Pages

2015. január 7., szerda

Adventünkről, azaz: göröngyös és zsúfolt az út Karácsonyig

December mindig szélsebesen érkezik és őrült tempóban hajt tova. Hiába kezdem el - legalább is lélekben, bár idén tettekben is - a felkészülést már késő-októberben, a vége valahogy mindig az, hogy eléggé kimerülve jutunk/jutok el a csillagszóró-gyújtásig. Ennek egyébként kikerülhetetlen, objektív magyarázata van. Például a születésnapi dátumok mibenléte. Aztán az, hogy sokan vagyunk. Ha sokan vagyunk, az mindenképpen sok évvégi, évzáró programot ígér. És még itt van a versenyszezon is - ami decemberre mindig csúcsot ír. Így aztán ünnepélyesen beletörődtem: hiába tervezek, hiába osztom be "okosan" a szabdságomat és hiába igyekszem, de nagyon, sosem fogok frissen vasalt arccal, ásítozás nélkül eljutni Karácsony szent napjáig.
Mindez persze nem panasz. Továbbá találékonnyá és egyre szervezettebbé nevel. Mert makacsul ragaszkodom dolgokhoz. Úgy mint adventi hangulat. Idén ezt a - szerencsére időben - kihelyezett díszeken kívül, amelyek között főhelyen állnak az évek alatt összegyűlt, kicsi és még kisebb gyerekkezek által készítettek, azzal "emeltük", hogy a házunk hátsó, "gyerek" fertályán is komoly díszítés zajlott: a komódjuk tetejét is teleraktuk tündéri holmikkal, illetve az Ikrek szobájának falára egy, az IKEA-ban beszerzett anyagot is felfüggesztettünk! Ezen az anyagon egy fenyőfa hű lenyomata van, amire rajzszögekkel felerősítettünk rengeteg sajátkészítésű díszt. Klára és Imola nagyon élvezték mind a díszítést, mind a látványt, ami fogadta őket, valahányszor a szobájukba léptek.

A fa díszítése egy darabig folyton gyarapodott (ehhez képest,
aztán drasztikusan visszaesett, ahogy elajándékoztuk a saját
készítésű díszeket, illetve feltettük az igazi fánkra őket)
Ugyancsak korán elkezdett művelet volt a közös kézműveskedések sora. Mert ez is sokat lendít a hangulaton, mindenkinek ajánlhatom!!!! Ezúttal filcből, szalagokból és gombokból varrtunk nagy számban karácsonyfadísznek szánt angyalkákat, baglyokat és rénszarvasokat. Ezekből sokat elajándékoztunk rokonoknak, barátoknak, tanároknak és edzőknek, de azért maradt a saját fánkra is. Készítettünk még sok-sok ajándék-kísérő és üdvözlőkártyát, pár kedves "manót" tobozokból, és persze sütöttünk mézeskalácsot, meg (baglyos) sütinyomdás kekszeket. Az adventi koszorúinkat Zita és Imola készítették.
Egy különösen aranyos filc-angyal és kedves társai

A háttérben a Zita által elkészített adventi koszorú 

Az előtérben a sütinyomdás, baglyos kekszek
Az adventhez tartoznak, szinte "kötelezően", az adventi naptárak, hiába "korosodnak" a címzettjeik. Ezúttal egy-egy karácsonyi hangulatú fém sütisdobozba került be napról napra egy "cédulka", és esetleg egy kis édesség, karácsonyi zsebkendő, szalvéta, vagy egyéb apróság. Az üzenetek pedig általában az adott napi programunkról szóltak (pl. karácsonyi műsor, verseny, mozi, szülinap, mézeskalács-készítés, körömlakk-festés, popcornos esti filmnézés stb.), vagy pedig valami olyasmiről, hogy aznap leadhatnak arra a hétre egy étel-kérelmet, vagy esetleg aznap nekik kell valamit tenni (állatokkal kiemelten foglalkozni, rendet rakni karácsony előtt portörléssel egybekötve, Anyát kényeztetni, stb.). Végig izgatottan nyitogatták reggelente a ládikákat és végig "partnerek" voltak mindenben.
A nagy adventi kimozdulásunk ezúttal Bécsbe vezetett december első hétvégéjén. Méghozzá a "megszokottól" eltérően. Igazából, ez Zoli és Zoli anyukájának szülinapi ajándéka volt - szüleim részéről. Mert igen, ők mindketten erősítik a decemberi szülinaposok táborát, biztosítva ezzel, hogy az adventi időszak csakis sűrű lehet. :) És akkor még ott van Zita is,  aki már egészen közel karácsonyhoz szokott mindig öregedni egy kicsit. :) Szóval az ajándék lényege az volt, hogy vonattal mentünk (szuper vonattal, Rail Jet elnevezésűvel, ha jól tudom, osztrák üzemeltetésű). Reggel felszálltunk a Keletiben, és elhussantunk Bécsbe nyolcasban: a Nagymamák és mi hatan. A szépséges osztrák fővárosban aztán pedig alaposan körbejártuk az összes karácsonyi vásárt. Mert ott egyik éri a másikat. Mindegyik más hangulatú, mindenhol más fajta bögrében mérik a forralt bort és mindegyikben van min ámulni-bámulni. Vidám nap volt ez, a kissé zord időjárás sem szegte kedvünket, és teljesen feldobódva-feltöltődve értünk vissza Budapestre az esti "járattal".
Zoli születésnapjával kezdődik a december. Régi vágya
egy kaméleon. Anyósom, jó érzékkel, nem merte meglepni
a fiát egy igazival (bár szerette volna...), így végül
ezzel a tortával érkezett hozzánk

