János, aki egy végtelenül békés, kedves és vidám ember volt, mindenféle túlzások nélkül élte az életét, szerényen, a (rock)zene szeretetével, kis családjával és általános iskola első osztálya óta hűséges barátságban a bátyámmal. Így aztán, amikor kiderült, hogy megtámadta a szervezetét a gyilkos kór, kicsit megpróbálta megérteni azt - mondhatni spirituálisan -, hogy miért történt ez vele.
Ennek keretében vált az meggyőződésévé, hogy vannak az életben/éterben jó és rossz rezgések, amik pozitív vagy negatív hatással lehetnek ránk, a testi és lelki egyensúlyunkra. És ezeket a regéseket mi magunk is kiadjuk, okozva ezzel akár kárt, akár gyógyírt a környezetünkre. Ebéli hite miatt mondta nekem azt, ami örökre bevésődött az agyamba, a szívembe, a lelkembe: "Soha ne főzzél úgy a családodnak, hogy ha nincs hozzá kedved, ha kényszerből csinálod. Mert ezt a rossz hangulatot belefőzöd az ételbe. Ha nincs kedved hozzá, inkább egyetek hideget!"
Természetesen, most nem azt fogom leírni, hogy én azóta is, minden nap, boldogan és mosolyogva állok a tűzhely előtt. Mert nem. Az utóbbi időben pláne nem. De azt viszont merem határozottan állítani, hogy ha kedvetlenül, fáradtan, fásultan állok oda egy hosszúra nyúlt nap után, akkor mindig eszembe jut János és az intelme. Ilyenkor két dolog történhet: vagy megrázom magamat és meggyőzöm magamat, hogy hatalmas szerencsém van azzal, ami megadatik nekem, így a szerencse része az is, hogy van hol, van kinek és van miből főzni. Tehát átlendülök, megjön a kedvem. Vagy tárcsázom a kiszállítós pizzéria számát - esetleg hideg vacsorához pakolok ki. De sosem főzöm bele a rosszkedvemet az ételbe!
Mindebben nagy segítség számomra az, hogy kissé hosszadalmasan és nem kevés bonyodalom árán, de a 20 éves és két főre kitalált konyhánkat teljesen átalakítottuk és felújítottuk a tavasz elején. Bár falakat nem mozgattunk és a ház nem tud tovább bővülni, egy-két trükkel sikerült nagyobb, tágasabb és kényelmesebb konyhát létrehoznunk. Ahol egyszerre most már többen élvezhetjük az étel-készítés örömét, és közben még teríteni is tud valaki. A pult szerűségből egy kis rombolással és némi építéssel "sziget" (na jó: "félsziget") lett, a sötét munkafelület szép világos lett, a sajnos már megvetemedett és elszíneződött, a hátulsó részen már penészevett konyhabútor helyett egy kreatív és jófej asztalosnak hála szép, modern, ámde nem hivalkodó és roppant praktikus konyhabútorunk lett. Végül a csempénk is megújult (nem terveztük, de végül így alakult), és nagyon tetszik!!! :) A világítótestek is újak, ami sokkal modernebbe hatásúvá tette az egészet. Az összes gépet is lecseréltük - ezek közül a mosogatógép röviddel a felújítás előtt mondta fel a szolgálatot, a hűtőnk már régen gyengélkedett és a mikrónk sem működött már.
A felújítás munkálatai, időtartama (naná, hogy kb. kétszer annyi, mint az eredetileg tervezett...), bonyodalmai és a konyhátlanság nehézségei jobb, ha a felejtés homályába vesznek lassan - és itt is örök hálám Anyukámnak, aki nélkül valószínűleg éhen haltunk volna mind, de legalább is a szűk családi kapcsolataink megrongálódtak volna. De mondjuk sejtettük, hogy nem lesz fáklyás menet. Nem volt az.
Mindezek után, happy endként.... Bár már pár hónapja beüzemeltük ezt az új konyhát, de újra és újra eltölt a jó érzés, amikor hazaérek és meglátom (persze, ha a mosogatóban halomban áll a mosatlan, az hamar letörli a mosolyt az arcomról...). Azt is be kell vallanom, hogy ettől még nem ébredt fel Csipkerózsika-álmából a bennem szunnyadó konyhatündér, de tény, hogy nagy segítségemre van ez a kellemes környezet abban, hogy jobban tudjam magamat motiválni kevésbé főzés-lelkes pillanataimban.
Most már csak azt remélem, hogy az nem gond, ha nem örömmel takarítom a fürdőszobákat......
 |
| Ilyen volt - távolról úgy tűnhet, hogy "dehát milyen szép volt az előző is". (És persze nem volt csúnya, csak lelakott és nem szolgálta egy hatfős család céljait.) |
 |
| Egy kép a "kilátástalanság" időszakából. :) |
 |
| Készül a szép új csempézet. |
 |
| Itt már a vége felé jártunk. |
 |
| És az "ilyen volt" kép "ilyen lett" párja. (Kb. ugyanabból a perspektívából.) |
 |
| Szép lassan használatba vettük. (Még olyanok is, akik eddig a konyha felé sem mentek - legalábbis sütés/főzés céljából. :) ) |
 |
| Talán az első palacsintasütés előkészületei során. |
 |
| Praktikum: az étkezőasztal felől terítünk. |
 |
| Egy apró kis részlet: bár szinte mindenhol egy másik fajta fogantyú van, egy ilyet is kellett venni és tenni, mert a lányok nagyon beleszerettek. |
4 megjegyzés:
Nagyon szuper,kellemes idő töltést a szépséges és praktikus konyhádban!!!
