Húr pattan, séta indul

Picit rosszkor, picit rossz helyen, picit túl hangosan pattant el az a húr. Fej-kiszellőztetés sürgősségel szükséges. Jó, akkor egy-két metró-megállónyit most inkább gyalog kell megtenni. Ahogy a düh (elkeseredettség? tehetetlenség? fáradtság? mindez együtt) függönye kicsit lebben, csiszolódnak a gondolatok, kevésbé sötétek már. Amiből viszont kell a (szinte) fekete, az egy kis vigasz-csoki. Meg egy kávé sem árt. Ah, igen, ez a brownie de jó lesz! És tényleg, olvad az egész, nagyon csokis és ez most nagyon jó, nagyon kell. A kávé is simogat.

Fej tovább tisztul. Lassan a szem is kilát.
Hú, de nyugisan ülnek ott azok ketten ezen a teraszon, egy-egy korsó sörrel! Nem is a sör a favorit, de ez most valahogy kedvet ad. A hangulat, leginkább. De jó dolgok vannak ebben a kirakatban! Az a kép jól mutatna a Nagylány szobájában. Ide vissza kell jönni. Bazilika! Örök szerelem!!! Olyan impozáns és mégis szerény... Micsoda üzlet! Hú, egy kicsivel több idő és pénz esetén igazán vonzó... :-) Főleg az méregzöld zakó! Nahát! Milyen jópofa ötlet és jól megdesignolt dolog ez a tésztás hely, esetleg kipróbálandó? Mennyi turista! Mennyi nyelv keveredik itt! Mennyi terasz! És azokon hányan iszogatnak, ráérősen, nyugodtan. No, itt már a vacsorához terítenek az alaposan átépített üveges verandás éttermeben. Jól megváltozott, szinte a felismerhetetlenségig. Milyen aranyos az a kisfiú, akit az apukája terelget a színház előtt. Biztos oviból hazafelé tartanak. Vajon az otthoniak már megírták a leckét? Lesz idő meghívókat írni? No, itt a metróállomás. Kávés pohár kiürült, mehet a kukába, a brownie zacskójával együtt (brownie már a végre kevésbé remegő gyomor felé tart....). A napszemüveg is lekerül, most már le is kerülhet. Levegő kifúj. Nincs is semmi baj. Fej felemel, mosoly árnyéka lassan visszakúszik. Otthonra meglesz, mert miért is ne lenne. :-) Így ni.