Szana-széjjel, egészen furán

... teljesen új felállásban leledzünk ezen a héten. Mármint családilag. Mert ugye olyan még nem volt, hogy egy gyermek egyedül eltávozzék külhonba (ha leszámítom azt, hogy idén Zita osztálykirándulása is Szlovákiába vezetett). De olyan sem, hogy Zoli maradjon egyedül a gyerekekkel több napra, ráadásul a Balcsin! (Igaz most már van erősítése is, anyukája személyében). Én meg - kizárásos alapon - a fővárosban, dolgozóban.
Hát. Nem én élvezem a legjobban, az biztos. Zoli annyira jól elvan a csajszikkal, hogy alig-alig hív. Csinálnak maguknak programot. Zoli még tanítani is tud valamit a tenisz terén a lányoknak. És legújabb balatoni szenvedélyüknek is hódolhatnak: mostanában kezdenek elmerülni a szörfözés rejtelmeibe. Bizony! Végre van ilyen oktatás a nyaraló közelében (ja, mert persze ismét Bogláron, szüleim nyaralójában telik a nyár ezen része), méghozzá igen kedves és lelkes fiatalok. És végre a lányok is belenőttek abba, hogy ezt is megtanulják, kipróbálják. Teljesen belehabarodtak - kíváncsi vagyok, hogy meddig tart a lobogás....
A kertben van pingpong-asztal, lehet tollasozni, a Balaton vize nem csak kellemes, de elképesztően tiszta és a tavalyi lábáztatóhoz képest határozottan mély. Kártyáznak is, Zoli kisebb bánatára Imola kanasztázni szeret mostanság... Az ételt nem bonyolítják túl: lángos és palacsinta, meg otthon ez-az (főleg mióta a Mama főz rájuk). És amúgy meg Zoli engedi, hogy az legyen, amit akarnak: akkor mennek oda, ahová akarnak, amikor ők szeretnék és akkor maradnak otthon egy jó nagy játékra, amikor ők szeretnék. Laza-Apa. Jó Apa.

Zita pedig Angliában igyekszik kiélvezni eme remek lehetőség minden pillanatát. Elmondása alapján nagyon jópofa, kreatív nyelvsuliba járnak, és a kirándulások is olyan helyekre vezetik el őket, ahol eláll a lélegzetük (és ahová én is szívesen elmennék..) A családtól most éppen nincsenek annyira elragadtatva: panszkodnak, hogy nem nagyon beszélgetnek velük. Zita zokon veszi, hogy jobbára az egész család csak a tévét nézi és/vagy valami iPadet, iPhone-t vagy más i-akármit nyomkodnak. Nem mondom, hogy örülök, de lehet, hogy nem baj, ha látja külső szemmel, hogy milyen ez. És külön jól esik, hogy azt mondja a telefonba, hogy "Anya, én azt hittem, hogy majd ők is olyanok lesznek, mint mi: beszélgetnek egymással meg játszanak." Talán arra is jó lesz, hogy időnként, mikor kissé összenő a telefonjával és én rászólok, és ő méltatlankodik, na szóval, hogy ilyen helyzetekben majd emlékeztethetem, hogy ez hová vezethet.


Egyetlen képem eddig Zitáról Angliából:
a klasszikus, telefonfülkés, barátnőjével

(Erről jut eszembe, bár ez most témán kívüli, de mégis egy picit nem. Sokkolva láttam a Garda-tónál egy családot vacsorázni úgy, hogy a három gyerek mindegyikénél egy-egy iPad volt, amit néztek/nyomkodtak, a szülők meg úgymond "nyugodtan" beszélgettek. Könyörgöm!!! Miért viszik el a gyerekeket, ha nem akarnak velük foglalkozni?! Ha meg elviszik, akkor meg miért nem élvezik ki a gyerekek társaságát?! Valami nagyon félrement. A családi nyaralás már nem a családról szól?! Mert persze, ez okozta a sokkot, de aztán megállapíthattam, hogy igen elterjedt gyakorlat ez. Nem akarok én demagóg lenni és kizárni az életünkből ezeket a kütyüket. Na de hogy ezek uralják a nyaralást, az együtt töltött időt?! Hozzáteszem, nekünk nincs se iPad-ünk, sem iPod-unk, sőt, a telefonjaink sem mind "okosak"....)

Szóval, az élet egy folyamatos változás (ó tényleg, azt már meg sem említem a blogban, hogy a munkahelyemen már az x-edik változáson vagyok megint túl; még nem tudom, hogy örülök-e neki...), és ez így van jól. A nyár, a gyerekek nyaralása pedig továbbra sem unalmas. Senki, vagy írhatnám inkább úgy, hogy SENKI nem várja, hogy újra elkezdődjön a suli....

Még messze van, szerencsére. Addig még jön egy világbajnokság, egy vívó-világbajnokság, amire Zita el szeretne menni szurkolni, és persze el is megy (ráadásul tiszteletjegyet is kapott, eredményeire tekintettel). Lesz majd még edzőtábor is, amit kb. annyira vár, mint a sulit (viszont becsületére váljék, mozog, fut sokat.) Lesz még egy Klára-nap, aminek megünneplésére még nem tudom, hogy hogyan fogunk tudni sort keríteni: az Ünnepelt nagy ünneplést szeretne, a Balatonon... Még nem látom át, hogy ez hogyan fog összejönni. Lesz még zenei tábor is. És leszek még én is szabadságon (jó sokat! :-) ). Lesz még újabb "felállás", lesz még móka, kacagás, lesz még jó sok nyár....