Pages

2018. október 5., péntek

Barátság

Hatan barátnők, harminc éve
Általános iskolai éveim legvégén kerültem ki Svájcba. Még az"átkos" rendszerből mentünk ki oda; bevallom, minden nagyon furcsa volt ott, tényleg egy másik világ. Lassan rázódtam bele az ottani létbe, igen zárkózott is lettem a nagy kultúrsokk hatására. De azért szép lassan nyitottam, és barátkozni kezdtem.
Talán Lotta, a finn lány volt az első igazi barátnőm. Gimnázium első másfél évében jártunk egy osztályba, utána ők elköltöztek, és ezzel sulit is váltott (Genfben ez így megy, lakhely szerint jársz gimibe - mármint, a '80-as évek végén így ment, most nem tudom). Lotta egy nagyon vidám, nyitott, kissé "őrült" csaj volt, akinek belefértek a barátság fogalmába az én kelet-európai "furcsaságaim", és elfogadott - és szeretett - olyannak, amilyen voltam. Szomorú voltam, amikor elköltözött, de a kapcsolat mindig élő maradt, ha nem is ugyanolyan intenzív.
A gimiben ismerkedtem össze kicsit később - egy közös magyar ismerős lány révén - Vannal is, a vietnámi barátnőmmel. Ő is egy külön világ volt (ma is az), számomra még mindig meglepő távolságtartó kíváncsisággal figyeli a világot, az embereket, a barátait, az érzelmeiket. Ettől ő még nem érzelemmentes, sőt. De tény, az ő ázsiai lelkülete annak ellenére megmutatkozik, hogy mindig is Genfben élt (illetve később,pár évet New Yorkban). Nekem egy kicsit pszichológusom is volt akkoriban, veséig hatoló kérdéseket tudott ártatlan arccal feltenni. Amúgy nagyon sok kalandunk volt együtt, vele nagyon intenzív barátságot éltem meg az egész gimi majd az egyetemi évek során is.
Catherinet "kinéztem" magamnak, ugyancsak a gimnáziumban. Olyan jófejnek tűnt, de visszahúzódónak. Mindig mellé ültem francián, szóba elegyedtünk néha. Emlékszem, hogy mennyire szíven ütött, amikor egyszer mondtam valami banálisat Anyukámmal kapcsolatban, és megkérdeztem tőle, hogy az ő anyukája is ilyen-e. Mire ő halkan felelte csak, hogy hát neki nincs anyukája.... (8 éves volt, amikor meghalt. Catherine verziójában kiesett az ablakból ablakpucolás közben. Van erre más verzió is. És csak sokkal később, pár évtizedre rá, jött rá Lotta, hogy az ő anyukája pont látta az esetet a szemközti bérházból.....). Catherine-nal lassan mélyült a kapcsolatunk, talán érthető, hogy kicsit lassabban nyitott. De én éreztem, hogy ő egy igazi kincs és kissé "rámenősen" barátkoztam. Ez odáig "fajult", hogy gimnázium után elkezdtem őt győzködni, hogy jöjjön velem arra az akkoriban nagyon népszerű Interrail túrára, ami egy egy hónapos vonatjegy megvásárlásával lehetőséget biztosít arra, hogy bárhová elvonatozzál Európában. Genfben az egyetem csak október második felében kezdődik, az érettségivel meg végeztünk június végére. Catherine benne volt a kalandban, de azért azon törtük a fejünket, hogy kit szervezhetnénk még be - hárman lenne igazán jó utazgatni.
Van - aki nem tudott erre a kalandra sajnos velünk tartani - javasolta nekünk, hogy kérdezzük meg Mariannát, mert tudta, hogy ő is ráérne. Én csak szegről-végről ismertem Mariannát, mert ugyan egy évfolyamra jártunk, és eléggé keverték az osztályokat nálunk, azért a reál-tagozatosok, meg a nyelv-tagozatosok ritkán voltak együtt. És én nem voltam reálos.... Párszor beszélgettünk, és rajta is láttam, hogy nagyon jó ember lehet. Mennyire igazam volt! Szóval gondoltam, mit veszíthetek, felhívtam őt ezzel az őrült ötlettel. Gondolom nem nehéz kitalálni a folytatást: Mariannának is volt kedve a kalandhoz! Hárman, egymást alig ismerve (Catherine meg Marianna szerintem egy szót sem váltottak a gimiben) vágtunk neki egy hónap vonatozásnak és világlátásnak. Első utunk (Genfből) Bécsbe vezetett. Catherine és Marianna olyan hamar egy hullámhosszra kerültek, hogy Zürichnél már a világ legjobb barátnői lettek. És maradtak azóta is (Marianna volt Catherine tanúja az esküvőjén, és Catherine lett Marianna egyik lányának a keresztanyja). És mi hárman egy remek, konfliktusmentes, vidám hónapot töltöttünk utazgatással, rengeteg beszélgetéssel és hatalmas nevetésekkel.
Egy régi és homályos kép arról az utazásról (igen, én állok középen...)
Eva is a giminkbe járt, őt én ismertem kevésbé. De egy, az egyetemi éveink alatt szervezett, közös nagycsapatos külföldi nyaralás során ő is csatlakozott hozzánk - Vannal már korábban is nagyon jóban volt - és azóta ő is biztos tagja lett a barátnői társaságnak.
Rengeteg fotó tanúskodik arról, hogy mennyit jártunk össze, mennyit nevettünk főztünk, kajáltunk, utaztunk, síeltünk, moziztunk, söröztünk, buliztunk együtt. Nem feltétlenül mindig mind a hatan, de azért igyekeztünk minél többször mindenkit összeszedni. (Ahogy elértük a felnőtt kort, Lotta földrajzi távolsága sem volt már többé gond). 
Egyik vidám esténk - ki tudja, hogy miért volt Catherine sapkában....

