Pages

2017. október 3., kedd

Kerek a világ

Csörög a telefonom, pedig javában tanítás van. Nem ijedek azért annyira meg - idén érettségiző leánykám részéről ez nem túl ritka: néha nagyon gyorsan meg akar velem osztani valami hírt. Most is ő hív - látom a kijelzőn, az általa kitalált becenevén kívül ott van ő maga is, abban a kék ruhában, mosolyog szépen egy ciprusi sziklán (olyan jók ezek a képpel ellátott telefonos névjegyek, akárhányszor csak telefonál valamelyik leányzó, már az feldob, ha meglátom a képet róluk).
Zita hív tehát, hogy izgatottan elmesélje, hogy kiküldték mindannyiukat a suli épületéből, mert a kémia tanárok szerint mérgező gáz, az aminek szúrós, kellemetlen, köhögtető szagát rézik mindenhol.... Miközben beszél hozzám, mondja, hogy keresi Klárit is. Majd ujjongva közli, hogy megvan a kis huncut és oda is megy hozzá. Kérdezi is tőle, akar-e az anyjával beszélni. Klári meg,
a tőle megszokott vehemenciával válaszol a nővérének.... Kb. annyit, hogy hagyja békén, és mennie kell az osztályához.
De ez elég ahhoz, hogy megnyugodjon az Anya és megnyugodjon a Nagylány, aki ilyenkor testvér, aggódó, rendes Nagytestvér.
Én pedig mosolyogva teszem le a telefont - minden rendben, vigyáznak egymásra, ott vannak egymásnak. Jó érzés. Mondhatnám, hogy ez a lényeg. Nekem.
Később kapok még egy telefont, hogy amúgy nincs nagy gond, a szivárgó gáz mégsem mérgező, vissza is mennek a kissé bűzölgő suliba (sőt, matekdogát is írnak).
Amúgy az eset még a hírekbe is bekerült.
http://index.hu/belfold/2017/09/29/gazszivargas_miatt_kiuritettek_egy_fovarosi_gimnaziumot/#



2 megjegyzés:

Dominika írta...

Ez annyira jó!
Pont a minap velünk is hasonló történt. Félix most elsős, és egyik nap, mikor mentem érte, mutatta, hogy sebes a könyöke. Egy hatodikos srác véletlenül fellökte focizás közben, a kicsi rosszkor volt rossz helyen. Felküldték az orvosi szobába, hogy ránézzenek a sebére, de ott nem volt senki, ellenben pont akkor ment arra a nővére, és ő lekezelte neki. Annyira jó érzés volt bennem, mikor mesélték délután. Jó, hogy vannak egymásnak! :)

Szitya írta...

Ez milyen kedves történet, Dominika! A szülői lét apró örömei. :)