Akkor kezdtelek olvasni, mikor az ikreitek iskolába mentek. Szerintem minden bejegyzést láttam, és végigizgultam veletek az összes meccset meg vizsgát. Akkor még csak egy lányom volt, és nagyon jó volt látni, milyen szépen működtök ti hatan. Azóta született még három lányom, a legkisebbek ikrek :D, szóval azt hiszem, kezdem átérezni a mindennapjaitokat, és továbbra is jövök nagycsaládos ötletekért. szuper, hogy megint írsz :)
Gratulálok az új, csodaszép konyhához! :) Ha nem tévedek metrócsempéket használtatok, ami nekem is nagyon tetszik. Többévnyi házfelújítás után el tudom képzelni, hogy mekkora káoszt tud okozni egy családban ha nincs konyha, de kibírtátok! :) Nekem külön tetszik a télikert szerű a konyha mellett, régóta vágyom már valami ilyesmire én is. :)
Tegnap amikor nekiálltam főzni, akkor elszenvedtem egy konyhai balesetet és mire visszahoztam magam elfogadható állapotba már elment a kedvem a főzéstől így elmaradt a meleg ebéd. Elolvasva a posztodat megfogadom én is ezt a jó tanácsot és nem főzök mikor nem érzem a csít. Tényleg jobb úgy mindenkinek. Jó olvasni azt is, hogy ilyen szeretettel és sokat gondolsz Jánosra. Nekem 20 éve halt meg a dédnagyapám, de azóta nem telt el úgy nap, hogy ne jutna eszembe valamiről. Hol sírok, hol mosolygok. A rosszban az a jó, hogy ilyen emberek az életünk részei voltak, akikre a mai napig emlékszünk.
Kedves Majnek Bálintné!
Köszönöm szépen, igyekszem minden pillanatát élvezni!
Kedves Újságíró a Világvégén!
Nem emlékszem, hogy írtál volna már, de köszönöm, hogy most igen! Elég kevés olyan embert ismerek, aki ennyire hasonló cipőben jár, mint én. Örülök, hogy be-benézel, és remélem, hogy segítenek a mi tapasztalásaink nektek. Jó neked, hogy még ilyen kicsik a lányaid, élvezd ki minden percét! :)
Kedves Penny Lane!
Igen, metrócsempe, és van benne egy kis relief, amitől a fény jókat játszik rajta. Nagyon megszerettem, habár ez előzővel sem volt bajom. Ez az egész úgy történt, hogy a konyhaátalakítás "rombolós" napjaira időzítettük direkt az éves pár napos családi síelésünket. Anyukám azért rá-ránézett a folyamatokra itthon. Egyik nap, miközben egy sífelvonóra vártam, csörgött a telefonom. Anyukám mondta, hogy a kőművesek (és ő is) úgy találják, hogy a csempét is nagyon megtámadta a penész, jobb lenne azt is leverni és az egész falat "penészteleníteni". Hát jó, adtam rá áldásomat a sípályáról. Hazatérvén, aztán közölte a burkoló, hogy akkor másfél napom van új csempét keríteni oda, mert úgy tud majd haladni, később meg nem ér rá. Nos.... mókás volt, mert ugye a legtöbb bolt nem nagyon tart készletet. Nem kellett sok, sőt, kifejezettem kevés, na de akkor is. OBI, Praktiker és társainál nem nagyon volt olyan, ami tetszett volna, igazából inkább kisebb csempét szerettem volna. Meg ugye.... nem egy eldugott helyen díszelgett volna, hanem a szép új konyha tartós ékeként... Végül, egy kolléganőm javasolt a munkahelyünkhöz közel egy jó szaküzletet. Odamentem, és mondtam, hogy csak az érdekel, amit azonnal el lehet vinni. Nos, ezt a szép metrócsempét mutatták, annak egy vakítóbb fehér változatát, illetve a képen is látható nagy szürkét és annak egy tengerkék változatát. Ez volt náluk, valaki mégsem vitte el. Töredék áron az eredetihez képest. Hát, először nem voltam meggyőzve.... Ennél azért valamivel izgalmasabbat szerettem volna. De aztán, az üzletből kilépve bevillant az, hogy milyen jól nézne ki a szürke, amelyik pont olyan széles volt, mint a főzőfelület, illetve a felette lévő szagelszívó, a közepén és mellette két oldalt a világos metrócsempe. És igen! (Illetve még az ablak alatt is szürke lett, így lett benne valami játékosság vagy fantázia, mégis letisztult, ami a szürkés konyhához így illett). Felhívtam Zolit, ő látatlanban rábólintott. Visszamentem, megrendeltem, kifizettem, másnap már rakta is a burkoló. Végig izgultam, hogy milyen is lesz, és hát.... az igazság az, hogy imádom, és mindenkinek tetszik a családban!
Ami meg a bejegyzésem fő mondanivalóját illeti.... igen, igazad van, ha már nincsenek fizikailag velünk, legalább így legyenek jelen a mindennapjainkban a számunkra fontos, de már elment emberek.
Megjegyzés küldése