Pages

2013. november 22., péntek

A nagymamák adnak

A Nagymamák mindig adnak. Adnak a szeretetükből, a végtelen türelmükből (érdekes, hogy ez szülőként hamar hiánycikké fut ki), az oly' drága idejükből. Adnak a frissen sült kuglófukból (gyakorlatilag az egészet odaadják...), a kézzel gyúrt tésztájukból, a lekvárjukból és a kakukkfűből is, ha kell, sűrűbb napokon még vacsorát is varázsolnak. Adnak a tudásukból, matekot korrepetálnak és hímezni tanítanak. Adnak sokat az odafigyelésből: meghallgatnak, mesélnek, társasoznak, sétálnak, hintát löknek, könnyet szárítanak, ringatnak és álmot őriznek.

A nagymamák ilyenek. A lányaim nagymamái legalább is. Fantasztikusak. Az ő folyamatos szerető "adásuknak", adományuknak hála válhattam én olyan anyává, amilyen lettem. Hála ennek a körülölelő, gyengéd segítségnek lehetett Zita is olyan remek unokájuk, amilyen lett. Hogy Zita eddig is már elérte azt, amit elért, nagyban köszönhető ennek a szerető és megértő nagyszülői háttérnek. Hála nekik tudtuk őt mindig úgy és akkor elkísérni, mellette lenni a szó minden értelmében, hogy az neki jó legyen.

Tehát az, hogy tegnap Zita életében először (és hiszem, nem utoljára) átvehetett egy (ösztön)díjat, ami azt tükrözi, hogy tehetséges, okos, ügyes és kitartó gyermek (ah! méghogy gyermek: szépséges Nagylány!) számomra azt is jelentette, hogy meg kell köszönni ezt a nagyszülői támogatást.

Polgármesteri gratuláció

Ügyesség, ész, szorgalom, no és némi szépség is :-)

Az összes díjazott együtt
Zita remek csaj. Büszkék lehetünk rá. Köszönjük, hogy ilyen lett, és ezt köszönjük a Nagymamáknak is. Akik mindig adnak. A tegnap délutánnal, mint megannyi más, hétköznapibb és egyéb ünnepi pillanattal, úgy remélem, kapnak is.

(u.i.: A kerületünkben meghirdettek egy "Tehetséges gyermekek" típusú ösztöndíjat. Ahhoz, hogy a havi fix összegű juttatást és a megtiszteltetést elnyerje a 4-12. osztályos gyermek, nagyon jó bizonyítvány kell, továbbá igazolt magas szintű eredmények, akár a sportban, akár a tanulmányi versenyeken, akár zenében is. Pontosan meghatároztaák, hogy milyen szinten mi az elvárás. Zita magasan megfelelt ezeknek, ráadásul előny, ha valaki nagycsaládból származik; bár úgy tudom, hogy Zita esetében nem is kellett mérlegelni. :-) Hiába, az elmúlt két év (mert ekkora időszakot néznek) négy országos bajnoksága, egyéni OB 3. helyezése, a Budapesti Bajnokság elért két dobogós hely, a Diákolimpia, a Bolyai-versenyen elért helyezés, a zeneiskolai ajánlás, a kerületi sportversenyeken elért helyezések -kidobós, futás -, illetve az éppen, hogy csak nem 5-ös bizonyítvány-átlag mind-mind indokolttá tették.)

5 megjegyzés:

Anikó írta...

Gratulálok!:-)

Dominika írta...

Gratulálok! Egészen elérzékenyültem.

kedveslany írta...

Kedves Szitya!
Látod ezért is imádlak olvasni!!! Mert a Nagyiknál kezded, a Családnál és csak ezután kanyarodsz a gyönyörű és sikeres Zitához.
Gratulálok és további sok sikert , boldogságot kívánok az egész Családnak!!! Szeretettel:Ági

bolygóhollandi írta...

Gratulálunk Zitának és Mindannyiotoknak!

Szitya írta...

Köszönöm mindenkinek a gratulációkat és a kedves szavakat!!! :-)