Idén - a mostanában szokásos vicces divat szerint -
újra elkészítettük a képet. Most tudtuk, hogy miért van Catherine
sapkában: a kép kedvéért :)

Annak idején népszerűek voltak a fényképautomatákban
készült fotók. Begyömöszöltük magunkat négyen. :)
Nehéz lesz elhinni, és biztos sokan állítják majd, hogy az idő mindent megszépít, de határozottan kijelenthetem, hogy sosem vesztünk össze, se nem sértődtünk meg egymásra. Mindenki valahogy úgy mondta meg a véleményét a másiknak, hogy az mindig érezhette: bántás nincs, csak meglátásm, no meg hatalmas adag humor.
És ez a mai napig így van.
Én már a 23. éve vagyok itthon, Genfben "csak" tíz évet töltöttem. De ezek a barátnőim mindig velem vannak, ha más nem, a szívemben. Eljöttek Budapestre többször a hazaköltözésem után. Aztán az esküvőmre. És én is kimentem hozzájuk. Esküvőkre, kerek születésnapokra, leánybúcsúra, babanézőbe, vagy csak úgy. És jöttek aztán a gyerekeikkel is. És jöttek úgy is, mert érezték, most nagy szükségem van rájuk.
Természetesen, nem csak vidám dolgok történtek és történnek velünk, de ott vagyunk egymásnak támaszként. Volt itt válás, vetélés, és mostanság már sajnos sok egészségügyi probléma a szülőkkel - vagy más hozzátartozókkal.
Pár éve Budapestre jöttek látogatóba (Catherine tanárnő, ő nem tudott
elszabadulni)

9 vagy 10 éve járt Lotta és Van a Balatonon nálunk, akkor még nekik
"csak" egy-egy gyerekük volt

Ezt a képet is megpróbáltuk  megismételni :)
Úgy, hogy mind a négy lány és Zoli is ott volt, csak egyszer jártunk Genfben, ezelőtt 12 évvel.
A technikának hála, ismét elég intenzív kapcsolatban vagyok a "csajokkal", amióta letöltöttem a What'sApp-ot és ott van egy csoportunk. Itt vetették fel év elején, hogy már igen régen találkoztunk (majdnem 4 éve...), hozzunk össze valamit. Először én invitáltam őket ide, illetve a Balatonra, de azt javasolták, hogy ezúttal mi menjünk ki, családostul. Felvetettem otthon, és hatalmas lelkesedéssel helyeselt az egész família. Innen már csak egy nem egyszerű dátum-egyeztetés következett, és egy augusztusi délután nekivágtunk a roppant hosszú autóútnak....
Úgy éreztük, hogy sosem érünk oda..... de szerencsére egyszer mégis csak bekanyarodtunk Lottáék háza elé (náluk laktunk, ők el tudtak minket mind szállásolni).
És ott vártak minket mind: az összes barátnőm (kivéve Marianna, aki valamiért aznap nem tudott jönni), némelyikük gyerekei is, egy roskadásig terített asztal és hatalmas örömködések.....
Érkezésünk estéjén Lottáéknál
A következő három nap álomszerű volt. A kinti barátaim a családjukkal együtt mindent megszerveztek az ott-tartózkodásunk során. Voltunk várost nézni, Klári névnapját ünnepelendő, elmentünk egy arra specializált helyre, ahol paplanernyős tandemugrást lehetett kipróbálni (kipróbálta, imádta, és én is túléltem lent, a földről nézve őt....), mentünk (családilag csak...) shoppingolni (végigcsodáltuk a csokikínálatot, a Swatch órákat és hatalmas "dúlást" végeztünk egy papír-osztályon, hiszen iskolakezdés előtt voltunk és annyira pazar dolgokat árultak ott), és hát az estéket együtt töltöttük, kb. 30-an, barátnőim sütöttek-főztek, a "fiúk" italokat töltögettek, a gyerekek labdáztak és kártyáztak. Hú, leírni is giccses, nem? De olyan jó volt.
Városnézés tipikus (esős) genfi időjárásban

