Emma szülinapja(i)

Lassan egy hónapja már, hogy Emma-leány betöltötte a tizenkettedik évét. Az ujjaim még majdnem azt pötyögték maguktól,hogy "Emma-baba", de fegyelmeztem őket - ilyet már mégsem illik írni egy serdülőkorú egyénről! Mégha az maga az én Emmám is. De azért nehéz.

Nos, különösen "fájdalmas" érkezés volt ez egy újabb születésnapra (amik, ugye, alapból sem tartoznak az "erősségeim" közé, lelki vetületből), mert ez az én drága Babám azért egy ideje jó nagy fejest ugrott a kamaszkorba. Vagy serdülőkorba. Vagy valamibe, na. Ami változást, összevissza-kuszálást hozott az eddig megszokott "soraiba". És így, ahogyan az a szakkönyvekben meg vagyon írva (pl. a nemrég olvasott "kamaszos" Vekerdy) egyik pillanatban van egy nagylányom, némi világfájdalommal és megnemértettséggel a szemében, a másik pillanatban meg visszatér a "régi Emma". És látom, őt is zavarba hozza ez a kettőség: nagylány ő, aki már olyan cuccokat és úgy szeretne hordani, de pici kiscsaj, amikor odabújik, fél a betörőtől és kedves kis üzeneteket írogat nekem a párnámra tett papírkákra.

Szóval, Emma 12. születésnapjának ünneplése tulajdonképpen ugyanolyan hektikusra sikerült, mint az ő jelenlegei lelki alakulása... Több menetben köszöntöttük őt. Ami végül is nyilván nem zavarta őt (ilyen korban még kit zavar a sok ünneplés?!), viszont nagy ívben átugrotta egyes családtagok rendkívül alacsonyan elhelyezkedő tolerancia-küszöbét (áh, nem érdemes találgatni: az "egyes" családtag neve "K"-val kezdődik és "lára"-val végződik :) ), mert hogyhogy őt ennyien, ennyiszer, ennyi tortával, ilyen hosszúságú bulival, stb. ünneplik?! Próbáltuk csitítani, dehát az is egy embertpróbáló feladat....

Az első torta...

Sárival, a leendő útitárssal

A repülőjegyeket rejtő boríték és egy pici ajándék mögötte

Gondolkoztam azon, hogy minek is örülne a mi régiúj Emmánk a legjobban. A romantikus és ragaszkodó alkata megmaradt teljes egészében, tudtam, hogy valami élmény jelentené a legtöbbet - ami élmény akár egy kiskutya is lehetett volna (de ilyesmit Zolinak felvetni sem lehetne). Azt is végiggondoltam, hogy tavaly milyen sok helyre jutott el Zitus, no meg még az idén is (a vívásnak, illetve a Zolival kapott közös születésnapi római utazásnak hála), és a Kicsik is alig várják az ő "tízéves túrájukat" a nagyszülőkkel, Emmának meg ilyen élmény nem tervezett mostanság. No, nem mintha ezt valaha is felhánytorgatta volna! Tehát utazásban gondolkodtam - Londonra fókuszálva. Hiszen tavaly eljutott oda Zita, idén a Kicsik is eljutnak majd nagy valószínűséggel, így ő se maradjon ki. Miután Zolival utazott Rómába Zita, gondoltam, hogy most én kísérem el Emmát. És.... itt jött a plusz-ötlet, amivel garantáltan nagy örömöt és meglepetést okozhatunk Emmának: megkértem a keresztszüleit is, hogy jöjjenek, illetve Vera barátnőm esetében még az ő lányát, Sárit is hívtam, mert Emma és Sári imádják egymást. Végül Laci, a keresztapuka nem vállalta be az utazást (csak a finanszírozásába szállt be :) ), de Vera nagy örömmel fogadta az ötletet, Sáriról nem is beszélve....

Tehát, február utolsó előtti hétvégéjén, Emma születésnapja előtt pár nappal, eljött Vera és Sári Balatonfüredről, illetve eljött Laci is (Vera és Laci nem egy pár - a szerk.), és végre lerántottuk a leplet a nagy titokról!!!! Emma NAGYON örült - azóta gyakran mondja, hogy már mennyire várja az utazást - amire majd egy tavaszi hosszú hétvégén kerítünk sort. Ezen a köszöntésen is volt torta, dalolászás és egy kis eszem-iszom, nagyon jól telt.

A következő születésnapi ünneplést a napján ejtettük meg. Ami a síelés első napja is volt. Kivittünk Ausztriába itthonról egy tortát, tizenkét gyertyát..... csak gyufát nem :) Így aztán, amikor 27-én este, Mingi barátnőméket is meginvitálva, a bérelt apartmanban felsorakoztattam az épségben megutaztatott tortára a gyertyákat, rádöbbentünk, hogy nincs tüzünk... Tomi, Mingi férje már leszokott a dohányzásról, mi sosem szoktunk rá, az apartmanban sem volt gyufa, a házinénit nem akartam emiatt zargatni, így Emma csak mímelte a gyertyafújást. Egyébként, a születésnap reggelén odaadtuk neki pici ajándékunkat is, de ő utólag azt mondta, hogy a legnagyobb ajándék számára az volt, hogy együtt töltöttük mind a hatan a napot, és ráadásul még síelve is.... :)

A síelés utáni hétvégére terveztük be a barátnős bulit, amit a Jégterasz korai bezárása miatt nem tudtuk ott tartani (ez lett volna Emma eredeti kívánsága), ezért az Aquaworld-re esett a választásunk. Kicsit stresszeltem, hogy hogyan fogok figyelni kilenc tizenkét évesre, még segítséget is hívtam egy anyuka-barátnő személyében, de végül is nem volt semmi gond. Ráadásul korrekt áron tartható ott születésnap (szemben pár játszóház vagy egyéb tematikus gyerek-szórakoztató helyszínnel), úgy, hogy finom dolgok tartoznak a "csomagba", és a torta is remek. Az Aquaworld-ös közel háromórás "őrjöngés" után áttelepültünk hozzánk, "ottalvás" céljából...  Ez jó poén is lehetett volna, ahogyan Zita bulijának esetében is az volt, de a kollektíve kissé megzizzent hatodikos ások (mert nyilván egymásra is ezerrel hatnak ebben a korban főleg) kissé túllőttek a célon, és szinte egész éjjel fent voltak. Legalább is páran.

Az Aquaworld-ös ünneplés

Kiscsaj-csapat

Fürdő után

Emma ezt úgy summázta, hogy nagyon jó volt a bulija, de máskor nem szervez ekkora ott-alvást, mert őt zavarta, hogy nem tudott aludni. Jól van. Örömmel nyugtáztam, hogy ezt sem nekem kellett mondani :)

Ugyanezen a hétvégén még nagycsaládi körben is megköszöntöttük Emmát, nagyszülőkkel és testvéremékkel, egy közös éttermi ebéd keretében (Zoli nem hagyta, hogy a buli levezénylése után még egy napot a konyhában való sütés-főzéssel töltsek, és ezt igen csak méltányoltam), így valóban egy komplett Emma-ünneplési sorozatot sikerült kanyarítani ebből a nevezetes, tizenkettedik születésnapból!

Tehát így utólag is kívánok az én aranyos, drága leánykámnak sok-sok boldogságot!

(Fotó nem nagyon van: a síelős ugyebár elveszett egy óvatlan mozdulat miatt, az éttermiről valahogyan nem készült, a msáik kettőről meg nem túl minőségi, de azért bebiggyesztek belőle párat).