A bécsi túra kezdetén, az állomás előtt

Nagymamák és Unokák

Majmócák Bécsben - a háttérben is "ismerősök" :)

Pedig ők nem is ittak forralt bort.... :)

"Akkor is lesz egy közös képünk, Zita!!!!"

Mind a négyen egy Mikulás-sapkát választottak vásárfiának

Ezeket pedig mi, felnőttek, gyűjtöttük :)
(Sajnos a legszebb összetört. :( )
Utazásból nekünk ennyi jutott, Zita és Zoli viszont még "rádobtak" egy "őrült" hétvégét.... (Ami alatt mi, itthon, Paddingtonnal, a bűbájos medvével ismerkedtünk meg a moziban. :) )December második hétvégéjén, pénteken elindultak a távoli Eislingenbe (német város, Stuttgart közelében), ahová elég kalandosan és későn jutottak el egy komoly kitérő után (ahol felvették az edzőt...), majd szombaton lezajlott az egyéni verseny (a csoda ismét elmaradt, pedig határozott fejlődést mutatott Zita vívása), majd vasárnap kora-délután a csapat-verseny is (ahol Zitáék "fekete ló" csapata az amerikaiak káprázatos legyőzése után egyetlen tussal maradtak alul az oroszokkal szemben a négybe jutásért....). Végül vasárnap éjjel még haza is jöttek, hajnal 3-ra érkeztek meg. Másnap (pontosabban aznap) reggel pedig Zita ment is iskolába, mondván, hogy nem akar sokat hiányozni... (hát tényleg, ebben a tanévben eddig négy napot hiányzott: egyet sportorvos miatt, hármat vívás miatt....). Mint mindig, most is lenyűgözött a teherbírása.... Vívás ügyben történ még említésre méltó ebben a hihetetlenül teli hónapban: Imola megnyerte az egyesületük háziversenyét, a "Mikulás-kupát", és erre hihetetlenül büszke volt. Ahogy mi is, természetesen. Aranyosan kijelentette: "Végre egy kupa, amit teljesen egyedül csak én nyertem!"
Aztán ugyancsak Imó, részt vett élete első, hivatalos vívóversenyén. Nagyon fura volt már őt is ilyen környezetben látni. Amúgy neki is furcsa lehetett, mert inkább olyan "szemlélőlő üzemmódban" működött, mondtam is neki, hogy még jó, hogy a fényképezőgépet nem vette elő, mert olyan turista-hatást keltett. Noha nem ért el nagy sikereket, nagyon tetszett neki a verseny. És egyébként pedig ez a 2002-es korosztály versenye volt, mint a legfiatalabb vívó-korosztályé (ő itt nagyon kicsike még). Úgyhogy mire ő jut oda (azaz jó két év múlva), addigra már az eredmények is biztos jönnek majd, ha továbbra is ilyen szorgalmasan edz.
És, Zitának is volt hazai versenye, ahol ezúttal (is) a díjazottak között volt. :)

Szemben: Imola! En garde!
Advent utolsó hétvégéjén sem pihentünk még. Zita még bevállalt egy versenyt (felnőtt országos bajnokságot, ahol igazán szépen teljesített), majd annak a napnak a végén egy ünnepség részesévé is vált. Ugyanis az volt a Magyar Vívás Napja, amelynek keretében, többek között, "kitüntették" a Reménység korosztályok "záró" évfolyamának dobogósait.... így Zitust is. A megtiszteltetésen túl, még jelentős összegű utalványt is kapott, amit vívófelszerelésre költhet. Aki kicsit is ismeri ezt a sportágat, az tudja, hogy az nagy kincs. Viccelődtem is vele, hogy lassan "megtérül a befektetésünk" - hiszen ezen a díjon kívül, ismét elnyerte erre a tanévre az Önkormányzat támogatását, ami egy rendszeres havi összeget jelent.
Az ünnepségen: Zita a távolban, a kép bal oldalán, balról a negyedik

