Klára persze különösen élvezte: bár erről élőben nem annyira tudtam meggyőződni: ő ugyanis az élen rohant (!!!), én pedig leghátul haladtam, a levegőt kapkodva (hát igen, az én edzettségem a nullával egyenlő...).

A kezdetek (háttal - még a fotós, azaz Zita, előtt én)

Végig fel azokon az elmés létrákon!

Emma + Zoli "lenéznek" rám

Sok van még hátra, Anyaaaaaa?!

Klára szinte felfutott - ebben a nem túlságosan tipikus túracipőben

A Medve-szurdok után megint felkutattunk egy kis hegyi tavat (úgy tűnik, Stájerország tele van ilyenekkel), és egy jó kis fürdőzéssel vezettük le a túrát. (Plusz én még három napig tartó izomlázzal).

Stájerország egyik tavacskája

Másnap reggel elbúcsúztunk Mingiéktől, és Toszkána felé vettük az irányt, az immár bevált helyünkre. Ahol Zoliék (egy ugyancsak háromgyerekes baráti család) "vártak minket". Ők is pont Toscánában túráztak, és az ő utolsó és a mi első esténket így közösen töltöttük. 

Toscánába már nem kísért el minket a kánikula (pedig mi hívtuk... :-) ), ezért ezúttal eléggé városnézősre sikeredett a nyaralás ezen része is. Persze, azért jutott lovaglás, játék és medencézés is... :-)

Szóval bejártuk Pisát (a torony még mindig dől...), Vincit, Leonardo szülőfaluját (városát?), az igen zsúfolt és kissé koszosnak tűnő Firenzét és az örök kedvencet, San Gimignanot. Habár nekem most Vinci, és az azt körülvevő hihetetlenül szép táj vitte a pálmát.

Dől a torony, dülöngél a család

Ikrek Vinciben, gyönyörű háttérrel

Négy a lány Vinciben, nagy szélben

Majmócák San Gimignanoban

A lélegzetelállító firenzei katedrális

Lovas I.

Lovas II.

Lovas III.

Lovas IV.

"Just like policemen" - mondta az oktató

Család Toscanában (Imola ÁLLANDÓAN grimaszolt... :-) )

A hazaút rettentő hosszú volt, de szerencsére izgalommentes (mármint a nálam adott alap-izgalmon túl). 

És igen, már megint úgy értünk haza, hogy jaj, de visszamennénk!!!!