Piknik a városban - csak lazán :)

Lányaim a Reformáció Emlékművénél - Bocskayval

Másik "kötelező" látványosság Genfben, a szökőkút, azaz Jet d'Eau 

Klári "felülről" is megnézte a környéket.....

Ezzel a szép paplanernyővel  szállt alá

Igazán bámulom a bátorságát 

Hurrá, Genfben vagyunk!!!!

Anyák (barátnők...) és lányaik

Apák és a fiúk
Egy részlet az egyik esti lakomából (minden saját készítésű, természetesen)
Az egészre a szombati nap tette fel a koronát, amit teljesen együtt töltöttünk, a genfi tó partján, egy strandon. Fürödtünk, beszélgettünk, ettünk - lehetett ott sütögetni -, tollasoztunk, kártyáztunk, és.... strandröplabdáztunk.
Ezt külön el kell mesélnem, nagyon szép pillanata volt az ott-tartózkodásunknak. Emma ugyebár él-hal a röplabdáért, a strandröpi meg még külön szerelme, hiszen ott szerválhat és üthet is, amit a teremröplabdában már nem, hiszen ő a libero. Mit ad a sors, Marianna barátnőm ikerlányai közül az egyik, Elisa (aki azért nem lett Emma, mert Marianna nem akart ugyanolyan nevet adni a gyerekének, mint én, és hát én "lenyúltam" hamarabb ezt a gyönyörű nevet - habár az Elisa is szépséges, szerintem) is röplabdázik. Ja, és ő is libero.... :) Genf röplabda akadémiáján. Már előző este tervezgette Zoli, és Patrick, Marianna férje, hogy micsoda röplabda-bajnokságot kanyarítunk majd, mindenféle párok alakultak. Emma és Elisa természetesen együtt, Zoli Patrickkal, nekem Lotta férje, Vassilis jutott. Vagyis, jutott volna, mert a strandra érve kiderült, hogy csak egy pálya van, és azon igen komoly sportélet folyik, rutinos, visszajáró (felnőtt) strandröpi párosokkal. És úgy lehet pályára kerülni, hogy ki kell hívni az aktuális győztest. Nosza, Patrick odament és kihívta az éppen folyó mérkőzés leendő győztesét - gondolván, hogy majd nyernek Zolival és akkor majd játszhatnak a saját lányaik ellen. Igen, de Patrick még elment egyet csobbanni, és közben véget ért a meccs. Odamentünk hát a lányokkal, és mondtuk, hogy akkor ők jönnének, az apák helyett. Hát jó, ment bele az ott játszó felnőtt (vegyes) páros.
És akkor az történt, ami így a filmekben szokott. Odaállt a két "kislány", és még számunkra is meglepő összhangban elkezdték megverni az egész strand mezőnyét..... Catherine (akinek egyébként nem lehetett gyereke) odaállt mellém, és azt mondta: "Marianna lánya és a te lányod együtt játszanak. Ez olyan megható. Mindjárt sírok." És tényleg a könnyeivel küszködött. Hát ilyen barátnőim vannak... És amúgy tényleg, nagyon jó volt így látni a lányomat és a barátnőm lányát együtt játszani, leküzdve a nyelvi akadályokat és megtalálva a sport közös nyelvét.
Magyar-svájci párosunk - a barátság jegyében
Egy idő után már jelentős tömeg gyűlt a pálya köré, a mi társaságunkon kívül is a fél strand jött megcsodálni a két szuper játékos kislányt (egyszer vagy kétszer azért kikaptak, de tényleg komoly, a büszkeségükben sértett férfiemberek ellen, akik adott esetben egy vereség után újra kihívták őket...), rengetegen tapsoltak nekik. Emma és Elisa pedig azt kívánták a végén, hogy mindig együtt játszhassanak....
A sok strandröplabda meccs után (persze azért a többi gyereket és felnőttet is hagyták néha játszani a lányok - vagy velük játszottak), már a szinte teljes sötétségben, Klári, Emma és Marianna három gyereke még bementek az addigra melegnek tűnő genfi tóba, egy kb. 50 méterre lévő stégre, és onnan ugráltak a vízbe. A mi lányaink szerint ez volt az egyik legjobb élmény. Csak azért jöttek ki, mert kezdődött a szokásos éves, augusztusi genfi tűzijáték - amit a partról néztünk meg. Majd búcsút vettünk mindenkitől. Csak Lottáék ölelgettek meg minket másnap kora reggel, amikor élményekkel feltöltődve, de szomorúan, hogy véget ért a kaland, elindultunk a hosszú, hazafelé vezető útra.