Egy kicsit közelebbről, egy kicsit homályosabban, ezúttal balról a harmadik
És, egyébként, még Zita születésnapját is megünnepeltük. A napján családi körben, reggel, "szokás szerint", no meg este vitt még a klubba egy tortát, aztán a hétvégén még nagyobb családi körben is felköszöntöttük. Bulira ezúttal egyszerűen nem tudott sor kerülni, de ami késik, az nem múlik.
Egy igen rossz kép egy jó szülinapról :)
Évvégi programjaink közül már csak az Ikreknek lett volna karácsonyi műsoruk. Amit nagyon izgatottan vártunk, mivel Klára írt és rendezett egy színdarabot direkt erre az alkalomra (ami annyira elnyerte a tanítónő tetszését, hogy a kollégáknak is megmutatta, akiki közül volt, aki lemásolta, hogy majd ő is színre vigye az osztályával legközelebb :) ). De az élet közbeszólt. Az évek óta halódó iskolai fűtési rendszer az utolsó tanítási hétre teljesen leállt, így aztán volt nagy kavarodás, szervezés, újra- és újraszervezés. Ráadásul - talán többek között a már előtte is akadozó fűtésnek is köszönhetően - rengeteg megbetegedés is történt. Így a műsort lefújták, majd évnyitó ünnepség lesz belőle.
A betegség akadályozta meg az évvégi zongora-koncertet is. Emma tanárnője sajnos "lerobbant" az évvégi hajrában, így le kellett mondani a növendék-hangversenyét. Sajnáltuk nagyon, mert mindig jó hangulatúak, és Emma rengeteget (és szívesen) gyakorolt rá. Reméljük, Larisza néni meggyógyult már, és esetleg újévi koncert még lehet. Ahogy Zitáéknál, a fuvolával, ez már hagyomány. Az ő tanárnője úgy gondolja, hogy ne próbáljunk meg  minden áron még egy programot bezsúfolni az évvégi rohanásba, hanem szépen, nyugiban, kipihenve játsszanak a növendékei a téli szünet után. Zitának ez életmentő - így volt lehetősége rendesen kigyakorolni a darabját.
Mégsem maradtunk teljesen karácsonyi koncert nélkül: Klára "elpengette" az ő darabjait a gitártanárnőkje növendékeinek koncertjén, ami nagyon szép és tartalmas volt!
Az ilyen típusú évvégi programok csúcsa mindenképpen az évzáró, közös, családi judo-edzés volt! (A vívók és a röpisek saját körben "buliztak", ettek-ittak.) Nagyon vidám, ugyanakkor fárasztó és érdekes edzés volt. Hát, mit ne mondjak.... "ritka" az, hogy zokszó nélkül eltűrjem, hogy a férjem "fojtogasson", vagy az is, hogy az legyen a célom (mert az volt a feladat), hogy ráüljek egy amúgy igen szimpatikus anyuka-társ hasára.... :) Szaladtunk, játszottunk, versenyeztünk, tanultunk (judozni), és iszonyú jól szórakoztunk!
Nos, ahogy végigvettem a decemberi dolgainkat, abból látszik, hogy mindezt "végigcsinálni" (a titkos karácsonyi készülődésekkel és sütemény-sütésekkel kiegészítve) nem tud más lenni, csak fárasztó. Ja, mert amúgy mindketten dolgozunk is, ugye; noha én elég sok szabadságot ki tudtam azért venni, szerencsére. (Zoli meg 22-én még elment országunk "távol-keleti" szegletébe, egy jótékonysági túrára: ételt és ruhákat (meg játékokat) osztogattak az ott élőknek egy alapítvánnyal összefogva.)
Ezek után, ugyancsak "makacsságból" gondoltam úgy, hogy a "finishre" ráfordulva tényleg el kell lazulni. A fát végre hatosban vettük meg, karácsony előtti szombaton, és együtt cipeltük is haza. A fára majd visszatérek a karácsonyi fejezetben...
A nagy fa-hazacipelési akció!
És 23-án délelőtt elmentünk ötösben a csajokkal fodrászhoz (úgy gondoltam, az nagyban segít majd, főleg rajtam, hogy kevésbé tűnjek űzöttnek a karácsonyi fényekben.), majd onnan a most már mindenképpen hagyományosnak tekinthető családi ebédünkre a kedvenc olasz éttermünkbe.
Frissen fodrászolt lány-sereg, éhesen :)

Mint egy festmény, nem? :)

Vidámság, öröm: holnap karácsony!!!!
 Másnap már eljött a karácsony....
(Zárójelben: még egy adventi "mulatságot" eszeltem ki. Mivel Klára már hónapok óta csalódottan nyitogatta a postaládánkat, mondván, hogy neki senki nem ír levelet, gondoltam egy nagyot. Körbeírtam a világban szétszórtan élő kedves ismerőseimnek, és megkértem őket arra a szívességre, hogy küldjenek egy levelet vagy lapot, ha lehet Klárának, vagy Klárának és testvéreinek címezve. Nagyon sokan benne voltak a "buliban", és így a december tényleg úgy telt, hogy szinte minden nap lapult valami "igazi" levél Klára vagy a csajok összessége számára (Persze Imó egy picit zsémbelt, hogy miért csak Klára kap főleg, de ő azért nem az a hosszan duzzogó fajta, no meg mondtam neki, hogy Klári vágyott annyira erre az élményre, őt nem különösebben izgatta eddig a levél-dolog. Karácsony közeledtével, aznap délután, amikor valami csodás logisztikai rendeződés folytán, Klárával kettecskén voltunk otthon, miután segítettem neki elkészíteni majd egészen 24-ig elrejteni a karácsonyi asztaldíszt, felaggattuk e sok szép lapot egy szalagra, és karácsonyi dekorációvá vált a sok kedves meglepetés.
Klára nagyon örült minden lapnak... és napnak :)
)

5 megjegyzés:

Monika írta...

Hát igen! Ez nem semmi! Még leírni sem....

Kriszti írta...

Kedves Szitya!

Annyira szeretem olvasni a bejegyzéseidet, minden sorukból süt, hogy mennyire szeretitek a lányokat, mennyire odafigyeltek mind a négyükre, milyen gyönyörű, összetartó, fantasztikus családotok van. Nagyon giccsesnek hangozhat, de nagyon szerencsések ők is, hogy ilyen támogató szüleik és nagyszüleik vannak, és ti is, hogy ennyire remek gyerekeitek vannak, illetve ahogy látom, a szüleitek is igen jófejek. :) Nagyon sok örömöt, boldogságot és sikert kívánok az újévre!

Névtelen írta...

Kedves Szitya!

Nagyon jó volt újra olvasni felőletek, tudom, hogy ez elsősorban kedves emlék gyanánt íródok kedves családotoknak, de mégis mindig olyan jó hangulatom lesz a mesélésedtől. Most is:-)
És őszintén kívánom, hogy ez az évetek kevés gonddal és sok hasonló örömmel legyen teli, és Zita nagy háttérszurkolójaként kívánom, hogy legyen még nagyobb sikere itthon és nemzetközi versenyeken is, hogy egyre közelebb kerüljön olimpiai álmához, ha még szeretne.
Remélem fogsz még mesélni idén is,

Osváth Nóra
Normio

Szitya írta...

kedves Kriszti!

Köszönöm szépen a kedves szavakat, igazán jól estek. És igen, szerencsésnek érzem és mondom is magam (rendszeresen) mindazokért, amiket leírtál! Köszönjük a jókívánságokat, hasonlókat kívánok neked is!
Szeretettel,
Szilvi

Szitya írta...

Kedves Normio!

A te hozzászólásod is nagyon tetszett - és valóban, ez a poszt főként azért született, hogy valahol listázódjon, hogy mi minden történt 2014 utolsó hónapjában; hogy aztán ebből kiindulva eszünkbe juthasson sok apró kis részlet. Január 1-jén készítettem a családtagoknak egy 2014-es "kvízt" - és ez például egy jó alkalom volt, hogy átnézzem a blog (és FB) bejegyzéseimet, hogy felelevenítsem az év történéseit; majd ugyanezt megtegyék (a kvíz-kérdéseimnek "hála") a többiek is. Vidám este kerekedett :)
Köszi Zita nevében is a szurkolást - igen, az álom még megvan, és irtózatos mennyiséget dolgozik érte. :)
Igyekszem egy kicsit többet mesélni idén - sajnos 2014-nek egy részét annyira uralta a munkahelye(i)m körüli herce-hurca, hogy az nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra, az írhatnékomra. Ami meg "kijött" volna a tollamból, azt meg nem tehettem volna ki :)
Szép évet neked is!
Szeretettel,
Szilvi

u.i.:
Mamka! Igen, én is úgy éreztem, hogy ez a nem semmi kategória... A munkahelyen töltött utolsó napokon és a szabadság első napjaiban komoly fejfájással küzdöttem, gondolom, nem véletlen. :)