Útközben a lányok sorolták, hogy mikor jöjjünk vissza, mikor jöjjön az egész társaság hozzánk, és egyáltalán, költözzünk Genfbe, ha lehet, mert ők mindent imádtak ott.
A szépséges Genfi tó, szépséges nagylányommal
Jaj, hát nagyon jó volt.
30 év barátságot ünnepeltünk meg, tiszta, boldog szívvel. Igazán gazdagnak érzem magamat, hogy lehet ilyen fantasztikus baráti köröm, ilyen hihetetlenül értékes emberekkel. Csak annyiban érzem magamat kicsit szegénynek, hogy sajnos már nem lehet a kapcsolatom olyan intenzív velük. De amikor együtt vagyunk, az mindig olyan, mintha előző nap köszöntünk volna el. Remélem, életünk végéig ilyen lesz ez.

6 megjegyzés:

Andrea írta...

Hatalmas élményben volt részetek, melynek olvasása közben többször könnybelábadt a szemem. Jó volt a fotókat is nézegetni!
Nagy kincs ha az embernek ilyen barátai vannak, felbecsülhetetlen érték.

Penny Lane írta...

Mint egy Woody Allen film! :) Vidám, könnyed mégis sok helyen el van rejtve az értékrend, az intelligencia és a humor. Komolyan meg kellene filmesíteni. :) Nagyon jó nektek, hogy vagytok egymásnak, maradjon mindig így!

Ja, és nagyon ügyes vagy, hogy végignézted Klárit a levegőben! Először a képeket néztem végig és mikor megláttam levert a víz, hogy miket ki nem kell bírnia egy anyának...:)

Szitya írta...

Köszönöm, Andrea! Örülök, hoyg így átment az érzés. :)

Szitya írta...

Penny Lane!
Woody Allen számomra igazi bók!!!! Köszi!
És hát Klári ahogy "repked"? Hát igen, én iszonyatosan tériszonyos és aggodalmaskodó vagyok. De tudatosan edzem magamat arra, hogy ezeket a félelmeimet ne ragasszam át rájuk.
Szeretné kipróbálni a paplanernyőzést? (Igazából ő az ejtőernyős tandemugrást szeretné...) Hát, tegye, ha ilyen bátor! És valahogy, némi "sznobizmusból" (meg persze 10 év átélt tapasztalatból) úgy gondoltam, hogy Svájcban biztos nagy biztonságban lesz. És lőn!
Tette ezt úgy Klári, hogy az oktató csak amolyan "frenchie" stílusban beszélt angolul, és hát leánykám sem találta még magát gyakran olyan helyzetben, hogy idegen nyelven volt muszáj kommunikálnia. De megoldották (mi nem mentünk fel vele a hegyre, mert különben nem tudtuk volna megcsodálni, ahogy alászáll....), sőt Klári azt mondta, hogy megy szívesen máskor is.

Hogy én közben százszor átkoztam magamat, hogy miért is mentem bele ilyesmikbe? Nos, azt szerencsére Klári nem tudta, a fejemet nem látta, így az öröm és az élvezet megmaradt neki. Amikor pedig már biztonságban tudhattam, akkor meg én is örültem, hogy sikerült örömet okozni.

martine írta...

Hát, a röplabdameccsen még így ismeretlenül is bepárásodott a szemem! És hát ilyen barátokat! Fantasztikus lehet :)

Szitya írta...

Martine!
Köszönöm a kedves megjegyzést! És igen, fantasztikus. 😍